Futunk az idő után

Már megint szerda lett, mire idejutottam, pedig minden napra jutott valami. 

Vasárnap Beni még beleöntött az egyik laptopba ki tudja mennyi teát. Maya mentette meg a helyzetet valamennyire azzal, hogy kihúzta a dugót és nekifogott törölgetni azonnal. Aztán jöttek szólni, hogy baj van. Csücskömnek hála, félnap munka után nagyjából túlélte a gép, csak a tapipadja lett oda, de azt én, személyesen nem nagyon bánom, mert állandóan csak a bajom volt vele. 
Ezzel ment el a fél hétfő. Aztán odaát voltam a Tescoban a három szemüvegessel, hogy elkészíttessük a szemüvegüket, de csak Benié lett megrendelve. Lili nem talált magának keretet, ami tetszett volna és nem a csillagos eget verte az ára. Mayáét pedig csak lehet megrendelni, hogy van a boltban optikus. Mire mi átmentünk, már nem volt egy sem a fedélzeten, de ez az információ egészen új volt nekünk. 
Lili előkereste egy régebbi keretét is, de aztán végül abban maradtunk, hogy a mostaniba szeretné beletetetni az új üveget. 

Tegnap délelőtt a fiúkat felvittem a fodrászhoz, aztán kifizettem és otthagytam őket, mert akkor nagyon kellett volna rohanni, ha meg is várom őket. 

Ma reggel pedig Mayával voltam megint  orvosnál, így már hajnalban megint főztem az ebédet, hogy kész legyen, mire indulunk, és mikor megjövünk az orvostól, már csak be kelljen fejezni. 

És most néztem rá, hogy az Advil Ultra Forte, amit Csücsköm szokott néha a fejefájására beszedni, az sima mezei 400 mg-os ibuprofén. Ennyi erővel adhattam volna neki eddig is a 400 mg-os Nurofent is, az is ugyanolyan jó lett volna. Szóval egy kérdéssel kevesebb megint. 

Carmarthen

Tegnap aztán nem fejtettem ki, hogy mi is volt Carmarthenben, mert mire idejutottam volna, már lejárt a lemez. 

Reggel fél 6-kor keltem és 3/4 7 után már egy kicsivel el is indultam a nem túl távoli buszmegállóhoz, hogy nehogy lemaradjak a buszról, mert esetleg a kora reggeli ürességben felvágtat a hegyen és itthagy. Ehhez képest a 7.13 helyett már 7.21-re hipp-hopp itt is volt a busz. Aztán másfél órán át hegyen-völgyön át mentünk, ahol lehetett, mint a meszes, ahol meg nem lehetett, ott mintha tojásokon jártunk volna. Ez az út, végig Carmarthenig alapvetően falvak és kisvárosok közötti kétsávos utakon vitt, a településeken pedig óvatoskodva lehetett csak haladni, mert a busz ugye széles, a szembejövő busz is az, az út pedig keskeny és mindkét oldalán parkolnak. Azért mindig megoldották valahogy. Az utak pedig kifejezetten jó minőségűek, csak annak nem nagyon ajánlanám, aki nem bírja a le-föl és a jobbra-balra kombinációját. 
Amikor leszálltam a buszról, kinéztem, hogy merre kellene mennem és óriási tehetséggel sikerült kiválasztanom a legveszélyesebb útirányt. Mentem négysávos autópálya mellett, át rajta, de túléltem, és ha valaki hívott rám rendőrt, még azzal sem találkoztam. 
Aztán majdnem elsőre megtaláltam az épületet, de csak majdnem. Némi telefonos segítség után már könnyebb dolgom volt. Néhány perccel az érkezésem után már visszafelé mentem az egyik otthonbeli alkamazott az otthon furgonjával visszavitt a buszállomáshoz és jöhettem haza. 
Igazából lövésem sincs, hogy ki, hol nézett el és mit. Amikor én leadtam a jelentkezésemet, akkor egy bizonyos otthonba jelentkeztem. Ebből a carmarhteni otthonból írtak nekem, pedig a jelentkezési lapomon minden adatom is szerepelt. Az is, hogy hol lakunk és az is, hogy hova jelentkeztem. Ők oda, magukhoz kerestek embert, így néhány másodperc múlva pontosan lehetett tudni, hogy én oda, hozzájuk nem fogok tudni kijárni dolgozni, és nem is lenne értelme. Én abban a hitben voltam, hogy mivel ez egy hálózat, esetleg egy központi HR-jük van és azért nem is akadékoskodtam, hogy minek is menjek én oda. 
Na, most már mindegy. Pénzbe nem került, csak az időm lett oda, azt meg kiheverem. Azzal, hogy bevittek a buszhoz, sikerült elcsípnem a hazafele jövő buszt nem sokkal 10 óra után, így egy kis kapkodás után még az angolra is el tudtunk menni. 

Ma este pedig kifejezetten közel levő otthonban is találtam meghirdetett állást, így már le is adtam a jelentkezésemet. 

Több szempontból sem bánom nagyon, hogy megjártam feleslegesen ezt az utat. Egyrészt a buszok, ahhoz képest, hogy mekkora távot tesznek meg, szinte pontosan jönnek a kiíráshoz képest. Szép volt az út, és most már legalább van képem arról, hogy mi mekkora táv itt. 

Megint mindjárt hétvége...

Most azzal kezdtük a hetet, hogy vasárnap este már hallani lehetett, hogy Domival valami nem teljesen van rendben. Csúnyán köhögött, aztán hétfő reggelre tényleg agyoncsapott lett, nem is ment suliba. Aztán még kedden sem. Színtiszta szerencse, hogy Csücsköm sportot űz abból, hogy a gyerekeket elkísérje, így Mayának csak hazafelé kellett egyedül jönnie. 

Hétfőn felhívtak az otthonból, hogy csütörtökön át tudnék-e menni Carmarthenbe és én azt gondolván, hogy ott valami területi központja van ennek a gondozóház-hálózatnak, nagy könnyelműen azt mondtam, hogy persze. 

De még előtte szerdán átmentünk az előre egyeztetett időpontjainkra a Tesconak a szemészetére, a félévenkénti szemvizsgálatunkat megejteni. Mi ott voltunk idejében, de kicsit megcsúsztak, így mire végeztünk, eléggé sietőssé vált a hazajövetel az angol miatt. Lilinek erősebb szemüveg kell, Beninek pedig szükségessé vált egy szemüveg, főleg távollátáshoz. A kisebbekkel vasárnap megyek.Valószínű, Mayának is erősebb szemcsi kell, mert már panaszkodik. Itt ez az első lépcső, csak akkor kell szemorvoshoz menni, ha valami komoly baj van, de akkor vagy úgyis tudja az ember, hogy muszáj odamenni, vagy ezek az optikusok szólnak, hogy valami nincs rendben. 

Rohanás

Azt nem mondanám, hogy észre sem vettem, de a tény, hogy a hét úgy elszaladt, hogy csak futok utána. 

Kedden ugye megint angol volt, mentem az erősebbik csoportba, de úgy tűnik, majd menni fog ez így is. Itt kevesebb az ami nekem ismétlés, több az új dolog, de hát ez volt a cél.

Szerda az aztán az igazán sűrű nap volt. Reggel ugye 6-kor kelek, keltem Mayát, aztán utána mentem kiteregetni az előző este kimosott ruhát, aminek az a különlegessége, hogy nem büdösödik be még akkor sem, ha az idő nem olyan remek, hogy tényleg meg is száradjon. Pesten, ha kissé többet állt a szárítón, vagy nem eléggé szétteregetve tettem ki, akkor nekem lett valami állott, kellemetlen szaga némelyik ruhának. Ezeket volt hogy inkább átöblítettem jó idő esetén. 
Mikor kiteregettem, futottam a buszhoz, hogy lenn legyek időben az Aldiba, mire Csücsköm odaér. Az ebéd addigra már félig kész volt, mert a reggeli készülődés közepette azt is előkészítettem és már forrt egy darabja. Mikor hazaértünk az Aldiból, folytattam a főzést aztán mentünk angolra egy kis ebédelés után. 

Angol után hazajöttünk, vettünk egy nem túl mély levegőt és szaladtunk tovább a kisebbek iskolájába, szülői értekezletre. Nyáron lesznek a GCSE vizsgák, amit Mayának is jó lenne teljesíteni, ha nem is minden tárgyból, de legalább matekból és angolból. Bíztattak bennünket, hogy meg fogja tudni csinálni, csak ki kell használni minden feladatlapot, feladatot, lehetőséget, hogy tanuljon. Úgyhogy most lesz mit csinálni, tanulhatjuk mi is az angol terminológiát, ami teljesen ismeretlen, főleg matekból. Egyébként pedig az Art tanára Mayának mindenképpen javasolta, hogy menjen majd a Gower College-ba, art szakra. 
Ja és persze azt  is észrevették, hogy Maya, most, hogy már harmadik hete jár a suliba, kezd beszélgetni, használja a nyelvet. 

Ha már ott voltunk, persze megkérdeztük, hogy Domival mi a helyzet. A matektanára odavolt, hogy mekkora kincs nekik Domi, és azt is emlegette, hogy a suliban szinte folyamatosan angolul beszél, ragad rá mint a kosz. Domi pedig boldog, hogy sikerül neki minden és kapja az elismeréseket a tanároktól is és a diákoktól is. 

Aztán menetközben nekem az egyik helyről, ahova jelentkeztem, visszaírtak, hogy kellene nekik egy kisdolgozat arról, hogy mi az amire az életemben büszke vagyok. Ez lehetett akár munka, akár hobbi, akár más személyes része az életnek. A második kérdés az az volt, hogy milyen tulajdonságaim vannak, amiket hasznosnak, szükségesnek érzek a betölteni kívánt álláshoz. A harmadik, hogy miért akarok csatlakozni a csapatukhoz. Ezt a kis esszét megírtam tegnap reggel, ezzel könnyű dolgom volt, emailben kérték. 
Aztán nem túl messze van egy időseket gondozó otthon, oda is jelentkeztem, onnan meg papíron küldtek egy kérdőívet, amit vissza kellett küldeni. Persze papíron, postán. Arról már nem is beszélve, hogy meglehetősen nehezemre esik a nyomtatott betűs írás, de az sose volt az erősségem. Ilyet viszont nem küldhettem el folyóírással. Gyurit is keresték, ők a jövő héten beszélnek újra.  

Lett időpontunk!

A hétvége viszonylagos csendességben telt, szép idő, mosás, főzés, lötyögés, tanulás jegyében. 

Ma volt a napja, hogy Mayával elmentünk a szakrendelésre és a félnapos program, az tényleg annyi volt. 3/4 8 után néhány perccel van egy busz, azzal mentünk le a buszpályaudvarra és onnan mentünk tovább. Ez így nagyjából 1 óra 10 perc volt. Ebből úgy negyven, negyvenöt perc volt a két buszon és a maradék az sétálva tökön, paszulyon át. A második busz, az X3-as az szinte teljesen végig autópályán ment.

Ilyenkor szoktam vallásos áhítattal emlegetni a googlemaps és a gps létrehozóinak a nevét, mert enélkül a sarokig sem jutottam volna. Így viszont szépen odasétáltunk, ahova kellett. Bejelentkezés után leültünk és vártunk úgy másfél órácskát, mire sorrakerültünk. A doktornéni szépen megnézte Maya lábát és egyetértett, kaptunk is időpontot, kilencedikére és mindjárt a rákövetkező csütörtökre is, gondolom az a kontroll lesz. Akkor majd a visszautunk lesz izgalmas, de majd megoldjuk azt is. A google szerint van ott ugyanis egy busz, ami egyenesen bevinne bennünket a talboti buszpályára, de mint kiderült, az nem a First érdekeltségéhez tartozik, így sem a bérletem, sem Maya jegye nem volt érvényes rá. A sofőr kedvességén múlt, hogy elvitt bennünket mégis és így megspórolt nekünk úgy 25 percnyi sétát. 
Amúgy az út kocsival 20-25 perc lenne, árkon,bokron, hegyen, völgyön át.

Sáska hadak....

Szerdán voltak ablakot mosni, mikor nem voltunk itthon. Szerencsére számítottam rá, hagytam itthon Lilinek pénzt. Amikor jöttek, ügyesen kifizette őket. De mást is nagyon ügyesen elintézett, kedden és csütörtökön is ő vette meg a buszjegyüket, mikor mentek angolra. 

Csütörtökön  angol óra előtt az egyik vezető tanár javasolta, hogy gondolkodjak el rajta, nem mennék-e át mégis a másik csoportba. Abban maradtunk, hogy pénteken még maradok, aztán kedden megyek majd át, és meglátjuk, mennyire értem ott a dolgokat, vagy mennyire tudok velük haladni. 

Pénteken angol után bementünk a központi könyvtárba, ami a Council épületében van, ott egy teljesen külön egység, két emeleten terpeszkedik. Lett könyvtári tagságunk, ami nem csak teljesen ingyenes, de a város bármelyik könyvtárában érvényes. Tehát itt a hegyen levőben is ugyanazzal a kártyával tudunk könyvet kölcsönözni, mint a központiban. Átsétáltunk ott a part egy másik szakaszára. Ez úgy 1 kilométerre van attól a szakasztól, ahova általában kiszaladunk. 

Utána bementünk egy Wilko nevű boltba, aminek a létezéséről sem tudtam egész csütörtökig. Akkor egy nőnek a kezében láttam egy zacskón a feliratot és itthon rákerestem. Olyan háztartási bolt féle, de nagyon sok minden van benne, végül itt vettünk madáreleséget, biztos ami biztos. Majd legközelebb, ha arra járok, kicsit jobban körülnézek, hogy mi mindent árulnak. Aztán még átmentünk a Primarkba, mert nekem nem nagyon volt kapucnis, nyakat védő pulcsim és most már azért volt, hogy fáztam. 
Innen szinte ráugrottunk a buszra, ami felvitt minket a Lidl-höz és a postára. Maya mikor még lenn voltunk a központba, mondta, hogy feljönne a Lidl-höz, de ugye csak akkor szóltunk neki, hogy induljon, mikor már a buszon ültünk. Ennek ellenére ügyesen felért, mire végeztünk a postán. 
Bevásárlás után itthon viszont ha finoman fogalmazok is, pofára estem. Azzal főztem brassóit még reggel, hogy jó lesz az még szombatra is, nem kell majd főzzek. Hát, talán ha maradt 2 adag, úgy elfogyott. 

Maya volt egész héten suliban. Jókedvűen ment és jött is minden nap. Kissé átkeresztelték, de ezzel most nagyon elégedett, szereti, hogy Mijának ejtik a nevét. Még azt is mondta, azt se bánná, ha itthon így szólítanánk. Nekem még eddig nem állt rá szám, de azért majd megkérdem, hogy tényleg így szeretné-e. 
Csütörtökön felhívtam a klinikát, és végül abban maradtunk, hogy menjünk oda, ott megnézi Maya lábát egy szakorvos, és utána lehet időpontot kérni, vagy adnak, ezt még nem tudom pontosan. Ez egy szép, minimum félnapos program lesz hétőn. 

Ma kitettünk madárkaját, de kettő mindjárt el is tűnt. Még nem nagyon tudom, hogy melyik madár tudta leügyeskedni, mert nem volt az annyira egyszerűnek látszó feladat. 

Újra iskolába járunk, hurrá!

Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy egy kismadár kocogtatja az ablakot. Valószínűleg az a zöld poszátaféle madárka volt. 

Tegnap voltunk először az egyetemen, angol órán. Azzal kezdtünk, hogy nem lehetett bemenni az épületbe, mert épp tűzriadó volt. Aztán persze elmúlt és kezdődött az óra mindkettőnknek. Nálunk úgy lesz, hogy 2 csapat tanárjelölt és 2 tanárokat tanító tanár tartja az órákat felváltva. Egyik csapat kedden és csütörtökön, a másik szerdán és pénteken lesz velünk. Első alkalommal a késésre való tekintettel Csücskömék alaposan ráhúztak, majd 3/4 4 volt, mire elindultunk haza. 

Hazafelé bementünk a Lidlbe, de azt, amiért mentünk, azt jól elfelejtettem megvenni, nevezetesen madáreleséget.
Azt majd még szerezni kell valahol, bár most már annyival kicsit könnyebb a dolgunk, hogy lett m-ticket a mobilunkon, ami havi bérletnek felel meg. Nem  csak a városban lehet használni, hanem a környező települések is benne vannak, elég nagy sugarú ívben. 

  
Az az egész nagy sárgával jelzett terület benne van a bérletünkben. A bérlet maga egy app amit le kell tölteni és azon lehet a bérlet árának befizetése után aktíválni a bérletet, ami visszaszámlál, hogy még meddig érvényes. A gyerekeknek még mindig jobban megéri az egyenkénti jegyvásárlás, de nekünk már így, hogy hetente 4 alkalommal biztosan be kell mennünk, jobb, ha van bérlet. 
Persze azért ez nem jelenti azt, hogy abbahagynánk a gyalogolást, mert mi felnőttek pl. mindketten lefogytunk úgy 10-10 kilót és nem mondanám, hogy hátrányunkra vált volna. 

Ma délben, közvetlenül az elindulásunk előtt jött meg szinte mindenki TAJ száma, az enyém lemaradt valahol, de gondolom majd csak ideér egyszercsak. 
Ugyanezzel a kupac levéllel együtt jött egy értesítés a kórháztól, hogy változott a rendszer és ezentúl a kedves betegek önállóan kérhetnek időpontot a különböző bajaik miatt, majd holnap hívom őket. 

Minden nap van valami

Azért annyira nem volt tragikus a lehülés, inkább csak a szél fújt. Még az eső sem esett nagyon, csak épp annyira hogy teregetni ne lehessen. 

Tegnapelőtt valamikor kiégett az egyik konyhai izzónk, és szerencsére Csücskömnek eszébejutott, hogy mintha ebből a tipusból lett volna ledes égő is, nézzük meg. Amúgyis ki kellett volna menni boltba, hát megnéztük.  Siralmas volt a konyhai, mert azok a kis halogén izzók csak az áramot ették, de nagyon halovány volt a fényük. Most szinte díszkivilágítás van a konyhában , és a mi szobánkban megmaradt egyetlen hagyományos izzót is le tudtuk cserélni ledesre. Eredetileg energiatakarékost vettem bele, de valahogy nem passzolt össze a kapcsolóval, ami egy potméteres dolog. Ha az energiatakarékos volt becsavarva, akkor az egy rövid idő után elkezdett vibrálni és zörögni. Ez a ledes nem csinál ilyet és még világosabb is, mint a hagyományos izzó volt.

Ma végül nem mentem be a suliba, hanem abban maradtunk, hogy vigyen Maya tesicuccot és amit tud, csináljon. Aztán még reggel eszébejutott, hogy leírna 2 mondatot és azt megmutatná a tanárnak, hátha megenyhül. Végülis azt írta le, hogy addig, amíg rendben nem jön a lába, hadd menjen a müvészti terembe tesi helyett, aztán ha már jól van, akkor megy tesizni rendesen. És láss csodát, azt mondja, mintha kicserélték volna a tanárt. Még jó, hogy nem mentem be. Tiszta égés lett volna. 

Tegnap már egyedül mentek a nagyobbak az esélyegyenlőségi központba, ügyesen odataláltak. 

Ilyet se hallottam még Domitól!

Tegnap, a hét elejei nyűglődés után, hogy Maya tesizzen-e vagy sem a fájós lábújjaival, kértem időpontot az orvosnál, hogy nézné meg és adna valami felmentést, amíg végleges megoldás születik. Ha nem említettem volna, Maya mindkét nagyújján benőtt a köröm, de még Magyarországon jártunk vele orvosnál. Ott mindenféle praktikákat, kenyőcsöt ajánlott az orvos, de ez mind mit sem segített, nagyjából ugyanott vagyunk, ahol voltunk. Most, tegnap végül az orvos írt egy beutalót vagy mit a számítógépén az itteni központi klinikának, akik majd kiértesítenek bennünket, hogy mikorra kell mennünk a műtét miatt. Itt ilyeneket nem csinálnak. 
A tesitanár viszont nem tágít, azt mondja, hogy csak tornázzon Maya, nem nagyon érdekli a felmentési javaslat. Még nem tudom, mi lesz a megoldás. Azt azért most nem lehet mondani, hogy nem mozognak, hiszen minden nap 30-35 percet gyalogolnak az iskolába és ugyanannyit vissza. Szerintem ez az időszak kibírható lenne tesi óra nélkül is, aztán ha majd már rendbejött, akkor tesizzen. Nincs itt olyan dolog, amiről lemaradna. Nem csinálnak semmi olyasmit, ami hiányzana bármikor is. Röpiznek, esetleg pingpongoznak, táncolnak. Nincs kötelezően előírt megtanulni való. Viszont nekem most többet ér, hogy elmegy a suliba, végre, mint az, hogy tornázzon is. Na, majd még megálmodom hétfőig. 

Ma reggel, Domi olyat talált mondani, hogy nagyon meglepődtem. Azt monta reggel korán, hogy milyen jó, hogy péntek van, mert ezen a héten pénteken 2 matek és 2 angol órájuk is lesz, és az milyen jó is lesz. Én ilyet még nem hallottam se tőle, se másik gyerekemtől. 

Az egész héten és a múlt héten is olyan gyönyörű időnk volt, hogy az csoda. Szépen sütött a nap, 16-18 fokok voltak nap közben. Igazán kellemes nyárutó volt. Állítólag hétfőtől jön a nemulass.