És hipp-hopp itt a Szilveszter este

Bár azért az elmúlt napokat értékelve, nem feltétlenül a hipp-hopp a legmegfelelőbb jelző amit használnék. 

Ugye ott maradtunk el, hogy fájt a derekam, mert beállt. Aztán az valószínűleg már akár jól is van, csak ezt azért nem lehet nagy bizonyossággal állítani, mert időközben jött rég nem látott, cseppet sem kedves (akkor lássam, mikor a hátam közepét) ismerősöm, a hidegrázás lázzal. Így egy átvacogott délután és még egy másik napon átvacogott este után továbbra is szépen fegyelmezetten szedem az Ibuprofent és a Paracetamolt. Ugyanis ha egy kicsit is későbben veszem be az éppen aktuálisat, az súlyosan megbosszúlja magát, másfél-két órára teljesen kivon a forgalomból. Semmit nem tudok csinálni, csak recegni. Akárhány takaró alatt is. 
Na, de hipp-hopp, 1-2 hét és ezen is túl leszünk. 

Közben Lili egészen biztosan tudja, most hogy már többszörösen is tesztelte, hogy nem bírja a koffeint semmilyen formában. Tehát se koffeines kávé, se kóla, de még a Cold and flu, amit megfázásra, influenza féle megbetegedésre szoktunk szedni, abból is csak az éjszakait szedheti, mert abban nincs koffein. Ha mégis, akkor hasmenés, és elfogyasztott koffein mennyiségtől függő mértékben. 
A legutolsó "teszteléskor" egy pohár kóla után 2 napig volt szaladgálás és érezte vacakul magát. Úgyhogy nem éri meg. 

Aztán valamelyik este, talán 2 napja, Mia írt rám este 10 előtt kicsivel, hogy a kórházban vannak, mert valami üvegpohár eltört és srapnelként beleállt az egyik lábujjába, amiből aztán persze dőlt a vér. Még szerencse, hogy képesek voltak összeszedni magukat a sokkból, és be tudtak menni a kórházba, máskülönben nekem kellett volna mennem, és pont aznap délután volt a hidegrázós délutánom, másnap hajnalban meg menni kellett volna dolgozni. 
A dolog csak azért volt ugye kérdéses, mert Miának fájt, mozogni nehezen tudott vele, állt ki a körméből az üveg, Ieuan pedig nem bírja a vért és biztos hogy a sikitozó Mia sem segített ennek leküzdésében. Az üveget kiszedték, vagy kiesett, lényeg az, hogy valami ideg sérült meg, ami miatt nem tudja mozgatni a lábujját. Mindez persze a bal, azaz műtött lábán. 

Szóval így zárjuk az évet, ne panaszkodjunk, annyira rossz nem volt, de ha jobb lenne jövőre, nem ugrunk el.

Boldog új évet!

Két nap múlva karácsony

Vagy egy nap, attól függ, hogy honnan nézem. 
Innen nézve két nap, mert csak 25-én fogunk karácsonyozni, ugyanúgy, ahogy tavaly. Annál is inkább, mert holnap nekem még délután dolgoznom kell menni, mert így jött ki, kedden szabadnapos leszek, mert így jött ki és szerdán délelőttös leszek, szintén az előbbiek miatt. 
Az előző hetek több-kevesebb munkával teltek, nekem össze-vissza volt munkám. Volt olyan hét, amikor épp hogy át nem léptem a maximális 48 órát, volt hogy csak a saját műszakjaimat dolgoztam le, esetleg egy kis túlórával kiegészítve, de mindenképp 30 óra alatt maradva. Gyurinak volt egy hete, amikor egy órával kellett korábban bemennie, hát az volt a leghúzósabb, bár ne panaszkodjak, mert nem kellett felgyalogolnia a buszhoz, mert ment a kocsi. Azért nem élveztük oly nagyon. 

Többé-kevésbé összeállt a kép karácsonyra, az egy kicsit belerondított a dologba, hogy két napja beállt a derekam és eléggé kriplinek éreztem magam miatta. Úgy néz ki, hogy tegnap estére már egész jól voltam, nem vettem be semmi fájdalomcsillapítót, de reggelre már tudtam, hogy ez hiba volt. Reggeltől mostanra, 2-3 óránként felváltva adagolt Paracetamol és Ibuprofen egész jól rendbehozta a fájást, tudtam mozogni, sütni, főzni, bár a java még holnapra és holnaputánra marad. Még úgy is, hogy igyekszem minél kisebb feneket keríteni a dolognak. 
Boldog karácsonyt nektek!

Piros cica

Zsókával beszéltem a hét végén és most mondta, hogy Piros cica meghalt valamikor a múlt héten. Hát, ha jól számolom, akkor 13-14 éves lehetett. Végülis városi macskából lett falusi macska, vigyáztak rá ott is ahol most az utolsó éveket volt, mióta mi eljöttünk. Azért így is, hogy már nincs velünk évek óta, megkönnyeztük. Majd kerítek néhány fotót róla, most hirtelen nem tudom, merre is keressem őket. 

A kisasszony rendetlenkedett

Az elmúlt hetekben többször voltak kihívásaink az autóval. Pontosan nem tudni, hogy mi okozta a problémát, a szerelő műhelyben is csak azt mondták, hogy nem tudják pontosan behatárolni, úgyhogy inkább hozzá sem nyúlnának, ha bajom van vele megint, akkor vagy az elektromoshoz vigyem vagy a dízel specialistához. Amúgy sok szerencsét kívántak. Lehet, hogy ez segített, mert azóta csak egy futó kis problémám volt vele, hasonló, mint ami miatt az előzőekben nem tudtam elindulni, de akkor tovább tudtam menni és azóta is. 
A jelenség a következő volt az első alkalommal: az alapgáz felment 800-ról 1000-1200 körülre, aztán visszaesett és leállt a motor és nem is akart elindulni, aztán amikor mégis, akkor nem tudtam gázt adni. Lenyomtam a pedált, de nem történt semmi. Ott álltam a munkahelyem előtt és nem tudtam semerre sem menni. Szóltam Gyurinak, hogy menjen, ahogy tud, én meg majd jövök ahogy tudok. Hívtam a segélyszolgálatot, hogy jönnének menteni. 

Mikor másfél órával később megjött az emberünk, neki persze beindult és ment mint a kisangyal másfél hétig, aztán megvárta a legesősebb napot és akkor este elindulni el tudtam, viszont az első sarokig jutottam csak el, ahol is be tudtam még kanyarodni szerencsére, de tovább már nem mentünk sehova. Ez alkalommal vártam vagy egy fél órát azzal, hogy hívjam a mentést, mert az első alkalommal azt mondta a pasas, hogy a computer 15-20 perc után visszaáll a hibajelzésből és vélhetően el fogok tudni indulni. No, hát nem sikerült. Csücskömnek is megint szóltam már az elején, hogy próbáljon valahogy hazajutni, én meg meglátjuk, mikor és hogy jutok haza. Most egy másik pasas jött persze, aki azt mondta, hogy szerinte, illetve a diagnosztikai készülék szerint az EGR szelepet kellene cserélni, de szerinte ha jól kihuzatom a kocsit hazafelé, akkor eljutok a szervízig is. Mert persze, neki megint ment rendesen az első vagy második próbálkozás után. Ott ő jól felpörgette a motort többször is. 
Hát jó, mondtam neki, hogy akkor viszlát, megyek. Huzattam, ahogy tudtam, de nem jutottam nagyon messzire, talán 1,5-2 mérföldet ha mehettem, épp ki tudtam jönni egy körforgalomból és átgurulni az egyenesre, amikor leállt. Szerencsémre a pasi ott jött mögöttem és látta, hogy mi van. Próbálkozott még egyet, aztán felhozott a szervízhez és aztán még itt a hozzánk legközelebb eső sarokig is lehozott engem, miután letettük az autót. Úgyhogy még egész normális időben értem haza, mondhatni. (Azt tegnap elfelejtettem írni, hogy régen volt ilyen halálfélelmem, mint amit a sofőr mellett éreztem, mikor jöttünk fel a szervízbe. Nyomta a gázpedált, mint süket a csengőt)
Másnap szombat volt, szerencsére nem kellett mennem dolgozni, de Gyurinak igen, viszont a szombat egy hajszállal kevésbé stresszes a bejutást illetően is és a hazajutást illetően is. Én meg próbáltam felhívni a szervizt, csak mint kicsit később kiderült, nem minden szombaton dolgoznak, csak akkor, ha szükséges. Ezt akkor tudtam meg, mikor valaki, aki valmiért bement és felvette a telefont. Szóval múlt hétfőn ránéztek és azt mondták, hogy lövésük sincs, hogy mi a baja, de most megy, menjek és használjam. Ja és ekkor kívántak sok szerencsét is. Néhány napig még volt kicsit magasabb az alapjárat, de most egyenlőre úgy néz ki, hogy rendben van. Csak el ne kiabáljam. Most hibajelzés sincs azóta. 
Ma reggel pedig nagy bátran elmentem Methyr Tydfilbe, ahol is van egy kisebb magyar kolónia és ennek örömére az egyik helyi bolt rendszeresen tart magyar termékeket. Gondoltam, hogy karácsony és az esetleges havazás előtt most van itt a remek alkalom, hogy elmenjek. Persze megint sikerült itéletidőt választanom és kora reggel mentem, sötétben. Viszont megjártam oda-vissza mindennel együtt két és fél óra alatt. 

Levizsgázott az autó,

csak ki kellett fizetni és el kellett hozni. 40 perc alatt megvolt az egész.

Tegnap még vízvezeték szerelő is járt nálunk, mert hetek óta tartó küzdelmet folytattunk, hogy a WC-t rendesen le tudjuk húzni. Mondjuk eltartott egy ideig, hogy rászánjam magam, és segítségért kiáltsak, de aztán ez is bekövetkezett. Kicserélte a teljes lehúzó szerkezetet, de előtte még eltöltött egy kis időt azzal, hogy próbálta lezárni a vizet. Mint kiderült, nincs szakaszolva a ház vízhálózata, csak a konyhát lehet részlegesen lezárni, de a fürdőszoba miatt az egész házat le kellett zárni a vízről. Kész lett, jó lett, aztán ma reggel láttuk, hogy a kinti főcsap, ami ki tudja mióta most lett kinyitva, elzárva először, folyik. 
Még reggel a kocsiban írtam egy emailt az ügynökségnek, hogy mi a teendő, de másodjára visszaírtak, hogy jelentsem be a helyi vízműveknél a problémát, aztán majd jönnek és megcsinálják egyszercsak. 

Most már igazán látszik,

hogy ősz van. Hűvösödik is, bár egyenlőre a reggelek a sokkal hidegebbek, de azért már napközben is van, hogy jobban esik pulcsiban vagy legalább egy hosszú ujjú ingben lenni. Tegnap, tegnapelőtt el kezdtek lehullani a levelek a fákról jobban, úgyhogy most már semmi sem állítja meg az őszt. Egyre többször be kell fűteni. 

Ami bennünket illet, rendben vagyunk, nagyjából az a hír, hogy nincs hír, ami néha egész jó. 

Persze, most, hogy így végig gondolom, azért ez sem teljesen igaz, hogy nincs hír. Vagy másfél hete, a kocsi egyik nap nagyon furcsát csinált kétszer is egymás után. A jelenség az volt, hogy a kontroll lámpák egyszer csak felvillantak, mind egyszerre, aztán egymás után tűntek el a dolgok a szolgáltatások közül. Úgyis mint index, világítás, rádió, fedélzeti computer és lett nagy setétség, de a kocsi mintha semmi nem történt volna, ment tovább. Amikor végre hazaértem, hívtam a helyi szervízben Annát, hogy mehetnék-e hozzájuk ezzel, vagy inkább az villanyászhoz menjek. Persze, hogy a villanyászhoz irányított. Az meg azt kérte, hogy jó, csak ne aznap, hanem másnap és akkor is csak egy óra után menjek az autóval. 
Na, akkor felhívtam a segélyszolgálatot, akikkel szerződésben vagyunk, hogy tudnának-e másnapra egy trailert küldeni, mert ezzel az autóval így nem kellene mászkálni sehogy sem. Tudtak, és mivel szerződésünk van velük, ingyen kijöttek. Másnap valahogy 2 előtt itt volt a trailer, és nagyon hamar le is értünk. Az viszont határozottan szerencse volt, hogy a kocsi lábon le tudott oda menni, ahol a szervíz van, mert olyan szűk kis utcácskában van a garázs, hogy oda biztos nem tudott volna bekanyarodni a teherautó. 
Másnapra kész is lett, szerencsére Paul ki tudta deríteni viszonylag hamar a misztikus jelenség okát. 
Az a panel, amiben benne van az immobilizer is, volt részlegesen elkorrodálva, egyik helyen a dugók, másik helyen a tüskék és az alaplap. Ezt kellett kicserélni. Nagyon kedves volt Paul, helyettem elment bontóba és vett egy panelt és nem a 350 fontos vadi újat rendelte meg. Úgyhogy most megint működik rendben. Kedden lesz az éves  műszaki vizsga, remélhetően könnyen, gyorsan túl leszünk rajta. 

"Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak...."

de még nincs bánata a cinege madárnak. Még annyira nincs hideg, bár már azért reggelente előfordul a 7 fok, de ugyanúgy előfordul a 15 is. Szóval csak úgy szokásosan, ahogy itt Walesben illik, össze-vissza van az időjárás. Egyik nap süt, aztán a másikon esik, vagy reggel esik és délután meg hétágra süt a nap. De azért már az a nagy meleg nincs. Most pont fűtünk, mert jól fúj a szél, a nap pedig csak épphogy ki-ki dugta az orrát a felhők közül, amikor éppen nem szemerkélt az eső. 
Azok a növénykék, amik annyira tetszettek az elmúlt években az útmenti elválasztó sávokban, a nyáron egyáltalán nem virágoztak ki, annyira nagy volt a szárazság. Aztán utána, hogy itt-ott egyre többet kezdett esni az eső, nekidurálták magukat és mostanra gyönyörű minden újra. Mia csinált nekem egy képet, bár nem a legjobb fényviszonyok közepette, valamelyik hajnalon. 

Augusztus 23-án voltunk Dominikkal beíratkozni a college-ba, ami nincs túl messze tőlünk és épp az ellenkező irányban van, mint ahova a többiek járnak. 3 tárgyat vett fel: a matematikát, a computer science-et és az ICT-t, ami egy keverék távközlés, informatika, média és ki tudja még mi minden van benne. A computer science leginkább programozás lesz, úgy tűnik. Ami kicsit rizikós, az Dominik angol vizsgájának az eredménye, ami nem lett túl jó, és én hiába nézem, hogy honnan indult 3 éve. De azért ők is kicsit megengedők, mert azt mondták, hogy egyrészt, mivel a pontjai nagyon közel vannak a következő szinthez, lehetne kérni egy felülvizsgálatot. Erre már az iskola hivatalból meg is küldte nekünk a levelet, amin Dominiknak bele kell egyeznie, hogy ők megkérhessék a felülvizsgálatot. Ha nincs változás, tehát nem találnak még néhány pontot, akkor abban az esetben, ha most az elkövetkező hónapban fel tudja venni a ritmust a többiekkel, maradhat és valamikor később újra kell írnia a vizsgát, hogy magasabb szintet érjen el. 
Aztán egy héttel később mentem a másik hárommal, és akkor már ők is járják a saját angol tanfolyamaikat. 

Tegnap pedig

kivették Mia lábából azt a 2 szál cérnavéget, amit le kellett vágni a seb két végéről. Ennyi volt a varratszedés. A nővérke levette a kötést, szépen finoman, de segítve is volt azzal, hogy eredetileg is olyant tettek rá, ami nem tud nagyon beleragadni, mert valami fóliaféle van rajta. Szóval jobban sziszegett a ragtapaszok miatt a gyerek, mint bármi másért. 
Október 4.-én kell visszamennünk az ortopéd sebészhez, akkor valószínűleg meg is röntgenezik. 

Kedden végre, valahára

megműtötték Mia lábát. Bár korántsem volt annyira egyszerű a dolog, mint azt remélni lehetett volna. 
Reggel amikor beértünk a kórházba, rögtön kapott a lány egy ágyat egy hatágyas kórteremben, ahol már volt egy hölgy, aki időközben távozott. Így gyakorlatilag egyedül voltunk egész nap, már amikor ott voltunk. 
Egy nővérke, vagy tudom is én ki, nekifogott a papírozásnak, aztán közben befutott az altató orvos, aki átvette a stafétát. Mint kicsivel később kiderült, ő semmit nem tudott az előzményekről, ő eredetileg a lemondó páciens műtétjére készült, aznap reggel tudta meg, hogy változott a táncrend. Így az előzményekre mi hívtuk fel a figyelmét, amitől ő rögtön "kapott egy könnyű kis infarktust". Azonnal meghallgatta Miát és azt mondta, hogy legfeljebb lokális érzéstelenítéssel lesz meg ez a műtét, ő biztos nem altatja, annyira zörög, sípol. Egyébként is, ha felépült, akkor menjen vissza a háziorvoshoz és járjanak utána a sípolásának, mert ez így nem jó. Vagy asztmás vagy ki tudja mi, de utána kell nézni. 
Ebben jól megegyeztek és akkor jött a sebész, hogy jó lesz-e úgy, hogy lokálisan érzéstelenít, nem fél-e a gyerek a tűtől. Mondta, hogy nem, úgyhogy már 9 körül vitték is. 
Mint kiderült, nem is az tartott soká, hogy megműtsék, hanem hogy érzéstelenítsék teljesen. Ehhez a teljes dózist meg kellett kapja a gyógyszerekből. 
Fél 12-kor már vissza is ért és akkor 5-ig azt vártuk, hogy mehessünk már végre. 
A történet másik szála, hogy én sem voltam csúcsformámban, az a vírus, vagy ki tudja mi, akkor kezdett bele a második fordulóba. Előző este belázasodtam, rázott a hideg, akkor még jobban jellemző volt a köhögés, aztán utána még néhány napig időnként belázasodtam és el kezdett fájni a hasam, illetve inkább azt mondanám, hogy a beleim. De nem kicsit, hanem nagyon, amikor megáll az ember a lépéssel is, mert annyira fáj. Orvoshoz menni nem nagyon akarózott, meg bíztam benne, hogy ó, mindjárt elmúlik. De nem. 
Aztán voltak még itt régebbi készletek amikor kiutaztunk, hoztunk egy nagyobb adag gyógyszert, most már lassan ki lehet dobni a maradékot, de abból még elővettem Normixot és úgy tűnik, az segített. Legközelebb hasonló esetben muszáj lesz felmenni az orvoshoz, mese nincs. Tegnap volt az első nap, hogy nem fájt semmim. Köhögni még itt-ott köhögök, de már tán múlóban van. 

Szóval, azt az 5 és fél órát aktív kornyadozással töltöttem. Nem esett jól. Viszont hazafelé úton Ieuan bejött Miát felszedni a kórházból, így nekem már csak haza kellett jönnöm és lefeküdnöm. 
Mia pedig nagyon ügyesen jön meg a mankókkal és a cipőcskéjével, amit kapott a sajátja helyett, amíg a kötés a lábán van. 

A szabadságon levés egyik fő ismérve,

hogy nagyjából azt csinálja az ember gyereke, amit szeretne és nagyjából akkor, amikor akarja. 
Így aztán voltunk fogorvosnál Dominikkal és utána vásárolni a gyerekekkel. Ami jelen esetben a három itthon levő gyereket jelentette. Egyedül mentem le a skacokkal, mert végül úgy tűnik, hogy nem a klíma akasztott ki engem sem, hanem valami vírus ugrott rám, aztán a kezdeti nehézségeket leküzdve tovább állt a család többi tagját megfertőzni. Közülük Csücsköm mindjárt néhány nappal utánam kezdett köhögni, orrot folyatni, Lili kicsit később csatlakozott, és mostanra tört ki Dominikon is. Mia szerencsére nem nagyon kapott belőle, Benin sem látszanak nyomok. 
A vásárlás célja, Domi ruhatárának a frissitése volt, hiszen alig volt neki bármilyen rendes utcai ruhája, az uniformist hordta eddig. De a collegban nem lesz már egyenruha, úgyhogy kellett pár darab, amit hordhat. 

Tegnap, ugyan már nem  volt az az eszement hőség, de nagyon jó idő volt, úgyhogy délután felkerekedtünk a lányokkal és négyesben elmentünk Rhossilibe, ami a környék egyik legszebb tengerpartja. Persze a Google megint kiszúrt velem egy kicsit, olyan úttalan utakon vitt, hogy az eredeti menetidő a másfélszerese lett. Az úttalan út kifejezés nem pontosan takarja a valóságot, mert nagyon is van út, még nem is annyira rossz minőségű, viszont cserében olyan keskeny, hogy nem egyszer meg kellett állni, hogy elengedjünk valakit, vagy vissza kellett tolatni.

Ezt Lili lőtte, azért itt látszik, hogy erősen le kellett húzódni és megállni a busz miatt. 

 Egy ilyen manőver alkalmával sikerült lekoccolnom egy kőfalat, aminek a létezéséről csak akkor értesültem, mikor a kocsival megálltam a nagy csörömpölésre. Szerencsére többé-kevésbé sértetlenül megúsztuk mi is és a kocsinak sem lett nagyon nagy baja, a műanyagról pattogott le egy kicsit a festék és a fém elemet kellett visszapattintani a helyére. Nagyon szép helyeken jártunk, de abba az irányba, ha megyünk is Rhossilibe, soha többet. 
Amúgy szép kis túra volt, mert lemenni még csak legurultunk, na, de vissza is kellett jönni és mint most megnéztem, olyan 80-85 méter volt a szintkülönbség. 

Ott azon a két megjelölt ponton volt mindenféle étkezési, parkolási, felfrissülési lehetőség és a képen a közelebbi keskeny úton lehetett fel-le közlekedni a gyerekekkel, kutyákkal, mindenféle batyukkal, felszerelésekkel. Azt hiszem az ember napi egynél többször nem akarja megmászni a dombot, én legalábbis nem akarnám. Bár edzésnek nagyon jó, az kétségtelen. (Azt hiszem, az az út, amit emlegetek, csak akkor látszik rendesen, ha rákattintasz a képre.) És persze egyáltalán nem volt üres a part, tele volt emberekkel, kutyákkal. 

Ez ott fenn készült a dombtetőn, de innen nem nagyon látszik a szintkülönbség

Innen jobban látszik

Dagály előtti órákban voltunk, úgyhogy időnként odébb kellett emelnünk a takarót, amit leterítettünk, mert jött a víz. 

Ezek a képek Lilitől vannak:

Ott azok a hangyák az emberek 

És persze itt is 

Aztán még tegnap is voltak izgalmak, előbb engem hívtak, de nem is hallottam, aztán szerencsére Miát is hívták, hogy rá tudna-e érni kedden beugrani Port Talbotba a kórházba, mert ha igen, akkor megműtenék. És ha igen, akkor még tegnap szaladjon be a Morriston Hospitalba, hogy megcsinálják a SWAP tesztet, ami a kórházi fertőzések bacijának a behurcolását hivatott megelőzni. Szerencsémre Ieuan éppen otthon volt valami fogorvosi ügyből kifolyólag, így elvitte Miát, nem nekem kellett átvergődnöm a város másik végéről. 

Kórházban

voltunk megint, Miával. Az ortopéd doktor akarta látni, hogy jól van-e és biztosítani, hogy nem feledkezett el róla. Valószínűleg hamarosan megkapjuk a műtét időpontjáról a levelet. Jó lenne biztonságban túllenni rajta végre. 

Ma végre esett egy kis eső. Egész nap úgy volt, hogy jaj mindjárt, jaj, nemsokára, de aztán 2 adag mosás csak megszáradt, és csak utána, délután esett az eső. 

És akkor tényleg

szabadságon vagyunk. Némi szépséghibája azért van a dolognak. Még pénteken kissé göthösen jöttem haza, aztán a helyzet javulás helyett inkább romlott. No nem annyira nagyon, hogy lázas is legyek, viszont néha olyan köhögő roham kap el, hogy alig kapok levegőt. Ma már talán kicsit jobb, de még mindig nem az igazi. Leckéket adhatnék Darth Vader nagyúrnak is, hogy hogyan kell hitelesen hörögni. 
Időnként sípolok egy kicsit, aztán megyek tovább. 😄

Amúgy meg a reklámkészítők jól eltrafálták az egyik reklámot. Azzal indul, hogy ...great Brithish Summer (közben szakad az eső, aztán már nem tudom, hogy mi a vége, de ugye szakadó eső eddig nagyon kevés volt).

Bár ugyan mentségükre szóljon, ilyen nyárra, mint a milyen most van, biztos csak a meteorológusok voltak felkészülve, ha egyáltalán. A "pórnép" nem hinném. Ahogy mi sem. 

Az talán kimaradt, hogy Beni megint megy az egyetemre, júliusban minden munkanapon. Szerencsére megint elindult az ingyenes kurzus, amin már tavaly is és tavaly előtt is ott volt. 

Domi és Mia megmaradt egyenpólóit és pulóverét bevittem a suliba, hogy adják tovább olyannak, akinek szüksége van rá, de esetleg nem tudja megfizetni. Ahhoz túl drágának találtam, hogy a jó állapotban levő cuccokat kidobjam, csak azért, mert nekünk már nem kell. 

Kissé hűl az idő,

úgyhogy most már egész jól meg lehet maradni itt benn is. Sőt, most már inkább hajtogatjuk az ablakokat befelé, mert hűvös szél fúj. Az eső, amit ígértek, az érdeklődés hiányában elmaradt.

Pedig nagyon kellene. Ez itt egy amolyan játszótér félének a focipálya része, ami egyébként mindig nagyon zöld és egyébként is nagyon rendesen karban van tartva. De most így néz ki és így néz ki szinte minden, ahol nincs locsolva. De az csak a magán házaknál van esetleg, ott sem mindenhol. Nem is nagyon készült rá fel senki, de ugye eddig nem is nagyon kellett rákészülni. 
Amerre járok dolgozni, az egyik helyre, ott van egy bypass útnak nevezett szakasz, még nem tudom, hogy mit is kerül el. Lényeg az, hogy erdősáv van a 2 oldalán, na, az naponta begyullad. Azt nem tudom, hogy magától a melegtől teszi-e, vagy kidobott csikkek gyújtják-e be, de az biztos, hogy a tűzoltók mindennapos vendégek mostanság. 

Tegnap volt 3 éve, hogy este 9 körül leszálltunk a buszról, ami idehozott minket Swansea-ba. Nagyon elrepült az idő, annyi minden történt, hogy szinte hihetetlen. 

Azt akartam még írni, hogy nagy szerencsénk volt a szabadságokkal, mert Gyuriéknál kissé más a rendszer, mint nálunk, pedig ugyanúgy le vagyunk szerződve állandóra. Nálunk az a szabály, hogy abban a hónapban kell kivenni legkésőbb az összes szabit, amelyikben a szülinapunk van. Ez esetemben ugye augusztus. De semmilyen más megkötés nincs azon kívül, hogy a konyhából 2 főnél több nem lehet egyszerre szabin. 
Az Amazonnál pedig a ledolgozott órák után töltődik fel a szabadság keret. Így az első etapot simán ki tudta írni Gyuri még valamikor tavasszal, de a második etaphoz kellett várni, mire feltöltődik a kerete 40 órára. De ugye ott volt az a lehetőség is, hogy nem adják meg, mert több, mint a dolgozók15% -a, nem mehet egyszerre szabadságra. De ugye ha nem kapta volna meg, akkor ugyanott lettünk volna, mint a mádi honpolgár. Ugyanúgy fel kellett volna kelnem korán, ugyanolyan agyoncsapott lettem volna, csak még pénzt sem kapok érte. De így akkor ezt megúszom, hogy egy időben vagyunk legalább néhány napot szabin. 

Hőség....

Most már legalább harmadik hete tart a hőség, és lehet, hogy a hőmérő nem mutat 35 fokot, de legalább annyira szenvedünk benne, mintha mégis megtenné. 
Akkor amikor itthon vagyunk, az még csak hagyján, de mikor dolgozni kell menni az a nap fénypontja, mikor este hazaérve, be lehet állni a zuhany alá. 
Gyuri is küzd a meleggel, mert náluk sem annyira jó a szellőztetés, de nálunk a konyhákban az elszívó és air condition rendszerek csak dolgoznak, de nem bírják az iramot. 
Az egyik helyen viszonylag jó, mert ott bármi van, 3-kor vége a műszaknak, de a másik helyen, ahol elég sokat vagyok délután, a délutáni nap odasüt. Látni sem lehet rendesen, annyira erős a fény, de a délutáni nap legalább olyan erős, mint a déli. 

Tegnap kiteregettem ruhákat, 1 óra múlva szárazan le lehetett szedni őket, pedig ágynemű volt kinn. 
Bármerre járunk a városban, mindenütt kiégett parkok, kertek vannak. Talán egyszer esett az eső, ezen a héten egy délutánt, aztán azóta sem. Locsolnunk kell minden nap. A borsót a ládáival tegnap odább költöztettük, hogy ne az egész napos napsütést kapja, mert ki fog égni, ahelyett, hogy megérne. (Lili kérésére ültettem borsót, mert hogy az milyen jó dolog is friss borsót csipegetni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy locsolgatni is kell majd.)

Valahogy 2 hete talán, hogy vettem a Lidlben fehér liliomot, ami nem csak gyönyörű volt, hanem finom illatos is. 

Már vettem neki nagyobb edényt, át is fogom ültetni, de most akkora a meleg, hogy csak annyit vagyok kinn, amennyit feltétlenül szükséges. Még majd az eprek is némi gondozásra szorulnak, az indáikat akarom majd két másik ládába ültetni, aztán majd meglátjuk jövőre, hogy lesz belőle eper. Addig még hálót is kell keríteni, hogy nekünk is jusson belőle. 

Hét elején aláírtuk a szerződést a következő 2 évre. Ennek nem az volt az oka, hogy annyira szeretjük a házat, hanem az, hogy annyira nagyon jó helyen van, hogy nem is találhattunk volna anno jobb helyet. Úgy néz ki, hogy Dominak is relatíve közel lesz a college, mert ő a többivel pont az ellenkező irányba fog járni, de valószínűleg ugyanúgy rendes városi busszal, mint a többiek. Azért írom, hogy rendes városi busszal, mert vannak olyanok is, akik a college által bérelt buszokkal közlekednek, mivel a lakhelyükről nem, vagy csak nagyon nehezen megközelíthető a college. Ez a mi esetünkben nem igaz, mert 2 busz is megy arrafelé itthonról. Kb. fél óra alatt ott lesz. 
A másik, ami szintén nem szólt a ház mellett, az az, hogy a közvetlen szomszédunk, aki az ikerház másik felében lakik, teljesen eltérően értelmezi a hangosság fogalmát mint mi. Vagy lehet, hogy nem is értelmezi, csak nem szeret csendesen lenni, zeng tőlük az utca. Főleg a nyári szezonban amikor itthon vannak, nem bírnak meglenni hangos zene nélkül. Ez nap közben még hagyján, de a múltkorában volt a nagyobbik fiú 16. szülinapja, aminek megünneplésére partit tartottak, aztán egy hétre rá megint egyet. Na, a második partin nem volt itthon a mama, és éjfélkor, mikor az első álmomból arra ébredtem, hogy ütközésig felcsavarták a hangerőt, szépen átmentem, hogy lennének kedvesek csendesebben lenni, mert ugyan hétvége van, de attól mi még dolgozunk és aludnánk. Ja, és az első parti sem volt csendes, csak valahogy kicsit konszolidáltabb. Viszont nincs motoros permetezőjük! Sőt füvet sem nyírnak túl sűrűn, és azt is általában délután.
Végül oda jutottunk, hogy valószínűleg hangos szomszéd mindenhol van. Ennek legalább már ismerjük a formáját.
De most semmiképpen nem voltunk felkészülve még semmiféle költözésre. Nem is próbáltunk keresni semmi mást.  

Ami még mostanában lesz, hogy a jövő hetet még végig dolgozzuk, aztán szabira megyünk augusztus elejéig. Gyuri 31-én megy vissza dolgozni, én másodikán. Aztán lesz még egy etap, augusztus 12-től, neki 21.-ig, nekem 23.-ig. 

23.-án megyek majd Domival beiratkozni. Aznap reggel lesz bizonyítvány osztás is. 30.-án pedig a nagyobbakkal az ellenkező irányba, szintén beíratkozni. 

Legfrissebb híreinket olvashatják...

Tegnap lett teljesen biztos, hogy jövőre mind a négy gyerek teljes idős tanuló lesz megint! Hurrá!

Némileg részletesebben

Szóval kedden hajnali kelés után összeszedtem Miát és mentünk tovább a kórházba, ahová egész korán, már 7 előtt odaértünk. Fél nyolcra vártak minket, de mivel nem a következő sarkon volt, így inkább idejében ott akartunk lenni. 
Azt nem mondom, hogy kár volt annyira igyekezni, de lekésni éppen semmit sem késtünk le, mert egész 1/2 3-ig csak kint ültünk a váróteremben. Szerencsére nem volt olyan sok páciens, mert be volt az is lengetve, hogy esetlegesen a hozzátartozókat (azt az egyet is, akit kvázi muszáj vinni) megkérhetik, hogy ha nincs elég hely, hogy a földszinti váróban foglalják el magukat. Erre nem került sor szerencsére. 3-kor jött érte a nővérke, hogy akkor most már ő következik, azzal az egy valakivel, akivel reggel óta időztek, mostanra végeztek. Nekem mondták, hogy mehetek Isten hírével, 1-másfél órám van, egyek, stb. Kimentem a szomszédos boltba, hogy a bevásárlással már később ne legyen gondom, lent ettem valamit a hűtőtáskából, aztán visszamentem a váróterembe, ahol már egészen egyedül voltam. 
Egyszer csak megjelent az altató orvos, hogy hát nincs már semmi baj, csak hát a gyerek lábát nem műtötték meg, mert valamitől elkezdett még az altatás részénél köhécselni, kiköhögött valami nem egészen tiszta dolgot és aztán valahogy feszes lett a tüdeje, úgyhogy nem folytatták az altatást, hanem inkább azzal foglalkoztak, hogy levegőt vegyen, oxigénhez jusson, életben maradjon. Nem nagyon értették, hogy miért történt, de azt mondta az alatató orvos, hogy jobb hogy még így esett, mint ha műtét közben történik valami baj. Egyébként allergiás vagy asztmás reakciónak tűnt. Hogy legközelebb majd valami másik altatót fognak használni. És persze, hogy a gyerek csak maradjon benn éjszakára, hogy a szemüket rajta tarthassák. Ez annyira nem tetszett az éppen észhez térő Miának, de azért sikerült mégis maradásra bírni a barátjával közösen. 
Még beszéltünk az ortopéd doktorral is aki jött megnézni, hogy hogy van. Abban maradtunk, hogy igyekszik minél hamarabb időpontot találni neki. (Az időpontot még nem tudom pontosan, csak azt, hogy július 19-én kell menjünk be megint a Morriston Hospitalba az ortopéd orvoshoz).
Evett valamit, átköltöztették egy másik részlegre, aztán én hazajöttem, otthagytam őket kettesben a kórházban, mivel időközben Ieuan is befutott. 
Másnap reggel 9-re mentem érte, azóta otthon van, teljesen rendben, csak a kis lelkét viselte meg egy kicsit, hogy mi történt. 
Lehet, hogy talán egy kicsit lök rajta affelé, hogy leszokjon a cigiről végre, vagy legalábbis drasztikusan csökkentse a mennyiségét. 

Gyors hír

Kedden voltunk a kórházban Miával, de végül nem lett megműtve a lába, kapott egy asztmás rohamra emlékeztető valamit az altató orvos keze alatt még a műtét előtt, úgyhogy műtét törölve, életmentés kezdődött, túlélte, minden kár nélkül. Részleteket néhány nap múlva írom.

És akkor megint a mosógép,

amihez csatlakozott a mélyhűtő is. 

A mosógép, nem sokkal érkezése után elkezdett egyre zajosabb lenni centrifugázáskor, aztán egyre hangosabb lett. Aztán mikor a mélyhűtő is elkezdett hangoskodni és jegesedni, akkor már szerelőt hívtam és úgy voltam vele, hogy akkor már nézzék meg a mosógépet is. Ugyanonnan jött a szerelő, csak a profiljuk nem volt ugyanaz. 
A mélyhűtő úgy néz ki, meleget kapott a mögötte levő ablakból besütő reggeli napsugártól és emiatt nem működik pillanatnyilag rendesen. Ki kell teljesen ürítenem és leengedni úgy másfél nap alatt. Most azon dolgozunk, hogy a mélyhűtő szinte teljesen kirürüljön. Időközben tettem fel az ablakra egy fekete kukás zsákot, de igazán nem értem, a tavalyi nyarat zsák nélkül toltuk végig, pedig akkor sem volt hideg. 

Szóval a mosógép meg azért zörgött, mert azok a nehezékek, amik benne vannak, alul és felül, nem voltak rendesen rögzítve, valószínűleg már az első pillanatban sem. Most mint az álom, olyan csendes. 

Ma pedig megérkezett Miának a levél, hogy tényleg 19-én lesz a műtétje Port Talbotban, de előtte még ide a Morriston Hospitalba be kell mennünk jövő pénteken egy tesztet elvégezni, aminek időközben lejárt az érvényessége. 

Mondanom se kell talán,

de ismét nem unatkoztunk. 
Az elmúlt hetekben, talán inkább már hónapokat mondanék, füllel jól hallhatóan és minden egyéb módon jól érzékelhetően nehezen, nehezebben indult a kocsi. Aztán az egyik reggel már annyira nehezen ugrott be, hogy nyilvánvaló volt, tovább nem lehet halogatni, valami szerelő kell neki, de máris. 
Felvittem a szokásos helyre, ahol azt mondták, hogy köszönik a bizalmat, de annyira ijesztő hangokat hallanak, hogy inkább meg sem akarják tudni az okát, vigyem dizel specialistához, az majd megküzd vele. 
Nekem volt egy tippem,  hogy talán az indító motor, és be is jött végül, azt kellett kicserélni. Aztán így, hogy ki lett cserélve, arra a következtetésre jutottunk, hogy az az indító motor vélhetően mióta nálunk van az autó, sosem volt jó, csak volt olyan kedves, hogy sokáig bírta és egyszer sem halt meg igazán. Annyira más lett a hangja. 

Írtam, hogy jött Miának a levél, hogy akar-e azon a listán maradni, vagy megoldotta itthon a problémáját. 
Én még aznap visszaírtam, hogy igen, persze, hogy marad a listán és elküldtem emailben. Igen nagyon meglepődtem, mikor jött a válasz, hogy levették a listáról, mert nem reagáltunk. 
Az első reakcióm az volt, hogy visszaírtam nekik, hogy ellenőrizzék már le a levelezésüket, mert itt az email, amit küldtem nekik. Aztán addig pörgött az agyam a dolgon, hogy leültem mégegyszer és ránéztem, hogy hova is küldtem azt az email. Aztán az derült ki, hogy egy betűt elnyomtam és még észre se vettem, de ami a legjobb, hogy ezek szerint egy létező email címre sikerült elküldenem ugyancsak az NHS-nél. Aki viszont megkapta, az nem volt annyira jó fej, hogy visszaírt volna, hogy ez bizony eltévedt, ők ilyesmivel nem foglalkoznak. 
Akkor fogtam neki egy újabb emailnek, amin már a helyes cím volt és leírtam a sirámomat, hogy mi történt, és tennék már vissza a gyereket a listára, ugyanoda, ahol volt. (a különbség egyébként a következő volt: abn. vagy abm. amiből a második volt a helyes.)
Kedden pedig, amikor már hívni is lehetett őket, telefonáltam, hogy jajajajajajjjj, de addigra a nenő már azt mondta, hogy majd küldik az értesítést, 19-én lesz a műtét. 
És akkor gördült le egy szikla a lelkemről. 

Az időjárás,

amiről mindig lehet beszélgetni. 
Tegnap reggel arra mentem ki a kocsihoz, miután már voltam kinn előzőleg is teregetni, hogy hártya vékonyan, de minden kétséget kizáróan jég van a szélvédőn. Pedig teregetéskor nem is fáztam egy szál vékony pulcsiban, vékony capri gatyában. Utána pedig feltettem a napszemcsit, hogy lássak is valamit, reggel 6,30-kor. De előző este is napszemüveg kellett hazafelé, este fél 9-kor, hogy hazataláljak. (Egyébként teljes sötétség csak úgy este 10 körül van mostanság.)
Ma reggel pedig szép, nagy, nyakig érő köd volt, aztán most meg már megint hétágra süt a nap. 

Miának tegnap jött egy levele a műtétre várók listáinak karbantartóitól, amiben először is elnézést kértek a késlekedésért, de sajnos rengeteg azonnal megoldandó műtét miatt még mindig csak közeledünk az első helyhez. 
Viszont azt szeretnék tudni, hogy még mindig aktuális-e a műtét. Azt gondolom nem feltételezték, hogy megoldottuk itthon okosban, de tudom is én mire gondoltak. 
Mindenesetre visszaírtam nekik, hogy igen, szeretne a listán maradni és hogy lesz 4 nap júniusban, amikor nem jó neki. Bár valószínűleg nem hétvégén akarnák operálni. 

Úgy volt, hogy lesz új kád csap,

de mégse lesz, vagy ha mégis, akkor nem most. 
Történt ugyanis, hogy megkértem az ügynökségen a lányokat, hogy küldenék ki a vízszerelő Andrew-t kicserélni a kádcsapot, miután némi késlekedés után megérkezett a zuhanytartó cső is. 
Egyrészről kiderült, hogy Andrew már nem dolgozik nekik, most egy Paul fog jönni és az egész csap cseréért majd 50 fontot kell fizessek neki. Hát várom az emberünket szerda reggel 8-tól, de csak nem jön. Már kétségeim voltak, hogy egyáltalán jól emlékszem-e, mikor kell jöjjön, de aztán a levelezésben visszanéztem, jól emlékeztem. 9-kor felhívtam az ügynökséget, hogy tudnak-e valamit róla, mert még nem ért ide. Hát, vissza nem hívtak, de valamikor 3/4 10 környékén megjelent elnézést kérve, hogy részben elfelejtette, de a fia iskolájába is be kellett mennie, ott időzött. Aztán felvágtázott a fürdőszobába, majd kisvártatva közölte, hogy ehhez a mutatványhoz le kell bontsa a fél fürdőszobát, vagy ha azt nem is, de a mosdókagylót  lábastul, csapostul és lefolyóstul mindenképpen. És akkor innentől ez már a duplája. Akkor hirtelen azt mondtam, hogy rendben, de holnap lesz a napja, hogy lemondom az egészet, és szépen megvárjuk, hogy a kád megadja magát, és majd akkor kicseréljük, ha még itt vagyunk addig. Kicsit jobban átgondolva a dolgot, így hogy még legalább három másik helyhez hozzá kell nyúljon, erősen növekszik a kockázata annak, hogy valami ne úgy sikerüljön, mint ahogy kell. Semmi szükség nincs arra, hogy állandóan javítgatni kelljen valamit. Ez nem egy új ház, úgyhogy bármihez nyúl az ember, lehet, hogy mint a dominók, egyik baj jön a másik után. 

Szombat reggel pedig arra értünk le az Amazonba, hogy ha nem is teljesen, de lapos a bal hátsó gumi. Visszafelé amúgyis be kellett mennem a Tescoba, úgyhogy vásárlás után fújtam bele és némi itthoni ámokfutás után elrohantam dolgozni. 
Tudtuk, hogy előbb-utóbb ki kell cserélni a hátsó gumikat, de tologattuk. Most már nem lehet tovább, mert ahogy elnézem, javíthatatlan, és egyébként is már le van járva a futófelület. 
Ma reggel, még munka előtt megint felmentem a Tescohoz, gyakorlatilag totál lapos gumival és ott szerencsétlenkedtem a pumpával, hogy nem működik. Aztán kétségbeesésemben bementem a shopba, hogy segítsenek már. Aztán láss csodát, mégis csak működött, csak én nem értettem hozzá eléggé. 
Mert ugye, ha van valami nyomás még abban a gumiban, akkor viszonylag egyszerű, be kell állítani a kivánt PSI értéket, amit a BAR helyett használnak, fújni, aztán ha sípol, abbahagyni a fújást. Ez még ment tegnap. De arra nem voltam felkészülve, hogy van külön olyan gomb is, hogy ha totál lapos kerékkel megyek oda, akkor azt kell nyomni és automatikusan feltolja 3,1 PSI-ra, ami olyan 2,5 BAR-nak felel meg. 
A shopból az eladó kijött és megmutatta, hogy ha ilyen lapos a gumi, akkor bizony azt a gombot kell nyomni. Hát, úgy már mindjárt könnyebben ment, csak túl sokat totojásztam, ugyhogy megint néhány perc késéssel érkeztem, amit szerencsére nem nagyon vettek a szivükre. 
Délután pedig sms-ben sikerült megállapodnom a gumissal, hogy holnap hoz gumit és kicseréli, mindkettőt. 

A londoni út

sajnos nem lett rövidebb egyáltalán. 
Már ami az utazási időt illeti. Olyasféle elvárásaim nem voltak, hogy London jöjjön közelebb Swanseahoz, vagy fordítva. Csak valahogy jó lett volna, ha rövidebb idő alatt meg tudtuk volna tenni. 
Amit lehetett is volna, csak két és félszeres árat kellett volna majdnem fizetni érte, hogy vonattal menjünk. Úgyhogy maradt a busz. A többség egész jól bírta, bár mindannyian nagyon fáradtak voltunk. Lili viszont kifejezetten szenvedett. Hiába adtam neki még bőven  indulás előtt valami tablettát, amit kifejezetten utazási betegségre fejlesztettek ki, igazán nem sokat használt neki. 
Több helyen lementünk az autópályáról, hogy felvegyünk még utasokat, és hát a helyzet az, hogy ezek a kisebb városok, de még Cardiff sem arra lettek tervezve, hogy ezek a nagy buszok ott lavírozzanak. Egyébként le a kalappal a sofőrök előtt, mindenki jól vezetett, de ettől még néha tényleg annyira szűk utcákon kellett menjenek, amik még a tetejében nagyon lejtősek is voltak, hogy elképesztő. 
A másik dolog, hogy nagyon korán indultunk ( 5,05-kor ment a busz). Nem mertem  úgy tervezni, hogy takkra érjünk oda a követségre, mert ugye ha nem vagyunk ott, akkor nem foglalkoznak velünk. És ugyanez volt a visszafelé úttal is, ott is volt vagy 2 óra várakozási időnk, mire felülhettünk a buszra. Mint kiderült, odafelé egész jól tudta tartani a menetidőt a busz, de visszafelé mindenféle terelések, lezárások, útjavítások voltak, így negyed 11 helyett éjfél lett mire beértünk a városba és vagy fél egy, mire hazaértünk, úgy hogy Miát is hazafuvaroztuk a barátjához. 

Reggel ért bennünket egy kis meglepetés, ugyanis kerestük már korábban is a lehetőségét az egész napos parkolásnak. Taxival nem akartunk menni, mert nem nagyon megbízhatók az időpontok tekintetében, ráadásul rettentő drágák. Reggel 6-ig és este 10 után dupla díjat számítanak fel, tehát egy utunk lett volna úgy 25 font.
A napi parkolási díj az 7 font lett volna, ha be tudok állni az egyébként szabadtéri parkolóhelyre, de nem tudtam, mert le volt zárva valami érthetetlen okból a bejárata. Mivel felesleges  idő, annak ellenére, hogy korán elmentünk itthonról, arra azért nem volt, hogy hosszasan kerengjünk parkolási lehetőséget keresve, végső kétségbeesésünkben beálltam a Tesco parkolójába. Most gyakorlatilag várjuk a büntetésről szóló értesítést a DVLA-tól. 
Ott ugyanis nem lehet 2 óránál tovább parkolni. Kérdés, hogy mennyire veszik komolyan.  

A követségen egész hamar el tudtuk intézni az útlevél ügyünket, de azt azért nem mondanám, hogy nagyon ügyfélbarát lett volna a környezet. Bennem mondjuk lett volna elvárás legalább egy, az ügyfelek számára használható wc-re és kevésbé fapados váróhelységre, bár ez volt a kisebbik probléma. 
Mikor rákérdeztem a toiletre, biztonsági okokkal hárítottak, hogy azt nem lehet bekamerázni. 
Hát ebben igazuk is van, de pl. Budafokon az okmányirodában is van wc, amit szintén nem kameráztak be, aztán mégsem okoz biztonsági problémákat. 
Na, mindegy, túléltük, 5 év múlva pedig meglátjuk, hogy megyünk. 

Nárciszok mindenhol

Ha jött a tavasz, anno a kertünkben is kibújtak a nárciszok, ott is szerettem őket. Itt most már lassan másfél hónapja bárhova megyünk, bármerre járunk a városban, mindenütt látni nárciszt. 
Több szempontból is fontos növényke itt a nárcisz. 
Egyik nemzeti jelképe Walesnek a sárkány, a póréhagyma, a vörös kánya és még néhány más dolog mellett. Ha valakit jobban érdekel, itt talál róla többet. (Ugyanitt olvastam, hogy Wales középső részén gyógyszer alapanyagnak termesztik, az Alzheimer-kór kezeléséhez.)
Próbáltam többfelé fotózni, több-kevesebb sikerrel és némelykor Mia vagy Csücsköm fotózott nekem nárciszokat. 

Ez a cinkegolyó csak gyenge kezdő ahhoz képest, amit kb. 1 hónapja leszedtem.

Ezt pedig valamelyik este fotóztam az egyik munkahelyemről, úgy 8 óra magasságában.

A sárkány amúgy nagyon menő. 

És akkor 2 foggal kevesebbje van

Miának. Szerencsére most már nem esett eső, nem fújt az átlagosnál nagyobb szél, sőt, még hó sem esett. 

Szépen felgyógyult a ki tudja milyen fertőzésből a Doxycycline áldásos hatására. 
Péntek reggel 5-kor keltünk, hogy menet közben Miát össze tudjuk szedni és aztán mehessünk tovább a kórházba. 
Csücsköm vezetett az Amazonig, ami azért volt különleges, mert ezen az úton, amerre Miáékhoz kell menni, még nem járt egyáltalán úgy, hogy ő vezetett volna. Ez pedig eléggé szövevényes út, ki kell menni az autópályára, aztán onnan lemenni és ott azon a környéken bolyongani. Onnan pedig nem visszamentünk az autópályára, hanem a városon át az Amazonba. Ugyanis annyi időnk volt, hogy az esetleges hosszabb menetidőt megengedhessük magunknak, szemben a sokkal nagyobb távolsággal. De most, hogy így ezen méláztam, ránéztem a térképre, és az a megdöbbentő adat fogadott, hogy rövidebb lett volna az autópálya vagy másfél mérfölddel. Most már persze teljesen mindegy, csak legalább már tudom. Vezetési gyakorlatnak mindenesetre jó volt. 
Kb 7,20-ra ott voltunk a kórházban, de ahogy visszafelé néztem a forgalmat, 1 óra előtt, hát, ha olyan majdnem dugóba bekerülünk, akkor aligha érünk oda időben. 
Két nagyon kedves, tapasztaltnak tűnő idősebb doktorbácsival beszéltünk, az altató és a sebész orvossal. 
Az altató orvosnak jól felhívtuk a figyelmét arra, hogy Mia nem nagyon bírja az altatást, ő pedig jól megnyugtatott bennünket, hogy a péntek kivételes nap, korábban hazamehet mindenki, úgyhogy mindent megtesznek azért, hogy tényleg így is legyen. Kapott egy jó nagy dózist olyan gyógyszerekből összeállítva, amik a hányingert-hányást hivatottak megakadályozni. A sebész doktor is elmondta, hogy mi mindent fognak csinálni a fogán. 
Ez nagyjából a következő: kihúzzák a 2 babafogat, azt amelyik még nincs kinn a szájpadlásból, azt kiszabadítják és tesznek rá egy láncocskát, hogy a későbbiekben elkészülő fogszabályozóhoz hozzá lehessen rögzíteni és annak segítségével a helyére lehessen húzni a fogat. 

Nagyjából így fog kinézni. A fogszabályozóknak valamikor 4 héten belül kellene jelentkeznie, de valószínű Lili miatt beszélek velük amúgy is, talán lesz időpont hamarosan. 

A műtét maga, úgy 35-40 perc volt. Utána Mia fázott, ahogyan azt rendesen tenni szokta, de már fel voltam készülve, vittünk takarót, de még kértünk egyet. Amilyen gyorsan elaludt, annyira relative hamar fel is ébredt. Dél előtt kicsivel mondták, hogy ha gondoljuk, lassan mehetünk is. Összecihálkodtunk és 1 óra körül már itthon is voltunk. Most egyenlőre azon töröm a fejem, hogy kedden mi a csudával etessem, mikor az egész napot szinte buszon töltjük, hogy bejussunk Londonba, megcsináltassuk az útleveleinket és hazajöjjünk. Mert normális ételt persze nem tud enni. Hát majd még töröm a fejem rajta. 

Azért csak voltunk kórházban,

csak néhány nappal később, kedden reggel vittem be Miát a kórházba, hogy nézzék meg, miért nem kap rendesen levegőt, van magas láza, fáj minden tagja, stb. 
Már a hétvégén nyavajgott, hogy nem nagyon érzi magát jól, de aztán kedd reggelre ez már nagyon rossz lett, úgyhogy végül a kórház mellett döntöttem, mert ha ide megyünk fel az orvoshoz, akkor nem biztos, hogy rövidesen orvos is fogja látni. Próbálják itt is csökkenteni az orvos-beteg  találkozókat, de ez most megitélésem szerint nem volt elkerülhető. 
Első lépésként egy ránézésre sokat látott nővér vizsgálta meg, aki azt mondta, hogy majd várni kell, sokat, hogy orvos is megvizsgálja, és nem akarnánk-e mégis a házi orvost meglátogatni. De akkor már nem akartam menni sehova. Aztán néhány óra elteltével úgy 10-fél 11 körül jött egy fiatal orvos, hogy menjünk a röntgenre és utána jelentkezzünk. Szerencsénkre, visszafele útban összefutottunk vele ismét és akkor berántott bennünket egy kis szobácskába, amilyenekkel a sürgősségi tele van. Ott meghallgatta Miát, csináltak EKG-t. Kisvártatva elkészült a röntgen lelete is, nem tüdőgyulladás,  de valami mellkasi fertőzés, ők legalábbis így nevezik. Doxycyclin lett a dolog vége, amiből gyanúm szerint az első 2 iziben ki is jött Miából. Csak később jutott eszembe, hogy általában úgy szoktuk ezzel csinálni, hogy reggel egyet, és este a másodikat, ugyanaznap. Úgy kevésbé megterhelő a gyomornak, kisebbíti a lórugás hatást. 

Aztán szerdán vagy csütörtökön hívtak a fogműtét miatt, hogy esetleg nem tudnánk-e pénteken, azaz ma, menni, mert lett egy hely. Mikor vázoltam a hölgynek, hogy éppen előző napokban volt benn kórházban és antibiotikumot kap, akkor abban maradtunk, hogy jó ötlet lenne, de nem most. 

Spenót főzelék Walesben

Ugye azt tudtuk, hogy a főzelék mint étel szinte csak Magyarországon ismert formája a zöldféléknek, és a létrejöttében is a szegénység állt főképp. De ettől még néhány főzelékfélét szeretnek a lányok és szeretne Dominik is, ha olyat tudnék csinálni, mint anno a menzán az iskolában. De sajnos azt a minőséget én képtelen vagyok előállítani. 
A lényeg, hogy majd' három év telt el úgy, hogy nem ettünk spenót főzeléket, legfőképp azért, mert a spenót püré aranyárban van, frissen csomagolva, nem fagyasztva, a spenót másik formája pedig a friss, leveles spenót. 
Mivel nemrégiben vettem a Lidlben egy kisebb botmixert, így elhárult minden  akadály a spenót főzelék készítése elől. Még sosem készítettem friss spenótból, nem nagyon voltam rákényszerítve, magamtól pedig nem biztos, hogy nekifogtam volna. 
Gyerekkoromban anya készített egyszer friss spenótból főzeléket, és biztos nem is volt vele semmi baj, de nekem nagyon udorítónak tűnt akkor az a fonnyadt, szinte fekete, levél sokaság. Arra már nem is emlékszem, hogy anya mi a csudával tudta krémessé varázsolni, csak sejtem, hogy valami szitán küzdötte át vagy ő, vagy én. Mert hogy akkor még a botmixer kis hazánkban ismeretlen fogalom volt, az biztos. Néhány nappal ezelőtt vettünk a Lidlben spenótot, 2 zacskóval, az olyan fél kiló lehetett, eddig kinn vártak az előtérben a sorukra, aztán ma megcsináltuk. Kicsit sok fokhagyma esett bele, de azért jó lett. Mostani szemmel már nem tűnik undorítónak. 

Tegnap még egy kicsit kutakodtam a First Bus oldalán, miután kipanaszkodtam magam az előző este miatt az ügyfélszolgálaton. 
Az derült ki, hogy nem, nem tudtunk volna eljutni Bridgendbe, sehogy sem. A First Bus járatai egy Pyle nevű helységig mentek abban az irányban és onnan fordultak vissza. Gondolom, hogy ha buszokat nem engedték tovább, akkor legfeljebb engem is megdícsértek volna, hogy mennyire ügyes vagyok hogy odáig eljutottam, de  most itt az idő, hogy visszaforduljak és hazamenjek, amíg még tudok. 
Eközben a kutakokodás közben még azt is kiderítettem, hogy a buszközlekedés, ami ezek szerint egyáltalán nem volt zökkenőmentes, este 19,30-kor végleg le fog állni aznapra. Tehát, ha az X1 méltóztatik bemenni az Amazonhoz időben, akkor van esélye Gyurinak hazaérni, de ha nem, akkor nem csak kockára fagy, de hazamenni sem tud, mert nem éri el a csatlakozó buszát, egyiket sem. 
Tegnap annak ellenére, hogy elvileg szabin lettem volna, bementem, mert nem tudták megoldani a helyettesítésemet, viszont el is jöttem megint 6-kor, úgyhogy egy fél nap szabit felhasználtam a 2 nap alatt. Azt már csak este tudtam meg, mikor hazafelé jöttünk, hogy az Amazon próbált segíteni azoknak, akik busszal járnak, mert azt az infót kapták, hogy a környéken járó buszok egyáltalán nem közlekednek. Innen nézve jó döntés volt, hogy összekaptam magam, hogy időben végezzek és együtt menjünk haza. Talán a jövő hétre már rendben lesz minden. 

Mára kissé alábbhagyott a szél, a hőmérséklet is lassan emelkedik a házban,  délelőtt elértük a mágikus 20 fokot. Tulajdonképpen örülhetünk, mert nagyon sok helyen a kazánok egyszerűen elromlottak. De olyat is hallottam, hogy van a házakból kidugva olyan kerti csap féle és az fagyott le. Csücsköm egyik kollégájának az olajkazánja volt a házon kívülre telepítve, az adta a melegvizet is, ott a cső fagyott ki. Szóval volt baj sok felé, mi megúsztuk, ment a kazán végig, még ha nem is nagyon éreztük elegendőnek a teljesítményét. 

Na és akkor jöjjön a tescós kenyeres sor, ezt ma reggel lőttem. 

Szemmel láthatóan nem nagyon állt helyre még a szállítás, de nem csak itt, a Lidlben is panaszkodtak, hogy még a tegnapelőtti kamion érkezett meg csak ma.