Kissé fura időjárás

Mostanság eléggé esős, változékony az idő. Furcsa, mert ma délben például, mielőtt leszakadt az ég, dörgött, aztán jött a jégeső, mint Magyarországon júliusban a nyári zápor. Csak lehet, hogy sokkal több víz jött vele, az érzés legalábbis ez volt. Reggel csináltam néhány képet. Ma volt először, hogy fázott a kezem. 
Az elsők 8 körül készültek, a későbbiek úgy fél 9 felé. Látszik, hogy már kissé kivilágosodott.

Aztán még a jégeső előtt is csináltam néhány képet, annyira szépek voltak a színek.

Rendhagyó karácsonyozás

Csücsköm 24-én is ment dolgozni, csak azt nem lehetett tudni, hogy végig maradnak-e, vagy esetleg korábban is eljöhetnek. Aztán végül 2 körül leálltak és annak ellenére, hogy a First továbbra sincs a tájékoztatás szempontjából a helyzet magaslatán, azért 3 körülre már haza is ért, méghozzá busszal. 

Este, már jóval sötétedés után elővettem a dobozt, amit Katimami és Eszterék küldtek, és "ünnepélyes" keretek között kiosztottuk az ajándékokat. Tőlünk most "csak" fűtött lakást, melegvizet, ételt és szeretetet kaptak, külön ajándék nem jutott senkinek, de már jó előre beharangoztuk, hogy ne is számítsanak ilyesmire, majd talán jövőre. 

25-ére készítettem úgymond ünnepi ebédet és nem mentünk semerre sem, de az időjárás mostanság nem kedvez a mászkálásnak. Tegnap, 26-án egyenesen narancs riasztás volt kiadva, főleg az esti órákra, özönvíz szerű esőzés miatt, ami szerencsére csak azután kezdődött, hogy Csücsköm hazaért. 
Ez annyira nem volt vicces, mert az utolsó busz elment valamikor 17,50-kor, és mint reggel kiderült, a taxik a boxing day-re való tekintettel 50-100%-os felárral közlekedtek, így azt mondta, hogy inkább hazagyalogol, még ha egy óra lesz is akár, hogy hazaér. Kicsivel hamarabb sikerült, úgy 45 perc alatt itthon volt, megelőzve az esőt. 
Ma reggel pedig már a normális díjszabás szerint mentek megint. 

Tegnapra egyébként még valamikor hétfőn hívtak, hogy nem tudnék-e csak 26-án dolgozni valahol, valamit, de azt már akkor tudtuk, hogy nem nagyon lesz mivel közlekedni, a feláras taxit akkor még nem tudtuk. Mindenesetre mondtam, hogy köszönöm és elnézést, de nem tudok odamenni, bárhova is kellene mennem. Egyszerűen biztos, hogy nem fizettek volna annyit, amiből kijött volna akár csak a taxi ára. 

Aztál legyen itt még néhány fotó, amiket Csücsköm készített hazafelé úton, szintén itt az utcában, csak néhány jobb minőségű, mint amiket én csináltam. 

Ez a kép a másik fele a mi házunknak

És igen, tényleg nincs szaloncukor, kár is lenne letagadni, az ajándékos doboz egyik nagy szenzációja a szaloncukor volt. Hipp-hopp el is fogyott. Cserében mi itt ilyesmit vettünk, ami ugyan nem szaloncukor, viszont garantáltan finom, nem lehet vele melléfogni. 

Karácsony előtti napok

Hétfőn délelőtt itthon voltunk, aztán ebéd után Mayával elmentem a kórházba az előre egyeztetett időpontunkra, hogy új gipszet kapjon a lábára.

 Ez alkalommal már azt a könnyített üvegszálas nem tudom mit kapta, itt syntethic cast a neve. Amikor feltette a hölgy, akkor külön felhívta a figyelmet, hogy ez másképp viselkedik mint a gipsz. Adott egy listát, hogy milyen problémák esetén kell szinte azonnal visszamenni. Szép lila volt a kötés, de ma mégis meg kellett válnunk tőle, mert a listán szereplő problémák jelentős részét fel tudtuk sorolni, mikor ma reggel korán visszamentünk. Tegnap este már sírt Maya, hogy a sarkánál tűrhetetlenül fáj felpolcolás, mozgatás és minden más praktika ellenére. Mikor este még telefonáltam, mondták, hogy elég lesz reggel mennünk, de akkor menjünk mindenképp. A gipszelős hölgyek is mondták, hogy jó, hogy mentünk, mert szükséges volt és a mostanit igyekeztek úgy feltenni, hogy ne bántsa a lábát. Azóta nincs panasz. Érdekes, hogy többet vártunk a visszafele taxira, mint a gipszcserére. 

Aztán még hétfőn este eszembe villant, hogy hátha leárazzák a fenyőket, hátha mégis csak lehetne karácsonyfánk, ha már ajándék nem nagyon kerül alá. Sikerült a szomszédban levő Argosból 12,5-ért vennem egy egész jóképű műfenyőt. 

Ezért és még néhány sütőlemezért kedden délután cipővásárlás után mentünk át Lilivel. Szegénykém cipője már a legkisebb csepegéstől is beázott, de az elmúlt hetek alatt csoda, hogy nem növesztett úszóhártyákat, annyi eső esett és annyiszor ázott át a cipője. Útközben, mikor még csak odafele mentünk, összefutottunk a postásbácsival, akivel kölcsönösen köszöntöttük egymást karácsony alkalmából, ő pedig még külön megköszönte a szombaton a kocsijára tűzött kis csomag sütikét is. Ezen kívül megkaptuk a csomagot, ami a mákot tartalmazta és Lili bankkártyáját. 

Mikor hazajöttünk, felavattam a sütőlemezeket és dióskiflit sütöttem, ez az, ami hókifli néven is ismert. 

Ma délután pedig így megsütöttem a bejglit, szerencsére a mák kiváló volt. És ha már úgyis sütöttem, elővettem azt a receptet, ami nem is tudom, hogy eredendően honnan van, de annó Nagyanyó is és Cilimama is sütötte, végül én Cilimamától kaptam meg, vaníliás karikaként futott, de nálunk mindenféle mintát kap. Régen még Nagyanyónál és Cilimamáéknál karácsonyfadísz is volt, csak mindig lelegeltük. 

Itt a boltok egészen sokáig nyitva vannak és ünnepek között is, sőt még alatt is. 
Hogy csak a közelünkben levőket említsem, a Tesco is és a Lidl is 24-én este 7-ig illetve 6-ig lesznek nyitva, a Tesco pedig 26án vasárnapot tart, aztán normálisan nyitva lesz mint más vasárnapokon, illetve hétköznapokon. A Lidl 25, 26-án zárva, de aztán 27-én normális vasárnap van, tehát nyitva reggel 10-től. És ugyanígy lesznek nyitva szilveszter és újév napjain is. És tele van a parkoló szinte bármikor. Tegnap is mikor reggel korán átmentem bevásárolni, ugyanúgy tele volt, mint akár egy hétköznap délután, és gondolom délután örült aki befért a parkolóba. 

Egyik este tényleg kimentem, mert néhány pillanatig nem esett az eső és naívan azt hittem, hogy vagy 10 percet tán kibír, hát nem bírta, de azért néhány fotót csináltam itt az utcában. 

Itt a legalsó kép, azt hiszem nem kivehető rendesen, de egy hatalmas karácsonyfadísz, ami ki van világítva. 

Sütizés

Tegnap délután megsütöttem az itteni első sajtos pogácsát és meggyes mézest, cseresznyével. Mindkettő jól sikerült. Találtam a Kotányi mézesfűszer pótlására is keveréket, és a sajtos pogi is jó lett, csak mindkettővel nagyon figyelni kell, a sütő eléggé érdekesen működik, közép tájon nem nagyon pirulnak a dolgok, a széleken annál jobban. 
Innen nézve, az egyik legjobb döntésem volt, hogy vettem anno az Aldiban azokat a műanyag lap vágódeszkákat. Anélkül fel sem tudtam volna vágni a sütiket, mert még mindig nincs gyúródeszkám, az asztalt pedig nem akartam volna összevagdosni. Nyújtásra viszont az asztal egyenlőre teljesen megfelel. 

Beni pénteken délben volt fodrásznál, bár berzenkedett, hogy minek az még, azért mikor megjött látszott, hogy tetszik neki az új frizura. Domi pedig szombaton ment és vitt egy kis sütikét vaskos borravaló helyett a fodrászoknak. 

Domi pénteken korábban jött majd egy órával haza, a szokásoshoz képest, és akkor 5-én megy legközelebb. 

Jaj, nem is említettem, pedig a hét vezető híre volt nálunk, hogy úgy tűnik, Petyi 4 hónapos bolyongás után visszament Zsóka barátnőjéhez, Klárihoz. Talán most már ott marad. Zsóka feltételezése szerint most adta fel, hogy megtaláljon bennünket. Hát, lehet, hogy igaza van, ki tudja?


Innen nézve teljesen jogosnak tűnik a gyerekek 9 órai iskolakezdése. Most, hogy 8 óra van már és december 19., szinte még sötét van. Épp hogy el kezdett kivilágosodni, de lesz vagy 9 óra, mire tényleg azt lehet majd mondani, hogy világos van. Elgondolni sem tudom, vagy egyenlőre csak azt, hogy milyen lehet még északabbra. 

Mindjárt szünet megint

Dominak ma van az utolsó tanítási napja. Maya ugye már két héttel ezelőtt elkezdte a szünetet :) . 
Tudjátok, valamelyik nap Domi hazahozott valami töri írását, tudom is én, talán teszt féle volt. Egyszerűen ledöbbentem. Az a Dominik, akinek az írásához még egy írásszakértő is jól jött volna, olyan gyönyörűen ír az itteniek stílusában, hogy elképesztő. 

Ami a legszebb az egészben, hogy Lili is kedvet kapott, hogy egy kicsit kigyakorolja magának ezt az írást, az ő írása is híresen macskakaparásra emlékeztet. Lehet, hogy könnyebb lesz elolvasni az írásukat így. 

Tegnap jó sűrű napunk volt megint, bár ezt megint mi csináltuk magunknak. 
Reggel Csücsköm elment a fél hetes 111-es busszal én meg nekifogtam az ebédkészítésnek. Brassóit terveztem, az is lett belőle, csak azzal a különbséggel, hogy ami husit vettem hozzá, az annak ellenére, hogy natúr húsnak vettem, füstölt volt, de ez már csak a fazékban látszott. Finom lett így is, csak Dominik apellált, hogy mi ez már megint. Annál is inkább, mert a Brassói alapesetben az egyik olyan ennivaló, amit megeszik szinte bármikor. Hát, ezt most nem ette meg. 
1/2 1-kor pedig elmentünk Lilivel, hogy elintézzünk jó pár dolgot. 
Az első hely, ahova bementünk, a Lolek volt. Ez a lengyel bolt. Itt vettem még a múlt héten mákot, és vittem vissza nekik a maradékot, hogy avas, nem lehet felhasználni. Bár én tettem egy kísérletet, de tegnap reggel ki kellett dobjam a 3 rúd megsütött bejglit, mert annyira érződött az avasság sütve. Mielőtt megsütöttem, csak halvány gyanú volt bennem, h nem lesz ez így jó. A maradék mák árát visszakaptam. Rendeltem újat az egyik magos boltból, talán a jövő héten itt lesz az is. 

Utána bementünk egy Pay pointba, mert kaptunk az államtól egy levelet, hogy hozzájárulnak 12 fonttal a téli elektromos költségünkhöz és azt csak ott lehetett feltöltetni  a kártyára. Gondolom, ezt mindenki megkapta, nem hinném, hogy kitüntetett szerepben lennénk. Az viszont jó költség az államnak. 

Innen a bankba mentünk, 2 dologért. Az egyik, hogy a council tax csökkentéséhez itt is egy kisebb rakás papírt kell beadni, köztük a banki kivonatokat 3 hónapra visszamenőleg és első nekifutáskor csak okt. 30-tól kaptuk meg, ki kellett egészíteni a maradék fél hónappal. 
A másik, amiért mentünk, az az volt, hogy Lilinek bankszámlát csináltassunk és legyen saját bankkártyája is arra az egyre jobban áhított helyzetre, ha már én is dolgozom és neki kellene vásárolni járnia, akkor kártyával könnyebben tud boldogulni. 

Miután ezzel is megvoltunk, bementünk a Councilba, hogy a hiányzó iratokat beadjam, amit be kellett még írni, mert nem volt egészen világos, azt beírtuk. Útjára indult ez a dolog, aztán ma reggel adtam fel a Child benefitre (családi pótlék féle) vonatkozó másik paksamétát.  Még átsétáltunk a könyvtárba, hogy beszkenneljek egy nyilatkozatot a budapesti általános iskolának, hogy kérjük Domi tanulói jogviszonyának a megszüntetését. 
A könyvtár után bevásároltunk a Tescoban, ami lent van a buszpályaudvarnál utána pedig mentünk a Primarkba, hogy Csücskömnek vegyünk dolgozós sapkát, ami rendben is lett volna, mert kaptunk, de csak egyet vettem, pedig lehet, hogy többet kellett volna, mert lehet, hogy megint elvesztett egyet. Valahogy egymás után potyognak ki a sapkák a zsebéből. 

Aztán már este fél hat előtt kicsivel itthon is voltunk. Már csak Maya fürösztése, Csücsköm jóllakatása, fürdés és fekvés volt a műsoron. 

Mostanság azért nem emlegetem nagyon a közlekedési mizériákat, mert úgyahogy működik a dolog, bár este Csücskömnek nagyon kell kifele igyekeznie, hogy elérje a buszt még ott az amazonnál, de összességében nagyjából sikerül 7 körülre hazaérnie. 

Ezt a képet tegnap este csináltam az egyik szomszéd háznál. November vége, december eleje óta egyre több a feldíszített ház, a házakon belül pedig a feldíszített karácsonyfa, szobák. Nekem nagyon tetszik ez a készülődés, majd lehet, hogy egyik este csak a fotózás kedvéért kimegyek, de eddig szinte minden este esett az eső. 

Ügyintézések, vásárlások

Szombaton végül tényleg csak az X13 ment, de az is jó volt, sokkal közelebb van, mint a 25-ös. A héten pedig már akkor használni tudja Gyuri a 111-est. Azért azzal is résen kell lenni, mert néha korábban jön, úgyhogy érdemes kimenni úgy 5 perccel hamarabb. 
Liliék pont egy ilyen korábban jött busz miatt késtek egy keveset a hétfői angol órájukról. Bár azért őszintén abban benne volt egy kicsit Beni is, hogy nem akart addig felöltözni, amíg meg nem ette az ennivalóját, pedig akkor biztos elérték volna a buszt is. 

Hétfőn volt a napja, hogy először fordult elő, hogy lefogyott az áramkártyáról a pénz, még mielőtt töltöttünk volna rá. Szerencsére, mire ez megtörtént, már nyitva volt a posta, így nagyjából 15 perccel később már megint volt áramunk. Úgy tippeltük, hogy elég lesz még, de ezek szerint hamarabb elfogyott, mint számítottunk rá. 

A hétfő mindenféle ügyek intézésével telt ezek után. Többek közt kiderült, hogy a fűtésrendszer légtelenítése a mi dolgunk. Eddig abban a hitben éltünk, hogy hozzányúlnunk sem szabad. Viszont nem volt légtelenítő kulcsunk. Mivel menni kellett be a városba mindenképp, az oda vezető úton van egy obi-hoz hasonló bolt, a B&Q, azaz a diy.com . Ide mentünk be érte és ha már  ott voltunk, vettünk a mosogatóhoz egy olyan lezárót, ami a csapnak kivágott, ám fel nem használt nyílást zárja le. Mikor átvettük  a házat, volt ott valami ilyesmi, csak nagyon vacak volt a minősége és úgy szeptember elején eltört. Azóta nyűglődtem vele, hogy ne folyjon le a víz a mosogató alá a csepegtető tálcából. 
Innen tovább mentünk a PMP-hez, akik Csücsköm foglalkoztatói, fizetési igazolásért, aztán a bankba számlakimutatásért, onnan pedig a councilba, beadni a council tax csökkentésére vonatkozó kérésünket. Itt elvette tőlünk ugyan az úriember a különböző iratainkat lefénymásolni, de adott egy új formanyomtatványt, amit majd vissza kell vinnem, mert amit küldtek nekünk, az nem volt jó és írt még egy pár dolgot, hogy mire lesz még szüksége, ha megyek vissza. 
Innen visszafelé tettünk egy kört, hogy találjunk megfelelő zippzárt Csücsköm tönkrement pulcsijába. Olyat, amit eredetileg akartunk, nem kaptunk, de végül csak került valami, amit bele lehetett varrni, hogy használható maradjon. 
Még mentünk hazafelé Tescoba és utána ültem le megvarrni a pulcsit, hogy másnapra már használható legyen. 

A keddi nap mondhatni nyugalomban telt, kitöltöttem az új formot, és kitöltöttem egy másikat is a Child benefit kérelemhez is. Ez olyasmi, mint Magyarországon a családi pótlék. Ezt majd ma ki kell nyomtatnom, hogy holnap fel tudjam adni postán. 
Aztán megint elővettem a varrógépet, mert Csücsköm nadrágjai kezdik megadni magukat, de még amíg lehet rajtuk segíteni, addig megvarrom őket. Munkábajáráshoz még megfelelnek egy kis ideig. 

Összeállítottam a bejgli tésztát, aztán ma délután egy adagot valószínűleg ki is sütök. 

Maya nagyon jól volt, többször felkelt, kiült a számítógéphez, kinn ebédelt, jött-ment a lakásban. 

Szinte eseménytelen napok - le is kopogom...

Tegnap reggel, miután Domit eleresztettem az iskolába, lementem a piacra, mert sehol másutt nem lehet disznócsontot kapni, csak ott. Másmilyet se nagyon, de elvétve vannak húsok amik csontosak. Főleg birka combot látok csontosat és persze a baromfiakat. De olyan, hogy csontos disznó hús, olyan nincs. Csak esetleg csontos tarja szeletek vagy oldalas. A tarját  csontos szeletnek nem szeretem, és egyébként sem levesnek való és az oldalas sem. 
Húsos csontot viszont csak a piacon találtam. Így hát odamentem érte. Lett belőle jó leveske délutánra. Amúgy a nap szerencsésen eseménytelen volt, mintahogy a mai is szinte az. 

Tegnap este mondja Csücsköm, hogy reggel összetalálkozott egy 111-es busszal, hogy merre is mehetett az, hogy nem látta eddig. És akkor esett csak le nekem is, hogy hát az a busz fél 7 kor megy itthonról, szinte a ház elől hétköznaponként, és így, hogy 1/2 8-ra jár, simán jó neki. Szegény egész héten felment a 25-öshöz, pedig egy jó fél órával kelhettünk volna később is, ha hamarabb kapcsolok. De még itt a fél december, meg utána is, úgyhogy lesz még idő használni. Ma reggel pedig nem is tudom még, hogy mivel tudott elmenni, mert a First szerint nincs reggel korán 111-es, a google szerint pedig van. Viszont úgy egy megállónyira van innen egy közös megállója a 111-esnek és az X13-nak,oda ment fel ma reggel, hogy valamelyik majd csak jön. 

Maya jól volt tegnap is és hála az égnek, jól van ma is. 

Találtam egy képet, ami talán hozzávetőleg megmutatja, hogy mit csináltak a bokáján.


Hogy olyan hosszú csavar is van-e benne, azt nem tudom, de majd 21-én okosabbak leszünk.

Hezitálás - menjünk vagy maradjunk?

Tegnap reggel, mikor odaértem a kórházba, már újra abban a szobában volt Maya, ahol este hagytam. Ugye ilyenkor az a kötelező kűr része, hogy WC-re kell menni és mikor megérkeztem, szinte ez volt az első, hogy akkor menjünk. Az egy kicsit nehezen ment, hogy odáig elbotorkáljon Maya, és mire visszaértünk, már sírt, hogy fáj nagyon, de annyira, hogy abbahagyni sem bírta a sírást. Akkor kértem a nővérkéket, hogy hoznának valamit, de azt mondták, hogy mást már nem tudnak adni, csak morfint, viszont ha arra van szükség, akkor csak leghamarabb délután, estefelé tudunk haza jönni, ha nem fáj már annyira. És akkor tényleg az lett, hogy kivártuk a késő délutánt. Addig egész kellemesen telt a nap, Maya jókedvű volt és készülődünk hazajönni. 

Egy dolgot mindenképp el kell mondani, nem tudom, hogy más kórházakban mi a helyzet, de itt az ellátás fantasztikus. Az ebéd nagyon finom volt, akár kettőnek is elég lett volna az egy adag. Délután, a tea időben uzsonna van, ami akár meleg étel is lehet, több féléből lehet választani és mit tesz Isten, ez is finom. Egyébként pedig rend, tisztaság, kedvesség. 

A taxiba Maya már egész rutinosan szállt be, viszont csorogtak a könnyei és ez a helyzet annak ellenére fokozódott, hogy a sofőr úgy vezetett, mintha egy kosár tojást kellene célbajuttatnia. Mire hazaértünk, már egész ki volt. Ráadásul szélvihar is volt, majdnem feldöntötte, míg araszolt befelé a házhoz. Végül bejutottunk és aztán itt már igazán sírt. Kicsit később végül rá tudtam beszélni, hogy menjünk fel, fürödjön meg, még ha segítséggel, akkor is. És adtam neki fájdalomcsillapítót, amit még a kórházban adtak. Nagy nehezen elaludt, és reggel megint azzal ébredt, hogy sírt, hogy fáj. Aztán nem sokkal később, mikor már megmászta az emeletet, az is előkerült, hogy vissza kellene menni a kórházba, mert ott van másik fájdalomcsillapító és legalább nincs lépcső. Hát itt már ellenálltam és abban maradtunk, hogy kap fájdalomcsillapítót, de egy kicsit nagyobb türelmet tanusítson a világ iránt, hiszen az is türelmes vele. 
Most, ahogy így elnézem a délelőtti történéseket, talán jól döntöttem, mert ugyan néha elköhinti magát, hogy fáj a lába, de nem zokog. Azt hiszem, egy ekkora műtét után az irreális elvárás lenne, hogy ne érezze, hogy mi történt. Most, pár perccel ezelőtt, egész ügyesen és sírás mentesen ment fel az emeletre és intézte a dolgait. 

Mi reggel Lilivel odaát voltunk a Tescoban, előtte beszaladtam az út túloldalán egy étterembe, amiről azelőtt nem is tudtam, csak Adél említette, hogy az egy étterem és miért nem próbálok ott munkát kapni. Tegnap egyébként, ahogy ígérte, felhívott a tulaj, akinél kéne dolgozzak, de most ő határozottan a jövő hetet jelölte meg mind lehetséges kezdési időpont, bár felvetette, hogy nem akarnám-e eltolni karácsony utánra. Mivel Liliék azért elég sokat itthon vannak, mondtam, hogy inkább nem. De van valami zavar az erőben, így inkább folytatom a keresést. Úgy értünk haza, mint az öntött ürgék. A kabátom alá papírokat kellett tenni, hogy ne a szőnyegpadló legyen csurom vizes, annyira csöpögött. 

Ezt, amit ma írtam, hajnalban kezdtem, most délután 1/4 3 van. Jelentem, Maya jól van. Lehoztam az egyik laptopot és most azon nyomul. 

Műtét

Tegnap, miután Domit útnak engedtem, Lilivel felmentünk a kórházba. Hát ez légvonalban sincs túl közel, de majdnem a városközpontig be kellett menjünk, hogy át tudjunk szállni a 4-es buszra, ami egy viszonylag egyszerű, ám 30 perces út után letett bennünket a kórház előtt. Lilikém szegény nehezen bírta, mint ahogy szinte minden utazást. Ő nagyjából egy órát volt ott velem, aztán hazajött, hogy kicsit legyen még ideje itthon az angol előtt. 
Én ott maradtam. Lili még ott volt, mikor többen jöttek egy szerkezettel, ami olyan mint egy porszívóba oltott sarokcsiszoló, csak a korongja kisebb és fogazott kissé. Ezzel a szerkezettel a néni, aki kezelte, szépen kivágott egy sávot a gipsz elejéből, hogy lássák, milyen a bokája Mayának, lehúzódott-e a duzzanat valamelyest és milyen a bőre színe, ruganyossága.   Arra jutottak, hogy minden rendben van, lehet műteni. Aztán viszonylag sokáig nem történt semmi különös. Később, úgy 12 félé jött az egyik tanuló nővérke és hozott Maya mindkét kezefejére egy-egy picike tubus krémet, amit ők Magic cream-nek neveztek. Ezzel bekente a kézfejét, aztán valami fólia szerű ragasztólapot tett rá. Tette mindezt azért, hogy ne fájjon, mikor a branült majd az altatóorvos beköti. Nem is fájt neki. Emlékszem, a mandulaműtétkor Mariann nővér a Jánosban ,szegény, csak sűrű elnézéseket kért, hogy nem akarja bántani, de ez most bizony fájni fog. Aztán megint csak ültünk és vártunk. Úgy 2 körül szóltak, hogy most már át kellene venni a műtős ingecskét, mert elindultak a fiúk a kocsival. Aztán így tesületileg, kiegészülve egy tanuló nővérrel, felmentünk egy ilyen előkészítő helyiségbe, ahonnan néhány kérdés után folytattuk az utunkat az altató orvos előkészítőjébe. Itt mindenféle szokásos műszereket tettek Mayára, megkapta a branüljeit, majd nagyjából egy csapásra el is aludt. Ezt az időt, amíg nem volt lenn az osztályon, kávézással, beszélgetéssel töltöttem. Aztán egyszer csak, úgy 5 előtt szóltak, hogy fel kellene mennem a műtét utáni őrzőbe, hogy fordítsak ha szükséges. Mayám elég nehezen ébredt, de aztán közben még fájdalomcsillapítót is kapott több részletben. Nagyjából úgy fél 6-ra találta szállíthatónak a nővérke és akkor megint nagy csapattal visszamentünk az osztályra. Maradtam még egy kis ideig, de már nagyon kellett mennem, mert este lévén a buszok nagyon megritkultak. Meg is orrolt rám Maya, hogy miért megyek el, de az a gyanúm, hogy sokat nem tudtam volna segíteni rajta, mert így is, úgyis hányt, már akkor, mire beértem a vasútállomáshoz. Gondolom annak a sok kemikáliának, amit beletuszkoltak, ki kellett valahogy ürülnie, és a szervezete számára ez volt a legrövidebb út. 
Még a vissza fele úton beszéltem Csücskömmel, hogy találkozzunk a 111-es buszon, mert még vásárolni is kellene, mielőtt hazajövünk. 3/4 8 után érünk végül haza. Mayával még többször beszéltünk élőszóban is és cseten is, hát sokat hányt és nagyon gyengének érezte magát. Valamikor áttolták egy másik szobába, de majd reggel meglátom, ott lesz-e még, vagy visszavitték a helyére. Most mindenesetre lassan indulok hozzá. 

Újabb tapasztalatok a walesi egészségügyből

Szóval a hét végén még azt hittük naívan, hogy ennyi, megússzuk egy újabb, szebb, könnyebb, színesebb gipsszel. Arról senki nem beszélt, hogy esetleg műteni kell. Pedig de. Ez pedig valamikor, úgy másfél órai várakozás után feltett új gipsz és egy újabb röntgen után derült ki. Mondjuk innen nézve talán jobb volt, hogy átgipszelték Maya lábát, mert legalább csak akkor kerekedett szegénykém szeme, mikor ketten próbálták irányba állítani a lábát. A múltkor a röntgennél is nyuzgatták, meg a gipszeléskor is, bár ott kapott gázt. 
És aztán megint vártunk egy keveset, hogy jöjjön egy doktornő és kikérdezzen, hogy mi és hogyan van Mayával, műtétek, egészségi állapot, stb. Aztán elküldött bennünket vérvételre azzal, hogy csak az a biztos, hogy holnap, azaz ma műtik. Akkor még úgy állt, hogy ágyat keresnek neki, de az nem biztos, hogy lesz, bár ők jobban örülnének, ha nem reggel esnénk be az ajtón, hogy jöttünk műtétre. Kérdeztem, hogy esetleg ehetnénk-e valamit, mert egyáltalán nem azzal indultunk el otthonról, hogy még fél kettőkor is itt leszünk. Mondták ó, persze, és kérték sűrűn az elnézésünket a várakoztatásért. Így aztán 2 vérvétel között ettünk valamit a Subwayben, még ez tűnt a legolcsóbbnak. 
Közben próbáltuk tájékoztatni a család itthon maradt tagjait a fejleményekről, de azt sem mindig tudtam, hogy az elküdött üzenetek vajon célba érnek-e egyáltalán. Ugye ez egy relatíve új épülettömb tele betonnal, így a jel se ki, se be. Viszont a vérvétel és az ebédelés miatt kikerültünk ismét a főbejárathoz, ahol egész jól működött minden. Ekkor hívtam fel Csücskömet, hogy mi van velünk és mi várható. Lehet, hogy akkor kellett volna már riasszam Lilit is, hogy kezdjen összepakolni Mayának, de annyira bizonytalan volt, hogy lesz-e ágy, hogy még nem kértem senkit semmi ilyesmire. Úgy két óra után derült ki, hogy lett ágy. Tényleg szerencse a szerencsétlenségben, hogy Maya pont most töltötte a 16-ot, mert így a kórház gyerek égési és plasztikai sebészeti részlegére került. 
A nővérke, aki meg volt bízva a mi dolgunk kézben tartásával, szerencsénkre elkísért bennünket, mert ha rám lett volna bízva a dolog, akkor lehet, hogy évek múlva találnak ránk valahol éhenhalva. Az MTV épülete ehhez képest kismiska, pedig a kezdőknek ott sem ártott 3 napi hidegélelemmel felvértezve elindulni megkeresni valamit. Teszek ide egy linket, itt látszik a kóház, de hogy ez mekkora alapterületen van, azt megmondani sem tudom. Iszonyú nagynak tűnik. 
És ekkor szóltam Csücskömnek, hogy bocsánat, hogy eltoljuk az egyetlen szabadnapját is, de muszáj lenne jönnnie, mert se ruha, se fogkefe, se semmi nincs nálunk, de már telefonálni is alig-alig tudunk, mert töltő sincs nálunk. Azt is hozzon. Lilikém egész ügyesen összepakolt, csak néhány dolog maradt le, de azt most reggel viszem be. 
Maya azt hiszem örült az ellátmánynak, bár így is muszáj volt otthagynunk. Még ott a kórházban hívott a leendő főnököm, hogy ugyan tudja, hogy a feleségével szerdában állapodtunk meg, de az neki nem annyira jó, hogy lehetne-e csütörtök inkább, amikor megyek először. Szinte megkönnyebbülve mondtam neki, hogy persze és röviden vázoltam a helyzetet, amire csak azt mondta, hogy ne aggódjak, csak intézzem a gyerek dolgát és akkor értesít, hogy melyik nap menjek. 
Csücsköm pedig ezen a héten 60 órát fog dolgozni, csak szemben az eddigi nyújtott műszakokkal, a keddet is belevették a munkanapok sorába. Ez így azért kicsit kényelmesebb, mert 3,40 helyett elég csak 5-kor kelni. Nagyon sokat számít. És a közlekedés is egy hajszállal egyszerűbb.

Ismét felfedező úton voltunk....

A tegnapi nap nem a  legsikeresebb napként fog bevonulni a történelembe, pedig reggel még esélyes volt rá. 

Az történt, hogy csütörtök hajnali magányomban 5 óra után túrtam az álláshirdetős oldalakat és találtam egy hirdedést, hogy konyhai alkalmazottat keresnek, mint később kiderült, egy Fish and chips helyre, tőlünk nem túlságosan messzire. Kissé szokatlan volt a hirdetés, mert csak telefonszám volt megadva, amit aztán kicsit később, 9 után fel is hívtam. Abban maradtunk, hogy másnap, azaz pénteken találkozunk, mármint hogy én odamegyek az üzlethez. Így is lett, jó korán érkeztem, volt időm odatalálni, nézelődni, elázni. 10-kor pedig bementem, mert ugyan férfit vártam, hogy jöjjön, egy nő jött, mint kiderült a tulaj felesége. Abban maradtunk, hogy szerdán megyek próbanapra aztán ha minden rendben, akkor továbbiakban náluk dolgozom. A részletek majd szerdától. 

Aztán még mindig tegnapnál járunk, azaz pénteken. Mikor reggel végeztem, még haza tudtam jönni az egyetem előtt, ettem, kiteregettem és Lilivel abban maradtunk, hogy gördeszkázhat a ház előtt, ha megígéri, hogy nem töri ki a nyakát. Aztán elhúztam. Mikor este hazaértem, arra jöttem, hogy mind a 4 gyerek kinn van az utcán és felváltva gördeszkáznak a setétben. Ügyesek voltak, de aztán 7 előtt egy kicsivel ajánlottam, hogy tán be kellene jönni most már. 
Hát akkor, abban a szúrásban nem jöttek be, csak Beni, a többiek kinn maradtak. Amikor viszont bejött Domi, már lélekszakadva jött, hogy menjek máris, mert Maya elesett és nem bír lábraállni. Gondolom sejtitek a történet végét. Igen, eltört a lába. Csak mire ez ténylegesen kiderült, addigra már beszéltem az itteni segélyvonallal, aztán a következő lépcsőben ők hívtak vissza, hogy mit is kellene, de végül abban maradtunk, hogy annyira fájt a gyerek lába, hogy nem vártunk min. 1 órát a mentőre, hanem taxival bementünk a kórházba, ahova mondta a hölgy, hogy kellene. Tanácsolta, hogy adjak neki Nurofent addig is. Mire idáig jutottunk, már itthon volt Csücsköm is, így egy kicsit könnyebben vittük ki Mayát, mint ahogy beküzdöttük Lilivel korábban. Azért azt hozzátenném, nem volt egyszerű eset, nagyon magas a küszöb, ott a 3 lépcső is,  a szűk kijárat az utcára. De azért csak sikerült, mire megjött a taxi, már hipp-hopp kinn is voltunk. 
A kórházban regisztráltak bennünket, aztán röpke két-két és fél órás várakozás után orvoshoz jutottunk. Kikérdezett, megtapogatta, látta, hogy csorog a könnye Mayának, aztán továbbküldött bennünket a röntgenre. Ott is jól megríkatták, de mindenki folyamatosan bocsánatot kért, hogy elnézést, de muszáj kicsit mozgatni erre-arra. 
Itt üdögéltünkben amíg vártunk az eredményre, már szinte elaludt Maya, és őszintén szólva én is kornyadoztam kissé. Viszont szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak majd hétfőn lesz a szülinapja. Ennek örömére pénteken még gyereknek számított és kisvártatva kijött értünk egy kedves, fiatal doktor, aki annak ellenére, hogy vagy indiai vagy pakisztáni eredetileg, a szokásostól eltérően gyönyörűen beszélt angolul. Úgyhogy csak az ismeretlen, a lábtöréshez kapcsolódó kifejezéseket nem értettem, de végül megértettük egymást egész jól. Mire végzett a kikérdezésünkkel, megkerült a röntgen lelete is, aztán én is láttam, hogy hol tört el neki. Közvetlenül a bokája felett, de nem nyílt szét, sem a csont, sem a bőr. Lehet, hogy inkább repedésnek mondanám, de nem tudom pontosan. Fájni fájt, az biztos. 
A hölgy, aki a gipsz félét feltette a lábára, még mielőtt hozzáfogott, adott neki valami fájdalomcsillapító gázt, amitől kicsit ellazult, és be tudták állítani irányba a lábfejét. Aztán valami hirtelen rosszullét miatt berohant egy apuka, aztán a nörsz a babával. A riasztásra összeszaladt az összes gyerekorvos, akkor látszott, hogy vannak vagy tízen szolgálatban. Mayáról egy kicsit lekerült a figyelem, de ő még mindig szipuzott, így mivel már az látszott, hogy befejezték a lába nyuzgatását, kivettem a szájából, mert már lassan kezdett olyan betépett fejet vágni. A gipszelős hölgy hozott Mayának egy pár mankót, meg egy időpont hétfőre a törési részlegre, ahol valószínűleg átcserélik a rajta levő gipszet valami könnyebbre. Mintha üvegszálat emlegettek volna. Kaptunk a nörsztől fájdalomcsillapítót is. Mindezt ingyen. Itt Wales-ben nem kell a felírt gyógyszerkért és egyebekért fizetni, csak azért, amit a pocról úgy veszel el, mint a tejet és a kenyeret. 
Mikor végeztünk, még meg kellett várjuk a taxit, amit a kórház falán elhelyezett forródrótról hívtam. Ez egy piros telefon, ami a taxi társaságnál csöng. 
Azt talán nem mondanám, hogy könnyen ment a házba bejutás, de szerencsére Lili még ébren volt, így Csücskömet nem kellett felébresszem. (Még a kórházba érkeztünk után megbeszéltük, hogy tekintettel a siralmas telefon és internet elérésre, Csücsköm elmegy aludni, hogy legalább azzal haladjon, hogy kialussza magát, amennyire lehet. A kórház egy nagy betontömb és annak is a legalján voltunk.) Maya már addigra nagyon ki volt akadva. Nehezen tudtam visszatartani a hangoskodástól, hogy ne verje már fel az egész házat. Nyilván gondolta, vagy nem is gondolkodott rajta, csak ez jött ki belőle, hogy neki nyűgje van, fáradt, nem foglalkozik a többiekkel. Aztán valahogy mégiscsak megúsztuk, hogy mindenkit felébresszen. Már 2-re ágyban is volt mindenki, én is. 
Lili beáldozta az ágyát, Maya matraca lekerült a földre, azon aludt Lili, Maya meg Lili ágyában. Így elkerültük az éjszakai hurcolkodást. 

Azért Lili csak nem aludt jól. 5 óra után, mikor már ébren voltunk mi is, lejött, hogy itt akarná lenn folytatni az alvást, mert az a matrac nem jó neki. Apukája elment 3/4 6-kor és utána már aludt is. Én meg jól elfoglaltam magam, de hogy mivel, azt majd néhány nap múlva részletezem. 
Aztán 8-kor elmentem vásárolni és miután hazajöttem ment tovább az élet. Maya felkelt, már amennyire lehetett, fürdött, aztán itt lenn azt a szerencsétlen kanapét kinyitottam, rátettük a matracát és azóta itt lenn heverészik, tévézik. 

Pénzt költöttünk, már megint...

Tegnap délután Benivel találkoztam lenn a buszpályaudvaron, ő jött angolról, először egyedül. Lili otthon maradt, mert nem érezte magát valami fényesen, így Beninek kellett megoldania a jegyvásárlás feladatát és utána egyedül ment fel a college-ba és onnan vissza. Ügyesen sikerült is neki minden. 

Tulajdonképpen azért találkoztunk, mert mint kiderült, azért nem bűntetlenül eszik annyit, mint 2 másik, hanem látszik is rajta. Egyenlőre szerencsére csak hosszanti irányban nő. A lényeg, hogy kinőtte a kabátját, kellett venni egy másikat. Abban bíztam, hogy a Primarkban kapunk esetleg olyat, ami tetszik is neki és az ára sem az eget súrolja. Mikor lementünk az alsó szintre, a fiús részleghez, abból a tipusú fekete kabátból csak egyetlen akkora, ami tetszett neki és amilyet már jó előre eltervezett, hogy szeretne. 

Szerintem az már ott remegett egy darabja, hogy csak érjünk már oda. Szóval lett kabát. Mondhatnám, hogy éppen kapóra jött, hogy le kellett cserélni Beni kabátját, mert Domi tegnap a szakadó esőben egy szál pulcsiban jött haza. Valamelyik gyerek valószínűleg véletlenül elvitte a kabátját, és még tegnap nem került vissza, nem tudom, hogy meglesz-e egyáltalán. Talán már jó lesz neki Benié, amennyire nől ő is.

Nagy urak azért itt is a buszsofőrök, ha az ember kifogja. Tegnap Csücsköm nem érte el pár pillanat híján se egyik, se másik buszt és a 100-as aminek fel kellene hivatalosan jönnie ide a hegyre, bérlete is van rá, az közölte, hogy mutathat neki bármilyen menetrendet, bármilyen bérletet, akkor sem hozza fel. 

Elszaladt a hét

Mármint, hogy az előző, de már ez is szaladóban van. 
Úgy ahogy sikerül Csücskömnek kezelni a First állandó megálló áthelyezési kényszerét, csak úgy 10-11 óra munka után már nem annyira fitt, hogy csak úgy szaladgáljon a busz után, ami szinte minden nap másik helyen áll meg. Pedig nem nagyon utal semmi arra, hogy építkezés vagy felújítás miatt át kellene állandóan helyezni őket. Ez főleg az egyetemnél jellemző, a 8-as busz megállója van rendre más helyen, mint ahol akár 1-2 nappal korábban volt. Az X1-es busz pedig ugyan 1 alkalommal megáll az Amazon mellett a főbejáratnál, de ez is lutri, hogy elérhető-e. Mikor vége a műszakoknak, özönlik ki a nép, át kell rajtuk vergődni, ha az épületen már sikerült. És van rá uszkve 10 perc.

Még 22-én vasárnap akartam varrni több dolgot és szerencsére éppen 2 dolog között elromlott a varrógép. Egyszer csak pukkant egy kicsikét és vége volt. Rákövetkező hétfőn, mivel Csücsköm itthon volt, felzarándokoltunk vele a Lidl-be és visszaadtuk nekik némi készpénz fejében. Aztán bíztam benne, hogy a fekete péntek alkalmából lesz lehetőség akár olcsóbban is venni valamit, de sehogy nem találtam olyan nagyon akciós árat a kínálatban. De legalább nem kellett ráfizessek. Így most a Singer varrógép helyett lett egy Brother L14. Tegnap már el is kezdtem az ismerkedést vele, hát majd meglátjuk, egyenlőre jónak tűnik. Legalább fel tudtam varrni a múltkor lemaradt nadrágot. 

Múlt csütörtökön pedig itt volt Andy az ingatlanügynökségtől. Mint kiderült, 3-6 havonta kijön mindig ellenőrizni, hogy egészben van-e még a ház. Mikor jött, rögtön szóltam, hogy sajnos a konyhai linóleum, ami egyébként eléggé vacak minőség, felszakadt, egy hűtő húzogatás miatt. Felírta, mint ahogy azt is, hogy az előtérbe befolyik a víz az ajtó tok szigetelésének a rongálódása miatt, de ez már így volt akkor is, mikor idejöttünk, csak épp nem esett az eső, főleg nem pont abból az irányból, megtoldva 120-130 km/órás széllel és mindezt nap mint nap. Pont jókor jött, helyes kis tócsa volt az ajtó előtt. Egyébként mindennel meg volt elégedve. 

Közlekedés még mindig

Az elmúlt héten többé-kevésbé sikerült túljárni a First Cymru eszén, de nagyon rajta vannak, hogy ne tudjanak az emberek normálisan közlekedni. Az ember azt gondolná, hogy ha csinálnak valahol egy új megállót, akkor azt közzéteszik mint legegyszerűbb helyen, az online menetrendben. De nem. Ott az amazon főbejárata mellett csináltak egy megállót, ami ha néhány percet késik az esti busz, még elérhető is. Csak annak köszönhetően tudunk róla, hogy mások felfedezték, és így már lehet használni, de a menetrendi változások közt nincs még most sem, pedig már ki tudja mióta jár arra az X1.
A héten azért voltak izgalmak is. Vasárnap ugye már csak az egyetemtől megy a busz, de éppen sikerült neki jó 10 percet késnie, így a csatlakozó busz is elment, ami már az utolsó volt. Nem maradt más, mint a taxi. Kezdem azt hinni, hogy valamelyik First-ös embernek van valami taxis érdekeltsége :) .
Azért volt szerencse is, Csücsköm összeakadt egy cseh fiúval, akivel végül részben együtt jöttek haza a buszvégállomásról.
Végül hét végére az derült ki, hogy nem, sajnos nem kedd lesz a kötelező túlmunkanapjuk, hanem vasárnap, de aztán az is kialakult, hogy ezen a héten biztosan egy órával korábban kell menjenek, 1/2 7-re. Így már tegnap is 3,50-kor keltünk. Majd a hét vége lesz izgalmasabb megint.A taxi tarifa magasabb reggel 6-ig, viszont busz se lesz. Tegnap is megvárták a 6 órát, mire összerendeződtek a buszpályaudvarnál egy csapatba és öten mentek egy taxival. Így egész olcsón megúszta mindenki.

Közlekedés=küzdés

Péntek reggel végül nem ázott el Csücsköm, este pedig mivel megint nem állt meg a 100-as, a 8-as buszhoz mentek át az egyetemi megállóhoz. Így este annyira ritkák már a buszok, hogy örül az ember, ha talál valamit. Leghamarabb a 16-os jött, de mint kiderült, nem volt a legjobb választás, inkább várni kellett volna egy X13-at, vagy bármit. Annyit kanyorog, annyi a megállója, és olyan messzi kell leszállni róla, hogy nem éri meg. Végül a gyerekek sulijától nem messze tette le a 16-os busz, úgyhogy még volt megint 25 perc gyaloglás.

Szombaton aztán reggel fent a Lidlnél találtunk neki buszt, amivel lejutott a buszpályaudvarra. Ott pedig más választás nem lévén, indult volna a taxihoz. Volt a héten egy alkalom, hogy "lebukott", mikor velem beszélt, rátalált egy magyar asszony, aki szintén ott dolgozik. Ez a hölgy, Gitta szaladt utána, hogy esetleg mennének együtt, úgy mégiscsak olcsóbb, mert a többiek már összeszokottan mentek együtt egy-egy taxival. A taxis meg persze ajánlotta, hogy bármikor máskor szívesen fuvarozza őket. 
A hazafelé út megint csak kalandosra sikerült. Miután 15 perc késés után sem látszott a 100-as busz, elindultak az Egyetemi megállóhoz, ami úgy 20 percnyire van gyalog. Ott viszont legalább jött a 8-as busz. És megint a hegyre vezető úton volt gond, hogy mivel is kellene jönnie. 15 perc múlva jött az X13, ami nagyon gyorsan itthon volt, de ennek ellenére lett vagy 3/4 8 mire hazaért. 
Vasárnap szerencsére nem kellett mennie és aki ott a területi főnök, azt mondta, hogy ha lesz is kötelező túlóra, az majd keddenként lesz, mert nekik úgy jobb, de nekünk is. Hétköznap még úgy-ahogy le lehet jutni a városba, vasárnap nem maradna más, csak a taxi, amire elmenne a napi bérének a 40%-a, vagy 2 óra gyaloglás a 10 óra munka előtt. 

Tegnap Maya lábára kerestünk megfelelő kötszert, amit nem is olyan egyszerű keríteni. Van az a hálós kis csőszerű dolog, amit rá lehetne húzni az újjaira, na, olyan egyáltalán nem volt egyik általunk ismert gyógyszertárban sem. Valamit azért találtunk a Boots-ban, de nem pont a legideálisabb ez a megoldás. Az eszembe se jutott, hogy ott a klinika mellett kellene vennem mindjárt, mert másutt nem  lesz. 
Este még átsétáltunk Mayával Adélékhoz, hogy a két lány összeismerkedjen. Mikor jött Maya  vissza,  jól elázott. 

Buszoznánk, ha volna mivel

Kedden elkísértük Domit a suliba, hogy bemutassuk Maya orvosi papírjait az iskolában. Itt az elvárt iskolábajárási ráta 92 % körül van, Maya eddig úgy 56%-nyit teljesített ebből. Szóval minden egyes napot szinte már majd orvossal kell igazoltatnunk, de ezt mindenképp, hogy megint ezen a héten nem ment. 

Csücsköm első teljes munkanapja egész jól telt, ami nagyon fárasztóvá tette, az a hazajutás nehézsége volt. Este 6-kor végeznek ugye, és 18,35-kor kellett volna felszednie a busznak őket a megállóból, ám a busz meg sem állt, hiába integettek neki. Ugyanígy jártak fél órával később is, ugyanennek a 100-as busznak az utolsó járatával is. Ezután már csak egy X1-es jött fél 8-kor, ezzel tudtak végül eljönni. Az a busz, amivel haza tudott volna jönni viszonylag jól a városból, az pont az orra előtt ment el, amit elkapott végül, onnan még 20 perc gyalog hazaérni. Így végülis 3/4 5-kor keltünk, 5,40-kor indult és este fél 9 körül ért haza. 

A tegnap reggele annyiban módosult, hogy nem tudni miért, de késett vagy 10 percet a busz, pedig csak két megállója van előtte, és totál kihalt a város. Mondjuk így, hogy egy busszal le tud jutni egyenlőre az Amazonhoz, még van annyi rátartás, hogy ne késsen el. Hazafelé pedig ahelyett, hogy felhozta volna őket a busz, közölte, hogy végállomás, de tette mindezt a buszpályaudvaron. Így megint kavarni kellett, hogy mivel is tud jönni, de úgy 1/4 8 után már itthon volt, igaz, bőrig ázva. Pont elkapta egy zivatar. Így a ruhái azonnal a mosógépbe, onnan  a szárítógépbe kerültek,  a cipő pedig ami eddig megúszta ezeket az esőket, fel a radiátorra, mert önteni lehetett belőle a vizet. 

Kedden 3 tesztet is írtak, szerencsére ezek mind jól, 100 %-ra sikerültek neki. Azt mondja, hogy nagyon összetett a feladat amit csinálnak, tehát nem elég csak a dobozokat pakolászni, hanem résen kell lenni, hogy mit, hová. De nem átlagos feliratok vannak, hanem kódok, amiket meg kell tudni jegyezni, azonnal szinte. Felírni semmit nem lehet. 

Azt, hogy ma reggel hogy ért be, mennyire ázott el, nem tudom, mert pont akkor, mikor indulnia kellett, elég jól esett az eső, viszont a mobilok itt korántsem működnek annyira megbízhatóan, mint anno Magyarországon tették. Természetesen nem a telefon készülék hibája, hanem a hálózaté. 

Tegnap megjártuk Mayával Port Talbotot ismét, a kedves idős buszvezető bácsit a helyi 9-es buszon már ismerősként üdvözöltük. Azt néztem, hogy szerintem ő Magyarországon talán kocsit még vezethetne, de hogy autóbuszt, azt biztosan nem. Pedig nagyon rutinosan és jól közlekedett. A doktornéni, akihez tegnap kerültünk, elégedett volt Maya lábával, átkötötte és már jöhettünk is visszafelé. Még hazahoztam Mayát, aztán egy kávé után már indultam is vissza az egyetemre. Délután pedig még mentem bevásárolni és aztán haza. 

Még este írtam egy viszonylag hosszú levelet az egyi tanárunknak, akivel beszéltem arról, hogy Gyuri majd csak keddenként tud jönni angolra és említettem a közlekedési nehézségeinket. Az derült ki, hogy valamelyi felsőbb, ha nem a legfelsőbb szinten van egy barátja a helyi Bkv-nál és írjam le a bajunkat, mert nem biztos, hogy más úton is eljut hozzájuk, hogy nem minden kerek. 

Ja, és azt még nem is említettem, hogy dec. 6.-ától változtatják a busz elnevezését, ami nem lenne baj, de ezzel egyidőben az útvonalát is, ami már sokkal nagyobb baj lesz. Nem fog ide feljönni a busz reggel, de még nem tudni, hogy mi lesz helyette, hogy tudunk majd lejárni a városba korán. 

Kimaradt részek ....

Azért a hétvége és a tegnapi nap krónikájából kimaradt pár apróság. 

Ugye azt már említettem, hogy etetem a madarakat. Csak az nem jutott eszembe, még véletlenül sem, hogy ezzel az eledellel esetleg más állatok is jól fognak lakni. Mókusra mondjuk számítottam, de azt még egyáltalán nem láttam nyár  óta. Ételmaradékot, krumplit, rizst, tésztát ki szoktam tenni egy kis műanyag tálcában, amiben előzőleg valami felvágott volt. Vasárnap reggel ért a meglepetés, nem mókus jár rá a szarkáknak kitett ennivalóra, hanem patkány. Abban a szúrásban bevettem az ennivalót és dobtam az egészet a kukába. Szegény szarkák meg pórul jártak. 

Hát így eszik a szarka, ha a cinkék ennivalóját dézsmálja. 

Hétfőn pedig Domikám alakított. A viszontagságos reggeli utunk után ücsörögtünk, hogy várjuk a doktort, hogy átverekedje magát a baleset okozta tumultuson, mikor egyszercsak jön Domitól egy üzenet, hogy de máris induljak az iskolába 2 fonttal, mert sütnek és az alapanyag árát oda kell adnia, meg vigyek egy "container"-t is. Persze visszaírtam, hogy ez így sehogy sem fog menni, mert nem hinném, hogy hazaérek egyáltalán addigra, mire neki mindez kellene, és az sem volt nagyon világos, hogy mégis milyen container kellene neki. Erre persze nem tudott válaszolni, mi meg mentünk Maya lábát a kés alá vinni. De aztán mikor hazaértünk, akkor már telefonon keresett, hogy komolyan gondolta, nem viccelt. Aztán végül abban maradtunk, hogy mondja meg a tanárnak, hogy ma istibizi beviszi a pénzt. Aztán mikor hazajött, akkor már fény derült a konténer miben létére is. Valami olyan tároló doboz kellett volna, amiben egyébként uzsonnát szoktam adni nekik, hogy beletehesse a hazafelé útra a kész piskóta tekercs felét, amit hazahozhattak. Valahogy végül megoldották doboz nélkül is. Épségben ért haza a piskótatekercs, már csak meg kellett tölteni. 

Zűrös hétfő

Az előző bejegyzés hirtelen abbamaradt, mert már nagyon késő lett. Szóval a gondjaink ott vannak a közlekedéssel, hogy itt hétköznap reggel 6,27-kor jön az első busz, szombaton egy órával később, vasárnap pedig fél 10-kor. Este 6 után pedig nagyon résen kell lenni, hogy vajon jön-e még busz. 

Csücsköm egyébként még pénteken majdnem hazajött az ügynökségről úgy 20 másodperc után, mert egyrészt nem találták a nevét, és mikor a bevett szokás szerint el kezdte betűzni  a nevét, azt szürte le a hölgy, hogy ő nem is tud eléggé angolul. Haza akarta küldeni, de ő mondta, hogy mindent ért. Erre felküldte a többiekhez. Utána már csak kedvesebb emberekkel volt dolga, de ez az egy mondat eléggé tönkrevágta a napját. Végül felvették és ma a munkavédelmi vizsgát is megcsinálta, úgymond ma volt az első munkanapja. A következő szerdán lesz és vasárnap pedig kötelező túlóra egész nap. A szombat és vasárnapi munkábamenetelt még valahogy meg kell oldani, mert akkor csak a taxi marad, ha nem talál valaki erről járó kollégát, akihez ugyan szintén pénzért, de betársulhat. Ez azért vélhetően olcsóbb, mint a taxi. 
Vasárnap reggelre lerendelték valami papírmunkára 1/2 9-re. Felkeltünk jó korán, hogy 7-kor el tudjon indulni gyalog, de aztán akkora eső volt, hogy végül taxit hívtunk 8-ra. Azért azt ne gondoljátok, hogy kimaradt volna a gyaloglás, 15 perc  alatt végeztek és jöhetett volna haza, ha lett volna mivel, de nem volt még busz. 
Aztán ma reggel keltünk 3/4 5-kor, hogy fel tudjon menni időre a Greyhundos buszhoz, amire, mint hétvégén kiderítettük, nem jó a buszbérlete, amit pénteken vettünk. Így azért külön kellett fizessen ma reggel, holnap pedig megvesszük a jót lenn a városban, mert az úgy tűnik csak papíralapon kapható. Az m-ticket árát pedig visszautalták, néhány nap múlva megkapjuk. 

Mayával ma reggel mentünk Port Talbotba a sebészetre. Azt nem állítanám egyértelműen, hogy minden pillanatát élveztem volna. 
De voltak azért jó pillanatok is. Induláskor például a buszmegállóban találkoztunk egy cuki kalikó cicussal, aki nagyon kedves és barátságos is volt. Jól jött a cica, hogy Mayámat kizökkentse afeletti morciságából, hogy valamiért nem nagyon sikerült elsőre a sminkje úgy, ahogy ő szerette volna. Mivel első busszal még sosem mentünk, meglepve tapasztaltam, hogy más irányban megy, mint napközben szokott. Bennünket ez a változtatás szerencsére nem érintett. Miután leszálltunk a buszról, épp azon beszélgettünk, hogy hova és mikor is kellene mennünk automatázni, odalépett hozzánk egy 40 körüli asszony, hogy hallotta a magyar beszédet és ott lakik nem túl messze tőlünk, ők 8 éve jöttek el. Felajánlotta, ha szükségünk van segítségre, kérdezzük, telefonszámot cseréltünk. 

Utána nem sokkal bejött egy busz abba az állásba, ahonnan a mienknek indulnia kellett volna. És itt meg kellett ismét erősítenem azt az elképzelésemet, hogy a swansea-i buszvállalatnál minden megtörténhet és annak az ellenkezője is. Történt ugyanis, hogy a 224-es jelzéssel beállt buszra a rutinos versenyzők rögtön felszálltak, de mivel mi X1-est vártunk, nem is mentünk oda, hanem vártunk türelemmel, mivel a késések nincsenek jelezve. Egy busz ha késik, akkor az nincs is. Rontaná a statisztikát,  vagy mi. Erre már fel vagyunk készülve, sőt arra is, hogy nem a jelzett állásba áll be. Na de arra, hogy mikor mindenki beült, bezárta az ajtót, egyszercsak hirtelen X1-re váltja a kijelzőjét, és mikor integetek, hogy jajjajajajaj, mi errre fel akartunk volna szállni, akkor még ő néz ránk furcsállva, hogy de hát itt voltatok, minek nem szálltatok fel, és ahelyett, hogy azt a 2 métert, amit már kitolatott, visszagurulta  volna értünk, ott hagyott bennünket. Lehet, hogy a kocsisok irigykedve hallgattak volna. 
Na és akkor kezdődött az újratervezés. Barátom a googlemaps, segített, hogy mikor mi jön legközelebb, így volt időnk át menni a Tescoba pénzért, amiről innentől kezdve már majdnem biztosra vettem, hogy kelleni is fog. 
Amit talált nekem a googlemaps, az az volt, hogy jön a National Express luxusbusza és 15 perc alatt eldob bennünket Port Talbotba a buszvégállomásra. Onnan pedig a 226 számú helyi járattal, amire megint csak nem érvényes a jegyünk, kell tovább menni a klinikára. A nehézségek csak nem akartak tágítani tőlünk, a sofőrnek nem tudtam apró híján fizetni, de miután többeket megkérdeztem, a kollégáit is, azt mondta, mindegy, menjünk, elvisz ingyen. Itt 6 fontot spóroltunk, de mikor beértünk Port Talbotba, hiába vártuk a 226-ost, mert nem jött, a 9 óra viszont vészesen közeledett. Gyalog viszont már nem volt annyi időnk, hogy fél órácskát sétálgassunk. Szóval taxiba ültünk és a mielébb megmentett  6 fontnak búcsút is intettünk. Cserébe egy irgalmatlan cigiszagú, büdös taxiban utazhattunk, ahol is Mayám nadrágja a combján, hátul megadta magát. Szerencsére hosszú kabát volt rajta Abigélnek köszönhetően, aki is 100-110 km/órás széllel jött.Nagyjából félúton találkoztunk a 226-ossal, ami még a buszpálya felé ment éppen. Mikor felmentünk becsekkolni a rendelőbe, akkor derült ki, hogy reggel volt valami nagy baleset és amiatt csak üljünk le és várjunk türelemmel az orvosra, aki remélhetően előbb-utóbb ideér. Vélhetően emiatt csúszott a busz érkezése is. 
Aztán végül mindenki befutott. Elkedélyeskedtünk, miközben Mayám lábát abrichtolták. Érdekes volt, hogy maga a helység olyannyira volt puritán, hogy még egy fűtőtest sem volt benne, a klíma pedig vagy nem működött vagy csak nem akarták elindítani. Én mindenesetre fáztam. A másik ami figyelemreméltó volt, hogy minden, ami egy ilyen műtéthez kell, eszközök, pólyák, szorító, stb. ott volt egy bebugyolált, jól lezárt, azonosítókkal ellátott steril tálcán, névreszólóan. 
Eleinte kicsit aggódtak, hogy műtét után Maya hogy veszi vissza majd a bakancsát. Mikor megláttam, hogy mekkora bucikat csináltak, már én is aktívan aggódtam, de végül belefért.
Visszafelé volt egy busz nem túl messze, oda elsántikáltunk, és aztán jött a visszafelé jövő X3-as. Még láttuk Csücskömet az ablakból, de a telefon vonalak remek minősége miatt Facebookon kezdtünk beszélgetni, hogy akkor Swanseaban megvárjuk. 
Itt még volt annyi időnk, hogy a Wilkoba bemenjünk venni Csücskömnek jólláthatósági mellényt hajnalokra, estékre. 

Mikor hazaértünk, a szemüveges előtt még volt némi idő, így tudtam beszélni az iskolával, hogy pénteken megy Maya először majd, a bérlet ügyet sikerült részben rendezni, és lemondtam a szerdára tervezett fodrászát is Mayának. Mayám ebéd után aludt is egy rövidet, szerencsére magától ébredt, nem kellett kelteni. 
4-kor átmentünk a szemüvegéért és vittük Liliéit is. Mindkettő oly mértékben volt csálé, hogy nem lehetett így hordani őket. Mayáét szépen beállították, Lili szemüvegeivel is próbálkoztak, de aztán abban maradtak, hogy lehet, mégis csak ki kellene őket cserélni, mert vackok. Viszont a manager kinn telefonozott valahol a Tescoban, találkoztunk is vele. Kérték, hogy kicsit később menjünk vissza és majd akkor ő megmondja, hogy mi is legyen. Na, és akkor jött el a mágikus pillanat, mikor ripityomra szétszedte előbb az egyik,  majd a másik szemüveget és addig melegítette, hajlítgatta, míg végül jó lett mágiscsak. 

Egyenlőre Amazon

Nagyon mozgalmas hetünk volt. 

Hét elején, ahogy az lenni szokott, angolon voltunk, előtte lementünk a központ közelében levő munkaügyi központba, hogy mondanának valami okosat. Nem mondtak. Ott csak azokkal foglalkoznak, akik már valamilyen munkakeresési támogatást kapnak. 
Délután az volt az újabb jó hír, hogy a kisebbek, annak ellenére, hogy jól megbeszéltük még hétfőn, hogy senki nem lesz itthon kedden, nem vittek kulcsot és délután kissé zaklatottan hívtak bennünket, hogy nem tudnak bemenni. Persze az eső esett, mi pedig a ha nem is az ellenkező irányba, de a Lidl felé indultunk hazafelé. Akartunk hazahozni egy ruhaszárítót, meg talán egy kenyeret. Aztán erre a hírre, hogy nem tudnak bemenni, kettéváltunk, Csücsköm elindult haza a gyerekekhez én meg a Lidlbe a szárítóért. Ő hazaért, és elindult visszafelé értem én meg a buszon voltam és jól elkerültük egymást, de ez már csak akkor derült ki, mikor hazaértem és kerestem. Na, akkor fordult vissza. Kicsit küzdöttünk a szárítóval, hogy hogyan is kellene összeállítani, de mint kiderült nem voltunk eléggé erélyesek vele, azért nem akart úgy maradni, ahogy kellett volna neki. 

Aztán Csücsköm szerda reggel megelégelte, hogy senki nem reagál semmilyen CV-re ami a szakmájába vágna, a hirdető portálok meg mindenféle hülyeséget is elküldenek. Hiába van bejelölve Swansea és nem túl nagy körzete, boldogan küldik a leedsi, aberdeeni ajánlatokat is. Akik meg itt hirdetnek, szinte csak valamilyen vezetői pozícióra keresnek embert. Ő pedig nem gondolná, hogy ott kellene kezdenie, de nem is talált a profiljába vágó főnöki állást. 
Tehát elővette a B tervet, ami nem túl rózsás, ám időleges megoldás lehet. A B terv az az volt, hogy ha minden kötél szakad, akkor megy az Amazon webáruház összekészítő raktárába dolgozni. Nem túlságosan vonzó az ajánlat. 4 nap 10 óra 3 rövidke szünettel. Talán van kétszer 15 perc és egyszer fél óra ebédszünet. Persze semmit nem lehet bevinni, alkoholt, drogot fogyasztani, stb. 
Ez utóbbi kettő nem fenyeget egyébként sem bennünket, mert annyira drága minden alkoholféle, hogy rá se nézünk még egy üveg borra sem. 
Pénteken kellett lemennie 10 órára az ügynökséghez, ahol aztán végülis felvették. Drog és alkohol tesztet csináltak és most törjük a fejünket, hogy hogy fog munkába járni. 

Halloween

A tegnapi nap több szempontból is érdekes volt. Domi és Maya délelőtt elmentek Domi osztálytársaival találkozni, jó nagyot gyalogoltak. Oda is és visszafelé is. Itthon nem nagyon ettek, csak inkább egy kicsit regenerálódtak és Maya némi,  általunk még péntek délután vásárolt kencével kimaszkolta magukat estére. Négy óra körül indultak, de akkorra már kezdett is sötétedni, és megint körbejárták a fél várost a délelőtti társasággal, de már kifejezetten csokigyűjtési céllal. Valamikor 1/2 nyolc körül szóltak, hogy esetleg kérnének hazafelé díszkíséretet az iskolától.

Eredetileg úgy volt, hogy megyünk mindketten, de nekem reggel óta rettentően fájt a derekam és estére már lépni is alig bírtam, így csak apjuk ment értük. Én itthon biztosítottam az érkező gyermekek ellátását csokival. Nagyjából úgy 4-5 csoport jött 6-8 gyerekkel. Helyesek voltak, mert összeálltak a kisebbekkel a nagyobbak és általában valaki felnőtt is ment velük úgy háttérből megfigyelőként. Szépen rá voltak ők is készülve, felöltözve, kimaszkolva, kifestve. 

Az este csúcspontja azonban az volt, hogy miután felküzdöttem magam az emeletre, kiderült, hogy valami miatt nem működik hirtelen a zuhanyunk vízmelegítője. Fel van minden kapcsolva, a kismegszakítója is jó, de valahogy mégsem kap áramot, talán a kapcsoló tárcsája pukkant meg. 
Meglehetősen nagy bénázás volt részemről a fürdés ezek után a fürdőkádban, de ahogy elhallgatom a gyerekeket, ők is küszködnek. Majd holnap reggel azzal kezdek, hogy hívom Selmát az ügynökségnél, hogy sürgős segítség kellene. 

Reggel megfigyeltem, ahogy a szarka mitsem törődve a madarászok véleményével, miszerint ő nem csinál ilyesmit, mert az billegős,  állt a cinkegolyón és az előtte levő mogyorós zacsit fosztogatta nagy erőkkel. Azt gondoljuk, hogy az első néhány cinkegolyó eltüntetése is a szarka számlájára írható.

Nem akarok senkit sem keseríteni, de itt ma gyönyörű idő volt, egy szál pólóban lehetett kinn lenni a 17 fokban.

Futunk az idő után

Már megint szerda lett, mire idejutottam, pedig minden napra jutott valami. 

Vasárnap Beni még beleöntött az egyik laptopba ki tudja mennyi teát. Maya mentette meg a helyzetet valamennyire azzal, hogy kihúzta a dugót és nekifogott törölgetni azonnal. Aztán jöttek szólni, hogy baj van. Csücskömnek hála, félnap munka után nagyjából túlélte a gép, csak a tapipadja lett oda, de azt én, személyesen nem nagyon bánom, mert állandóan csak a bajom volt vele. 
Ezzel ment el a fél hétfő. Aztán odaát voltam a Tescoban a három szemüvegessel, hogy elkészíttessük a szemüvegüket, de csak Benié lett megrendelve. Lili nem talált magának keretet, ami tetszett volna és nem a csillagos eget verte az ára. Mayáét pedig csak lehet megrendelni, hogy van a boltban optikus. Mire mi átmentünk, már nem volt egy sem a fedélzeten, de ez az információ egészen új volt nekünk. 
Lili előkereste egy régebbi keretét is, de aztán végül abban maradtunk, hogy a mostaniba szeretné beletetetni az új üveget. 

Tegnap délelőtt a fiúkat felvittem a fodrászhoz, aztán kifizettem és otthagytam őket, mert akkor nagyon kellett volna rohanni, ha meg is várom őket. 

Ma reggel pedig Mayával voltam megint  orvosnál, így már hajnalban megint főztem az ebédet, hogy kész legyen, mire indulunk, és mikor megjövünk az orvostól, már csak be kelljen fejezni. 

És most néztem rá, hogy az Advil Ultra Forte, amit Csücsköm szokott néha a fejefájására beszedni, az sima mezei 400 mg-os ibuprofén. Ennyi erővel adhattam volna neki eddig is a 400 mg-os Nurofent is, az is ugyanolyan jó lett volna. Szóval egy kérdéssel kevesebb megint. 

Carmarthen

Tegnap aztán nem fejtettem ki, hogy mi is volt Carmarthenben, mert mire idejutottam volna, már lejárt a lemez. 

Reggel fél 6-kor keltem és 3/4 7 után már egy kicsivel el is indultam a nem túl távoli buszmegállóhoz, hogy nehogy lemaradjak a buszról, mert esetleg a kora reggeli ürességben felvágtat a hegyen és itthagy. Ehhez képest a 7.13 helyett már 7.21-re hipp-hopp itt is volt a busz. Aztán másfél órán át hegyen-völgyön át mentünk, ahol lehetett, mint a meszes, ahol meg nem lehetett, ott mintha tojásokon jártunk volna. Ez az út, végig Carmarthenig alapvetően falvak és kisvárosok közötti kétsávos utakon vitt, a településeken pedig óvatoskodva lehetett csak haladni, mert a busz ugye széles, a szembejövő busz is az, az út pedig keskeny és mindkét oldalán parkolnak. Azért mindig megoldották valahogy. Az utak pedig kifejezetten jó minőségűek, csak annak nem nagyon ajánlanám, aki nem bírja a le-föl és a jobbra-balra kombinációját. 
Amikor leszálltam a buszról, kinéztem, hogy merre kellene mennem és óriási tehetséggel sikerült kiválasztanom a legveszélyesebb útirányt. Mentem négysávos autópálya mellett, át rajta, de túléltem, és ha valaki hívott rám rendőrt, még azzal sem találkoztam. 
Aztán majdnem elsőre megtaláltam az épületet, de csak majdnem. Némi telefonos segítség után már könnyebb dolgom volt. Néhány perccel az érkezésem után már visszafelé mentem az egyik otthonbeli alkamazott az otthon furgonjával visszavitt a buszállomáshoz és jöhettem haza. 
Igazából lövésem sincs, hogy ki, hol nézett el és mit. Amikor én leadtam a jelentkezésemet, akkor egy bizonyos otthonba jelentkeztem. Ebből a carmarhteni otthonból írtak nekem, pedig a jelentkezési lapomon minden adatom is szerepelt. Az is, hogy hol lakunk és az is, hogy hova jelentkeztem. Ők oda, magukhoz kerestek embert, így néhány másodperc múlva pontosan lehetett tudni, hogy én oda, hozzájuk nem fogok tudni kijárni dolgozni, és nem is lenne értelme. Én abban a hitben voltam, hogy mivel ez egy hálózat, esetleg egy központi HR-jük van és azért nem is akadékoskodtam, hogy minek is menjek én oda. 
Na, most már mindegy. Pénzbe nem került, csak az időm lett oda, azt meg kiheverem. Azzal, hogy bevittek a buszhoz, sikerült elcsípnem a hazafele jövő buszt nem sokkal 10 óra után, így egy kis kapkodás után még az angolra is el tudtunk menni. 

Ma este pedig kifejezetten közel levő otthonban is találtam meghirdetett állást, így már le is adtam a jelentkezésemet. 

Több szempontból sem bánom nagyon, hogy megjártam feleslegesen ezt az utat. Egyrészt a buszok, ahhoz képest, hogy mekkora távot tesznek meg, szinte pontosan jönnek a kiíráshoz képest. Szép volt az út, és most már legalább van képem arról, hogy mi mekkora táv itt. 

Megint mindjárt hétvége...

Most azzal kezdtük a hetet, hogy vasárnap este már hallani lehetett, hogy Domival valami nem teljesen van rendben. Csúnyán köhögött, aztán hétfő reggelre tényleg agyoncsapott lett, nem is ment suliba. Aztán még kedden sem. Színtiszta szerencse, hogy Csücsköm sportot űz abból, hogy a gyerekeket elkísérje, így Mayának csak hazafelé kellett egyedül jönnie. 

Hétfőn felhívtak az otthonból, hogy csütörtökön át tudnék-e menni Carmarthenbe és én azt gondolván, hogy ott valami területi központja van ennek a gondozóház-hálózatnak, nagy könnyelműen azt mondtam, hogy persze. 

De még előtte szerdán átmentünk az előre egyeztetett időpontjainkra a Tesconak a szemészetére, a félévenkénti szemvizsgálatunkat megejteni. Mi ott voltunk idejében, de kicsit megcsúsztak, így mire végeztünk, eléggé sietőssé vált a hazajövetel az angol miatt. Lilinek erősebb szemüveg kell, Beninek pedig szükségessé vált egy szemüveg, főleg távollátáshoz. A kisebbekkel vasárnap megyek.Valószínű, Mayának is erősebb szemcsi kell, mert már panaszkodik. Itt ez az első lépcső, csak akkor kell szemorvoshoz menni, ha valami komoly baj van, de akkor vagy úgyis tudja az ember, hogy muszáj odamenni, vagy ezek az optikusok szólnak, hogy valami nincs rendben.