Újabb konyhai próbálkozás

Azért Maya az elmúlt napokban csak egy kicsit bátrabb lett, most már a házban, ha sétál, csak-csak leteszi a lábát és rá is lép valamelyest, de nagyon kellene még ott az izületeknek lazulniuk, hogy tényleg rendesen tudjon járni. 

Tegnap volt a napja, hogy először palacsintát sütöttem. Jól is sikerült, csak legközelebb kicsit óvatosabban kell majd a folyadékot adjam hozzá, mert úgy látom, kevesebbet vesz fel a liszt. Mondhatni, elpárolgott estére a kész palacsinta. 
A másik, ami nagyon furcsa, hogy ugyan van valami, ami a mi túrónknak felel meg, de mégsem. Rengeteg folyadékot hagynak rajta, semmi más nem kellett a túrótöltelékbe a ciromhéjon, cukron és a mazsolán kívül, hogy ehető legyen, sőt, inkább azt mondanám, hogy még jobb lett volna, ha előző este valahogy odatettem volna lecsöpögni, mert az a kevés, ami hirtelen kijött belőle, nem akadályozta meg azt, hogy a töltelék kifolyjon a későbbiekben a palacsintából. Ízre amúgy nagyjából rendben volt.

Rohan az idő....

Hát, azért annyira nem könnyen megy ez a "tornáztassuk a lábadat dolog". Remélem, azért csak jutunk valamire, mert ez a mostani hozzáállása  Mayának, nem az, ami előrefelé visz. Legtöbbször, mikor ez a mondat elhangzik, merev elutasítás a válasz, illetve az, hogy már tornáztattam, amit viszont nagyon nehezemre esik elhinni. Amikor a csizma rajta van, azért érinti a talpa a földet, de amikor mezítláb van, akkor egyáltalán. Ilyenkor azt mondja, hogy nem meri letenni. Nehezen felfogható számomra, hogy miért is nem, de még sosem próbáltam, igaz, nem is akarnám. 

Most volt a héten, 20-án egy fél éve, hogy beköltöztünk a házba. Vannak azért furcsa dolgok. Azt a múlkor, az egyik szomszéd nénivel beszélgetve derítettem ki, hogy ezek a házak valamikor a 80-as években épültek. Úgy tűnik, akkor még kandallófűtés volt a jellemző, vagy ha nem, akkor elképzelni sem tudom, hogy minek volt itt a házban két helyen is legalább kandalló. Azok a kéményjáratok,  amik a nyomokat őrzik, igazán nem lettek túlságosan alaposan leszigetelve, mert ha a csókák fenn a kéményen zsinatolnak, az majdnem olyan, mintha itt zsinatolnának a szobában. Nyilván emiatt van annyi szellőzőnyílás is a házon, hogy olyan mint egy lyukas gatya. Egy részét jól-rosszul lezárták, de azért van bőven lik, amin bejön a hideg. 
A másik dolog, ami nem a ház hibája, hanem a mosogatócsapé. Na, hát az maga a katasztrófa. Azt hiszem a csaptelep tervezőjének az összes le és felmenő rokonsága sűrűn csuklik, mert sokat emlegetem őket. Úgy lett kitalálva a csap, hogy kétkaros, de egy csőben jön ki látszólag a kevert víz, de mégsem. Két különböző csövön jön a víz. A meleg egy vékony, ámde nagyon pocsolós sugárban középről és köré lett valahogy építve egy másik cső, amiből jön a hideg víz. Ezen kívül a hideg csaphoz az edényszárítóm miatt alig lehet hozzáférni. Úgyhogy a tervek szerint, majd ha lesz felesleges pénz rá, akkor csapot veszünk, ami a mienk lesz, valami normálisat és felszereltetjük, ha a landlord megengedi. Aztán ha költözünk esetleg, akkor visszük magunkkal, ha érdemes vele még szöszölni. 

Találtam profi képeket, amik Wales madarait mutatja be, gondoltam ideteszem azoknak a linkjét, akik itt nálunk is megfordulnak a cinkegolyókon. Az ökörszem, a rozsdás farkú gébics (őt talán csak 1-2-szer láttuk), a faposzáta, a kormos légykapó (ők rendszeresen és csapatosan járnak), a kék cinke, a széncinke,  a vörösbegy és persze a verebek. A szarkák is próbálkoznak és ugye a csókák is. 

Megtört a jég,

és még csak meleg sem nagyon kellett hozzá, csak egy igazán kedves, jóravaló, mosolygós gyógytornász, aki jól megbíztatta Mayát, hogy jó lesz az úgy, ahogy ő mutatja. Mikor reggel elmentünk itthonról, nagyon óvatoskodva, de azért kicsit használta a csizmát, márminthogy rá is lépett, de az igazi áttörés a gyógytornán volt.


(Mayának is ilyenje van)

 Ott szépen megvizsgálta a fiatalember, nevezzük nevén, Owain, elégedett volt a lábával, majd megmutatta, hogy hogyan kell járni a mankókkal és a csizmával együtt, mert az sem mindegy. Aztán kapott Maya egy feladatsort, amit kétóránként kellene csinálni és egy új időpontot jövő szerdára. 

Interjú

Tegnapra volt időpontom egy állásinterjúra, ami innen úgy 7 kilométernyire van, de busszal, átszállással úgy 40 perc. De ez még egész jól tolerálható lesz, ha sikerül. Csak a hétvégi közlekedéssel lesz megint gond, de abban maradtunk, hogy ha én leszek az állás nyertese, akkor havonta 1 alkalommal esetleg vasárnap betaxizok. Az tűrhető. Ez az a Care Home, azaz idősek otthona. Egy 250 otthont működtető lánc tagja. Nagyon szép helyen van és nagyon kultúráltan néz ki. Ha nem is feltétlenül ez a vágyaim netovábbja, hogy idős embereket gondozzak, a környezet és ahogy elnézem a társaság kárpótolhat. A fizetéstől, ha megkapom az állást, nem fogunk a falnak menni, de a semminél mindenképp több, aztán áprilistól emelkedni fog, mivel az már törvényileg elő lett írva régebben. 
Talán az mellettem szólhat, hogy volt egy olyan kérdése a főnökasszonynak, hogy vajon mit is akarok én ott dolgozni és erre azt válaszoltam, hogy azt, amire éppen szüksége van. Tehát ha az a feladat, hogy a konyhán kell helyettesíteni, vagy dolgozni, akkor ott fogok, ha időseket kell gondozzak, akkor azt, ha pedig takarítani kell, akkor azt. Nem ragaszkodom egyikhez sem annyira, hogy ne tudjam megcsinálni bármelyik másikat. 
A jövő héten szólnak vissza, hogy mire jutottak. Azt persze nem tudom, hogy egymásnak adjuk-e a kilincset vagy alig van jelentkező. 
Mindenesetre az első benyomások alapján szívesen dolgoznék ott, bármit is kelljen csinálnom. 

A gyógyulás útja....

Tegnap reggel voltunk a kórházban Mayával, ahol is levették a gipszet a lábáról és kapott egy összetépőzárazható csizmát, hogy lassacskán kezdjen hozzászokni ahhoz, hogy megint használhatja a lábát. Akkor, amikor az orvos kérte, hogy álljon rá, akkor sírvafakadt, hogy nem meri megtenni és egyébként is fáj. Hát, majd innen vezet az út felfelé, de most már muszáj lesz használni is. Holnap, azaz szerdán még vissza kell mennünk, hogy a gyógytornász megmutassa neki, hogyan kellene tornáztatni a lábát és gondolom felhívja a figyelmet a fokozatosságra. Aztán már csak 2-3 hét, és lehet iskolába menni. 
Volt néhány perc, amíg az orvos elment konzultálni egy másik orvossal, hogy mi legyen a csavarokkal, kivegyék őket, vagy maradjanak, addig lefotóztuk a röntgent. Hát ilyen lett. 

Az orvos végül azzal jött vissza, hogy maradnak a csavarok és jól megbíztatta Mayát, hogy ezek a csavarok néha eltörnek, de addig amíg nem fáj, nem kell vele törődni. Lehet, hogy rövidebb lett volna a gyógyulás útjára lépés, ha ezt a mondatot nem mondja az orvos. 

Aztán délután átmentünk Csücskömmel a Tescoba, mert nekem volt egy időpontom az optikusoknál. Valami változott a szememmel, azt nem tudnám megmondani, hogy romlott vagy javult vagy mi, csak az a lényeg, hogy nem mindig látok jól a szemüvegemmel. Egy mindenesetre biztos, cserélni kellene, ez kiderült. Viszont az is kiderült, hogy nem most azonnal lesz kicserélve, mert 200 font alatt aligha megúszható, ha ugyanilyen multifokális lencsét szeretnék és még a fényre sötétedést is megtartanám. Úgyhogy ez a dolog egyenlőre elnapolva kicsit. 

Domikám tegnap az iskola "igazgatóját", itt headteacher-nek nevezik, ejtette kétségbe. Könyvtár órán el kellett neki olvasni valami könyvecskét az Artúr király legendájáról és utána megcsinálni róla egy tesztet. Azt nem tudom, hogy a történetet mennyire olvasta el, mert amúgy ismeri a legendát, de a tesztet nagyon gyorsan és tökéletesen megoldotta. Talán pár dolognak nézett utána. Aztán kapott egy másik könyvet, amit már szintén olvasott, és arról is megírta a tesztet tökéletesen. Azt lehet, hogy csak sejti a tanár, hogy nem voltak a sztorik teljesen ismeretlenek Dominak, de akárhogy is van, szerintem mindenképp ügyes, hogy a teszteket jól megcsinálta. Gyanítom, hogy ő lesz az, aki majd nagyon rövid időn belül úgy fog beszélni, írni angolul, mint aki az anyatejjel szívta magába. 

Ha átugrok a kerítésen...

Legelőször is vélhetően hatalmasat zakózok, és ki tudja mibe esek bele, de lerövidíteném az utat a Tescoba. Bár visszafelé izgalmasabb lenne, az valószínűleg még inkább kivitelezhetetlen. Azt már írtam, hogy erősen dombos vidéken lakunk, így a Tesconak és a többinek kivájtak a dombból egy jó nagy lukat és oda építkeztek. Így, hogyha tényleg átugranék a kerítésen, akkor jó nagyot gurulnék lefelé a domboldalon. Valamelyik nap, mikor kicsit jó idő volt, készítettem a lányok szobájából néhány képet, hogy lássátok, hol is van. 

Ez itt jobbra tőlünk a szomszéd kertje és ott fut a főút,  ahol az a torony van, előtte. Ez volt az a hatalmas ugráló, amit említettem, hála az égnek időközben került rá biztonsági háló. 

Ez itt a másik szomszéd hátsó kertje, kissé lehangoló látvány, de itt már látszik háttérben a bevásárlóközpont épületegyüttese. Ha rákattintasz a képre, akkor kicsit ugye nagyobb lesz és látszik ott a bordó bokortól kicsit jobbra felfelé a Tesco felirat, persze fordítva. 

Aztán ezt a képet ma reggel lőttem, úgy nyolc óra lehetett,  onnan a torony elől a főútról, a középső ház jobb oldala a mienk, a tetősíkablak Domi szobájának az ablaka. 

És az az egészben a pláne, hogy ez a főút 2x2 sáv. Talán azt nem mondanám, hogy akkora forgalmat bonyolít mint az M0-ás, de azért a Nagytétényi úttal biztos versenybe szállhatna. Ehhez képest, mi, itt az úttól néhány száz méterre, abból, hogy ott mi zajlik, nem hallunk semmit. Legfeljebb egyszer-egyszer a mentőt vagy a rendőrautót. 

Mi is lesz az ebéd?

Tegnap megint csak csúszós volt az út, de a reggeli eső után szép napos, száraz idő lett. Lehetett kinn teregetni. Persze azt ne gondolja senki, hogy meg is szárad teljesen, de legalább a java nedvesség kint megy ki belőle, kisebb páraterhelést kap a ház. 

Eredetileg úgy terveztem, hogy rakott krumplit készítek ebédre. Domikám reggel, mielőtt ment iskolába kicsit csalódottan kérdezte, hogy a hajában főtt, de már addigra részben megtisztított krumpliból miért nem inkább sült krumplit csinálok, mikor az milyen finom. Aztán végül csak úgy lett, hogy sült krumpli lett az ebéd egyben sült lapockával. A Lidlben voltam reggel vásárolni, miután ő elment és vettem 2 egykilós darabot, amik nagyon le voltak árazva, mivel már mindenórás volt a lejáratuk. Ettől persze még semmi baja nem volt egyiknek sem. Viszont a mélyhűtőnk olyan kicsi és úgy tele van, hogy oda most egy fűszálat se nagyon lehetne betenni, nemhogy 2 kg húst. Így aztán hirtelen áttervezés lett és lett az, ami.
Aztán akkor majd holnap lesz rakott krumpli, csak akkor ugye még némi utánpótlásra szorulunk krumpliból. 

Ja és valamelyik nap a Tescoban felfedeztem egy szárazkolbászfélét, ami a Pick terméke. Hát aztán, hogy a Csabai vagy a Gyulai kolbász-e vagy valami egészen más, azt a címke nem mondja meg, de inkább valami harmadik dolog, nincs nagyon jellegzetesre fűszerezve. Kolbász, de azért a Picktől jobbat, finomabbat szoktunk meg. 

Mikor reggel voltam a Lidlben, egy füst alatt feladtam a tegnapelőtt megérkezett és kitöltött jelentkezési lapot. Nem hinném, hogy délutánra már oda is ért volna, ettől függetlenül felhívott az otthon managere, hogy kedden szeretne velem találkozni, délután 3-at beszéltünk meg. 

Aztán tegnap még úgy jártam, hogy beígérte Selma, hogy jön majd valaki a gázkészüléket ellenőrizni. Szentóül meg voltam győződve róla, hogy a kazánt. De nem, a gáztűzhelyet. Még szerencse, hogy a délelőtti hússütés előtt letakarítottam a lapot, mert eléggé csúfosan nézett ki, azt már nem akartam volna, hogy még rá is égjen. Így emberünk egy szép, tiszta gázlapot talált, pedig ha tudta volna, hogy az reggel még hogy nézett ki?

Csak kialakul tán....

Az a gyanúm, hogy nem nagyon fogok én fish and chipset készíteni és árulni se. Készíteni még esetleg igen, de valószínűleg csak itthon. Tegnap este felhívott az emberem, hogy elnézést kér, de a lányát kellene visszavinnie Bristolba az egyetemre, vizsgázni. Nem tudom, hogy itt hogy mennek a dolgok, de az az érzésem, hogy itt sem egyik pillanatról a másikra derül ki, hogy hopp, vizsgáznom kell. No mindegy, én tovább keresek és legalább annnyi tisztesség volt a pasiban, hogy felhívott. 

Viszont ma cserében jött egy közeli idősotthonból email, hogy küldenek egy jelentkezési pakkot, amilyet egyet már töltöttem ki, mielőtt Carmarthenbe mentem még szeptemberben. 

Hétfőn jól megjártuk a várost oda-vissza, keresztbe, kasul.
Azzal kezdtük, hogy Domit elengedtük a suliba, aztán szaladtunk a buszhoz és lementünk az Aldiba Gyurinak munkásnadrágért. Az ami van, az 2 régi farmer, már nem tudni meddig bírja, nem árt ha van tartalék és ezek olyan sok zsebes nadrágok. 
Mikor hazaérünk, szinte azonnal fordultunk is vissza, hogy felmenjünk a használt sütő olajjal a hulladékudvarba és utána a Lidlbe. Aztán még hazaértünk az előtt, hogy Liliék elmentek volna, így Beni ment az én jegyemmel az angolra. Míg ők el voltak én ebédet készítettem, bár ha jól emlékszem nem estem nagyon túlzásokba, mintha hamburgert csináltam volna. Érdekes, hogy a Tesco value hamburgere sokkal finomabb, mint az Angus tudomisén milyen márkás skót hamburgere. Szóval maradunk a Tescosnál. Közben befutott a postás egy vaskos levéllel, ami  a Council Tax csökkentésről és a többi kapcsolódó dologról szólt és hát hogy is mondjam csak, nem volt könnyű olvasmány, így oda is adtam Gyurinak, hogy addig, amíg "főzök", bogarássza át. Neki is eltartott egy darabig, hogy úgy ahogy kiigazodjon  rajta, de maradtak hiányok, így ha már volt jegyünk aznapra, inkább összecuccoltunk megint és lementünk újra, hogy megkérdezzük, jól értjük-e azt amit írtak. Jól értettük. Így most egy kicsit kevesebbet kell fizetnünk a Councilnak. 

Kedden reggel Lili átjött velem a Tescoba, lett egy helyeske pöttyös papucsom, mert az előző megadta magát teljesen. 

Mostanra lett itt hideg, bár másmilyen a hideg, mint Magyarországon. Itt most voltak az első mínuszok. Ma reggel megcsodáltam a szomszédasszonyunkat, amint kis papucsban, pizsamában és nagykabátban egy forralónyi vízzel ment ki a kocsijához jeget olvasztani. Azt már nem vártam végig, hogy vajon szétrobbant-e a hőkülönbségtől a szélvédője. 
Aztán délben és kora délután volt 2 kiadós jégeső, így nézett ki minálunk. 

Ez az épület az, ahová orvoshoz járunk, de itt van a midwife, aki talán a védőnő megfelelője és ide lehet jönni nőgyógyászhoz is, nem kell elzarándokolni valahova máshova miatta. 

Most már talán mégiscsak megyek dolgozni...

Néztem azt a videót, és azt látom, hogy nem lett annyira jó a felvétel, nem kellene megnyitni nagyra, mert úgy még kevesebb látszik a csókából. Így viszont az legalább átjön, hogy mennyire meg kell küzdjön a kajáért.

Tegnap végül felhívtam emberünket, hogy akkor mikor is kellene menjek dolgozni, vagy találkozunk most már vele igazán, vagy mi is lesz. Abban a szúrásban, mikor hívtam, neki nem volt jó, így visszahívott később és végül a ma fél 11-ben állapodtunk meg, hogy találkozunk. És így is lett, abban maradtunk, hogy szerdán úgy megyek, hogy lássa, tudom-e majd csinálni azt, amire szüksége lenne. Hát meglátjuk, de remélem, nem lesz gondja. Nem lehet akkora cucc krumplit és halat sütni, tán menni fog. Hogy azon kívül mi dolgom lesz még, feltehetően menet közben kiderül. Jó  lesz már valami mást is csinálni, tán az angol is fog ragadni, mert egyenlőre nem valószínű, hogy el tudunk jutni az egyetemre, bár azért fogok jelentkezni és ha sikerül, azért oda-oda megyünk, ha időnk engedi. Bár egyenlőre nagyon úgy fest, hogy elméleti esélyem is csak nekem van, hiszen Gyurinak szerdától szombatig tart a munkahét és az angol szerdától péntekig fog tartani ebben a 2 hónapban.

Madarak

Na, majd kiderül, hogy sikerült-e feltöltenem a videót a csókáról, amint a fizika összes törvényével dacolva próbál cinkegolyóból enni. Mindenesetre az biztos, hogy a csóka sem a legbutább madár. Addig-addig piszkálja a zsinórt, amíg valahogy sikerül neki felkapnia annyira a golyót és átmenetileg megtartani, hogy tudjon enni belőle. 

Most, hogy tettem ki új golyókat, kissé átrendeztem a terepet, hogy nehezebben férjenek hozzá a nagyobb madarak, ez a törekvésem részben sikerrel járt, de azért próbálkozók mindig akadnak. 

Különös szilveszter

Boldog új évet Mindannyiotoknak!

Csücsköm 31-én is dolgozott, bár mint várható volt, korábban engedték el őket. Na, annyira azért nem, mint Szenteste, de azért 1/2 5-kor már el tudott indulni hazafelé, így busszal tudott jönni végig. 
Több szempontból is különös volt a szilveszterünk. Egyrészről mi ketten valamikor 11 felé elaludtunk, ami tőlem nem volt váratlan, de az előző hetét nézve, Gyuritól sem, bár ő eddig mindig kiböjtölte az éjfélt. 
Pezsgőzés, vagy bármi mással való koccintás is elmaradt. Az alkoholos dolgokkal úgy voltunk, hogy annyira drága minden ilyesmi, hogy fel sem merült. (A legolcsóbb pezsgő is 7-8 font körül volt, a többit már nem is említem). A másik, hogy Csücskömet bármelyik nap szondáztathatják, bár ilyen árak mellett szerintem nekünk nehéz annyit inni, hogy az még harmadnap is kimutatható legyen.  
Az pedig, hogy esetleg néhány üveg kólát vagy valami más üdítőfélét hazahozzak, őszintén, eszembe sem jutott. Majd esetleg hétfőn, ha megyünk le a városba, hazafelé jövetben veszünk valamit, ha már tegnap késő éjjel eszembe jutott. 
A másik, ami szokatlan volt, hogy itt talán egy tűzijáték sorozat volt, az sem túl hosszan, pedárdát pedig egyáltalán nem hallottam. Pedig itt is árulták a boltokban, aki akart, vehetett magának. 
Így mi simán aludtunk tovább, a gyerekek pedig csendesen szöszöltek azzal, amivel akartak, nagyjából addig, amíg bírták. Aztán reggel persze keltettem őket 10-kor. Már akit kellett. Domi már 1/2 10-kor magától fenn volt, ami eléggé szokatlan tőle.