Iskolaváltás

Nagyon furcsán alakult az iskolaév eleje. De nem is itt kezdődött igazán a történet, hanem még májusban Dominik leendő osztályának az első szülői értekezletén. Ott az iskolaigazgató fél mondattal megemlítette, hogy előfordulhat az is, hogy a 2 harmadik osztályt létszámhiány miatt össze kell vonja.  Talán még egy harmadikos anyuka volt ott rajtam kívül. Gyakorlatilag ezzel az információmenyiséggel mentünk neki a nyári szünetnek. Azért volt izgalmas az egész történet, mert Beni fejlesztő osztályba járt, fejlesztő pedagógushoz, összesen tizenegyen voltak az osztályban. Liliék osztálya sem volt túl nagy létszámú, de eredetileg 20 gyerekkel indult az osztály elsőben. Harmadikra maradtak 14-en. Az önkormányzat pedig a megszorítások hatására megszüntette a kerületben a fejlesztő osztályokat, előkészítő osztályt. Amikor ebbe az iskolába jelentkeztünk, akkor pont a fejlesztő osztály miatt jöttünk ide, nem ez volt a körzeti iskolánk. 

Akkor azt mondták, hogy nyolcadikig járhat Beni kislétszámú osztályba. Hát nem így lett. 

Még a nyáron Beni két osztálytársának szülei Ági és Viktor bementek a tőlem hallott hírek hatására az önkormányzat oktatási osztályára, mivel nem kaptak az iskolában kielégítő választ arra, hogy mi lesz szeptembertől.  Itt kiderült, később én is bennjártam, hogy már ápr. 19-én úgy adták le a tanmenetet, hogy egy osztály lesz. Ez persze nekünk nem volt nagyon jó, mert nem akartam, hogy Lili és Beni egy osztályba járjon. Ezenkívül az is kiderült, még mindig nem hivatalos forrásokra támaszkodva, hogy a fejlesztő tanárt akarja elküldeni az igazgató és az ottmaradó gyerekeket a normál tanítói végzettségű tanítónénire akarja bízni. Hát ez végleg kiverte a biztosítékot, ekkor kezdtem el utánajárni, hogy hová is mehetnénk másik suliba. 

Volt egy távolabbi iskola ami kb. 3 km-re van tőlünk és ökoiskola. Jó ötletnek tűnt volna, de Beni miatt nagyon aggódtak, hogy nem fogja bírni. Őt csak akkor vállaják be, ha felviszem a Tanulási képességeket vizsgáló Bizottság megállapításait tartalmazó határozatot, és ha aszerint befogadhatják, akkor igen.  Egyébként pedig miért is nem próbálom meg a körzeti iskolát? 

Most így visszagondolva, már nem is tudom, hogy miért nem itt kezdtem.  

Augusztus 26-ára kértem egy időpontot a régi iskola igazgatójától, hogy akkor most már annyi minden híresztelést hallottunk, mi az igazság.  Furcsa volt, mert rögtön azzal kezdte, hogy biztosan nem jól tanították a gyerekeimet a tanítónénik, hogy elviszem őket. Ekkor én még egy szót sem szóltam, hogy mik a terveim. Gondolom, hogy az igazgatóhelyettes tájékoztatta a nyári telefonbeszélgetésünkről, amikoris még én mondtam, hogy ha nem változtat az igazgató az eredeti elgondolásán, akkor mi is megyünk (4 gyerekkel) és még sokan mások. 

Ezután kifejtette, hogy neki munkálatatói jogai vannak és ő úgy döntött, ahogy mi már azt előzőleg is tudtuk, és ezen a döntésen nem is változtat. Na, ekkor mondtam azt, hogy akkor viszont nagyon sajnálom, de tényleg megyünk. Hozzáteszem, volt olyan osztálytársa Beninek, aki csak szept. 1-én tudta meg, hogy nem is abba az osztályba, ahhoz a tanítónénihez fog járni, akihez eddig. Simán megvásároltatták velük a könyveket az év nyitó előtti szerdán és egy szóval sem említették, hogy nem ugyanúgy mennek tovább a dolgok. 

Én pedig még aznap felmentem a körzeti iskola igazgatónőjéhez, hogy át kellene vegye a skacokat. Lilit, Benit és Dominikot simán felvette, mikor  Mayát kérdeztem, szegény húzta a száját, mert már akkor is 32 gyerek járt az osztályba mikor befejezték az évet. Mire mi odaértünk, jött még valaki, plusz Maya. Így 34 gyerek lett, de nem volt mit tenni, hiszen ők a körzeti iskolánk. 

A János Kórházban

Benivel ugye 4 hetet töltöttünk benn a "Jánosban". Egész pontosan ő töltött benn 4 hetet és pedig naponta szaladgáltam be hozzá, amikor tudtam. Szerencsére a szomszéd Gergő tesójának van egy hordozható DVD lejátszója és így kicsit könnyebben telt az idő, mivel ezt kölcsön kaptuk Gábortól.

"Szerencsénk" volt a kórházzal. Mindenki nagyon kedves volt és azt látta, hogy nagyon profi csapat jött ott össze. Szinte minden gyereksebészeti problémára vagy szakorvosuk. Egy doktor kivétalével bármelyikükra rá mertem volna bízni Benit. A nővérkék szintén nagyon kedvesek voltak, úgyhogy nagyon jól megúsztuk az egész ottlétet. 

Tanév vége

Jó sok idő eltelt az előző bejegyzés óta. Sok minden változott.

Februárban egy gyárban dolgoztam, szerencsére 3 hónapig nappalra beosztva az éjszakás műszakból, de addigra már nyilvánvaló volt számomra, hogy nem bírom az éjszakás műszakot és nem is akarok beleszakadni ebbe a tipusú munkába, pláne nem ennyiért. Amikor erre a munkára esett a választás, nem volt más lehetőség, mentőöv volt. De nem életcél. Így kerestem mást. Hát amit találtam, az se volt valami jó választás, de csak akkor derült ki, amikor már nyakig benne voltam. Így onnan is eljöttem.

Igazság szerint nem túl egyszerű 4 gyerekkel munkát találni, főleg olyat, ami fizet is. Most viszont úgy érzem megtaláltam azt, ami pénzügyileg és időbeosztásban is jó lesz. ING szerződött partner lettem.

A fenti sorok július 7-én íródtak, ma már szeptember 16-át írunk. 

Jó sok dolgot tanultam a biztosításokkal kapcsolatban, rengeteg emberrel találkoztam, de igazán nem tudom, hogy mi lesz ezzel, mert nagyon nem voltam vele eddig sikeres. 

Az iskolai év vége előtt az utolsó szerdán lett volna a hagyományos biztosításokból a vizsgám. A kocsink épp bedögölve várta sorát a szerelőnél. Délután 3/4 2 után,  néhány perccel a vizsga előtt Csücsköm felhívott, hogy baj van, mert hazafelé elestek biciklivel.  Az történt, hogy  Beni addig nyavajgott apjának, hogy bringával vigye haza, míg ő engedett egy gyenge pillanatban. Mayát hazaküldték a kiserdő felé egy nagyon forgalmas útról és a Beni ráült a vázra. 

Néhány méter után vagy fészkelődni kezdett, vagy megijedt a szembejövő homokszállító teherautótól amiről homok repült lefelé, a lényeg, hogy beakadt a lába a küllők közé és végigdarálta a bokájával a járdát. Emiatt dőlt a vér a bokacsontjánál és lábraállni sem tudott. Nekem meg mennem kellett volna vizsgázni. Szerencsére míg beszéltünk telefonon, megállt egy fiatal srác és megkérdezte, tud-e segíteni, hová vigye őket. Az jutott eszembe, hogy a kerületi szakrendelőnkben van sebészet, menjenek oda.  Míg felszaladtam az irodaházunk emeletére, addig felhívtam a szomszéd srácot, Gergőt, hogy kérné el apukájától a kocsit és hívja fel a páromat, hol lökte árokba a biciklit. Szedje össze, aztán menjen értük a sebészetre. Közben persze szaladjon be még a gyerekekhez, kérje el Beni eü. kiskönyvét a TAJ kártyájával együtt. Lili ugyanis itthon volt az utolsó héten kötőhártya gyulladással, Dominiknak  már nem volt ovi, Maya pedig közben hazaért.  

Gergő és Csücsköm menetközben megbeszélték a dolgokat én meg kicsit zizi fejjel elmentem vizsgázni. Nagyon gyorsan ment, kedves volt a vizsgáztató, aztán a unit menedzserem megkérdezte, hogy hová is vigyen, ha már így akakultak a dolgok.  Így hamarabb ott voltam a rendelőben, mint Gergő. A sebészeten viszont azt mondták, hogy ők ehhez bizony hozzá sem nyúlnak (épp csak bekötötték, hogy ne dőljön a vér), ezzel a János Kórházba kell menni. Így szétváltunk. Csücsköm jött haza a kicsikhez és meg Gergővel, Benivel a Jánosba. Túl sokat nem is kellett várnunk a vizsgálatra, hamar kiderült, hogy műteni kell a bokáját Beninek. Egyrészről vissza kellett öltögetni a bőrt, másrészről, mint később kiderült, elrepedt a belbokája , így kapott egy gipszsint. Ezt persze este 7 körül tudták csak megtenni, mert itattam Benivel néhány korty vizet, amit nem kellett volna. 

Pirót doktor műtötte először, azt hiszem. Jó lila lett a szentem lába, fel is dagadt és ugyan azt gondoltuk, hogy 2-3 nap múlva hazajöhet, 4 hét lett belőle. 2 hétig kinlódtunk azzal, hogy hátha mégiscsak megtapad az a bőr, amit legyalult, de nem. Így a kezelőorvosa dr. Veress Andrea csinált egy plasztikai műtétet. Most már nem csak egy helyen fájt a gyerek lába. A jobb combjából vett egy kis téglalapnyi bőrt a doktornő és azt ültette a bokájára. Ez szerencsére szépen megtapadt. Közben persze küzdöttünk a nehézségekkel: a pisilés, fürdés, öltözködés problémájával.  Jól kiizmosodtam ezalatt a 4 hét alatt, bár az utolsó 2 hétben Beni egész önálló lett a járókerettel.  Naponta 1-2-szer mentem be hozzá és mivel válogatott mint kiskakas a kendermagban, próbáltam neki tetsző ételeket vinni. Az eredmény 2-3 kilóval nehezebb Benjamin lett a 4 hét végére. Azóta már nem emelgetem olyan vidáman. Azután, hogy kijöhetett a kórházból még vagy 3 hét eltelt, mire egyáltalán rá mert állni valamennyire.  Volt pedig itt már minden. A teljes skálát végigcsináltuk a bíztatástól a szóbeli életveszélyes fenygetésekig.

Aztán a tanítónénije tudta megbíztatni egy szülinapi partin. Azóta jár rendesen. 

Lili tán kamaszodik?

Az elmúlt hetekben érdekes dolgokat csinál ez a lány. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem minden nap sikerül az égnek állítania a hajamat. Úgy érzi, hogy ő már mindent tud, mondhatni felesleges az iskolába járni, illetve ha már ott van, akkor megcsinálni azt amit a tanítónéni mond.

Kicsit később van már, ahhoz képest, ahogy elkezdtem írni ezt a bejegyzést. Nehezen megy ez a rendszeresség, de azért majd igyekszem . Tehát, az eleje 2008. 03. 31-én született, most pedig szeptember 16-a van. 

Ami történt, az nagyjából a következő: Lili elsőtől jó barátságban volt Bencével, de ez ilyen se vele, se nélküle kapcsolat volt. Néha vérig sértették egymást, néha egy lépést sem tettek egymás nélkül és aztán megint jött a másik véglet, amikor verekedésbe torkollt valami apróságból kiindult vita. Második januárjára jött egy srác,  Roland, aki itt a kerületi krízis otthonban lakott, mert valahogy nagyon zűrös volt a család. Így már hárman lettek, de a kapcsolati viszonyok megmaradtak ezen a se vele, se nélküle vonalon, kiegészülve sokkal több agresszivitással, verekedéssel. Roland a hónaljáig sem ért szinte Lilinek, mégis sokszor jött azzal haza, hogy a 2 fiú összefogott és megverték, vagy meg akarták verni. 

Persze ilyenkor jött a szülői intelem, hogy tartsa távol magát a fiúktól, menjen a tanítónénik közelébe, szóljon ha baja van, stb........ Ezek a magatartási problémák természetesen nem csak az órák közti szünetre korlátozódtak, hanem az órák alatt is botrányosan viselkedett. Feladatokat nem oldott meg, vagy ha megoldotta, kidobta azzal, hogy nem tetszik neki.   Mindez falra hányt borsó volt. Nagyon nagy volt egyébként Lili arca. Aztán az borította ki a bilit itthon, mikor Lili azzal jött, hogy ő úgyse ebbe az iskolába kellene járjon, mert nem ez a körzetes iskola és hogy hadd rugják csak ki, mert akkor majd a körzeti iskolában mennyivel kevesebbet kell majd tanulni. (nagyjából ebben az időszakban zajlottak ezek az iskolai tanárverések és gyerekverések és voltak hallhatók a híradásokban) Mi itthon alig nézünk híradót, de reggelente iskolába menet a rádió azért mondja. A 2 fiú persze előéletéből kifolyólag jól ki volt kupálva, hogy mit lehet és mit nem, meg mi is kell ahhoz, hogy kirugassák magukat. Lilit is bíztatták. Hááááááááááááááát, elég gáz volt. 

Aztán egy délután, eperátültetés közben Lilit elővettem, hogy mi is van, meg hogy is? Sikerült a közel 2 órás beszélgtés alatt olyat mondanom neki, ami megváltoztatta a viselkedését és és végére még a tanulásban is behozta a lemaradások jelentős részét. 

Azt a mai napig nem tudom, hogy mi fogta meg, de örülök neki, hogy megúsztuk. 

Ünnepek... , hétköznapok.......

Karácsony előtt sok helyen voltunk, különböző Mikulás rendezvényeken és mindenütt nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon nehezen sikerül a skacoknak megmagyarázni, hogy igen, tudjuk, hogy finom a cukor, csoki, de nem tesz nagyon jót a szervezetünknek. Így aztán legfeljebb ilyen "sátoros" ünnepekkor van itthon nagyobb mennyiségű édesség, ami tart, ameddig tart. Szoktam néha ezt-azt sütni, de azt sem viszem túlzásba.
Sós dolgokat szoktam venni terápiás céllal, mert akkor biztos senki nem felejt el eleget inni. Dominikkal jártunk úgy, hogy egyik hétvégén nem ivott eleget, estére belázasodott. Persze, azóta jobban figyelünk rá is és a többiekre is.

Most kezdtem el kiválogatni a téli ruhákat. Kezeslábasokat, bélelt nadrágokat, kabátokat mosok, és teszem majd el őket. Lesznek olyanok is, amiket nem tudunk már használni, mert mindenki kinőtte. Maya nő most nagyon hirtelen, Lili egyenletesen, de sokat, már az orromig ér.

Az elmúlt heteket végigbetegeskedtük. Karácsony óta volt már mindenkinek valami baja, pedig egész addig egészségesek voltunk. Csücsköm (apájuk) dec.24-én volt szinte a legvacakabbul, alig -alig tudott felkelni, szerencsére anyáék beszálltak a karácsonyi előkészületekbe, így nem minden maradt rám.
Utána január végén Lilinek lett majdnem tüdőgyulladása, amit végül megúsztunk, de egy hétre rá gennyes középfülgyulladással kellett szaladjunk a fülészhez. Most Maya van a fülész dokinéni által kiírva és visszarendelve, menetközben pedig a fiúkat kezelem kötőhártyagyulladással. Arról már nem is kell nagyon szót ejteni, hogy én is itthon vagyok betegállományban, mert a ki tudja milyen vírus ráhúzódott a beleimre. Így könnyen megy a fogyókúra, de korántsem kellemes dolog.