Zokniban alszom,

csak azzal a különbséggel, hogy a kezemen van a zokni, nem úgy, mint a fázós lábú embernek a lábán. Annyira ki van száradva a kezem, szinte minden nap, hogy muszáj bekenni. Az orvos azt a használati utasítást adta, hogy zoknit húzzak rá, mert az jobb mint a kesztyű. Persze hazudnék, ha nem mondanám, hogy megpróbáltam a kesztyűt, de tényleg jobb a zokni, még ha kissé hülyén is érzi magát az ember. Viszont, ha nem kenem be minden nap, akkor borzalmasan néz ki és fáj is az apró, pici sebektől. 

A landlordunkkal (háztulajdonos) ugyan nem találkoztunk már egy ideje, de az ügynökségen keresztül volt nekünk is egy-két kérésünk, meg egy ilyen kérés kapcsán lett kérése a villanyszerelőnek is. Történt ugyanis, hogy valamikor még novemberben meghalt az egyik, egyébként kucsszerepet betöltő konnektorunk az előszobában. A kulcsszerep kétszeres, ide van bedugva a csöngőnknek a beltéri része és innen kapott áramot tavaly is a lépcsőkorlátra feltett karácsonyi fény is. Ez már akkor el volt nykelődve, mikor beköltöztünk, csak éppen még kedves volt és kitartott, egész sokáig. De aztán már nem. Mikor kijött a villanyszerelő, hogy megcsinálja, ugye le akarta kapcsolni a házban az áramot és akkor látta, hogy a kapcsoló táblánk eléggé érdekesen néz ki. Mondjuk mi nem értünk hozzá, de gyanítottuk, hogy nem ez az előírás. De ő tudta is, le is fotózta és bent az irodában szóvá is tette, hogy ez így nincs rendben. Szóval ezt majd hamarosan cserélni kell. 
Mivel ez eddig rendesen működött, emiatt nem panaszkodtam, viszont szinte másnap Beni kezében maradt a fürdőszoba ablakának a kilincse. Valamiért kinyitotta, de mivel eltört, be már csak nehézségek árán tudtuk zárni. 
Aztán lett még egy dolog, ami miatt leveleztünk. Konkrétan engedélyt kellett kérjünk ahhoz, hogy azt a TV-t, amit vettünk a Black Friday hetében felfurathassuk a falra. 
Hát, eltelt vagy 3,5 hét, mire megkaptuk az engedélyt de mindjárt aznap jött is az ember a kilinccsel és őt kértük meg a konzol felfúrására is. Csücsköm addig bíbelt a zsinórokkal, míg sikerült neki felügyeskednie mindent a helyére, és így lett egy nagy TV a szobánkban. Szerencsénk volt, mert pont aznap mindketten itthon voltunk, így volt kis időnk elpakolni a fúrás útjából. 

Idén is lesz tél,

még ha kissé megkésve jutott is eszembe. 
Bár ez sem teljesen igaz ebben a formában, mert eszemben volt nagyon is. Anyának nagyon helyes kis listát írtam, hogy mit is kellene csinálnia a kocsival ahhoz, hogy a télen is rendben tudják használni. De az, hogy nekem is itt van egy kocsi, amit legalábbis ellenőriztetni kellene, az teljesen kiment a fejemből, múlt szombaton munka közben jutott eszembe, hogy bakker én micsoda liba vagyok! És még szerencsém volt, hogy szombaton délelőttös voltam, így aztán még volt lehetőségem futni vele egy-két kört. A kollégáim azt mondták, hogy a Halford nevű autós bolt, ami nincs túl messze a munkahelyemtől, csinál hűtőfolyadék tesztet, de nem. Na, akkor ott kezdtem el gondolkodni, hogy hova kellene menni mégis, mert hideg az lesz, az biztos, főleg hogy már napok óta vakartuk a jeget a kocsiról. Végül az jutott eszembe, hogy hátha az a szervíz nyitva van, ahol a kerekek összetartását beállították és igen, én nyertem. 
Most már csak el kellett jutni odáig, ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat, mert a stadiont,  ahol focimeccsre készültek, nem tudtam kikerülni, viszont annyian voltak körülötte, mint az oroszok. Mozdulni alig lehetett, de azért valahogy csak elvergődtem a szervízig. Ott megkértem őket, hogy amíg a szomszédos boltban bámészkodom, addig néznék már meg a hűtőfolyadékot, aztán elsántikáltam a The Range nevezetű áruházba, ami onnan legfeljebb 500 méterre ha volt. Viszont a délelőtt folyamán sikerült egy rettentő rosszat mozdulnom, így előrehajolni tudtam, de kiegyenesedni nem nagyon, vagy csak nagy nehézségek árán és nagyon furcsán, ettől volt a sántikálás. 
Mikor, úgy fél óra múltán visszamentem a szervízbe, boldogan közölte velem a munkafelvevő, hogy tökéletesen rendben van a hűtőfolyadék, szinte új. Valószínűleg eladás előtt lett feltöltve, de annyira nem részletezték anno, hogy mi minden lett cserélve az autóban. 
Aztán a hét elején még visszamentem a Halfordba venni jégoldót az autókilincsekhez és szilikon sprayt az ajtókhoz, hogy ne jegesedjenek le olyan könnyen. 

"A szó veszélyes fegyver..."

Ez jutott eszembe egyik este, mikor vacsora idő volt az egyik helyen és valami nagyon furcsa kinézetű paradicsomot kaptunk. Kívül szép volt, de a belseje, a magok zöldek. Az egyik néni paradicsomos szendvicset kért és kapott is, de látszott rajta, hogy nagyon nem akaródzik neki megenni, mondhatni undorodott tőle. Többen is mondtuk neki, hogy bármit, ami van, megcsinálunk neki, egyáltalán nem kell megegye. Aztán azt mondja, hogy az anyukája annak idején annyiszor mondta neki, hogy ételt nem szabad kidobni, hogy undorodva, de  csak megette. Pedig hát az lett volna a legkisebb tétel aznap, amit kidobok. És ugye az anyukája sem él már nyilván évtizedek óta és mégis..... hatással van mind a mai napig. 
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én boldog vagyok, ha ételt kell kidobni. Nagyon törekszem arra, hogy minél kevesebb végezze a kukában valami miatt. Inkább általánosságban jutott eszembe, hogy mennyire meghatározó az, amit otthonról, a szüleitől hoz az ember gyereke. 


Más. 
A múltkorában sikerült annyit dolgoznom egy héten, hogy én ugyan könnyelműen rávágtam egy felkérésre, hogy persze, tudok menni dolgozni, de mikor valójában a beugrós csoportnál szóltam, hogy mennék, akkor azt kérték, hogy előbb számolnám össze, hány órám lesz a héten összesen, mert 48 óránál többet nem dolgozhatok. Hát azzal az egy műszakkal már az 50-et vertem volna, úgyhogy mást kellett küldjenek helyettem, szerencsére volt kit. 

Kis szigem....

Mondhatná Beni, ha ismerné a vonatkozó nótát. Hát elhagyta. Még néhány más dologgal együtt sajnos, úgyhogy a szerdai nap egy kicsit kaotikus volt emiatt. Engem hívott, hogy nem találja a cuccát ami a zsebében volt és ott volt a buszjegye is és emiatt hazajönni sem tudott volna, de még tovább kellett menjen az egyetemre. Gyuri, Beni szerencséjére itthon volt szabin a héten, el tudott menni a városba, hogy pénzt adjon neki újabb buszjegyre és aztán a suli végeztével haza tudjon jönni. Túl a többlet költségen, Gyuri nehezen bírja mindig a buszozást, így most a hazaérte után nagyjából 2 órával tért észhez valamennyire. 
Aztán én még este elmentem vele a közeli rendőr örsre, hogy bejelentsük, de nem kellett volna, elég lett volna telefonon felhívni a 101-et és ott regisztráltatni. Még szerencse, hogy a college kártyáját nem hagyta el, a bankkártyáját pedig letiltattuk azonnal szinte. Ha megkerül, az maga lesz a csoda. 

Ophelia és Brian

hála Istennek elmentek anélkül, hogy bárkinek itt a környékünkön baja lett volna. Azt nem mondom, hogy meg sem éreztük a hatásukat, mert jó nagy széllel jött mindkettő hurrikán, de a szeme mindkettőnek inkább Írországon volt, ott csinált is bajt. 
Amit mi érzékeltünk belőle, az az volt, hogy a házat nagyon nyomja a szél. Nagyjából fele ekkora szélnél a Tátra utcában már aggódtunk erősen, itt még szerencsére nem volt olyan élményünk - és remélem nem is lesz, hogy vitte volna a cserepeket  a szél. 

Közvetlen hatása szombaton volt Brian-nek. Ez abban nyilvánult meg, hogy az X1-es busz talán terelt útvonalon közlekedett, ha egyáltalán tett ilyesmit. Azt azért én a rádióból megtudtam, hogy az a híd, amin át kellene jönnie Port Talbotból, le van zárva.  Emiatt aztán Csücsköm nem tudott elindulni az Amazonból úgy, hogy el is érje a csatlakozását. Úgy meg semmi értelme nem lett volna kinn állnia a hidegben reménykedve, hogy majd csak egyszer odatéved a busz, mert nem tudott volna hazajönni a buszpályaudvarról, csak nagy sétával esetleg, viszont 4,30-ért, ami erős túlzás lett volna. Így visszament az Amazonba és leült netezni, amíg én odaértem. Monjduk nekem ez bele került így egy 3/4 óra szabadságomba. De legalább nem fagyott, ázott ronggyá. 

Mozgalmas hetek

múltak el, de legalább eredményesek.

Szeptember elején nagy sokára csak meghirdették azt az állást, amit már tavaly ilyentájt emlegettek. 13.-án volt a jelentkezési határidő, úgyhogy még valamelyik szombat délelőtt megküzdöttem vele. Persze minden kollégám tudta, hogy kijött a belsős dolgozók számára. Akkor kezdődött el a kérdezősködés, hogy de ugye jelentkeztem? Aztán 5.-ére kaptam időpontot az interjúra, mint mindenki más, aki megpályázta. Még ezen a hétfőn, 2.-án bementem az egyik jelenlegi főnökömhöz, hogy segítsen felkészülni, nehogy megint úgy járjak, mint a legutóbb. Sajnos, annak, amit ő ott elmondott nekem, mire az interjú időpontja eljött, a felére sem emlékeztem, annak ellenére, hogy egyrészről le volt írva, másrészről volt rá néhány órám, hogy foglalkozzam vele. Túl sok nem, mert kedden és szerdán egész nap dolgoztam, nagyjából 8-tól 8-ig. Csütörtökön pedig reggel 10-re kellett mennem. És akkor ott még hirtelen megríkattak a lányok, hogy szinte drukkoló tábort alakítottak, molinóval, szlogennel, úgyhogy kisírt szemekkel mentem az interjúra. 
Amit tudtam elmondtam, de aztán olyan üres lett a fejem, mint egy kivájt tök. Azzal a különbséggel, hogy a fejem fájt is kicsit, bár nem szokott, de aztán el is múlt hamar. 
Utána pár dologot elintéztem, hazajöttem, kicsit itthon voltam, aztán mentem vissza 2-re dolgozni ugyanoda. Valahogy fél 3 után hívtak, hogy mennék be a főnökhöz, aki gyászos hangon azzal kezdte, hogy nagyon sajnálja, de a folytatás már az volt, hogy most már senki nem ment meg attól, hogy a csapat tagja legyek. Úgyhogy volt nagy öröm. 
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanott fogok dolgozni a legtöbbet, ahol eddig is, de eddig nem volt egyetlen órám sem garantálva, így ha megoldották valahogy azt a 3 műszakot, amit most én megkaptam szerződéssel, akkor itt nem dolgoztam egy órát sem. Most van egy 17 óra valahány perces határozatlan idejű szerződésem, és például ha itt bármennyivel többet dolgozom, az már túlórának számít. Tehát nem állhat elő az a helyzet, mint január-februárban, hogy alig dolgoztam. A másik, hogy csak akkor kérnek külső segítséget, ha a konyhai személyzetből nem tudják megoldani, de most már akkor egy emberrel több van. A másik, hogy ha valami bajom lenne, akkor legalább valami betegállományt fizetnek. 
Ezen felül megtartom az eddigi helyemet is a beugrós csoportnál, és megyek, ha hívnak. 

A másik történés, hogy a még mindig a múlt héten jött egy levél Miának, hogy kérjen időpontot a lába miatt. Miután az ilyeneket általában én intézem, csütörtökön, mikor arra a rövidke időre hazaszaladtam, felhívtam őket, hogy mik a lehetőségek. 
Először 23-ában állapodtunk meg, aztán térültem-fordultam és csörgött a telefonom. A hölgy, akivel először beszéltem, visszahívott, hogy közben volt egy lemondásunk, tudnánk-e menni 9.-én? Mondtam neki, hogy naná, hogy tudunk, és hálálkodva megköszöntem neki, hogy gondolt ránk. 
Így hétfőn reggel elmentünk a nagyjából 15 mérföldre levő kórházba, ami annyira nem volt ismeretlen számunkra, hiszen mikor Mia körömműtétje volt, az is ott volt a közelben, csak most sokkal kényelmesebben és gyorsabban jutottunk el odáig. 

A doktorbácsi kissé megdöbbent, mikor vázoltuk neki a helyzetet, hogy nem csak fáj a gyerek lába, de már a háta is, mert meg van rövidülve a lába vagy 3 cm-rel. Szerinte attól, hogy az csavar eltört, még nem feltétlenül kellene fájnia a lábának, az meg egyáltalán nem következménye ennek, hogy a lába rövidebb lett. Annak érdekében, hogy kiderüljön, mi történik, a következő lépés valami képalkotó vizsgálat lesz, aminek nem tudom a nevét, most nevezzük röntgennek, ha megtudom, ideírom.   Most akkor csak az a dolgunk, hogy várjuk a levelet a röntgenre. 

MOT kipipálva

Itt minden évben van kötelező felülvizsgálat a kocsiknak, aggódtunk is erősen, hogy mibe fog ez nekünk fájni, de végül hétfőn eljött a napja, hogy felvigyem a kocsit a szerelőhöz. Elsőre elbukta a vizsgát, de nagyon kis javítást kellett csak csinálni rajta és másnap már kész is volt tokkal-vonóval együtt 80 fontért. A második tesztért nem kell fizetni, ha 10 napon belül van, így az csak a szokásos 20 font volt. A cserére szoruló darab pedig a bal kormány összekötő kar volt. 
A másik, ami még "ajánlás" volt, az az első gumik cseréje. Mivel ez az ajánlás nem csak egy útmutató, mint a kalózeskü, hanem kötelező, így a szervizes nénitől kapott telefonszámot szinte azonnal felhívtam, hogy mi az új gumikhoz való hozzájutás módja. A megoldás pedig az lett, hogy pénteken reggel emberünk idejött és hipp-hopp kicserélte a gumikat, mi meg fizettünk mint a katonatiszt. 

Beninek szerdán kezdődik az egyetem és szerencsére nem ütközik a college idejével. Sőt, szerdán még várnia is kell valamennyit, hogy elkezdődjön az egyetemi kurzus.

Részben megoldódtak a kérdések...

Mia vasárnap este hazajött a barátjától, ahol a nyár java részét töltötte és hétfőn délben elment megírni a felmérőket. Onnan már úgy jött haza, hogy a kezében volt az órarendje. Így az lett a végeredmény, hogy szerda kivételével minden munkanapon van valami órája, van olyan nap is hogy angolra megy a másik angolról. 

Délután pedig Lilivel voltam el, hogy beíratkozzon az ő részidős tanfolyamára, de erre végül nem került sor, mert ugyanakkor van az oktatás, mint az angolja kedden délelőtt. Esetleg még maradt az a lehetőség, hogy hátha a párhuzamos angol csoportokból valakivel tud cserélni és akkor tudja csinálni ezt a kurzust is, ha nem, akkor jövőre újra meg lehet próbálni. Még a kurzus kezdete előtt is be lehet íratkozni közvetlenül, ami november eleje. Addig tán sikerül cserélni valakivel. Amúgy most derült ki számunkra, hogy ez azért nem ingyenes, 150 font a díja a 25 hetes képzésnek. 

Lassan tisztul a kép

Több dolog miatt is hallgattam. Részben egy darabig nem volt semmi  említésre méltó, így azért nem írtam. Szabin voltam egy hetet, aztán a rákövetkező héten kissé felpörögtek az események, annyira, hogy azt már inkább sokallottam is. 
24-én voltunk Miával beíratkozni, ami aztán furcsa véget ért. Azzal indultunk, hogy akkor teljes időben fog tanulni művészetet. Ehhez képest a harmadik kérdés után kiderült, hogy áááá, dehogy. Az aki felvételiztette, azt tudta, hogy a rajztudása az megfelelő, és szeretné látni a csoportban, de azt valahogy nem észlelte, hogy Miának nincs meg a Level 2 angolból, annak ellenére, hogy ő mondta, hogy elhasalt az egyik vizsgáján, ami Entry 3, tehát 2 szinttel lejjebb van, mint az elvárás. Óriási csalódás volt mindkettőnknek. Akkor még ott hirtelen előkerítették azt a tanárt is, aki felvételiztette (kvázi, hogy egye meg amit főzött, mondja meg ő nekünk, hogy nem tud mégsem kezdeni), de ez sajnos nem változtatott a lényegen. Ígérte, hogy próbál valami más megoldást és telefonál, hogy mi lett. 
Közben itt volt egy bank holiday 28-án, de szerdán felhívta Miát az egyik angol tanára, hogy akkor csak a part time tanfolyam van, látja szeretettel ott. 
Aztán 31-én Lilivel voltam ugyanott, de akkor ezzel a tanárral nem tudtam fél szót sem váltani, mert annyira elfoglalt volt. Aztán mikor hazajöttünk, Miát kérdeztem, hogy mit szólna, ha írnék Matthewnak, hátha van valami ötlete. Miután "engedte", gyorsan rittyentettem pár sort, hogy tanácsoljon valamit. Estefelé már meg is kaptam a választ, nagyon nagylelkű ajánlatot kapott Mia, de ezt is úgy kellett szinte rábeszélni. Az ajánlat lényege, hogy esetleg tanulhat matematikát, IT-t és angol írást, olvasást, amik végeredményben mind azt szolgálják, hogy az angolja és a többi képessége fejlődjön, és ne otthon üljön azon keseregve, hogy már megint nem sikerül neki valami. 

Ahogy már írtam, Lilivel is voltam egy héttel később, őneki simán ment minden, azt leszámítva, hogy egyáltalán nem kellett volna egy percet sem várnunk arra, hogy vajon megkapja-e az ingyen bérletet, mert nem. Úgyogy fizettem mint egy katonatiszt. Lili bérletének az árát Mia 6,5 hónap alatt el fogja használni, akkor is, ha csak 3 alkalommal kell bemennie a városba. Beni pedig még hamarabb, mert az ő jegye már teljesen felnőtt jegy. 
Lilivel még lesz egy körünk 11-én a másik tanfolyam miatt, de az még ugye a jövő zenéje, hogy fog-e tudni menni, vagy se. 

Aztán a hét eseménye még, hogy nagy sokára csak közzétették azt az ominózus álláshirdetést, amit már hónapok óta emlegettek az egyik otthonban, erősen faggatózva, hogy vajon megpályázom-e. Mivel akkor is abban maradtunk, hogy igen, így most, mikor kijött, leadtam a jelentkezésemet tegnap. Azt, hogy mikor lesz belőle valami, még egyáltalán nem tudom, egy biztos, szeptember 13. volt a határidő. 

Azért mégsem lesz annyira hideg

Lefújták azt a nagy lehülést, de azért néhanap be kell fűteni. Főleg a reggeli és az esti órák a kritikusak, napközben még csak megvagyunk valahogy. 

Akartam már egy kicsit írni a közlekedésről. Ami azóta ugye, hogy vezetünk egészen másképp néz ki. Amíg a buszon ültünk, nem nagyon tűnt fel, hogy a kereszteződések előtt az utak tele vannak érzékelőkkel, nagyjából minden lámpa előtt van 3 úgy 3-5 méternyire egymástól. Így hétvégente előfordul, hogy haladunk a piros lámpa felé, felkészülve a hosszas várakozásra, de nem, a lámpa szinte azonnal vált és már mehetünk is. Viszont amikor nagy a forgalom, kissé statikusnak tűnik a dolog. Mintha nem lenne a legjobban leprogramozva a lámpaváltások sora. A zöldhullám nagyon ritka jelenség. 
A vezetés tekintetében a sofőrök általában türelmesek. Az index használat meglehetősen esetleges, vannak bizonyos esetek, amikor kifejezetten hiányolom a használatát. Amikor mi kimegyünk az utcánkból, legtöbbször jobbra kanyarodunk, amikor elsőbbséget kellene adnunk a szemből jövőknek, ha egyenesen vagy jobbra kanyarodnak ők is - az én szemszögemből nézve. Azoknak, akik balra elkanyarodnak, felőlem nézve, azok kellene, hogy kitegyék az indexet, hogy én mehessek nyugodtan és ne arra várjak, hogy egyszer csak kiderüljön, hogy merre is mennek. Na, hát ez ritkán szokott megtörténni. 
Amúgy nem túlságosan előzékenyek, ritkán engedik ki a buszokat, de ha egy parkolóban próbálok pl. szépíteni a beállásomon, akkor is erősen résen kell lennem, mert egyáltalán nem biztos, hogy ha valaki épp arra jár, akkor lesz olyan kedves és kivárja, hogy befejezzem a művletet, hanem esetleg ledudál, hogy mért nem figyelek, hiszen ott van a hátam mögött. Az nem nyilvánvaló, hogy ha megy az irányjelző, esetleg megy a tolató lámpa is, sőt a kocsi is mozog, hogy nem kellene mögém mászni. 
Ami nem a sofőrökön, hanem a helyi vezetésen múlik, az például nagyon tetszik, hogy a két menetirányt elválasztó sávokat és néhány helyen a körforgalom középső grundját is teleültették mindenféle mezei virággal, vagy nem teleültették őket, csak nem irtották ki őket. Tele vannak mindenféle pipacsokkal meg ki tudja még mivel. Csináltam róla egyik reggel egy fotót, de sajnos elég korán reggel is volt, és a nap sem sütött olyan szépen, de talán azért a lényeg látszik. 

Ezek a fotók pedig egy esős, napos napon készültek, engem mindig lenyűgöznek ezek a színek, felhők. 
Egyébként a Tesco parkolójában fotóztam, elnézést minden profi fotóstól a kompozíciók hiányosságai miatt. 

Ma délután voltam a szervízben, mert valamelyik nap észrevettem, hogy felemásan világítanak az első lámpáink, és ugye egyre sötétebb van. Felmerült a gondolat, hogy magam kicserélem az izzókat, de aztán letettem róla, mert annyira el vannak dugva, hogy nagyon. A szerencsétlen szerelő is szenvedett vele, sőt, akkora lapát keze volt, hogy segítséget kellett kérjen az egyik izzó bepattintásához. Viszont megvolt 15 perc alatt és még csak nem is kértek érte egy vagyont. 

És akkor még néhány kép ma estéről, úgy 20 perccel ezelőttről. 

 Fordultam egy félkört az utcán álltomban.

Ennyire nem sötétedett be egy perc alatt, csak a telefon így látta. 

Ez pedig az autó és a kis zöld ételmaradékos vödröcskénk, amit holnap ürítenek, a zöld zsákokat pedig viszik  a papír, üveg vagy fémhulladékkal. És erre a napra jut a kerti hulladék is. 

Finomságok...

Már éppen azon voltam, hogy lassanként megírok egy listát, hogy anya miket szedjen majd össze karácsonyi ajándék gyanánt nekünk különböző ennivaló félékből, mikor mit látok a FB-n? Nyílt egy bolt Londonban valamikor a múltban, és mostanra jutottak el odáig, hogy lett webshopjuk is, amit a sokat szídott FB úgy gondolt, hogy engem is érdekelhet. 
Így aztán az elmúlt hetekben lett néhány olyan élelmiszerféle, ami eddig hiányzott az életünkből. Főtt-füstölt tarja, piros arany, majonéz (ami itt is van, csak sokkal ecetesebb az íze), téli szalámi, amit otthon már nagyon rég megvenni sem tudtunk, tarhonya, majonézes torma és még több más dolog. Aztán ahogy feladtam a rendelést, már láttam, hogy fogok én még innen rendelni, mert pont akkor tették fel új áruféleként a savanyúságokat, meg állítólag lesz nemsokára juhtúró is. 
Azért anyának írom a listát, csak némileg megváltozott a tartalma. 

Most itt az elmúlt hetekben kissé csapadékos lett az idő, néha pedig egyenesen kivágták egy medence alját, annyira szakadt az eső. Például azt a növénykémet, aminek az elődjét Nagyanyótól örököltem, aztán átadtam Ancsáéknak, azt itt benn kell tartsam a házban még nyáron is, mert különben lerohad - Magyarországon pedig tavasztól őszig mindig kinn volt a tűző napon. 

Jövő hétre pedig 10 fok körüli hőmérsékletet jósolnak. Pedig éppen itthon leszek szabadságon, ami némileg kényszer, mert ha nem veszem ki, elvész. 

Eltelt 2 év....

Július 15-én volt két éve, hogy leszálltunk a buszról itt Swansea közepén és többedik segítséggel eltaláltunk a nagyjából 5 percre levő szállodához. 
Többé-kevésbé megismertük a várost és tényleg elrohant velünk ez a két év. 
Azt nem tudom, hogy említettem-e már, de a 36 óra buszos utazás után, mikor már kissé magához tért mindenki, kijelentették, hogy inkább megtanulnak úszni, vagy vizen járni, de soha többet nem ülnek ilyen hosszú útra buszra. 

A múlt hét híre az volt, hogy Lilit előzetesen felvették arra a részidős tanfolyamra, amire jelentkezett. Most már csak az lenne jó, hogy ha az angollal nem ütközne és tényleg tudna járni. 

Pénteken Csücsköm először azóta, hogy vezet és kocsink is van, hazafelé is vezetett. Ez azért nagy szám, mert a reggeli város és a péntek délutáni között elég éles különbség van. Bár nagyon érdekes, hogy átlag hétköznapokon a városon átvezető út rendszeresen be van dugulva és ilyenkor inkább kerülünk az autópályán. Péntek az viszont más. Ilyenkor az autópálya van beállva és a város tiszta hazafelé. Ez nagyjából 5 mérfölddel rövidebb, jó lenne erre járni, de az araszolás miatt nem éri meg. 


És aztán még egy, Lilikémnek az elmúlt egy év alatt egyre rövidebb és rövidebb lett a haja. A legutolsó alkalommal éppen én vágtam le a haját és ez lett a végeredmény: 

Gyuri vezet!

Hosszas vívódás, próbálgatás után úgy döntöttem, hogy mégsem kérek magamnak kontakt lencsét, bármilyen jó ötletnek is tűnt. Pedig jó is lehetett volna, de mégsem. A problémát az okozta, hogy multifokális lencse kellett volna, - amit meg is kaptam -  hogy közelre is és távolra is lássak vele. A távolralátás meg is valósult, a közelre látás viszont nagyon gyenge minőséget produkált. Elég sokszor kell kis betűket is olvasnom napközben, főleg mikor dolgozom, és hát mit tagadjam, nem láttam őket rendesen. Ez viszont nem megengedhető, amikor élelmiszerek lejárati dátumáról van szó esetleg. Az az esetleges pót megoldás, hogy távollátó lencse és közellátó szemüveg kombinációját használjam, az nagyon nem tetszett. Inább maradtam a varifokális szemüvegemnél, mit tolatáskor, ha kell, inkább leteszek. Annyira nem rossz a szemem, hogy ezt ne lássam, viszont a távollátós lencsével a műszerfalat már nem látnám rendesen. Szóval marad minden a régiben, megúsztam egy szemvizsgálat költségével és nem fizetek minden hónapban külön azért, hogy még rosszul is érezzem magam a szememmel. 

Ami az elmúlt hetek, lassan hónapok, nagy híre, hogy Gyuri minden reggel, mikor dolgozni megy, vezet. Ő viszi le saját magát dolgozni és én megyek érte, ha tudok. Úgy tűnik, hogy egyre kényelmesebben érzi magát vele, még ha nem is szereti tiszta szívből egyenlőre. 

Még mindig szabin vagyunk...

A hét további része a fagyoskodás jegyében telt, néhány este be is kellett fűteni, és nem csak a mosás miatt, hanem mert fáztunk. 

Lili apjával együtt összelegózta azt az éjjeli szekrénykét 1-2 órácska alatt, de legalább elégedett vele. Aznap még rendezkedett, hogy mit és hogyan szeretne. Sajnos olyasmire nem nagyon van lehetőség, hogy akár egy képet is feltegyen a falra, mert nem szabad semmit fúrni, faragni, függeszteni, pedig néha jó lenne, nem csak esztétikai okokból, hanem praktikusságból is. Nagyon üresek a falak, de nem csak ott, hanem mindenütt. Bármi, amit fel akarok rakni, valami szörnyű sufnituning lesz, hogy ne sértsünk szabályt, falat, deszkát, stb. Na, sebaj, majd legközelebb másképp lesz. 

Csütörtökön Mayát kereste nálam az egyik orvos a helyi rendelőből, hogy megjött a lelete a röntgennek. Mivel nem volt itthon, hétfőn mentünk fel végül az orvoshoz, hogy megtudjuk, mi a helyzet. A röntgent nem láttuk, de a lényeg az, amit már sejtettünk, hogy valamelyik csavar nem pont azt csinálja, amit kellene, lehet, hogy eltört vagy ki tudja. Most egyenlőre várnunk kell, hogy a klinika, ahol műtötték, behívja. Ez itt általában levél formában történik, de majd meglátjuk. 

Pénteken pedig lenn voltam Benivel jelentkezni az Esélyegyenlőségi Központban, majd kiderül, hogy össze tudjuk-e egyeztetni a 2 kurzus időpontjait. 

Ma reggel megint vicceskedett velem a mosógép, de most az egyszer tényleg volt benne valami, ami miatt nem tudott szivattyúzni. Egy színfogó kendő jutott valahogy a tisztító nyílásba. Jó nehezen tudtuk leereszteni a vizet a mosógépből, hogy el tudjunk jutni addig, hogy kiszedjük onna azt a vackot. Elgondolni nem tudom, hogy sikerült odakeveredjen. 

Remélhetően utóljára a mosógépről...

Hétfőn délelőtt meghozták a mosógépet, most már csak jó idő kellene hozzá. Ma délben kiteregettem itt benn amit nem lehetett betenni a szárítógépbe, de nagyon nehezen szárad. Valami hőkocka jó lenne az ilyen napokra. Egyébként itt benn 22 fok van, de mégsem száradnak nagyon. 

Dominik ezen a héten dolgozik a közeli Currys-ben, a jövő héten pedig egy másik iskolában lesz valami közös programjuk az ottaniakkal. Valami faültetést emlegetett. 

Mayával végül délben együtt mentünk le a városba, hogy ő menjen felvételizni, miután pár apróságot együtt megvettünk. Azután, hogy szétváltunk, mi mentünk vissza a British Heart Foundation boltjába, hogy találjunk a lányoknak valami ágyat. Maya panaszkodott, hogy az a keskeny matrac túl keskeny, nem kényelmes aludni rajta, Lili pedig amiatt panaszkodott, hogy az ő matracának a rugózata megadta magát. A másik ok az volt, hogy Maya kisszobába való költözése után ő szeretett volna egy normális ágyat az emeletes ágy helyett. Ott a boltban mindjárt megállapodtunk, hogy az emeletes ágyat visszaküldjük, már nem szeretnénk használni. Sok kárt nem tettünk benne, mert az fém ágy volt. A vásárlás eredménye végül két egyszemélyes ágy lett matraccal és vettünk még 2 keskeny könyvespocot is a mi szobánkba. Kedden hozták meg őket, délután. Úgyhogy a tegnapi nap a pakolás jegyében telt. Majd még holnap vissza kell menni, mert Lilikém most bökte ki itthon, hogy ott lett volna egy éjjeliszekrényke, amit szeretett volna, csak már említeni sem mert, úgy érezte, hogy túl sokat kért azzal az ággyal.
Lili szobája egészen megváltozott, még hiányzik a szemnek az emeletes ágy. Maya szobájába pedig elég nehezen paszíroztuk be az ágyat, ott az az összerakhatós szekrényke volt az akadály. Szétszedtük részben, de így nem az igazi, majd még lehet rajta reszelni. 

Még hazafelé összeszedtük Mayát, akit szerencsére felvettek a college-ba Art (művészeti) szakra teljes időben és angolra részidőben. 

Kedden reggel, még minden pakolás előtt felmentem a szerelőkhöz a kocsival, hogy nézzenek már rá a futóműbeállításra, mert szerintem valami nincs rendben vele. Szerintük se volt vele minden rendben, de ők nem tudják megjavítani, viszont szerencsére nem túl messze van egy szervíz, ahol viszont igen. Elmentem oda és nagyjából egy óra múlva egy jól beállított futóműves autóval jöttem haza. Gyakorlatilag minden érték a pirosban volt, kellett vele foglalkozni mindenképpen. 

Kicserélik...

Mármint a mosógépet. Szerdán felhívtam a Hotpointot, hogy mégis mikor akarnák hozni az alkatrészt, amire várunk. Erre az volt a válasz, hogy talán egy hét múlva, ha sikerül időpontot is találnunk hozzá. Erre megkérdeztem, hogy nem lehetne-e inkább kicserélni, mert ez így nagyon veszteséges üzlet nekem.  Gyakorlatilag azonnal azt mondta, hogy nemsokára hívnak, hogy egyeztessenek velem. Ez meg is történt volna, ha nem pont vezetek, de másnap tényleg felhívott egy pasi és azt mondta, hogy semmi gond, küldik a gépet, csak majd a házhozszállítós csapatból hívnak időpont egyeztetésért. Persze, mit tesz Isten, megint vezettem, csak azzal a különbséggel,  hogy volt hova félreállni, úgyhogy megegyeztünk a hétfőben. A 3 órás intervallumot majd vagy hétfő reggel tudom meg vagy még vasárnap este, hogy nagyjából mikor várhatók. 

Haladjunk akkor most már visszafelé az időben. Kedden voltam Mayával a Singleton Hospitalban, hogy levegyék a nagylábújjairól a körmöt, mert azok a tavaly előtti műtét után nem szépen illetve a másik kifejezetten csúnyán nőtt vissza. Az eredeti elképzelése az volt az orvosnak, hogy phenolt tesznek a köröm növekedésének a megakadályozására, és akkor egyáltalán nem lesz körme azon a 2 lábújjon, de végül egész másképp alakult. 
Az egyik körmére azt mondta az orvos, aki műtötte, hogy azt ő egyáltalán nem bántaná, rendbe fog az még jönni, csak reszelgetni kell és vigyázni rá. A másiknál pedig, mikor már látta a körömágyat, akkor mondta azt, hogy rendben, próbáljuk meg phenol nélkül, hátha kinő szépen. Ha mégsem, akkor még mindig ott a drasztikus megoldás lehetősége. 
A műtétet egész jól viselte, viszont mikor 2 nappal később kötözésre mentünk, az már eléggé sírósra sikerült, a kötés nagyon ragaszkodott a lábához, hiába áztatgatta a nővérke bőven, egész tócsát csinálva alatta. 

Hétfőn pedig kiderült, hogy kinek, hogyan sikerült a vizsgája. Beni és Maya elhasalt, mindketten eléggé oda voltak miatta. Beninek a szóbeli nem ment, Mayának valamelyik írásbeli feladattal gyűlt meg a baja, 10 ponton múlt. Lili szépen átment, elég magas pontszámokkal a felső 10 százalékban végzett.
Így az ő jövő éve már biztosan a teljes idős képzéssel is telik, de lehet, hogy eléggé zsufi lesz neki az éve. Július 10-én megyünk egy interjúra, hogy hátha mehetne részidős képzésben tanulni szociális munkásnak vagy valami hasonlónak. Ja, és ő még dolgozni is akarna részidőben. 
Beninek ami lehetséges ingyenes tanfolyam létezik és időben összeegyeztethető, oda menni fog, csak éppen most már a mi pénztárcánk terhére fogja használni a buszt, nem lesz neki ingyenes bérlete. 
Maya pedig hétfőn meg felvételizni művészeti szakra, ami teljes idős, ha felveszik, akkor legalább neki lesz bérlete még Lilin kívül. Bár azt sem tudjuk, hogy mi lesz ezekkel a bérletekkel, mert nem teljesen világos, hogy mi a jövedelmi határ az ingyenességhez. Azt lehet, hogy már túlléptük, de majd meglátjuk, ha szükség lesz az igazolásokra. 

Mi pedig szabin leszünk az elkövetkező másfél hétben mindketten, én összesen 2 hetet. 
Az időjárás viszont nem nagyon lesz kegyes hozzánk. Az elmúlt hét első fele a kánikula jegyében telt, szó szerint. 30 fok körüli hőmérséklettel és ehhez jó magas páratartalommal, úgyhogy kész megkönnyebbülés volt csütörtökön, hogy elkezdett csökkenni a hőmérséklet, de most a másik végletben vagyunk, szép őszies időnk van, hűvös is és esős is, bár eső annyira sok nem lesz most a hétvégén. Az majd a jövő hétre marad. Mármint a sok eső. 

Túl korai volt az öröm...

Még mindig nincs mosógép. Pontosabban van, csak nem működik. Pénteken volt itt egy újabb ember, aki egyrészről arra jutott, hogy lehet, amiatt nem működött a gép rendesen, mert a kivezető cső bilincse eltört és a cső a földön hentergett, ahelyett, hogy a mosógép oldalához kötözve lett volna. Azt most megoldotta egy kábelkötözővel, de aztán neki már szöget ütött a fejébe, hogy miért is ereszt vizet a csak centrifugázós programnál. Hosszan elmondta, hogy mi is a baj, amiből szinte csak a felét értettem még mindig, a lényeg, hogy alaplapot akart volna cserélni, ha lett volna nála,  de nem volt. Raktáron sincs, ma reggel hívtak, hogy amint beérkezik, hívnak időpontért. Szerdáig várok, mert a mosoda nem túl olcsó megoldás, néha sikerül másképp is mosatnom, de így nagyon nem kényelmes. Lassan olcsóbb lesz venni egy másikat, mint ennek az egyébként ingyenes javítását kivárni. De az majdnem jobb lenne, ha hoznának egy másikat. 

Most éppen működik...

Mármint a mosógép. Remélem, most már igazán, bár ma reggel megint arra ébredtem, hogy vár a hibaüzenet, hogy nem centrifugáz, igaz, most el sem jutott a végéig a programnak, hanem az öblítés valamelyik szakaszában megállt. Szerencsére az öblítés-centrifugázás programot kiválasztottam és most megcsinálta végig. Azóta meg mos mint a kisangyal. 
Vasárnap volt itt ugyanaz a szerelő, aki először és csóválta nagyon a fejét, hogy nem nagyon érti, ilyet ő még nem látott a 20 éves pályafutása alatt. Aztán odalyukadtunk ki, hogy  egy nyomásérzékelőt is kicserélt nekem.  Azzal váltunk el, hogy hátha nem lesz több baja. Itt is használják ugyanazt a kézjelet, amit Magyarországon is szoktunk drukkolásra, mikor a középső és a mutató ujjunkat összecsavarjuk és mondta: fingers crossed.


Hát, úgy legyen, hogy nem látjuk egymást egy darabig, akármilyen kedves ember is. 

Ma reggel voltunk Mayával megint a Morriston Hospitalban egy újabb röntgen kedvéért, amit még mindig a fogai miatt kért a műtétet végző professzor. Időpontról még nem tudni, de az egyik foga a kettőből el kezdett kibújni. 
A héten végül csütörtökön be fogom lökni a röntgenre, hogy végre lássuk, hogy mitől fáj a bokája. Nem tudom mitől, de sajnos eléggé nyilvánvalóan sántikál és tényleg megrövidült a bal lába. 

Korán ittam a medve bőrére

bár úgy nézett ki, hogy teljesen jogosan. Persze, hogy a mosógépről beszélek. Egészen szerda estig működött a mosógép, aztán szerda este megint ott voltunk, ahol a múlt héten. Nem centrifugáz semmilyen delejre, az utolsót valamiért nem akarja megcsinálni. Menet közben mintha végezné a dolgát, de a legutolsót nem akarja megcsinálni. Csütörtökön reggel sikerült szerelőt hívnom, jól meg is lepődtem. Vasárnap  jönnek valamikor. Hát majd meglátjuk. 

Mayának és Beninek ma megjött az NI száma, gondolom a következő postával jön Lilié is. 

Leesett egy kő a szívemről...

nem én baltáztam el a mosógéppel valamit, hanem a szivattyú adta meg magát, ki tudja miért. Mindenesetre már korán reggel itt voltak a szerelők és úgy 3/4 óra múlva már moshattam is. Szegény mosógép azóta megy és a szárítógép is vele nagyjából párhuzamosan, mert szakad az eső. 

Amúgy a szabadnapom szokásosan főzéssel és magam utólérésével ment el. 

Itt nem elküldenek,

hanem hívnak dolgozni. 
Az elmúlt héten végül nem is dolgoztam olyan rengeteget, csak 36 óra lett, az az előtti viszont majdnem 50. Most egyvégtében keddtől rákövetkező szombatig, azaz tegnapig dolgoztam. Úgy lett 46 óra, hogy amikor lehetett, kicsit belehúztam és korábban eljöttem, néha 1-1,5 órával hamarabb. Azért most jól esik itthon lenni kicsit. 

A mosógépest várom mint a messiást, bár lélekben arra is fel vagyok készülve, hogy el kell esetleg vinnie a gépet, mert itt nem bír vele. 

A kontakt lencsével pedig tegnap előtt visszamentem a Tescoba, hogy valami nem stimmel. Lehet, hogy valamit én baltáztam el, mert nekem az nem jött át, hogy a lencséket a tisztító folyadék teljesen el kell lepje és lehet, hogy az egyik kiszáradt kissé, ami elég volt ahhoz, hogy én úgy érezzem, mintha egy konzerves doboz teteje karistolná a szememet, de csak az egyiket és csak egy ponton. 
Egyébként pedig jó lesz az, még ha közelre nem is fogok vele tökéletesen látni esetleg. A lényeg megvan, kocsiban tökéletes, munkában is. 

Kedden reggel jó korán keltünk, mert volt három időpontunk a gyerekekkel a helyi munkaügyi központban, ami  Neath-ben van. 9-re kellett odaérnünk az első gyerekkel, de ott voltunk már negyed kilenckor. Nem lehetett tudni, hogy lesz-e valami dugó, nem tévedünk-e el, stb. Nem mertem kicentizni az időt. Így még mielőtt kinyitottak volna, volt időnk bevásárolni. Aztán szerencsére nagyon hamar végeztünk mindenkivel és jöhettünk haza. Jó is volt, mert nekem meg mennem kellett dolgozni délutánra. Majd Dominik NI száma után is kérdezősködni kell, a nagyok valószínűleg hamarosan megkapják a magukét postán és aztán aki akar, kereshet magának részmunkaidős állást. Ez volt a cél, amiért Neath-be mentünk. A múlt héten pedig minden gyerek itthon volt nagyjából, szünet volt nekik. 

Mégsincs vége...

mármint a mosógép parának. A dolog érdekessége, hogy egész héten gyönyörűen mosott, centrifugázott, aztán szombat reggel egyszercsak a 3 nagy és 2 kisebb törölköző mosása közben megadta magát. Próbálkoztam másik programmal, csak cenrtifugázással, de sehogy sem ment. Kínomban kiszedtem az egészet a gépből, hogy legalább kivisszük Lilivel kifacsarjuk, aztán majd csak megszárad egyszer. Ehhez képest, akkora szél volt, hogy inkább a sok csipesz ellenére lepotyogott, úgyhogy egy centivel sem vagyok előbbre, illetve annyival, hogy ma megszárítottam őket, de újra ki kell mosni az egészet. 
Talán annyiban lesz könnyebb dolgom, hogy be tudom vinni a közelebb levő otthonba a felgyűlt többivel együtt, hogy kimossák, és akkor itthon csak majd teregetni kell. 
Ennek holnap lesz a napja. 
Szombaton aztán végül online megrendeltem a szerelőt, és nem fogom lemondani, jön 5.-én hétfőn. 

Azt még nem tudom, hogy a múlt héten végül hány órát dolgoztam, de majd összeszámolom, mindenesetre egyrészről egész következő szombatig minden nap dolgozom, de már tegnap, tegnapelőtt és ma is kellett azt mondanom felkérésre, hogy bocsi, máshol vagyok, vagy már előre egyeztetett programom van, nem tudom lemondani. Ilyen volt a mai szemészet a kontaktlencsék miatt. 
Valahogy nagyon összeszaladtak a dolgok, az egyik helyen az egyik kolléga vesekő illetve annak eltávolítása miatt hiányzik még vagy 2 hétig, a másik helyen az egyik szakácsnő van otthon magas vérnyomással. 

Volt itt egy galambocska, aki nagyon ügyesen kiszöszölte, hogy hogyan is kellene neki ennie abból az etetőből, ami a kismadaraké. Igen ám, de potyogott is mellé. Lili szombaton fedezte fel, hogy a patkány megint jár, úgyhogy a galambocska hoppon maradt, mert beszedtem az összes etetőt és megint be fogom jelenteni a rágcsálóírtóknak, bár nagyon sok reményt nem fűzök hozzá. 

Para vége, vagy ki tudja...

A lényeg, hogy a mosógép szerelőt végül is kora reggel a tegnapi nap után lemondtam. Tök gáz lett volna, ha kijön és azt mondja, hogy kérem, semmi baja nincs ennek a mosógépnek, viszont tessen fizetni a kiszállásért, bár azt hiszem, hogy annyi biztosításunk van rá, hogy nem kellene fizetni. De mégis, csak kár lett volna, ha feleslegesen kijön a jó mosógéphez. Tegnap végül csont nélkül kimosott mindent, majd valószínűleg azért jobban kell figyelni arra, hogy ne tömjem túl. 

A másik kitűzött célt is elértem, hogy jövő hét keddre kaptam mindhárom nagy gyereknek időpontot a munkaügyi központba, hogy legyen interjújuk az NI szám miatt, hogy aztán aki akar tudjon dolgozni. 

Délután pedig, mivel felszabadult a napunk (nem kellett várni a szerelőt), kihasználtuk az időt és lementünk a városba Lilivel találkozni. Az történt ugyanis, hogy annak ellenére, hogy szinte mindent tud a telefonjáról, olyat is, ami szinte különlegesség számba megy, azt az egyet felejtette el megnézni ő is és az apája is, hogy a SIM kártya, amit eddig használt, az nem lesz jó  az új telefonhoz. Úgyhogy  új kártyát kellett kérni. Ennek kapcsán kiderült, hogy lehetne változtatni az előfizetésünkön, mindannyiunkén. Összességében nem fizetünk többet, de sokkal több mindent tudunk használni. Korlátlan telefonálás, SMS és 4 GB adatkapcsolat. 
Szerencsések voltunk, ma volt az utolsó napja ennek az akciónak, és nem is tudtunk róla. 
Ez volt az első alkalom, hogy lementem a városba kocsival. 

Ma jött még egy ember és megnézte a Dominiknál levő korlátot, ami azt lenne hivatott biztosítani, hogy ne potyogjon le, de igazából csak azért nem potyog le, mert nem támaszkodik neki. A korlát nem fogná meg igazán. Fából van és inkább tákolmánynak mondanám. Talán lesz valami javítás rajta, hogy stabilabb legyen. 

A múlt héten úgy 45-48 órát dolgoztam. A jövő hét egy  kicsit lazábbnak tűnik, az 36 óra körül lesz a kilátások szerint. 

Mosógép para

A múlt hét végén, mikor szombaton épp itthon voltam, a mosógép egyszercsak nem akart centrifugázni semmilyen delejezésre sem. Néhányszor már volt vele konfliktusom centrifugázás ügyben, de aztán valahogy mindig megoldódott. De nem ezen a szombaton. Viszont nem volt több időm, itthon pedig hegyben állt a mosatlan. Lilivel gyorsan összecuccoltuk egy óra sikertelen kísérletezgetés után és elvittük az egész motyót a mosodába, ahol  fél óra múlva kimosva visszaadták. Míg a mosás  készült, felszaladtunk a helyi könyvtárba, hogy kinyomtassunk 2 fotót a hétfői vizsgájukhoz. Aztán haza teregetni és utána vásárolni. Miután megjöttünk mindenhonnan, még próbálkoztam a mosógéppel, hogy kinyitottam a szűrőjét, találtam is benne egy fogpiszkálót, de még mindig nem akart centrifugázni. Sikerült nagy nehezen kisütnöm, hogy  ki is az illetékes a mosógépünk megjavításában és a most hétfői napban állapodtunk meg. Aztán még elindítottam egy automata tisztítási programot, meg egy amolyan másikat ecettel. Aztán közben valamikor feltűnt még egy fogpiszkáló a dobban, amit ügyesen eltávolítottam, de csak üresen volt hajlandó centrifugázni, töltve nem. Aztán egyszer vagy kétszer csinálta ezt az ellenállást, hogy ő nem akar centrifugázni, akkor lehet, hogy nagyon meg volt tömve, mert mikor szét szedtem 2 részre, akkor azért megcsinálta. De most a hét végén vagy öt gépre  valót kimosott döccenés nélkül. Úgyhogy lehet, hogy reggel megpróbálom lemondani a javítást, hogy ne jöjjön ide feleslegesen a szegény ember, de lehet, hogy már késő lesz. A másik, amit meg tudok még tenni a későbbiekben, hogy lemérem előre, amit ki akarok mosni, hogy semmiképp ne legyen több, mint 8 kg. 

Vasárnap Lili az összesprórolt pénzéből némi szülői segedelemmel megvette azt a telefont, amire már hónapok óta vágyik és nagyon fegyelmezetten összerakosgatta rá az ösztöndíjának a javát. Büszke vagyok rá, mert ő volt az egyetlen a 3 gyerekből, aki kitűzött egy célt és el is érte. 

A héten több részletben voltak vizsgázni a nagyobbak, ezek eredménye majd egy hónap múlva lesz meg. Dominiknak pedig a 2 héti munkáját intéztük/intézte. 

Munka

volt az elmúlt héten dögivel, hogy finoman fejezzem ki magamat. Múlt kedd óta dolgoztam folyamatosan tegnapig. A nyolc napból 2 hosszú műszakos volt, ami hivatalosan reggel 7:45-kor kezdődik és 18:30-kor ér véget. A mai szabadnapom is veszélyben volt tegnap, de lett helyette holnap délelőttre is munka, holott az még a hét elején szabad volt. 

Persze attól, hogy én nem vagyok itthon, nem áll meg az élet. Hétfőn reggel azért arra sort kerítettem, hogy Mayával elmenjek a Morriston Hospitalba a babafogai miatt. Az a professzor, aki valószínűleg műteni fogja, egyeztetni akart vele/velünk, hogy mi legyen, elsorolta a lehetőségeket. 
Az első és legkevésbé idő és energia igényes dolog, hogy nem csinál senki semmit, marad így, amíg a babafogak bírják. Ugye az kérdéses, hogy meddig. Mert ugye azokat tömni nem nagyon lehet, ergo lesz helyette luk vagyis foghiány, ha bajuk lesz. 
A fentiek miatt sem opció, de azért sem, mert fáj Mayának a szájpadlása emiatt a 2 fogacska miatt illetve inkább a két ki nem nőtt felnőtt fog miatt. 
A másik lehetőség, hogy megműtik és megpróbálják azt a két fogat kiszabadítani, hogy a helyére húzhassák őket fogszabályozóval. És még itt sem ért véget a választási lehetőségek sora, mert el lehetett még azt is dönteni, hogy mikor húzzák ki a babafogakat. Annak örült volna a doktor a legjobban, ha most a közeli jövőben kihúzták volna, mert akkor esetleg lett volna lehetősége a két felnőtt fognak valamit csinálnia, de mivel az volt a doktornak az előrejelzése, hogy 6-12 hónap múlva tudja műteni, ezért Maya azt mondta, hogy ő bizony nem fog fél-egy évig fogak nélkül mászkálni. Neki ráér akkor is, mikor már tényleg műtik. Ez más gyerekek esetében azért nem szokott ugye gondot jelenteni, mert amikor kiderül, hogy nem tud a 2 szemfog kinőni, akkor úgyis egymás után potyognak a fogak, eggyel-kettővel több vagy kevesebb az már nem számít. 

A másik dolog, amit én csináltam magamnak program, hogy vasárnap megyek a szemészekhez, hogy kiderüljön, tudnék-e kapni én is kontakt lencsét. Mivel vezetéshez is kell a szemüveg vagy valami, amitől jobban látok, most jobb ötletnek tűnik a lencse. Nagyon zavar a szemüveg kerete a látásban, tolatáskor egyenesen le kell vennem, hogy egyáltalán lássam, hogy mit csinálok. 

Jövő hétfőn pedig megyek Mayával vissza a lábazós klinikára, mert a körmei nagyon csúnyán nőttek vissza, valahogy rendbe kellene őket hozni. Lehet, hogy le kell őket venni, nem tudom. 

Aztán még ugyanazon a hétfőn jön majd valami embere a lakásügynökségnek a Dominál levő lépcsőkorlát miatt. Azt nem tudom, hogy javítani vagy kicserélni akarják, majd akkor kiderül. 

Tavaszodik

A héten lett a kocsinak, illetve inkább nekünk kettőnknek tagságunk az egyik autómentő cégnél, hogy ha netalán megint valami galiba lenne, legalább ne kerüljön olyan rettenetesen sokba. 

Közben teljesen kitavaszodott, gyönyörűen süt a nap, ha éppen ahhoz van kedve, eső nem nagyon volt mostanában. 

Maya a múltkorában kapott új szemüveget és azt is mondta, hogy ki akarná próbálni a kontaktlencsét. Itt úgy megy, hogy egy hónapig ingyenesen próbálhatja, utána pedig a 30 napos 10 font havonta. Abban maradtunk, hogy rendben, de ő fizeti. Amit kapott próbára, annak sikerült rögtön az első hét végén  elvesztenie a pár egyik felét. Na, most mi lesz? Kérdezte tőlem. Én csak annyit mondtam, hogy mi lenne? Elveszett. 
Hogy ő meg akarná akkor rendelni a következőt. Mondtam neki, hogy rendben, de erre végül nem volt szükség, kapott egy újabb párat, ráér majd megrendelni akkor, amikor mennie kell vissza az optikusokhoz. 

Mostanság azt csináljuk, hogy reggelente leviszem Gyurit dolgozni és attól függően, hogy én hogy dolgozom, vagy megyek érte, vagy jön haza busszal vagy ahogy  tud. Tegnap mondjuk szerencséje volt, az egyik kollégája hazahozta. Eredetileg én mentem volna érte, de behívtak délutánra dolgozni. Múlt szombaton pedig ő vezetett reggel és én jöttem hazafelé még reggel. Úgy tűnik, még így is gazdaságosabb, főleg, hogy kevesebben taxiznak mostanában, van hogy 1-2 ember menne csak, de olyan is előállhatna, hogy neki egyedül kellene mennie a buszpályáról az Amazonba taxival, ami pedig 10 font, csak azért, hogy idejében beérjen, ami a busszal kizárt. Az pedig, hogy korábban ott legyen hogy fel tudjon megfelelően készülni az egész napos munkára, az teljesen lehetetlen busszal. 

Más nagy újság nincs, mindenki teszi a dolgát. 

Újra dolgozunk

A szabi jó hamar eltelt, végül olyan sokat nem kalandoztunk, mint eredetileg gondoltuk, de ebben az időjárás is ludas volt egy kicsit. Mondjuk ne panaszkodjak, itt csak kissé hűvösebb volt, mint addig, de legalább  hó nem esett. 

Viszont legalább sort keríthettünk némi átalakításra, ami már érett egy darabja. Visszamentünk körülnézni abba a boltba, ahol anno több minden bútort vettünk, hogy Dominik asztalát lecseréljük egy nagyobbra és vegyünk még egyet és tervben volt 2 szék féle dolog is. Végül lett asztal és lett hozzá 2 irodai fotelféle is. Sőt, aznap haza is hozták, épp hogy csak hazaértünk és már itt is voltak. 

Csütörtök este aztán beütött a krach, hazafelé, még az erdős szakaszon leszakadt a kipufogó hátsó szakasza, de csak lógott lenyeklődve a közepétől leválasztódva és a végéhez még ragaszkodva. Nem mertem tovább indulni, nehogy leszakítsam az egész alját a kocsinak. Hozzányúlni sem tudtam, de akkor még nem is sejtettem, hogy csak úgy egy mozdulattal fogja az autómentős pasas leszedni és bocsát utamra, hogy csak menjek nyugodtan haza, aztán a szerelőhöz.  
Persze, mire idáig jutottam, eltelt vagy két óra. Nagy nehezen kisütöttem, hogy végül is melyik céggel kellene megállapodjak, hogy segítsenek, de ott volt egy kis elakadás, hogy hogyan is magyarázzam el, hogy hol vagyok. És akkor jött a rendőr a hátam mögött és megmentett. Ő szépen elmagyarázta az autómentős cégnek, hogy hol vagyok, de az is hozzátette, hogy el fog innen vinni a közeli Tescoba, hogy ne legyek veszélyben, míg ők odaérnek. Az út, aminek a szélén várakoztam, az egy kétszer egysávos, némileg szélesebb országút volt, ami azt jelenti, hogy a haladási sebesség 90 km/óra. Szóval míg ott ücsörögtem és próbáltam szorult helyzetemből kiszabadulni, húztak el mellettem rendesen. Viszont a Tescós ötlet nagyon jó volt, mert mire a rendőr odaért, már vagy másfél órája ültem a kocsiban és már minden bajom volt, fáztam és aki ismer személyesen, már biztosan tudja, hogy a WC hiányzott a legjobban. (a rendőrhöz nagyon kedves voltam, nem akartam neki mindenáron valamit tanítani ékes magyar nyelven, bár az orosz és lengyel kiejtése egész jó volt, mikor még annál a kérdésnél tartottunk, hogy honnan is jöttem eredetileg)
Viszont éppen csak kitettek a járőr kocsiból, elintéztem ügyes-bajos dolgaimat és már telefonált is az autómentős emberke, hogy megérkezett, szemben az eredetileg ígért háromnegyed tizenegyes időponttal. Hamar megtaláltuk a kocsit, alábújt és már vette is ki a leszakadt kipufogó dobot és dobta be nekem a csomagtartóba. Mondjuk nem volt olcsó, de eredetileg arra készült mindenki, hogy hazáig kell hozni az autót, nem jön el a lábán. Végül utamra engedett, és mint ma kiderült, nem is a végével volt baj annak a kipufogónak, hanem a középső rész volt szétesve és amiatt szakadt le a vége. Ennyit a használt autókról. 
Annak legalább örülök, hogy nem akkor történt, mikor minden gyerek benne ült, vagy éppen Gyurival kellett volna munkába sietni. Azt azért valószínű érdemes lesz megfinanszírozni, hogy valamelyik elsősegélyes cégnél tagságot venni, mert úgy lényegesen olcsóbban megúsztuk volna. 

Szabin vagyunk

Mindannyian. A gyerekek pénteken mentek utóljára, mi pedig még szombaton dolgoztunk egy jót. Viszont annyival könnyebb volt a helyzet, hogy Gyurit pénteken vittem-hoztam, szombaton pedig vittem, elmentem dolgozni, aztán mikor végeztem hatkor, akkor értementem. Mi ketten, felnőttek 18.-ig vagyunk itthon, a gyerekeknek 24-én kell menni először. 

Múlt hétfőn voltam egy állásinterjún, ahol is sajnálatos módon nem sikerült elegendő pontot összeszednem. Már másnap tudtam, hogy nem én leszek a szerencsés. Az,  hogy mit nem tudtam pontosan jól megválaszolni, még kiderítésre vár, csak valahogy nem sikerül az illetékes főnénivel összekapcsolódnom, bár már beszéltünk róla, hogy elmondja, mi nem stimmelt. Mindkét helyen, ahol szoktam dolgozni udvariasan sajnálkoztak fél másodpercig, aztán széles mosolyra szaladt a szájuk, hogy hála az égnek, nem kaptam meg az állást. (Az egyik helyen azért van nyitva egy 12 órás szerződés, amire talán van esélyem.)

Szombaton reggel volt itt az az ismerős magyar származású asszony, aki még anno leszólított bennünket a buszpályaudvaron, mikor mentünk Mayával Port Talbotba a lábas klinikára.
Azóta elég lazán, de tartjuk a kapcsolatot. Megkértem, hogy mivel ő képzett varrónő, hogy Dominik "eltört" nadrágcipzárját cserélje ki, mert az nekem annyira sosem ment, de ezt nem akartam még véletlenül sem elszúrni. Adél végül azt mondta, hogy felszalad érte. Aztán ha már itt volt, beszéltünk néhány mondatot, és valahogy szó keveredett arról, hogy a múlt héten voltunk Mumbles-ben. Mivel ő már régebben itt lakik a környéken, említett egy helyet, ami nincs is messze és szép is nagyon, aztán mikor hazament, átküldte a hely címét, hogy ha kedvünk van, elmehessünk meglátogatni, vagy végig járhassunk akár egy egész hosszú túra útvonalat is. Ez a Penllergare Valley Woods.

Vasárnap azzal a szándékkal indultunk útnak, hogy lemegyünk az egyetem parkolójába a Bay Campushoz, mert ott van elég nagy parkoló, vélhetően üres is, hétvége lévén és lehetne Gyurinak is egy kicsit gyakorolnia a vezetést. Ehhez képest kiderült, hogy a parkoló fizetős és egyébként sem nagyon lehet ott semmit csinálni, mert épp valami rendezvényük is van. Mivel innen csak egy kis ugrás volt az amazon parkoló, étmentünk oda és egy kicsit ott tudott forgolódni. Aztán egy egész más irányban, mint eddig szoktunk, elidultunk az M4-es autópályán először az ASDA nevezetű nagyáruházba vásárolni és utána folytatólag haza, ugyanezen az autópályán. Óriási szerencsém, hogy Gyuri nem lett rosszul a navigálás alatt, végig tudott navigálni a google maps segítségével. Így lényegesen könnyebb dolgom volt, mintha magamtól illetve a tábláktól vezérelve kellett volna mindkét helyre eltalálnom. Valószínűleg nem is lett volna ilyen zökkenőmentes. Azt tudni kell, hogy egyrészről elég sok az autópálya  és autóút, de mindez mindenütt tele van körforgalmak sokaságával. Így ha az embernek csak homályos elképzelése van arról, hogy merre is kellene menjen, nem biztos, hogy oda is ér azonnal. Mindenesetre ezt az utat is sikeresen megjártuk. 

Tegnap délután Mayának volt egy időpontja a Tesco szemészetén, aminek az lett az eredménye, hogy szemüveget kell cserélnie megint, -4-es lett a szeme. Utána még nekieredtünk a két lánnyal, hogy megnézzük legalább röviden, hogy milyen is az az erdő. Röviden: szép. Hosszabban: itt van pár kép, ha nem is a legjobb minőség, döntsétek el.

Mumbles

Tegnap volt a napja, hogy itt a környéken el tudtunk menni egy kicsit távolabbra is, mint a városközpont. 
Dominik sajnos nem tartott velünk, de a másik három gyerek igen. 
Mumbles-ba mentünk, ami nincs olyan nagyon messze, de mivel gyönyörű volt az idő, nagyon sokan választották ezt a helyet pihenésre, kikapcsolódásra, nézelődésre. Ezért aztán kissé soká tartott az odaút és a visszafelé vezető is. Meglehetősen szűk, kanyargós utak voltak, úgyhogy továbbra is minden elismerésem a buszvezetőknek, annak ellenére, hogy a vállalatot nap mint nap szídjuk. 

A képekre kattintva nagyobbak lesznek, jobban látszanak a részletek is. 

Ott a távolban egy világító torony van.

Hihetetlen volt az a mennyiségű rétegződés, amit  láttunk, olyan, min amikor a tankoknak építettek akadályokat, csak itt a ternészet építkezett, illetve inkább rombolt. 

A középtől kicsit jobbra látszik egy toronyház, ami Swansea közepén áll

Ez még mindig ugyanaz a világítótorony

Ez pedig egy étterem odalenn a mélyben

Kisebb a pörgés

És ezt se bánom olyan nagyon, az előző hetek pörgése itt-ott már kicsit sok volt. 

Beni, Nénje és Judit húgom ma születésnapos, boldog szülinapot nekik. Érdekes, hogy mindhárman 8-ra végződő évben születtek. Beni 98-ban, Nénje 48-ban, Judit kettejük között 68-ban. 

Sikerült jobban összebarátkoznom az autóval, de  még mindig vannak hiányosságaim, amiket ki kell gyakorolnom. A parkolás még egyenlőre idetartozik. 

Ma biztosan tavasz van

A következő napokat is tavaszinak ígérik, de az előzőek nem voltak annak mondhatók. Volt jégeső, reggeli fagy és ehhez hasonlók. 

Azután, hogy Mayát kiengedték a kórházból és kifújtuk magunkat, hétfőn hármasban elmentünk megnézni egy autót Baglanban, ami úgy egy órányira van itthonról busszal. 
Felmerült, hogy kérünk-e hozzá hitelt és arra gondoltunk, hogy próbáljuk meg, hátha. 
A múlt hét végén kiderült, hogy nem kapunk semennyi hitelt az autóvásárláshoz. Ennek több oka is lehet. Az egyik az, hogy itt eddig semmilyen hitelünk sem volt, tehát senki nem tudta azt nyilatkozni, hogy rendben visszafizettünk mindent. A másik ok, hogy általában 3 év itt tartózkodást szoktak kedvelni a hitelnyújtók. A harmadik, hogy viszonylag kis összeget akartunk felvenni. Nem azért mert kellett volna amúgyis, hanem mert kényelmesebb lett volna a hitelt fizetgetni. 
A ezen a héten viszont hétfőn is és kedden is dolgoztam, így abban maradtunk, hogy vasárnap elmegyünk és elhozzuk a kiszemelt példányt. Ami egy 2008-as ezüst színű Vauxhall Zafira lett 1.9-es dízel motorral és 7 üléssel. Ez az Opel itteni megfelelője. (Még ott helyben be tudtunk regisztrálni az útadóra és ki tudtuk fizetni a biztosítás első részletét is). 

Szép is, jó is, csak nekem volt nagyon szokatlan, főleg a sebességváltója, ami nem az a kifejezett kezesbárány. Nagyon figyelni kell vele, hogy rendesen a helyére ugorjon hármasba, és egyáltalán az összes többinél is. 
Az első úton hazafelé majdnem sikerült legégetnem a kuplungot, de végül mégsem. 
Még jó hogy van mérnök a családban, aki megérti, hogy mit mondanak az okosok, hogy miért és hogyan kell bánni a kocsival, úgyhogy Gyuritól kaptam kis vezetési tanácsokat, hogy mit és hogyan. Azóta már jobban összebarátkoztunk, de mindenképp résen kell lenni vele. 
Hétfőn reggel együtt kimentünk vásárolni a kocsival, hát, mit mondjak, fantasztikus dolog volt, hogy nem kell megszakadni. Kedden aztán együtt elmentünk az aznapi munkahelyemre és utána még haza egy rövid időre, aztán már mentem egyedül. 
És ekkor jöttem rá, hogy mekkora segítség is most az, hogy a kollégáim néhanap hazahoztak. Sokkal könnyebben találtam meg az utakat oda is és vissza is. 
Lassan megint lehet mondani, hogy kocsizni jó!

Nem unatkoztunk 2. rész

Kedden délután még mindig nem ehetett, de legalább annyiban előbbre jutottunk, hogy végül az ultrahang alapján azt a döntést hozták, hogy valami nagyon masszív fertőzés nyomait látják a jobb oldali petefészken, ami egyáltalán nem tudni, hogy honnan került oda. A nővérke szerint akár egy bevásárló kocsiról is kerülhetett valami baci a szervezetébe, ami ezt csinálta vele. A gyulladás az biztos. Így átcuccoltak bennünket mentővel a város másik nagy kórházába, ahol a szülészet-nőgyógyászat van. Időközben elkezdtek adni neki valami antibiotikumot, de ettől még volt olyan is, hogy majdnem 40 fokos láza volt. 

Mikor megérkeztünk a Singletonba, akkor éppen vacsora idő volt és Mayámnak a szeme már majd kiesett az éhségtől, viszont nem azzal kezdtünk, hogy ehet, hanem azzal, hogy az orvos előbb látni akarta. Miután ezen is túlestünk, jött a nővérke, hogy milyen szendvicseket szeretne, de mondta, hogy ha lehet, valami melegre vágyna. Azt időközben visszavitték, élelmiszerbiztonsági okokból. Azért erre is találtak megoldást, kaptam egy papírt, amin kérték a földszinti éttermet, hogy adjanak meleg ételt az osztály kontójára. Lekocogtam vele és telefonon kérdeztem meg Mayát, hogy mit is szeretne enni. Mikor felértem, nagy volt az öröm és a boldogság. Én pedig, mikor már végre biztonságban tudtam a gyereket, összecuccoltam és elmentem haza. 

Már éppen ideje volt, mert az, hogy ő tudott néhány órácskát aludni, az rendben volt, de én összesen nem aludtam a 36 óra alatt egy órányit sem. Azt, hogy enni sem ettem, azt vehetjük a fogyókúrás program részének is akár. 

Nem akarom nagyon húzni a dolgot, a 4 nap alatt teletömték mindenféle antibiotikummal és fájdalomcsillapítóval, majd szombat reggel a doktor azt mondta, hogy lassacskán szerinte elmúlik a fájdalom, ő továbbra sem gondolná, hogy vakbélgyulladás, és menjünk haza békével, ha tudunk és ha Maya nem akar mindenáron maradni. Nem, nem akart, de nekem mennem kellett dolgozni, mert arra számítva, hogy ott lesz a kórházban még napokig, bevállaltam szombat délutánra munkát. Lilit kértem meg, hogy a kis közösségi buszról, az 53-asról leszedje Mayát, és így akkor nekem nem kellett felmennem a hegyre vissza, de már nem is volt időm rá. Az mindenesetre kissé megnyugtatott, hogy ha baj van, akkor 10 napon belül garanciával visszamehetünk. 

Persze mindezek mellett párhuzamosan itthon is történtek dolgok. Hétfőn, még délelőtt mi elmentünk megnézni egy kocsit, de visszafordultunk kipróbálás, és minden nélkül "megfutamodtunk" a hely és az eladó hatására. A hely talán nem lett volna annyira gázos, de a pasas és a munkatársai már nem adtak okot semmi bizalomra. A konténer sem volt valami vonzó, koszos volt és tele volt mindenféle alkatrészekkel, de ez még tán megbocsátható lett volna, de a pasi az maga volt a katasztrófa. Ápolatlan, mosdatlan, zsíros hajú, kövér, fogatlan, borostás ember, kőműves dekoltázzsal. Első ránézésre, 10 év fegyház, minden kérdés nélkül. 
A kocsi pedig ahhoz képest amit láttunk az interneten, egy lepukkant kasztnis és belsős autó volt. Lehet, hogy a motorja az jó lett volna, mert annak szép hangja volt, de a homloklemez és a hűtő közötti lemez az úgy nézett ki, hogy a brüsszeli csipke sírva könyörgött volna a mintáért. Így aztán köszöntük és szaladtunk hazáig.

Kedden végre meghozták a mélyhűtőt, amit lassan el is kezdtünk használni. Szerencsére még koradélben jött meg, de ezt már reggel 7-kor tudtuk, így Csücsköm is el tudott menni vezetni, amit most ez alkalommal már lényegesen élvezetesebbnek talált, ráadásul jól felkészülten indult el. Jó előre bevett fejfájás ellen ibuprofent, és így egész jól is érezte magát. 

Szerdán és csütörtökön is dolgoztam. Szerdán éjjel megint jártak itt a rendőrök, hogy keresik az előző bérlőt, megint csak az iskolába irányítottam őket, hogy Domi osztálytársa a lányuk, ott keressék őket. Vagy legalábbis ott meg tudják mondani az új címüket. 

Tegnap éjjel pedig, ittlétünk óta először volt áramszünetünk. Mint ma reggel kiderült - mert felhívtak bennünket sűrűn elnézést kérve az okozott kellemetlenségért - valami magasfeszültségű földkábelt vágtak el véletlenül valahol. 

Nem unatkoztunk, 1. rész

de ekkora pörgésre nem voltunk felkészülve igazán. Szombaton és vasárnap is dolgoztam, valahogy sikerült elkerülnöm az igazán nagy esőt. Aztán vasárnap este Maya azzal jött haza, hogy valahogy hirtelen megfájdult a hasa és lépni is alig tud. 

Mivel nem nagyon tudtam elsőre, hogy mi van, adtam neki fájdalomcsillapítót, amiből aztán a kétfajtát cserélgetve viszonylag sok elfogyott egész hétfő estig, amikor is már sírt és 39,2 lett a láza. Ez úgy este negyed hét körül lehetett. Ekkor már a mentőket hívtam, akik több körben kikérdeztek engem, Mayát és végül abban maradtunk, hogy küldenek kocsit, csak várjunk türelemmel. Bár itt azért volt némi fennakadás annak kiderítésében, hogy most akkor üljünk és várjuk a mentőt, vagy mi legyen. Olyat nem értettem, hogy menjünk, de az sem volt tiszta, hogy küldik a mentőt, úgyhogy visszahívtam őket, hogy ezt letisztázzuk. A végső válasz az volt, hogy várjunk türelemmel. Valamikor még időközben felhívtak, részben szabadkozva, hogy még mindig nincsenek itt, de kérdezve, hogy nem rosszabbodott-e a helyzet. Itt kénytelen voltam megerősíteni, hogy nem, nem gyógyult meg hirtelen, de annyira látványosan sem romlott a helyzet. Abban maradtunk, hogy ne legyen bezárva a ház ajtaja, és kapcsoljuk le az utca felőli oldalon a villanyokat, hogy lássuk, ha megjönnek. Maya itt feküdt a mi szobánkban, és felváltva adtunk ügyeletet itt illetve a másik szobában a mentőt várva.

Valahogy fél 10-10 körül érkeztek, megkérdezgették Mayát, tapogatták, hogy hátha okosabbak lesznek. Párhuzamosan persze ment az EKG, vércukorszint mérés, és ki tudja még mi. Aztán felkerekedtünk, hogy kimenjünk a mentőhöz, ami aztán még itt állt hosszasan a ház előtt. Azután indultunk el, hogy bekötöttek neki egy branült, aztán azon keresztül kapott további fájdalomcsillapítókat a későbbiekben. Abban maradtunk, hogy valószínűleg vakbélgyulladás. 

Úgy 11-fél 12 lehetett mikor odaértünk a kórházhoz, de nem volt hely a felvételi részlegen, így várnunk kellett kinn  a kocsiban, amivel semmi baj nem volt, mert finom meleget csináltak benne. 

Itt az a rendszer, hogy a mentővel érkezettekkel külön csapat foglalkozik, külön helyen, bár ugyanazon a szinten, ahová a városból és a környékről lábon beérkeznek a betegek. 

Van egy meglehetősen nagy terem, ami össze van kötve a többi részleggel is. Itt, bár nem számoltam, de nagyjából úgy 10-12 beteget tudnak ellátni egy időben. Az ágyak helyei úgy vannak kialakítva, hogy minden egyes  ágyhoz tartozik mindenféle kütyü. Vérnyomás mérő, oxigén, meg a fene tudja, hogy még mi minden. Az ágyak pedig részben fallal, részben pedig ilyen elhúzható függönnyel vannak elválasztva. 

Itt kapott ágyat Maya, én egy széket mellette. Reggel, úgy 5 körül érkezett meg az első orvos, aki valószínűsítette, hogy tényleg vakbélgyulladás, és megígérte, hogy küld sebészt. Addig fájdalom és lázcsillapítás zajlott nagy erőkkel. 

A sebész arra jutott, bár elég nehezen tudott addigra értékelhetőt kihúzni Mayából, hogy nem annyira biztos az a vakbélgyulladás, ő kérne egy ultrahangot, hogy lássuk mi van. Ez azzal járt, hogy kicsit később felköltöztünk a sebészetre, ahol ugyanolyan rendszerben, mint a sürgősségin, volt egy gyűjtő terem, ahol azok az esetleges sebészi esetek várakoztak, akiknek dönteni kellett a kezeléséről, esetleg konzulenseket bevonni. 

Valahogy 1 óra körül ment le Maya egy kerekes szék és egy markos legény segedelmével az ultrahangra. Egész addig se nem ehetett, se nem ihatott. Az ultrahang után nem sokkal azt megengedték neki, hogy igyon, ami nagyon nagy segítség volt. Ez már kedd délután volt.