A szabadságon levés egyik fő ismérve,

hogy nagyjából azt csinálja az ember gyereke, amit szeretne és nagyjából akkor, amikor akarja. 
Így aztán voltunk fogorvosnál Dominikkal és utána vásárolni a gyerekekkel. Ami jelen esetben a három itthon levő gyereket jelentette. Egyedül mentem le a skacokkal, mert végül úgy tűnik, hogy nem a klíma akasztott ki engem sem, hanem valami vírus ugrott rám, aztán a kezdeti nehézségeket leküzdve tovább állt a család többi tagját megfertőzni. Közülük Csücsköm mindjárt néhány nappal utánam kezdett köhögni, orrot folyatni, Lili kicsit később csatlakozott, és mostanra tört ki Dominikon is. Mia szerencsére nem nagyon kapott belőle, Benin sem látszanak nyomok. 
A vásárlás célja, Domi ruhatárának a frissitése volt, hiszen alig volt neki bármilyen rendes utcai ruhája, az uniformist hordta eddig. De a collegban nem lesz már egyenruha, úgyhogy kellett pár darab, amit hordhat. 

Tegnap, ugyan már nem  volt az az eszement hőség, de nagyon jó idő volt, úgyhogy délután felkerekedtünk a lányokkal és négyesben elmentünk Rhossilibe, ami a környék egyik legszebb tengerpartja. Persze a Google megint kiszúrt velem egy kicsit, olyan úttalan utakon vitt, hogy az eredeti menetidő a másfélszerese lett. Az úttalan út kifejezés nem pontosan takarja a valóságot, mert nagyon is van út, még nem is annyira rossz minőségű, viszont cserében olyan keskeny, hogy nem egyszer meg kellett állni, hogy elengedjünk valakit, vagy vissza kellett tolatni.

Ezt Lili lőtte, azért itt látszik, hogy erősen le kellett húzódni és megállni a busz miatt. 

 Egy ilyen manőver alkalmával sikerült lekoccolnom egy kőfalat, aminek a létezéséről csak akkor értesültem, mikor a kocsival megálltam a nagy csörömpölésre. Szerencsére többé-kevésbé sértetlenül megúsztuk mi is és a kocsinak sem lett nagyon nagy baja, a műanyagról pattogott le egy kicsit a festék és a fém elemet kellett visszapattintani a helyére. Nagyon szép helyeken jártunk, de abba az irányba, ha megyünk is Rhossilibe, soha többet. 
Amúgy szép kis túra volt, mert lemenni még csak legurultunk, na, de vissza is kellett jönni és mint most megnéztem, olyan 80-85 méter volt a szintkülönbség. 

Ott azon a két megjelölt ponton volt mindenféle étkezési, parkolási, felfrissülési lehetőség és a képen a közelebbi keskeny úton lehetett fel-le közlekedni a gyerekekkel, kutyákkal, mindenféle batyukkal, felszerelésekkel. Azt hiszem az ember napi egynél többször nem akarja megmászni a dombot, én legalábbis nem akarnám. Bár edzésnek nagyon jó, az kétségtelen. (Azt hiszem, az az út, amit emlegetek, csak akkor látszik rendesen, ha rákattintasz a képre.) És persze egyáltalán nem volt üres a part, tele volt emberekkel, kutyákkal. 

Ez ott fenn készült a dombtetőn, de innen nem nagyon látszik a szintkülönbség

Innen jobban látszik

Dagály előtti órákban voltunk, úgyhogy időnként odébb kellett emelnünk a takarót, amit leterítettünk, mert jött a víz. 

Ezek a képek Lilitől vannak:

Ott azok a hangyák az emberek 

És persze itt is 

Aztán még tegnap is voltak izgalmak, előbb engem hívtak, de nem is hallottam, aztán szerencsére Miát is hívták, hogy rá tudna-e érni kedden beugrani Port Talbotba a kórházba, mert ha igen, akkor megműtenék. És ha igen, akkor még tegnap szaladjon be a Morriston Hospitalba, hogy megcsinálják a SWAP tesztet, ami a kórházi fertőzések bacijának a behurcolását hivatott megelőzni. Szerencsémre Ieuan éppen otthon volt valami fogorvosi ügyből kifolyólag, így elvitte Miát, nem nekem kellett átvergődnöm a város másik végéről. 

Kórházban

voltunk megint, Miával. Az ortopéd doktor akarta látni, hogy jól van-e és biztosítani, hogy nem feledkezett el róla. Valószínűleg hamarosan megkapjuk a műtét időpontjáról a levelet. Jó lenne biztonságban túllenni rajta végre. 

Ma végre esett egy kis eső. Egész nap úgy volt, hogy jaj mindjárt, jaj, nemsokára, de aztán 2 adag mosás csak megszáradt, és csak utána, délután esett az eső. 

És akkor tényleg

szabadságon vagyunk. Némi szépséghibája azért van a dolognak. Még pénteken kissé göthösen jöttem haza, aztán a helyzet javulás helyett inkább romlott. No nem annyira nagyon, hogy lázas is legyek, viszont néha olyan köhögő roham kap el, hogy alig kapok levegőt. Ma már talán kicsit jobb, de még mindig nem az igazi. Leckéket adhatnék Darth Vader nagyúrnak is, hogy hogyan kell hitelesen hörögni. 
Időnként sípolok egy kicsit, aztán megyek tovább. 😄

Amúgy meg a reklámkészítők jól eltrafálták az egyik reklámot. Azzal indul, hogy ...great Brithish Summer (közben szakad az eső, aztán már nem tudom, hogy mi a vége, de ugye szakadó eső eddig nagyon kevés volt).

Bár ugyan mentségükre szóljon, ilyen nyárra, mint a milyen most van, biztos csak a meteorológusok voltak felkészülve, ha egyáltalán. A "pórnép" nem hinném. Ahogy mi sem. 

Az talán kimaradt, hogy Beni megint megy az egyetemre, júliusban minden munkanapon. Szerencsére megint elindult az ingyenes kurzus, amin már tavaly is és tavaly előtt is ott volt. 

Domi és Mia megmaradt egyenpólóit és pulóverét bevittem a suliba, hogy adják tovább olyannak, akinek szüksége van rá, de esetleg nem tudja megfizetni. Ahhoz túl drágának találtam, hogy a jó állapotban levő cuccokat kidobjam, csak azért, mert nekünk már nem kell. 

Kissé hűl az idő,

úgyhogy most már egész jól meg lehet maradni itt benn is. Sőt, most már inkább hajtogatjuk az ablakokat befelé, mert hűvös szél fúj. Az eső, amit ígértek, az érdeklődés hiányában elmaradt.

Pedig nagyon kellene. Ez itt egy amolyan játszótér félének a focipálya része, ami egyébként mindig nagyon zöld és egyébként is nagyon rendesen karban van tartva. De most így néz ki és így néz ki szinte minden, ahol nincs locsolva. De az csak a magán házaknál van esetleg, ott sem mindenhol. Nem is nagyon készült rá fel senki, de ugye eddig nem is nagyon kellett rákészülni. 
Amerre járok dolgozni, az egyik helyre, ott van egy bypass útnak nevezett szakasz, még nem tudom, hogy mit is kerül el. Lényeg az, hogy erdősáv van a 2 oldalán, na, az naponta begyullad. Azt nem tudom, hogy magától a melegtől teszi-e, vagy kidobott csikkek gyújtják-e be, de az biztos, hogy a tűzoltók mindennapos vendégek mostanság. 

Tegnap volt 3 éve, hogy este 9 körül leszálltunk a buszról, ami idehozott minket Swansea-ba. Nagyon elrepült az idő, annyi minden történt, hogy szinte hihetetlen. 

Azt akartam még írni, hogy nagy szerencsénk volt a szabadságokkal, mert Gyuriéknál kissé más a rendszer, mint nálunk, pedig ugyanúgy le vagyunk szerződve állandóra. Nálunk az a szabály, hogy abban a hónapban kell kivenni legkésőbb az összes szabit, amelyikben a szülinapunk van. Ez esetemben ugye augusztus. De semmilyen más megkötés nincs azon kívül, hogy a konyhából 2 főnél több nem lehet egyszerre szabin. 
Az Amazonnál pedig a ledolgozott órák után töltődik fel a szabadság keret. Így az első etapot simán ki tudta írni Gyuri még valamikor tavasszal, de a második etaphoz kellett várni, mire feltöltődik a kerete 40 órára. De ugye ott volt az a lehetőség is, hogy nem adják meg, mert több, mint a dolgozók15% -a, nem mehet egyszerre szabadságra. De ugye ha nem kapta volna meg, akkor ugyanott lettünk volna, mint a mádi honpolgár. Ugyanúgy fel kellett volna kelnem korán, ugyanolyan agyoncsapott lettem volna, csak még pénzt sem kapok érte. De így akkor ezt megúszom, hogy egy időben vagyunk legalább néhány napot szabin. 

Hőség....

Most már legalább harmadik hete tart a hőség, és lehet, hogy a hőmérő nem mutat 35 fokot, de legalább annyira szenvedünk benne, mintha mégis megtenné. 
Akkor amikor itthon vagyunk, az még csak hagyján, de mikor dolgozni kell menni az a nap fénypontja, mikor este hazaérve, be lehet állni a zuhany alá. 
Gyuri is küzd a meleggel, mert náluk sem annyira jó a szellőztetés, de nálunk a konyhákban az elszívó és air condition rendszerek csak dolgoznak, de nem bírják az iramot. 
Az egyik helyen viszonylag jó, mert ott bármi van, 3-kor vége a műszaknak, de a másik helyen, ahol elég sokat vagyok délután, a délutáni nap odasüt. Látni sem lehet rendesen, annyira erős a fény, de a délutáni nap legalább olyan erős, mint a déli. 

Tegnap kiteregettem ruhákat, 1 óra múlva szárazan le lehetett szedni őket, pedig ágynemű volt kinn. 
Bármerre járunk a városban, mindenütt kiégett parkok, kertek vannak. Talán egyszer esett az eső, ezen a héten egy délutánt, aztán azóta sem. Locsolnunk kell minden nap. A borsót a ládáival tegnap odább költöztettük, hogy ne az egész napos napsütést kapja, mert ki fog égni, ahelyett, hogy megérne. (Lili kérésére ültettem borsót, mert hogy az milyen jó dolog is friss borsót csipegetni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy locsolgatni is kell majd.)

Valahogy 2 hete talán, hogy vettem a Lidlben fehér liliomot, ami nem csak gyönyörű volt, hanem finom illatos is. 

Már vettem neki nagyobb edényt, át is fogom ültetni, de most akkora a meleg, hogy csak annyit vagyok kinn, amennyit feltétlenül szükséges. Még majd az eprek is némi gondozásra szorulnak, az indáikat akarom majd két másik ládába ültetni, aztán majd meglátjuk jövőre, hogy lesz belőle eper. Addig még hálót is kell keríteni, hogy nekünk is jusson belőle. 

Hét elején aláírtuk a szerződést a következő 2 évre. Ennek nem az volt az oka, hogy annyira szeretjük a házat, hanem az, hogy annyira nagyon jó helyen van, hogy nem is találhattunk volna anno jobb helyet. Úgy néz ki, hogy Dominak is relatíve közel lesz a college, mert ő a többivel pont az ellenkező irányba fog járni, de valószínűleg ugyanúgy rendes városi busszal, mint a többiek. Azért írom, hogy rendes városi busszal, mert vannak olyanok is, akik a college által bérelt buszokkal közlekednek, mivel a lakhelyükről nem, vagy csak nagyon nehezen megközelíthető a college. Ez a mi esetünkben nem igaz, mert 2 busz is megy arrafelé itthonról. Kb. fél óra alatt ott lesz. 
A másik, ami szintén nem szólt a ház mellett, az az, hogy a közvetlen szomszédunk, aki az ikerház másik felében lakik, teljesen eltérően értelmezi a hangosság fogalmát mint mi. Vagy lehet, hogy nem is értelmezi, csak nem szeret csendesen lenni, zeng tőlük az utca. Főleg a nyári szezonban amikor itthon vannak, nem bírnak meglenni hangos zene nélkül. Ez nap közben még hagyján, de a múltkorában volt a nagyobbik fiú 16. szülinapja, aminek megünneplésére partit tartottak, aztán egy hétre rá megint egyet. Na, a második partin nem volt itthon a mama, és éjfélkor, mikor az első álmomból arra ébredtem, hogy ütközésig felcsavarták a hangerőt, szépen átmentem, hogy lennének kedvesek csendesebben lenni, mert ugyan hétvége van, de attól mi még dolgozunk és aludnánk. Ja, és az első parti sem volt csendes, csak valahogy kicsit konszolidáltabb. Viszont nincs motoros permetezőjük! Sőt füvet sem nyírnak túl sűrűn, és azt is általában délután.
Végül oda jutottunk, hogy valószínűleg hangos szomszéd mindenhol van. Ennek legalább már ismerjük a formáját.
De most semmiképpen nem voltunk felkészülve még semmiféle költözésre. Nem is próbáltunk keresni semmi mást.  

Ami még mostanában lesz, hogy a jövő hetet még végig dolgozzuk, aztán szabira megyünk augusztus elejéig. Gyuri 31-én megy vissza dolgozni, én másodikán. Aztán lesz még egy etap, augusztus 12-től, neki 21.-ig, nekem 23.-ig. 

23.-án megyek majd Domival beiratkozni. Aznap reggel lesz bizonyítvány osztás is. 30.-án pedig a nagyobbakkal az ellenkező irányba, szintén beíratkozni.