Június 15-én volt az utolsó iskolai nap, aztán 18-án volt mindkét iskolában az évzáró. Kicsit sűrű volt az a délután, mert 3-ra kellett menni Beniékhez és ott még ballagás is volt, de szerencsére viszonylag gyorsak voltak, így 1/4 5-re már hazaértünk és mehettünk a másik iskolába. Beni Marikával maradt itthon, de nem is volt baj, mert az 5-kor elkezdődött évzáró bizonyítványosztással együtt kb. 1/2 7 re ért véget. Beni bizije lett a legjobb, aztán Domié és utána csak a lányoké. Ők szinte csak a készség tárgyakból jók.
Rákövetkező héten elkezdődött a napközis tábor, amit végülis élveztek, de nem volt baj, hogy csak 3 hétig jártak. Tavaly egy egyetemi koliban ebédeltek, most pedig egy étteremben, de úgy vettem észre, hogy a koli étterme jobb volt.
A második hét csütörtökén délután úgy hoztam el a gyerekeket a táborból, hogy a tanár szólt, Domi nem is ebédelt, annyira fájlalta a fogát. Persze mire eljöttünk, még lehetett volna fogorvoshoz menni, de őszintén szólva nem gondoltam, hogy nekem most rohannom kellene vele, mert ez a fog, már máskor is rosszalkodott, már 2-szer megfúrták, mert valami tályog volt felette és így remélte a doki, hogy majd tisztul. Még volt egy előre egyeztetett programunk Beni régi osztálytársaival és bementünk ott a tábor melletti Mekibe, ahol egyrészt Domi evett, ivott, másrészt rohangált, játszott. Ehhez képest este megint nekifogott panaszkodni és csak a 2. fájdalomcsillapító után aludt el. Még szerencse, hogy Marikánál volt Kataflam, máskülönben lehet, nem alszunk egyáltalán. Reggel arra ébredtünk, hogy Domi arca úgy nézett ki, mintha a szájába tett volna egy őszibarackot egészben és ki sem akarná köpni. El lehet képzelni, hogy megdagadt a pofija.
Levittem a többieket a táborban, Lilit itthonhagytam és mentem Domival a fogorvoshoz. Ott várnunk kellett egyrészről a fogorvosra egy 15 percet, aztán pedig az előttünk lévő gyerekekre, de úgy 3/4 9 körül már sorrakerültünk és hát szembe kellett nézni a szomorú (inkább fájdalmas) valósággal, hogy azt a fogacskát bizony ki kellene húzni, mert ha most nem, akkor 2 hónap múlva megint ugyanitt leszünk és majd akkor kell kihúzni.
Az első hatalmasat akkor kiáltotta Domi, amikor a fájdalomcsillapító injekciót beleszúrta a doktornéni az ínyébe. Aztán vártunk egy kicsit és ezalatt megkezdődött az alkudozás, hogy ááá, mégsem kellene kihúzni a fogát. Nagyon nehezen sikerült meggyőznöm, hogy mégiscsak ott kellene maradjunk, aztán a dokinéni folytatta, hogy ő akkor is ki tudja húzni a fogát, ha nem nyitja ki a száját, de mégiscsak jobban örülne neki, ha együttműködne és kinyitná magától. Na, aztán akkor kellett volna hallani, hogy hogy üvöltött, mikor nekifogott a kihúzásnak a doktor. Így utólag szemlélve a dolgot, teljesen jogos volt az ordítás, csak ott akkor hirtelen nagyon brutálisnak tűnt.
A rendelő tízemeletes házak közé van beszorítva, az is az utca neve, hogy Magasház utca. Mivel korán reggel volt, az a gyanúm, hogy ha volt ott valakinek olyan ambiciója, hogy délig alszik és meggondolatlanul ezt nyitott ablaknál akarta megtenni, akkor biztos vagyok benne, hogy rémülten ébredt, hogy gyerekeket gyilkolnak a környéken.
Lehet, hogy nem volt nagyon hosszú idő, amíg a doktornéni birkózott Domi fogával, de annak tűnt, Valószínű 1-2 percen belül voltunk, de nagyon soknak éreztem én is és a gyerek is, de a Doktornéni is meglepődött azon, hogy mit húzott ki Domi szájából. Ez egy felső rágófog volt, aminek úgy 12 éves korban kellett volna kipotyognia magától, de most még nem volt felszívódva a gyökerek közül egy se, így 3 szétálló, hosszú gyökere volt a fogának, amit szinte ki kellett tépni onnan. Szegény gyerek nagyon sírt, nagyon nehezen lehetett megvigasztalni. Még a visszafele vezető úton is szipogott, meg törölgette a nyálat, taknyot.
Hazafelé bementünk a táborba szólni, hogy ma már nem megy vissza Domi, mert se nem szabadott fürdeni, sem ugrálni, sem tejeset enni. Ami az ugrálást illeti, nem fenyegetett a vész, hogy vissza kellene fogjam, mert feküdt egész nap mint egy darab fa és be is lázasodott. Még másnap is többször lázas volt, de már jobban volt.
Ami még nagyon jól jellemzi a gyermeki lélek nagyszerűségét: Dominak az volt a legnagyobb gondja, hogy azért csak hozzam el a tejbegrízt a tábor étterméből, mert ő majd azt meg akarja enni másnap, mert én úgy se tudok olyat csinálni, mint a nagy konyhákon csinálnak. Hát ebben kivételesen igaza volt, mert ugyan elhoztam és Lili is belekóstolt, mert annyit kaptam, hogy jutott volna neki is, ha ehető lett volna. De ezt a kitételt már nem sikerült teljesíteni. Lili, aki nem különösebben válogatós, az első kanál után azt mondta, hogy köszöni nem kéri, mert ehetetlenül rossz az íze. Megkóstoltam és tényleg az volt. Vagy leégették, vagy nem tudom, mit tettek bele.
A harmadik héten szerencsére volt lézerpisztolyozás, le sem maradtunk róla, mert az nagy szám volt tavaly is, most is. Élvezik mindig.Úgy nézem, hogy a 3 hét bőven elég, beleszámítva azt is, hogy pont utána kezdődött a hatalmas forróság, 35-37 fokokkal.
