szombat, szeptember 30, 2017

MOT kipipálva

Itt minden évben van kötelező felülvizsgálat a kocsiknak, aggódtunk is erősen, hogy mibe fog ez nekünk fájni, de végül hétfőn eljött a napja, hogy felvigyem a kocsit a szerelőhöz. Elsőre elbukta a vizsgát, de nagyon kis javítást kellett csak csinálni rajta és másnap már kész is volt tokkal-vonóval együtt 80 fontért. A második tesztért nem kell fizetni, ha 10 napon belül van, így az csak a szokásos 20 font volt. A cserére szoruló darab pedig a bal kormány összekötő kar volt. 
A másik, ami még "ajánlás" volt, az az első gumik cseréje. Mivel ez az ajánlás nem csak egy útmutató, mint a kalózeskü, hanem kötelező, így a szervizes nénitől kapott telefonszámot szinte azonnal felhívtam, hogy mi az új gumikhoz való hozzájutás módja. A megoldás pedig az lett, hogy pénteken reggel emberünk idejött és hipp-hopp kicserélte a gumikat, mi meg fizettünk mint a katonatiszt. 

Beninek szerdán kezdődik az egyetem és szerencsére nem ütközik a college idejével. Sőt, szerdán még várnia is kell valamennyit, hogy elkezdődjön az egyetemi kurzus.

kedd, szeptember 12, 2017

Részben megoldódtak a kérdések...

Mia vasárnap este hazajött a barátjától, ahol a nyár java részét töltötte és hétfőn délben elment megírni a felmérőket. Onnan már úgy jött haza, hogy a kezében volt az órarendje. Így az lett a végeredmény, hogy szerda kivételével minden munkanapon van valami órája, van olyan nap is hogy angolra megy a másik angolról. 

Délután pedig Lilivel voltam el, hogy beíratkozzon az ő részidős tanfolyamára, de erre végül nem került sor, mert ugyanakkor van az oktatás, mint az angolja kedden délelőtt. Esetleg még maradt az a lehetőség, hogy hátha a párhuzamos angol csoportokból valakivel tud cserélni és akkor tudja csinálni ezt a kurzust is, ha nem, akkor jövőre újra meg lehet próbálni. Még a kurzus kezdete előtt is be lehet íratkozni közvetlenül, ami november eleje. Addig tán sikerül cserélni valakivel. Amúgy most derült ki számunkra, hogy ez azért nem ingyenes, 150 font a díja a 25 hetes képzésnek. 

vasárnap, szeptember 03, 2017

Lassan tisztul a kép

Több dolog miatt is hallgattam. Részben egy darabig nem volt semmi  említésre méltó, így azért nem írtam. Szabin voltam egy hetet, aztán a rákövetkező héten kissé felpörögtek az események, annyira, hogy azt már inkább sokallottam is. 
24-én voltunk Miával beíratkozni, ami aztán furcsa véget ért. Azzal indultunk, hogy akkor teljes időben fog tanulni művészetet. Ehhez képest a harmadik kérdés után kiderült, hogy áááá, dehogy. Az aki felvételiztette, azt tudta, hogy a rajztudása az megfelelő, és szeretné látni a csoportban, de azt valahogy nem észlelte, hogy Miának nincs meg a Level 2 angolból, annak ellenére, hogy ő mondta, hogy elhasalt az egyik vizsgáján, ami Entry 3, tehát 2 szinttel lejjebb van, mint az elvárás. Óriási csalódás volt mindkettőnknek. Akkor még ott hirtelen előkerítették azt a tanárt is, aki felvételiztette (kvázi, hogy egye meg amit főzött, mondja meg ő nekünk, hogy nem tud mégsem kezdeni), de ez sajnos nem változtatott a lényegen. Ígérte, hogy próbál valami más megoldást és telefonál, hogy mi lett. 
Közben itt volt egy bank holiday 28-án, de szerdán felhívta Miát az egyik angol tanára, hogy akkor csak a part time tanfolyam van, látja szeretettel ott. 
Aztán 31-én Lilivel voltam ugyanott, de akkor ezzel a tanárral nem tudtam fél szót sem váltani, mert annyira elfoglalt volt. Aztán mikor hazajöttünk, Miát kérdeztem, hogy mit szólna, ha írnék Matthewnak, hátha van valami ötlete. Miután "engedte", gyorsan rittyentettem pár sort, hogy tanácsoljon valamit. Estefelé már meg is kaptam a választ, nagyon nagylelkű ajánlatot kapott Mia, de ezt is úgy kellett szinte rábeszélni. Az ajánlat lényege, hogy esetleg tanulhat matematikát, IT-t és angol írást, olvasást, amik végeredményben mind azt szolgálják, hogy az angolja és a többi képessége fejlődjön, és ne otthon üljön azon keseregve, hogy már megint nem sikerül neki valami. 

Ahogy már írtam, Lilivel is voltam egy héttel később, őneki simán ment minden, azt leszámítva, hogy egyáltalán nem kellett volna egy percet sem várnunk arra, hogy vajon megkapja-e az ingyen bérletet, mert nem. Úgyogy fizettem mint egy katonatiszt. Lili bérletének az árát Mia 6,5 hónap alatt el fogja használni, akkor is, ha csak 3 alkalommal kell bemennie a városba. Beni pedig még hamarabb, mert az ő jegye már teljesen felnőtt jegy. 
Lilivel még lesz egy körünk 11-én a másik tanfolyam miatt, de az még ugye a jövő zenéje, hogy fog-e tudni menni, vagy se. 

Aztán a hét eseménye még, hogy nagy sokára csak közzétették azt az ominózus álláshirdetést, amit már hónapok óta emlegettek az egyik otthonban, erősen faggatózva, hogy vajon megpályázom-e. Mivel akkor is abban maradtunk, hogy igen, így most, mikor kijött, leadtam a jelentkezésemet tegnap. Azt, hogy mikor lesz belőle valami, még egyáltalán nem tudom, egy biztos, szeptember 13. volt a határidő.