Riadalom, éjjel

Pénteken reggel még nem tudtam, hogy péntek éjjel milyen izgalmakra számíthatunk. Este mi ketten lefeküdtünk aludni valamikor 10 előtt talán, a gyerekek pedig, aki akart, még fenn volt, mikor 1/2 12 körül kopogtattak az ablakon, aztán csengettek. Maya, mivel ő most a melletünk levő szobában vert sátrat még mikor hazajöttünk a kórházból, rögtön mondta, hogy rendőrök jöttek, azok kopogtak, csengettek. Én addigra már ki ugrottam  az ágyból és úgy, amúgy kócosan, álmosan mentem ajtót nyitni, hogy mi a baj. Aztán kiderült, rögtön a bocsánatkérés után, hogy nem minket keresnek, hanem az előző bérlőt, akinek a leveleit a mai napig küldözgetem vissza a feladónak.
Domi is ébren volt még, és mikor már bejöttem, és mondtam, hogy nem hozzánk jöttek (szerencsére, bár nem is tudom, hogy miért jöhettek volna hozzánk) és mondtam, hogy kit kerestek, akkor mondja, hogy hát az osztálytársa a kislány. Na, akkor visszanyitottam az ajtót és még úgy pendelyben kiszaladtam, hogy esetleg majd hétfőn az iskolában érdeklődjenek. Megköszönték és elmentek, de még azért itt percekig zsizsegett a nép. De legalább nem hajnali 3-kor jöttek és nem kommandósokkal az ajtót betörve. 

Szombaton Mayával lesétáltunk a lenti kereszteződéshez, de ez már kicsit soknak bizonyult, nagyon elfáradt, pedig holnap is buszozni fogunk a kórházba. Tegnap is és ma is jó idő volt ruhaszárításhoz, de ma még a nap is ragyogott. Tegnap csak száraz, hideg, kissé szeles volt, de nem esett, csak felhős volt. Ma csak hellyel-közzel volt felhő. 

Ezt tegnap, séta végén lőttem, mint megtudtam, kaméliának hívják.

  

Szombaton jött egy levél a counciltól, kilencedikére  hívtak interjúra, care assistant munkára. Hát majd meglátjuk. 

Lépcsőzés

Tegnap volt a napja, hogy úgy mentünk ki sétálni, hogy Maya kilépegetett a saját lábán a kerti útra és nem a fenekén csúszva mászott ki az ajtón. Sőt, végig úgy mentünk, hogy én csak vittem a botokat, de nem használta őket és a végén egyedül visszajött a házba, majd felment az emeletre szintén lábon. Azt nem mondom, hogy tökéletesen délceg a tartása és a lába is mindig jól áll, de azért haladunk mindenképp. 

Tipi-topi kislányom...

Talán ismeritek Gazdag Erzsi versét, a Lépegetődalt. Ha nem, az se baj, én megtaláltam. 

Ez a kislány jaj, de szép!

Ha egyet lép, hozzám lép.

Ha kettőt lép, tillárom!

A karomat kitárom.

Hogyha hármat lépeget,

mondok neki szépeket:

tipi-topi, kislányom,

jer ölembe, virágom!

Most a napokban sokat jár megint a fejemben, mint akkor, amikor a gyerekeink kicsik voltak és éppen járni tanult valamelyik. Hát ugyanúgy örülünk most egy-egy lépésnek, fejlődésnek, mint anno. 
Bíztattuk Mayát, hogy próbálkozzon esetleg azzal is, hogy "elengedett kézzel", azaz mankó nélkül, ne  a popsiján közlekedjen, mondjuk fenn az emeleten. A folyosók amúgyis olyan szűkek, hogy nem nagyon tud még csak felborulni sem (na jó, ez azért kis túlzás), de azért könnyen meg tud támaszkodni akár mindkét irányban, ha szükségét látja. 
Azt szokta csinálni, hogy ha fel kell jönnie az emeletre, hogy leül a lépcsőre és a popsiján felugrál aztán a tetején még bekúszik a fürdőszobába vagy ahova indult. Tegnap volt az első alkalom, aztán követte több is, hogy amikor már felállt a lábára, akkor nem ereszkedett vissza a fenekére, ha helyet akart változtatni, hanem megpróbált két lábon közlekedni és mondhatom, egész jól sikerült neki. Szemmel láthatóan őt is örömmel töltötte el, hogy lépeget. 
Voltunk kinn megint az utcán sétálni, kicsit sütött a nap, az is tetszett neki. Szóval mintha feljövőben lenne. 

Csücsköm vasárnap itthon volt szerencsére és van még 2 napja, hogy pihentesse a tagjait, azaz már csak a mai nap. Azért fizikailag eléggé megterhelő az a napi 10 óra, amit lehúz az Amazonban. Ott is vannak változások, úgy tűnik, hogy bővíteni fogják az épületet, ha nem is alapterületben, de kihasználtságban mindenképp. Van egy rész, amit toronynak hívnak, azt fogják felfelé beépíteni emeletekkel. 

A múlt héten minden gyerek itthon volt, szünet volt a sulikban, aztán most indult újra a tanítás. Én közben is jártam az egyetemre, mert ott nem ez a rend érvényes. 

Mostanra két hátizsák is megfeküdt. Az egyik Dominiké volt, a másik az enyém. Dominak tegnap vettünk lenn a piacon egy zsákot. Az Istennek sem akart nagyobbat venni, ragaszkodott ahhoz, ami elsőre megtetszett neki, pedig az alig valamivel nagyobb, mint ami volt. Egy pozitívuma van, vannak rajta fényvisszaverő csíkok és elég sok neonzöld pánt. 
Az enyém még lehet, hogy bírta volna egy kicsit, de már annyira le volt harcolva, hogy inkább lecseréltem Csücsköm régi hátizsákjára. Ezt valamikor régebben kapta még Ancsáéktól egy karácsonyon, aztán hosszú évekig ezzel járt dolgozni. Amikor elszakadt a vállpántja, még Magyarországon, megjavíttatam és hoztuk magunkkal. Már ez sem ragyog teljes fényében, de amíg még bírja, hordom, addig se kelljen költeni ilyesmire. 

Ja és a múlt péntek. Azt hittük, hogy vége lett teljesen a nagyobbik tabletnek.
Lili hívott az egyetemen, hogy jajaj, valahogy leesett és meg se nyekken. Hát tényleg nem nyekkent, illetve nyekkent, csak a kijelzője nem mutatott semmit azon kívül, hogy több helyen megrepedt. Nem nála esett le, estére az is kiderült, hogy mi volt a történet, de mondtam neki, hogy rendben, de akkor sem tudom megdelejezni innen a távolból. Ennek végül az lett a megoldása, hogy szombat este Csücsköm megnézett egy videót a youtube-on, hogy hogyan kellene szétszedni, hátha az segít rajta. Nem volt egyszerű a dolgunk, mert nem pontosan úgy és annyi csavar fogta a hátlapot, mint amennyi látszott a videón és egyébként pedig le voltak fóliával ragasztva a csavarkák, hogy ki se látszanak. Végül azért csak megküzdött vele és valamit sikerült úgy helyremozgatni, hogy megint működik. Lassú is, meg nem is csinál meg mindent, de azért hiányzana, ha nem lenne. 
Beni tette a földszinti korlátra, ami úgy 1,20 magasan van és onnan szédült le. Kicsit drága tanulópénz...

Séta

Tegnapelőtt aztán annyira szép volt az idő, hogy Mayával kimentünk az utcára, hogy megsétáltasson bennünket egy kicsit. Azt kell mondjam, hogy az elmúlt 2 napban többet jött-ment, mint az elmúlt hónapban összesen. Mindkét nap kinn voltunk kétszer is. Szép volt az idő, viszont az eddigiekhez képest nagyon hideg volt. 
Ja, és az hagyján, hogy kinn voltunk, de mindezt cipőben, nem azzal a csizmával. 

A héten itt nincs iskola, így mindenki itthon van, mert a college-ban sincs ilyenkor óra sőt az esélyegyenlőségi központban sem. 

Szóval, amit reggel írtam, azok a fentebbiek. Azóta megjártuk oda-vissza a kórházat. Bár tegnap még az volt az elképzelés, hogy busszal megyünk, azt már este lehetett tudni, hogy nagy eséllyel mégsem. Ma esőnap van. Nem aprózós, hanem nagyon is esős. Így megint taxi lett belőle. Egy biztos, így nagyobb siránkozások nélkül odaértünk. Az lehet, hogy még sok lett volna. Viszont cserében nem vettünk kerekes széket, hanem szépen bebandukoltunk a gyógytornászokhoz. Idejében ott voltunk. Owen meg is dicsérte Mayát, hogy mennyire ügyes lett, de azért bíztatta is, hogy csak így tovább. 
Ezek szerint a múlt heti "ereszd el a hajamat" ami talán kedden volt itthon és az utána való riogatás csak megtette a hatását, bár azért nagyon durva, hogy ilyesminek kellett lennie ahhoz, hogy valami előrelépést érjünk el ezzel a lábdologgal. Konkrétan egy nagy, hisztérikus kiabálás lett a dolog vége, pedig csak szépen kértük, hogy kellene tornáztatni a lábát. De annyira ingerülten és agresszíven válaszolt Maya, hogy voltunk ott mi mindennek elmondva, csak szépek nem voltunk és okosak nem. Valahol, valamikor mégiscsak leesett neki a tantusz és stikában csak tornáztatta a lábát, hiszen mostanra már mégiscsak lazult valamelyest. A csizmát vittük ma magunkkal és ott is hagytuk. Azzal a tanáccsal engedett útnak bennünket Owain, hogy minél többet sétáltassuk kinn az utcán, egyre növelve a kinn töltött időt. 

Közelgő szülinap

A héten úgy különösebb nem történt, hacsak az nem, hogy Maya felhívott pénteken az egyetemen, hogy nincs jól, szédeleg és hánynia kell. Kérdezem tőle, hogy mucika, ott vannak Liliék, miért nem őket hívod, én innen nem tudok segíteni. Aztán végül odajutottunk, hogy felhívtam Lilit, nézne már rá, bár már Liliben is van ellenállás, hiszen látja Maya töszölygését ezzel a "lábra kéne állni dologgal" és méltatlankodik, hogy miért nem csinálja már. Én meg nem tudok mit válaszolni, csak azt, hogy nem tudom, nem értem. Végül azért megoldották a dolgot. 

Nem akarom elkiabálni, de talán lassan leesik Mayánál a tantusz, hogy miért zsolozsmázzuk állandóan, hogy tornáztassa a lábát. 

Pénteken, még egyetem előtt bementem a varrócskás boltba, hogy valami anyagot vegyek, amin át lehet szűrni akár a készen vett túrót, akár ha én csinálok itthon túrót akkor azt. Nézegettem én az anyagokat, hogy mi lenne jó és láttam is olyat, ami megfelelt volna, ha máshogy nem is, esetleg több rétegben. Elsőnek én anginra gondoltam, de annak még a nevét sem találtam sehol angolul, a másik ötletem a muszlin volt, mint később kiderült, azt nézegettem még a boltba belépésem után. Csak ugye egészen másképp néz ki  a muszlim akkor, amikor frissen, tekercsben van, vasalva, és másképp amikor már kimostad. Na én azt a kimosott változatot láttam csak eddig, azt is csak a szakácsok kezében a tévében. A tapintása az pedig valami fantasztikusan puha. Tegnap megvarrtam, kimostam és már csepeg is a túró. 

Csücsköm ma megint túlórázik Valentin napnak köszönhetően, de aztán gondolom a legközelebbi ilyen úgy húsvét előtt várható. 

Délelőtt átszaladtam az Argosba, mert Beni a szülinapjára kért 2 pólót, amiből az egyiket részben ki is fizette. 

Jó hűvös volt egész nap, viszont ragyogott a nap, megszáradt minden ruha, ami kinn volt. 

Délután megint palacsintát sütöttem, mert a múltkor volt háborgás, hogy miért lett olyan kevés. Most jobb lett a tészta, figyeltem is rá. Benikém valmikor lejött, hogy enne egy kis palacsintát. Egy lapos tányérban (ami egyébként szép méretes) 2 sorban volt készen kakaós palacsinta. Azt kértem tőle, hogyha abbahagyta az evést, akkor rögtön hozza le a tányért, hogy betakarhassam a maradékot, ne száradjon. Szó se róla, rendes volt, visszahozta a tányért, de nem volt mit letakarni, mert egy darab sem maradt. Ha nem volt ott eredetileg 20 darab, akkor egy sem. 

Viharos idők

Tegnap kellett volna visszamennünk a gyógytornászhoz, amit, talán szerencse is, de lemondtak még korán reggel telefonon, mert Owain megbetegedett. Szerencsének pedig azért szerencse, mert Maya nagyon nem tornáztatja annyit a lábát amennyit kellene, az pedig, hogy ráálljon, mondjuk mezitláb és úgy menjen, hát, az még szinte elképzelhetetlen. És az észérvek semmit sem érnek. Márminthogy nyugodtan használja, még ha eleinte óvatoskodva is. Szóval tegnap odamenni, az kész égés lett volna. Próbálom mindenféle trükkel mozgásra bírni, de nagyon ellenáll. Annyira sajnos nem tetszik neki a suli, hogy az vonzaná és emiatt egy kicsit jobban erőltetné magát, de egyébként is most éljük vele az egyik legnehezebb időszakot, amikor semmi sem fontos, ami nem az ő saját ötlete. Valahogy majd csak túvergődünk rajta, de most nem akarnék a saját bőrömben sem lenni, annyira nyűgös dolog ez így. 

Majd ma kell kérjek új időpontot a jövő hétre, és szerencsére az iskolában a jövő hét szünet, de nem tudom, hogy meddig tolerálják, hogy nem jár. 

A hétvégén pedig olyan szeles, esős időnk volt, amilyen még sose, mióta itt vagyunk. Inkább a szél volt nagyon nagy, láttam madarad visszafelé repülni, de a gyerekek is mondták, hogy résen kellett nagyon lenni, nehogy lelökje őket a szél a járdáról. Ez volt néha megtoldva olyan esővel, mintha hirtelen egy egész medence vizet öntött volna le valaki. 

Folytatódik.... frissülve

Na, akkor annyival okosabbak lettünk, hogy nagy eséllyel nem sikerült az ujját eltörnünk, de azért fáj neki nagyon. Az orvos most reggel hazaküldött, hogy menjünk békével, csak akkor menjünk vissza, ha valami negatív változás lenne. 

Folytatódik...

Jól le vagyok maradva és nem csak magamhoz képest, hanem az események is elhúztak mellettem. Valahol még a múlt héten maradtam le vagy talán még azelőtt. 

27-én voltunk 20 éves házasok. Azt nem mondom, hogy észre sem vettem, hogy telik az idő, de egyáltalán nem tűnt 20 évnek.

Kedden vagy szerdán megjött a levél az otthonból, hogy ez alkalommal nem engem választottak, de nagyon köszönik az érdeklődést. Hát, nem esett jól, mit tagadjam. 
Viszont szerdán megint elkezdődött az angol, új vezető tanárokkal, új fiatal tanárjelöltekkel, lehet megint tanulni legalább addig, amíg nem lesz munkám. 

Csücsköm a múlt héten 2 alkalommal is túlórázott, kedden és vasárnap a Valentin nap miatt. Itt nagyon rá vannak indulva a kérdésre és a boltok is tele vannak mindenféle szivecskés cuccal. 

Aztán mivel megint volt jegyem a városba, nekifogtam felderíteni, hogy hogyan lesz nekem normális méretű nyújtófám. Addig járattam az agyamat, míg arra jutottam, hogy jó lesz nekem egy sima lapátnyél is, amiből majd jól levágok egy 70 cm-es darabot vagy levágatom valahol. 
Az a helyzet, hogy itt egy lapátnyél is kerül vagy 15 fontba, pedig aranyból sincs, sőt, processzor sincs benne, úgyhogy nagyon megörültem, mikor lenn a piacon a szerszámosnál találtam egy sérült lapátnyelet, ami pont megfelelt. Csak az egyik vége volt sérült, arról könnyen lemondtam és egy kis lombfűrésszel meg egy darabka smirglipapírral együtt került az egész 4 fontba. Aztán valamelyik nap, mikor pont nem esett az eső, kinn levágtam és egy másik napon pedig lesmirgliztem. Gábor és Gergő biztos megszólnának, hogy hogyan lett az a rúd elvágva, de egyenlőre jó az így, aztán majd ha látok egy ráspolyt, amivel tudok rajta igazítani, akkor rendbehozom, de azom most nincs. Szóval lett sodrófám. 

Aztán hogy mi is folytatódik? Hát a kórházjárás. Tegnap mentünk volna Mayával a gyógytornászhoz és már szinte teljesen kinn volt Maya a házból én azt is hittem, hogy ez így is van. Hát, nem teljesen. Az történt, hogy ő már kinn állt a ház előtt én pedig próbáltam volna megállni a lábamon, hogy ne essek rá és közben behúzni az ajtót, hogy utána be tudjam vágni ahhoz, hogy be is csukódjon. De a keze, az ottmaradt az ajtónyílásban és én meg anélkül, hogy láttam volna, szépen ráhúztam az ajtót. Nem teljes erőből, de azért volt benne lendület. Persze rögtön éreztem, hogy valami nincs rendben, de addigra már késő volt. Két ujja volt ott, ami megsérült, a bal középső és a gyűrűs. Rögtön látszott, hogy nagyon fáj neki, sírt is végig az úton, míg mentünk a kórházba. Aztán ott nem volt időnk a gyógytornász előtt, úgyhogy mentünk oda egyenesen. Ott megint megtornáztatta a lábát és végül abban maradtunk, hogy a jövő héten megyünk vissza, de mindenek előtt menjünk most azonnal a sürgősségire, hogy megnézzék a kezét. A felvétel alapján úgy látszik, hogy a középső ujjának a tenyérfelé levő perc vagy megrepedt vagy készül leválni egy darabka. Ezt nem nagyon tudta megmondani az orvos vagy én nem értettem pontosan, de ma megyünk vissza megint a klinikára, a sebészekhez. 
Bánt a dolog eléggé és valószínűleg elkerülhető lett volna. Kisgyerekkoruk óta azt mantrázom, hogy nem tesszük a kezünket ajtónyílásba, még kis időre sem. És akkor ez lett.