Kissé fura időjárás

Mostanság eléggé esős, változékony az idő. Furcsa, mert ma délben például, mielőtt leszakadt az ég, dörgött, aztán jött a jégeső, mint Magyarországon júliusban a nyári zápor. Csak lehet, hogy sokkal több víz jött vele, az érzés legalábbis ez volt. Reggel csináltam néhány képet. Ma volt először, hogy fázott a kezem. 
Az elsők 8 körül készültek, a későbbiek úgy fél 9 felé. Látszik, hogy már kissé kivilágosodott.

Aztán még a jégeső előtt is csináltam néhány képet, annyira szépek voltak a színek.

Rendhagyó karácsonyozás

Csücsköm 24-én is ment dolgozni, csak azt nem lehetett tudni, hogy végig maradnak-e, vagy esetleg korábban is eljöhetnek. Aztán végül 2 körül leálltak és annak ellenére, hogy a First továbbra sincs a tájékoztatás szempontjából a helyzet magaslatán, azért 3 körülre már haza is ért, méghozzá busszal. 

Este, már jóval sötétedés után elővettem a dobozt, amit Katimami és Eszterék küldtek, és "ünnepélyes" keretek között kiosztottuk az ajándékokat. Tőlünk most "csak" fűtött lakást, melegvizet, ételt és szeretetet kaptak, külön ajándék nem jutott senkinek, de már jó előre beharangoztuk, hogy ne is számítsanak ilyesmire, majd talán jövőre. 

25-ére készítettem úgymond ünnepi ebédet és nem mentünk semerre sem, de az időjárás mostanság nem kedvez a mászkálásnak. Tegnap, 26-án egyenesen narancs riasztás volt kiadva, főleg az esti órákra, özönvíz szerű esőzés miatt, ami szerencsére csak azután kezdődött, hogy Csücsköm hazaért. 
Ez annyira nem volt vicces, mert az utolsó busz elment valamikor 17,50-kor, és mint reggel kiderült, a taxik a boxing day-re való tekintettel 50-100%-os felárral közlekedtek, így azt mondta, hogy inkább hazagyalogol, még ha egy óra lesz is akár, hogy hazaér. Kicsivel hamarabb sikerült, úgy 45 perc alatt itthon volt, megelőzve az esőt. 
Ma reggel pedig már a normális díjszabás szerint mentek megint. 

Tegnapra egyébként még valamikor hétfőn hívtak, hogy nem tudnék-e csak 26-án dolgozni valahol, valamit, de azt már akkor tudtuk, hogy nem nagyon lesz mivel közlekedni, a feláras taxit akkor még nem tudtuk. Mindenesetre mondtam, hogy köszönöm és elnézést, de nem tudok odamenni, bárhova is kellene mennem. Egyszerűen biztos, hogy nem fizettek volna annyit, amiből kijött volna akár csak a taxi ára. 

Aztál legyen itt még néhány fotó, amiket Csücsköm készített hazafelé úton, szintén itt az utcában, csak néhány jobb minőségű, mint amiket én csináltam. 

Ez a kép a másik fele a mi házunknak

És igen, tényleg nincs szaloncukor, kár is lenne letagadni, az ajándékos doboz egyik nagy szenzációja a szaloncukor volt. Hipp-hopp el is fogyott. Cserében mi itt ilyesmit vettünk, ami ugyan nem szaloncukor, viszont garantáltan finom, nem lehet vele melléfogni. 

Karácsony előtti napok

Hétfőn délelőtt itthon voltunk, aztán ebéd után Mayával elmentem a kórházba az előre egyeztetett időpontunkra, hogy új gipszet kapjon a lábára.

 Ez alkalommal már azt a könnyített üvegszálas nem tudom mit kapta, itt syntethic cast a neve. Amikor feltette a hölgy, akkor külön felhívta a figyelmet, hogy ez másképp viselkedik mint a gipsz. Adott egy listát, hogy milyen problémák esetén kell szinte azonnal visszamenni. Szép lila volt a kötés, de ma mégis meg kellett válnunk tőle, mert a listán szereplő problémák jelentős részét fel tudtuk sorolni, mikor ma reggel korán visszamentünk. Tegnap este már sírt Maya, hogy a sarkánál tűrhetetlenül fáj felpolcolás, mozgatás és minden más praktika ellenére. Mikor este még telefonáltam, mondták, hogy elég lesz reggel mennünk, de akkor menjünk mindenképp. A gipszelős hölgyek is mondták, hogy jó, hogy mentünk, mert szükséges volt és a mostanit igyekeztek úgy feltenni, hogy ne bántsa a lábát. Azóta nincs panasz. Érdekes, hogy többet vártunk a visszafele taxira, mint a gipszcserére. 

Aztán még hétfőn este eszembe villant, hogy hátha leárazzák a fenyőket, hátha mégis csak lehetne karácsonyfánk, ha már ajándék nem nagyon kerül alá. Sikerült a szomszédban levő Argosból 12,5-ért vennem egy egész jóképű műfenyőt. 

Ezért és még néhány sütőlemezért kedden délután cipővásárlás után mentünk át Lilivel. Szegénykém cipője már a legkisebb csepegéstől is beázott, de az elmúlt hetek alatt csoda, hogy nem növesztett úszóhártyákat, annyi eső esett és annyiszor ázott át a cipője. Útközben, mikor még csak odafele mentünk, összefutottunk a postásbácsival, akivel kölcsönösen köszöntöttük egymást karácsony alkalmából, ő pedig még külön megköszönte a szombaton a kocsijára tűzött kis csomag sütikét is. Ezen kívül megkaptuk a csomagot, ami a mákot tartalmazta és Lili bankkártyáját. 

Mikor hazajöttünk, felavattam a sütőlemezeket és dióskiflit sütöttem, ez az, ami hókifli néven is ismert. 

Ma délután pedig így megsütöttem a bejglit, szerencsére a mák kiváló volt. És ha már úgyis sütöttem, elővettem azt a receptet, ami nem is tudom, hogy eredendően honnan van, de annó Nagyanyó is és Cilimama is sütötte, végül én Cilimamától kaptam meg, vaníliás karikaként futott, de nálunk mindenféle mintát kap. Régen még Nagyanyónál és Cilimamáéknál karácsonyfadísz is volt, csak mindig lelegeltük. 

Itt a boltok egészen sokáig nyitva vannak és ünnepek között is, sőt még alatt is. 
Hogy csak a közelünkben levőket említsem, a Tesco is és a Lidl is 24-én este 7-ig illetve 6-ig lesznek nyitva, a Tesco pedig 26án vasárnapot tart, aztán normálisan nyitva lesz mint más vasárnapokon, illetve hétköznapokon. A Lidl 25, 26-án zárva, de aztán 27-én normális vasárnap van, tehát nyitva reggel 10-től. És ugyanígy lesznek nyitva szilveszter és újév napjain is. És tele van a parkoló szinte bármikor. Tegnap is mikor reggel korán átmentem bevásárolni, ugyanúgy tele volt, mint akár egy hétköznap délután, és gondolom délután örült aki befért a parkolóba. 

Egyik este tényleg kimentem, mert néhány pillanatig nem esett az eső és naívan azt hittem, hogy vagy 10 percet tán kibír, hát nem bírta, de azért néhány fotót csináltam itt az utcában. 

Itt a legalsó kép, azt hiszem nem kivehető rendesen, de egy hatalmas karácsonyfadísz, ami ki van világítva. 

Sütizés

Tegnap délután megsütöttem az itteni első sajtos pogácsát és meggyes mézest, cseresznyével. Mindkettő jól sikerült. Találtam a Kotányi mézesfűszer pótlására is keveréket, és a sajtos pogi is jó lett, csak mindkettővel nagyon figyelni kell, a sütő eléggé érdekesen működik, közép tájon nem nagyon pirulnak a dolgok, a széleken annál jobban. 
Innen nézve, az egyik legjobb döntésem volt, hogy vettem anno az Aldiban azokat a műanyag lap vágódeszkákat. Anélkül fel sem tudtam volna vágni a sütiket, mert még mindig nincs gyúródeszkám, az asztalt pedig nem akartam volna összevagdosni. Nyújtásra viszont az asztal egyenlőre teljesen megfelel. 

Beni pénteken délben volt fodrásznál, bár berzenkedett, hogy minek az még, azért mikor megjött látszott, hogy tetszik neki az új frizura. Domi pedig szombaton ment és vitt egy kis sütikét vaskos borravaló helyett a fodrászoknak. 

Domi pénteken korábban jött majd egy órával haza, a szokásoshoz képest, és akkor 5-én megy legközelebb. 

Jaj, nem is említettem, pedig a hét vezető híre volt nálunk, hogy úgy tűnik, Petyi 4 hónapos bolyongás után visszament Zsóka barátnőjéhez, Klárihoz. Talán most már ott marad. Zsóka feltételezése szerint most adta fel, hogy megtaláljon bennünket. Hát, lehet, hogy igaza van, ki tudja?


Innen nézve teljesen jogosnak tűnik a gyerekek 9 órai iskolakezdése. Most, hogy 8 óra van már és december 19., szinte még sötét van. Épp hogy el kezdett kivilágosodni, de lesz vagy 9 óra, mire tényleg azt lehet majd mondani, hogy világos van. Elgondolni sem tudom, vagy egyenlőre csak azt, hogy milyen lehet még északabbra. 

Mindjárt szünet megint

Dominak ma van az utolsó tanítási napja. Maya ugye már két héttel ezelőtt elkezdte a szünetet :) . 
Tudjátok, valamelyik nap Domi hazahozott valami töri írását, tudom is én, talán teszt féle volt. Egyszerűen ledöbbentem. Az a Dominik, akinek az írásához még egy írásszakértő is jól jött volna, olyan gyönyörűen ír az itteniek stílusában, hogy elképesztő. 

Ami a legszebb az egészben, hogy Lili is kedvet kapott, hogy egy kicsit kigyakorolja magának ezt az írást, az ő írása is híresen macskakaparásra emlékeztet. Lehet, hogy könnyebb lesz elolvasni az írásukat így. 

Tegnap jó sűrű napunk volt megint, bár ezt megint mi csináltuk magunknak. 
Reggel Csücsköm elment a fél hetes 111-es busszal én meg nekifogtam az ebédkészítésnek. Brassóit terveztem, az is lett belőle, csak azzal a különbséggel, hogy ami husit vettem hozzá, az annak ellenére, hogy natúr húsnak vettem, füstölt volt, de ez már csak a fazékban látszott. Finom lett így is, csak Dominik apellált, hogy mi ez már megint. Annál is inkább, mert a Brassói alapesetben az egyik olyan ennivaló, amit megeszik szinte bármikor. Hát, ezt most nem ette meg. 
1/2 1-kor pedig elmentünk Lilivel, hogy elintézzünk jó pár dolgot. 
Az első hely, ahova bementünk, a Lolek volt. Ez a lengyel bolt. Itt vettem még a múlt héten mákot, és vittem vissza nekik a maradékot, hogy avas, nem lehet felhasználni. Bár én tettem egy kísérletet, de tegnap reggel ki kellett dobjam a 3 rúd megsütött bejglit, mert annyira érződött az avasság sütve. Mielőtt megsütöttem, csak halvány gyanú volt bennem, h nem lesz ez így jó. A maradék mák árát visszakaptam. Rendeltem újat az egyik magos boltból, talán a jövő héten itt lesz az is. 

Utána bementünk egy Pay pointba, mert kaptunk az államtól egy levelet, hogy hozzájárulnak 12 fonttal a téli elektromos költségünkhöz és azt csak ott lehetett feltöltetni  a kártyára. Gondolom, ezt mindenki megkapta, nem hinném, hogy kitüntetett szerepben lennénk. Az viszont jó költség az államnak. 

Innen a bankba mentünk, 2 dologért. Az egyik, hogy a council tax csökkentéséhez itt is egy kisebb rakás papírt kell beadni, köztük a banki kivonatokat 3 hónapra visszamenőleg és első nekifutáskor csak okt. 30-tól kaptuk meg, ki kellett egészíteni a maradék fél hónappal. 
A másik, amiért mentünk, az az volt, hogy Lilinek bankszámlát csináltassunk és legyen saját bankkártyája is arra az egyre jobban áhított helyzetre, ha már én is dolgozom és neki kellene vásárolni járnia, akkor kártyával könnyebben tud boldogulni. 

Miután ezzel is megvoltunk, bementünk a Councilba, hogy a hiányzó iratokat beadjam, amit be kellett még írni, mert nem volt egészen világos, azt beírtuk. Útjára indult ez a dolog, aztán ma reggel adtam fel a Child benefitre (családi pótlék féle) vonatkozó másik paksamétát.  Még átsétáltunk a könyvtárba, hogy beszkenneljek egy nyilatkozatot a budapesti általános iskolának, hogy kérjük Domi tanulói jogviszonyának a megszüntetését. 
A könyvtár után bevásároltunk a Tescoban, ami lent van a buszpályaudvarnál utána pedig mentünk a Primarkba, hogy Csücskömnek vegyünk dolgozós sapkát, ami rendben is lett volna, mert kaptunk, de csak egyet vettem, pedig lehet, hogy többet kellett volna, mert lehet, hogy megint elvesztett egyet. Valahogy egymás után potyognak ki a sapkák a zsebéből. 

Aztán már este fél hat előtt kicsivel itthon is voltunk. Már csak Maya fürösztése, Csücsköm jóllakatása, fürdés és fekvés volt a műsoron. 

Mostanság azért nem emlegetem nagyon a közlekedési mizériákat, mert úgyahogy működik a dolog, bár este Csücskömnek nagyon kell kifele igyekeznie, hogy elérje a buszt még ott az amazonnál, de összességében nagyjából sikerül 7 körülre hazaérnie. 

Ezt a képet tegnap este csináltam az egyik szomszéd háznál. November vége, december eleje óta egyre több a feldíszített ház, a házakon belül pedig a feldíszített karácsonyfa, szobák. Nekem nagyon tetszik ez a készülődés, majd lehet, hogy egyik este csak a fotózás kedvéért kimegyek, de eddig szinte minden este esett az eső. 

Ügyintézések, vásárlások

Szombaton végül tényleg csak az X13 ment, de az is jó volt, sokkal közelebb van, mint a 25-ös. A héten pedig már akkor használni tudja Gyuri a 111-est. Azért azzal is résen kell lenni, mert néha korábban jön, úgyhogy érdemes kimenni úgy 5 perccel hamarabb. 
Liliék pont egy ilyen korábban jött busz miatt késtek egy keveset a hétfői angol órájukról. Bár azért őszintén abban benne volt egy kicsit Beni is, hogy nem akart addig felöltözni, amíg meg nem ette az ennivalóját, pedig akkor biztos elérték volna a buszt is. 

Hétfőn volt a napja, hogy először fordult elő, hogy lefogyott az áramkártyáról a pénz, még mielőtt töltöttünk volna rá. Szerencsére, mire ez megtörtént, már nyitva volt a posta, így nagyjából 15 perccel később már megint volt áramunk. Úgy tippeltük, hogy elég lesz még, de ezek szerint hamarabb elfogyott, mint számítottunk rá. 

A hétfő mindenféle ügyek intézésével telt ezek után. Többek közt kiderült, hogy a fűtésrendszer légtelenítése a mi dolgunk. Eddig abban a hitben éltünk, hogy hozzányúlnunk sem szabad. Viszont nem volt légtelenítő kulcsunk. Mivel menni kellett be a városba mindenképp, az oda vezető úton van egy obi-hoz hasonló bolt, a B&Q, azaz a diy.com . Ide mentünk be érte és ha már  ott voltunk, vettünk a mosogatóhoz egy olyan lezárót, ami a csapnak kivágott, ám fel nem használt nyílást zárja le. Mikor átvettük  a házat, volt ott valami ilyesmi, csak nagyon vacak volt a minősége és úgy szeptember elején eltört. Azóta nyűglődtem vele, hogy ne folyjon le a víz a mosogató alá a csepegtető tálcából. 
Innen tovább mentünk a PMP-hez, akik Csücsköm foglalkoztatói, fizetési igazolásért, aztán a bankba számlakimutatásért, onnan pedig a councilba, beadni a council tax csökkentésére vonatkozó kérésünket. Itt elvette tőlünk ugyan az úriember a különböző iratainkat lefénymásolni, de adott egy új formanyomtatványt, amit majd vissza kell vinnem, mert amit küldtek nekünk, az nem volt jó és írt még egy pár dolgot, hogy mire lesz még szüksége, ha megyek vissza. 
Innen visszafelé tettünk egy kört, hogy találjunk megfelelő zippzárt Csücsköm tönkrement pulcsijába. Olyat, amit eredetileg akartunk, nem kaptunk, de végül csak került valami, amit bele lehetett varrni, hogy használható maradjon. 
Még mentünk hazafelé Tescoba és utána ültem le megvarrni a pulcsit, hogy másnapra már használható legyen. 

A keddi nap mondhatni nyugalomban telt, kitöltöttem az új formot, és kitöltöttem egy másikat is a Child benefit kérelemhez is. Ez olyasmi, mint Magyarországon a családi pótlék. Ezt majd ma ki kell nyomtatnom, hogy holnap fel tudjam adni postán. 
Aztán megint elővettem a varrógépet, mert Csücsköm nadrágjai kezdik megadni magukat, de még amíg lehet rajtuk segíteni, addig megvarrom őket. Munkábajáráshoz még megfelelnek egy kis ideig. 

Összeállítottam a bejgli tésztát, aztán ma délután egy adagot valószínűleg ki is sütök. 

Maya nagyon jól volt, többször felkelt, kiült a számítógéphez, kinn ebédelt, jött-ment a lakásban. 

Szinte eseménytelen napok - le is kopogom...

Tegnap reggel, miután Domit eleresztettem az iskolába, lementem a piacra, mert sehol másutt nem lehet disznócsontot kapni, csak ott. Másmilyet se nagyon, de elvétve vannak húsok amik csontosak. Főleg birka combot látok csontosat és persze a baromfiakat. De olyan, hogy csontos disznó hús, olyan nincs. Csak esetleg csontos tarja szeletek vagy oldalas. A tarját  csontos szeletnek nem szeretem, és egyébként sem levesnek való és az oldalas sem. 
Húsos csontot viszont csak a piacon találtam. Így hát odamentem érte. Lett belőle jó leveske délutánra. Amúgy a nap szerencsésen eseménytelen volt, mintahogy a mai is szinte az. 

Tegnap este mondja Csücsköm, hogy reggel összetalálkozott egy 111-es busszal, hogy merre is mehetett az, hogy nem látta eddig. És akkor esett csak le nekem is, hogy hát az a busz fél 7 kor megy itthonról, szinte a ház elől hétköznaponként, és így, hogy 1/2 8-ra jár, simán jó neki. Szegény egész héten felment a 25-öshöz, pedig egy jó fél órával kelhettünk volna később is, ha hamarabb kapcsolok. De még itt a fél december, meg utána is, úgyhogy lesz még idő használni. Ma reggel pedig nem is tudom még, hogy mivel tudott elmenni, mert a First szerint nincs reggel korán 111-es, a google szerint pedig van. Viszont úgy egy megállónyira van innen egy közös megállója a 111-esnek és az X13-nak,oda ment fel ma reggel, hogy valamelyik majd csak jön. 

Maya jól volt tegnap is és hála az égnek, jól van ma is. 

Találtam egy képet, ami talán hozzávetőleg megmutatja, hogy mit csináltak a bokáján.


Hogy olyan hosszú csavar is van-e benne, azt nem tudom, de majd 21-én okosabbak leszünk.

Hezitálás - menjünk vagy maradjunk?

Tegnap reggel, mikor odaértem a kórházba, már újra abban a szobában volt Maya, ahol este hagytam. Ugye ilyenkor az a kötelező kűr része, hogy WC-re kell menni és mikor megérkeztem, szinte ez volt az első, hogy akkor menjünk. Az egy kicsit nehezen ment, hogy odáig elbotorkáljon Maya, és mire visszaértünk, már sírt, hogy fáj nagyon, de annyira, hogy abbahagyni sem bírta a sírást. Akkor kértem a nővérkéket, hogy hoznának valamit, de azt mondták, hogy mást már nem tudnak adni, csak morfint, viszont ha arra van szükség, akkor csak leghamarabb délután, estefelé tudunk haza jönni, ha nem fáj már annyira. És akkor tényleg az lett, hogy kivártuk a késő délutánt. Addig egész kellemesen telt a nap, Maya jókedvű volt és készülődünk hazajönni. 

Egy dolgot mindenképp el kell mondani, nem tudom, hogy más kórházakban mi a helyzet, de itt az ellátás fantasztikus. Az ebéd nagyon finom volt, akár kettőnek is elég lett volna az egy adag. Délután, a tea időben uzsonna van, ami akár meleg étel is lehet, több féléből lehet választani és mit tesz Isten, ez is finom. Egyébként pedig rend, tisztaság, kedvesség. 

A taxiba Maya már egész rutinosan szállt be, viszont csorogtak a könnyei és ez a helyzet annak ellenére fokozódott, hogy a sofőr úgy vezetett, mintha egy kosár tojást kellene célbajuttatnia. Mire hazaértünk, már egész ki volt. Ráadásul szélvihar is volt, majdnem feldöntötte, míg araszolt befelé a házhoz. Végül bejutottunk és aztán itt már igazán sírt. Kicsit később végül rá tudtam beszélni, hogy menjünk fel, fürödjön meg, még ha segítséggel, akkor is. És adtam neki fájdalomcsillapítót, amit még a kórházban adtak. Nagy nehezen elaludt, és reggel megint azzal ébredt, hogy sírt, hogy fáj. Aztán nem sokkal később, mikor már megmászta az emeletet, az is előkerült, hogy vissza kellene menni a kórházba, mert ott van másik fájdalomcsillapító és legalább nincs lépcső. Hát itt már ellenálltam és abban maradtunk, hogy kap fájdalomcsillapítót, de egy kicsit nagyobb türelmet tanusítson a világ iránt, hiszen az is türelmes vele. 
Most, ahogy így elnézem a délelőtti történéseket, talán jól döntöttem, mert ugyan néha elköhinti magát, hogy fáj a lába, de nem zokog. Azt hiszem, egy ekkora műtét után az irreális elvárás lenne, hogy ne érezze, hogy mi történt. Most, pár perccel ezelőtt, egész ügyesen és sírás mentesen ment fel az emeletre és intézte a dolgait. 

Mi reggel Lilivel odaát voltunk a Tescoban, előtte beszaladtam az út túloldalán egy étterembe, amiről azelőtt nem is tudtam, csak Adél említette, hogy az egy étterem és miért nem próbálok ott munkát kapni. Tegnap egyébként, ahogy ígérte, felhívott a tulaj, akinél kéne dolgozzak, de most ő határozottan a jövő hetet jelölte meg mind lehetséges kezdési időpont, bár felvetette, hogy nem akarnám-e eltolni karácsony utánra. Mivel Liliék azért elég sokat itthon vannak, mondtam, hogy inkább nem. De van valami zavar az erőben, így inkább folytatom a keresést. Úgy értünk haza, mint az öntött ürgék. A kabátom alá papírokat kellett tenni, hogy ne a szőnyegpadló legyen csurom vizes, annyira csöpögött. 

Ezt, amit ma írtam, hajnalban kezdtem, most délután 1/4 3 van. Jelentem, Maya jól van. Lehoztam az egyik laptopot és most azon nyomul. 

Műtét

Tegnap, miután Domit útnak engedtem, Lilivel felmentünk a kórházba. Hát ez légvonalban sincs túl közel, de majdnem a városközpontig be kellett menjünk, hogy át tudjunk szállni a 4-es buszra, ami egy viszonylag egyszerű, ám 30 perces út után letett bennünket a kórház előtt. Lilikém szegény nehezen bírta, mint ahogy szinte minden utazást. Ő nagyjából egy órát volt ott velem, aztán hazajött, hogy kicsit legyen még ideje itthon az angol előtt. 
Én ott maradtam. Lili még ott volt, mikor többen jöttek egy szerkezettel, ami olyan mint egy porszívóba oltott sarokcsiszoló, csak a korongja kisebb és fogazott kissé. Ezzel a szerkezettel a néni, aki kezelte, szépen kivágott egy sávot a gipsz elejéből, hogy lássák, milyen a bokája Mayának, lehúzódott-e a duzzanat valamelyest és milyen a bőre színe, ruganyossága.   Arra jutottak, hogy minden rendben van, lehet műteni. Aztán viszonylag sokáig nem történt semmi különös. Később, úgy 12 félé jött az egyik tanuló nővérke és hozott Maya mindkét kezefejére egy-egy picike tubus krémet, amit ők Magic cream-nek neveztek. Ezzel bekente a kézfejét, aztán valami fólia szerű ragasztólapot tett rá. Tette mindezt azért, hogy ne fájjon, mikor a branült majd az altatóorvos beköti. Nem is fájt neki. Emlékszem, a mandulaműtétkor Mariann nővér a Jánosban ,szegény, csak sűrű elnézéseket kért, hogy nem akarja bántani, de ez most bizony fájni fog. Aztán megint csak ültünk és vártunk. Úgy 2 körül szóltak, hogy most már át kellene venni a műtős ingecskét, mert elindultak a fiúk a kocsival. Aztán így tesületileg, kiegészülve egy tanuló nővérrel, felmentünk egy ilyen előkészítő helyiségbe, ahonnan néhány kérdés után folytattuk az utunkat az altató orvos előkészítőjébe. Itt mindenféle szokásos műszereket tettek Mayára, megkapta a branüljeit, majd nagyjából egy csapásra el is aludt. Ezt az időt, amíg nem volt lenn az osztályon, kávézással, beszélgetéssel töltöttem. Aztán egyszer csak, úgy 5 előtt szóltak, hogy fel kellene mennem a műtét utáni őrzőbe, hogy fordítsak ha szükséges. Mayám elég nehezen ébredt, de aztán közben még fájdalomcsillapítót is kapott több részletben. Nagyjából úgy fél 6-ra találta szállíthatónak a nővérke és akkor megint nagy csapattal visszamentünk az osztályra. Maradtam még egy kis ideig, de már nagyon kellett mennem, mert este lévén a buszok nagyon megritkultak. Meg is orrolt rám Maya, hogy miért megyek el, de az a gyanúm, hogy sokat nem tudtam volna segíteni rajta, mert így is, úgyis hányt, már akkor, mire beértem a vasútállomáshoz. Gondolom annak a sok kemikáliának, amit beletuszkoltak, ki kellett valahogy ürülnie, és a szervezete számára ez volt a legrövidebb út. 
Még a vissza fele úton beszéltem Csücskömmel, hogy találkozzunk a 111-es buszon, mert még vásárolni is kellene, mielőtt hazajövünk. 3/4 8 után érünk végül haza. Mayával még többször beszéltünk élőszóban is és cseten is, hát sokat hányt és nagyon gyengének érezte magát. Valamikor áttolták egy másik szobába, de majd reggel meglátom, ott lesz-e még, vagy visszavitték a helyére. Most mindenesetre lassan indulok hozzá. 

Újabb tapasztalatok a walesi egészségügyből

Szóval a hét végén még azt hittük naívan, hogy ennyi, megússzuk egy újabb, szebb, könnyebb, színesebb gipsszel. Arról senki nem beszélt, hogy esetleg műteni kell. Pedig de. Ez pedig valamikor, úgy másfél órai várakozás után feltett új gipsz és egy újabb röntgen után derült ki. Mondjuk innen nézve talán jobb volt, hogy átgipszelték Maya lábát, mert legalább csak akkor kerekedett szegénykém szeme, mikor ketten próbálták irányba állítani a lábát. A múltkor a röntgennél is nyuzgatták, meg a gipszeléskor is, bár ott kapott gázt. 
És aztán megint vártunk egy keveset, hogy jöjjön egy doktornő és kikérdezzen, hogy mi és hogyan van Mayával, műtétek, egészségi állapot, stb. Aztán elküldött bennünket vérvételre azzal, hogy csak az a biztos, hogy holnap, azaz ma műtik. Akkor még úgy állt, hogy ágyat keresnek neki, de az nem biztos, hogy lesz, bár ők jobban örülnének, ha nem reggel esnénk be az ajtón, hogy jöttünk műtétre. Kérdeztem, hogy esetleg ehetnénk-e valamit, mert egyáltalán nem azzal indultunk el otthonról, hogy még fél kettőkor is itt leszünk. Mondták ó, persze, és kérték sűrűn az elnézésünket a várakoztatásért. Így aztán 2 vérvétel között ettünk valamit a Subwayben, még ez tűnt a legolcsóbbnak. 
Közben próbáltuk tájékoztatni a család itthon maradt tagjait a fejleményekről, de azt sem mindig tudtam, hogy az elküdött üzenetek vajon célba érnek-e egyáltalán. Ugye ez egy relatíve új épülettömb tele betonnal, így a jel se ki, se be. Viszont a vérvétel és az ebédelés miatt kikerültünk ismét a főbejárathoz, ahol egész jól működött minden. Ekkor hívtam fel Csücskömet, hogy mi van velünk és mi várható. Lehet, hogy akkor kellett volna már riasszam Lilit is, hogy kezdjen összepakolni Mayának, de annyira bizonytalan volt, hogy lesz-e ágy, hogy még nem kértem senkit semmi ilyesmire. Úgy két óra után derült ki, hogy lett ágy. Tényleg szerencse a szerencsétlenségben, hogy Maya pont most töltötte a 16-ot, mert így a kórház gyerek égési és plasztikai sebészeti részlegére került. 
A nővérke, aki meg volt bízva a mi dolgunk kézben tartásával, szerencsénkre elkísért bennünket, mert ha rám lett volna bízva a dolog, akkor lehet, hogy évek múlva találnak ránk valahol éhenhalva. Az MTV épülete ehhez képest kismiska, pedig a kezdőknek ott sem ártott 3 napi hidegélelemmel felvértezve elindulni megkeresni valamit. Teszek ide egy linket, itt látszik a kóház, de hogy ez mekkora alapterületen van, azt megmondani sem tudom. Iszonyú nagynak tűnik. 
És ekkor szóltam Csücskömnek, hogy bocsánat, hogy eltoljuk az egyetlen szabadnapját is, de muszáj lenne jönnnie, mert se ruha, se fogkefe, se semmi nincs nálunk, de már telefonálni is alig-alig tudunk, mert töltő sincs nálunk. Azt is hozzon. Lilikém egész ügyesen összepakolt, csak néhány dolog maradt le, de azt most reggel viszem be. 
Maya azt hiszem örült az ellátmánynak, bár így is muszáj volt otthagynunk. Még ott a kórházban hívott a leendő főnököm, hogy ugyan tudja, hogy a feleségével szerdában állapodtunk meg, de az neki nem annyira jó, hogy lehetne-e csütörtök inkább, amikor megyek először. Szinte megkönnyebbülve mondtam neki, hogy persze és röviden vázoltam a helyzetet, amire csak azt mondta, hogy ne aggódjak, csak intézzem a gyerek dolgát és akkor értesít, hogy melyik nap menjek. 
Csücsköm pedig ezen a héten 60 órát fog dolgozni, csak szemben az eddigi nyújtott műszakokkal, a keddet is belevették a munkanapok sorába. Ez így azért kicsit kényelmesebb, mert 3,40 helyett elég csak 5-kor kelni. Nagyon sokat számít. És a közlekedés is egy hajszállal egyszerűbb.

Ismét felfedező úton voltunk....

A tegnapi nap nem a  legsikeresebb napként fog bevonulni a történelembe, pedig reggel még esélyes volt rá. 

Az történt, hogy csütörtök hajnali magányomban 5 óra után túrtam az álláshirdetős oldalakat és találtam egy hirdedést, hogy konyhai alkalmazottat keresnek, mint később kiderült, egy Fish and chips helyre, tőlünk nem túlságosan messzire. Kissé szokatlan volt a hirdetés, mert csak telefonszám volt megadva, amit aztán kicsit később, 9 után fel is hívtam. Abban maradtunk, hogy másnap, azaz pénteken találkozunk, mármint hogy én odamegyek az üzlethez. Így is lett, jó korán érkeztem, volt időm odatalálni, nézelődni, elázni. 10-kor pedig bementem, mert ugyan férfit vártam, hogy jöjjön, egy nő jött, mint kiderült a tulaj felesége. Abban maradtunk, hogy szerdán megyek próbanapra aztán ha minden rendben, akkor továbbiakban náluk dolgozom. A részletek majd szerdától. 

Aztán még mindig tegnapnál járunk, azaz pénteken. Mikor reggel végeztem, még haza tudtam jönni az egyetem előtt, ettem, kiteregettem és Lilivel abban maradtunk, hogy gördeszkázhat a ház előtt, ha megígéri, hogy nem töri ki a nyakát. Aztán elhúztam. Mikor este hazaértem, arra jöttem, hogy mind a 4 gyerek kinn van az utcán és felváltva gördeszkáznak a setétben. Ügyesek voltak, de aztán 7 előtt egy kicsivel ajánlottam, hogy tán be kellene jönni most már. 
Hát akkor, abban a szúrásban nem jöttek be, csak Beni, a többiek kinn maradtak. Amikor viszont bejött Domi, már lélekszakadva jött, hogy menjek máris, mert Maya elesett és nem bír lábraállni. Gondolom sejtitek a történet végét. Igen, eltört a lába. Csak mire ez ténylegesen kiderült, addigra már beszéltem az itteni segélyvonallal, aztán a következő lépcsőben ők hívtak vissza, hogy mit is kellene, de végül abban maradtunk, hogy annyira fájt a gyerek lába, hogy nem vártunk min. 1 órát a mentőre, hanem taxival bementünk a kórházba, ahova mondta a hölgy, hogy kellene. Tanácsolta, hogy adjak neki Nurofent addig is. Mire idáig jutottunk, már itthon volt Csücsköm is, így egy kicsit könnyebben vittük ki Mayát, mint ahogy beküzdöttük Lilivel korábban. Azért azt hozzátenném, nem volt egyszerű eset, nagyon magas a küszöb, ott a 3 lépcső is,  a szűk kijárat az utcára. De azért csak sikerült, mire megjött a taxi, már hipp-hopp kinn is voltunk. 
A kórházban regisztráltak bennünket, aztán röpke két-két és fél órás várakozás után orvoshoz jutottunk. Kikérdezett, megtapogatta, látta, hogy csorog a könnye Mayának, aztán továbbküldött bennünket a röntgenre. Ott is jól megríkatták, de mindenki folyamatosan bocsánatot kért, hogy elnézést, de muszáj kicsit mozgatni erre-arra. 
Itt üdögéltünkben amíg vártunk az eredményre, már szinte elaludt Maya, és őszintén szólva én is kornyadoztam kissé. Viszont szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak majd hétfőn lesz a szülinapja. Ennek örömére pénteken még gyereknek számított és kisvártatva kijött értünk egy kedves, fiatal doktor, aki annak ellenére, hogy vagy indiai vagy pakisztáni eredetileg, a szokásostól eltérően gyönyörűen beszélt angolul. Úgyhogy csak az ismeretlen, a lábtöréshez kapcsolódó kifejezéseket nem értettem, de végül megértettük egymást egész jól. Mire végzett a kikérdezésünkkel, megkerült a röntgen lelete is, aztán én is láttam, hogy hol tört el neki. Közvetlenül a bokája felett, de nem nyílt szét, sem a csont, sem a bőr. Lehet, hogy inkább repedésnek mondanám, de nem tudom pontosan. Fájni fájt, az biztos. 
A hölgy, aki a gipsz félét feltette a lábára, még mielőtt hozzáfogott, adott neki valami fájdalomcsillapító gázt, amitől kicsit ellazult, és be tudták állítani irányba a lábfejét. Aztán valami hirtelen rosszullét miatt berohant egy apuka, aztán a nörsz a babával. A riasztásra összeszaladt az összes gyerekorvos, akkor látszott, hogy vannak vagy tízen szolgálatban. Mayáról egy kicsit lekerült a figyelem, de ő még mindig szipuzott, így mivel már az látszott, hogy befejezték a lába nyuzgatását, kivettem a szájából, mert már lassan kezdett olyan betépett fejet vágni. A gipszelős hölgy hozott Mayának egy pár mankót, meg egy időpont hétfőre a törési részlegre, ahol valószínűleg átcserélik a rajta levő gipszet valami könnyebbre. Mintha üvegszálat emlegettek volna. Kaptunk a nörsztől fájdalomcsillapítót is. Mindezt ingyen. Itt Wales-ben nem kell a felírt gyógyszerkért és egyebekért fizetni, csak azért, amit a pocról úgy veszel el, mint a tejet és a kenyeret. 
Mikor végeztünk, még meg kellett várjuk a taxit, amit a kórház falán elhelyezett forródrótról hívtam. Ez egy piros telefon, ami a taxi társaságnál csöng. 
Azt talán nem mondanám, hogy könnyen ment a házba bejutás, de szerencsére Lili még ébren volt, így Csücskömet nem kellett felébresszem. (Még a kórházba érkeztünk után megbeszéltük, hogy tekintettel a siralmas telefon és internet elérésre, Csücsköm elmegy aludni, hogy legalább azzal haladjon, hogy kialussza magát, amennyire lehet. A kórház egy nagy betontömb és annak is a legalján voltunk.) Maya már addigra nagyon ki volt akadva. Nehezen tudtam visszatartani a hangoskodástól, hogy ne verje már fel az egész házat. Nyilván gondolta, vagy nem is gondolkodott rajta, csak ez jött ki belőle, hogy neki nyűgje van, fáradt, nem foglalkozik a többiekkel. Aztán valahogy mégiscsak megúsztuk, hogy mindenkit felébresszen. Már 2-re ágyban is volt mindenki, én is. 
Lili beáldozta az ágyát, Maya matraca lekerült a földre, azon aludt Lili, Maya meg Lili ágyában. Így elkerültük az éjszakai hurcolkodást. 

Azért Lili csak nem aludt jól. 5 óra után, mikor már ébren voltunk mi is, lejött, hogy itt akarná lenn folytatni az alvást, mert az a matrac nem jó neki. Apukája elment 3/4 6-kor és utána már aludt is. Én meg jól elfoglaltam magam, de hogy mivel, azt majd néhány nap múlva részletezem. 
Aztán 8-kor elmentem vásárolni és miután hazajöttem ment tovább az élet. Maya felkelt, már amennyire lehetett, fürdött, aztán itt lenn azt a szerencsétlen kanapét kinyitottam, rátettük a matracát és azóta itt lenn heverészik, tévézik. 

Pénzt költöttünk, már megint...

Tegnap délután Benivel találkoztam lenn a buszpályaudvaron, ő jött angolról, először egyedül. Lili otthon maradt, mert nem érezte magát valami fényesen, így Beninek kellett megoldania a jegyvásárlás feladatát és utána egyedül ment fel a college-ba és onnan vissza. Ügyesen sikerült is neki minden. 

Tulajdonképpen azért találkoztunk, mert mint kiderült, azért nem bűntetlenül eszik annyit, mint 2 másik, hanem látszik is rajta. Egyenlőre szerencsére csak hosszanti irányban nő. A lényeg, hogy kinőtte a kabátját, kellett venni egy másikat. Abban bíztam, hogy a Primarkban kapunk esetleg olyat, ami tetszik is neki és az ára sem az eget súrolja. Mikor lementünk az alsó szintre, a fiús részleghez, abból a tipusú fekete kabátból csak egyetlen akkora, ami tetszett neki és amilyet már jó előre eltervezett, hogy szeretne. 

Szerintem az már ott remegett egy darabja, hogy csak érjünk már oda. Szóval lett kabát. Mondhatnám, hogy éppen kapóra jött, hogy le kellett cserélni Beni kabátját, mert Domi tegnap a szakadó esőben egy szál pulcsiban jött haza. Valamelyik gyerek valószínűleg véletlenül elvitte a kabátját, és még tegnap nem került vissza, nem tudom, hogy meglesz-e egyáltalán. Talán már jó lesz neki Benié, amennyire nől ő is.

Nagy urak azért itt is a buszsofőrök, ha az ember kifogja. Tegnap Csücsköm nem érte el pár pillanat híján se egyik, se másik buszt és a 100-as aminek fel kellene hivatalosan jönnie ide a hegyre, bérlete is van rá, az közölte, hogy mutathat neki bármilyen menetrendet, bármilyen bérletet, akkor sem hozza fel. 

Elszaladt a hét

Mármint, hogy az előző, de már ez is szaladóban van. 
Úgy ahogy sikerül Csücskömnek kezelni a First állandó megálló áthelyezési kényszerét, csak úgy 10-11 óra munka után már nem annyira fitt, hogy csak úgy szaladgáljon a busz után, ami szinte minden nap másik helyen áll meg. Pedig nem nagyon utal semmi arra, hogy építkezés vagy felújítás miatt át kellene állandóan helyezni őket. Ez főleg az egyetemnél jellemző, a 8-as busz megállója van rendre más helyen, mint ahol akár 1-2 nappal korábban volt. Az X1-es busz pedig ugyan 1 alkalommal megáll az Amazon mellett a főbejáratnál, de ez is lutri, hogy elérhető-e. Mikor vége a műszakoknak, özönlik ki a nép, át kell rajtuk vergődni, ha az épületen már sikerült. És van rá uszkve 10 perc.

Még 22-én vasárnap akartam varrni több dolgot és szerencsére éppen 2 dolog között elromlott a varrógép. Egyszer csak pukkant egy kicsikét és vége volt. Rákövetkező hétfőn, mivel Csücsköm itthon volt, felzarándokoltunk vele a Lidl-be és visszaadtuk nekik némi készpénz fejében. Aztán bíztam benne, hogy a fekete péntek alkalmából lesz lehetőség akár olcsóbban is venni valamit, de sehogy nem találtam olyan nagyon akciós árat a kínálatban. De legalább nem kellett ráfizessek. Így most a Singer varrógép helyett lett egy Brother L14. Tegnap már el is kezdtem az ismerkedést vele, hát majd meglátjuk, egyenlőre jónak tűnik. Legalább fel tudtam varrni a múltkor lemaradt nadrágot. 

Múlt csütörtökön pedig itt volt Andy az ingatlanügynökségtől. Mint kiderült, 3-6 havonta kijön mindig ellenőrizni, hogy egészben van-e még a ház. Mikor jött, rögtön szóltam, hogy sajnos a konyhai linóleum, ami egyébként eléggé vacak minőség, felszakadt, egy hűtő húzogatás miatt. Felírta, mint ahogy azt is, hogy az előtérbe befolyik a víz az ajtó tok szigetelésének a rongálódása miatt, de ez már így volt akkor is, mikor idejöttünk, csak épp nem esett az eső, főleg nem pont abból az irányból, megtoldva 120-130 km/órás széllel és mindezt nap mint nap. Pont jókor jött, helyes kis tócsa volt az ajtó előtt. Egyébként mindennel meg volt elégedve.