Jó sok idő eltelt az előző bejegyzés óta. Sok minden változott.
Februárban egy gyárban dolgoztam, szerencsére 3 hónapig nappalra beosztva az éjszakás műszakból, de addigra már nyilvánvaló volt számomra, hogy nem bírom az éjszakás műszakot és nem is akarok beleszakadni ebbe a tipusú munkába, pláne nem ennyiért. Amikor erre a munkára esett a választás, nem volt más lehetőség, mentőöv volt. De nem életcél. Így kerestem mást. Hát amit találtam, az se volt valami jó választás, de csak akkor derült ki, amikor már nyakig benne voltam. Így onnan is eljöttem.
Igazság szerint nem túl egyszerű 4 gyerekkel munkát találni, főleg olyat, ami fizet is. Most viszont úgy érzem megtaláltam azt, ami pénzügyileg és időbeosztásban is jó lesz. ING szerződött partner lettem.
A fenti sorok július 7-én íródtak, ma már szeptember 16-át írunk.
Jó sok dolgot tanultam a biztosításokkal kapcsolatban, rengeteg emberrel találkoztam, de igazán nem tudom, hogy mi lesz ezzel, mert nagyon nem voltam vele eddig sikeres.
Az iskolai év vége előtt az utolsó szerdán lett volna a hagyományos biztosításokból a vizsgám. A kocsink épp bedögölve várta sorát a szerelőnél. Délután 3/4 2 után, néhány perccel a vizsga előtt Csücsköm felhívott, hogy baj van, mert hazafelé elestek biciklivel. Az történt, hogy Beni addig nyavajgott apjának, hogy bringával vigye haza, míg ő engedett egy gyenge pillanatban. Mayát hazaküldték a kiserdő felé egy nagyon forgalmas útról és a Beni ráült a vázra.
Néhány méter után vagy fészkelődni kezdett, vagy megijedt a szembejövő homokszállító teherautótól amiről homok repült lefelé, a lényeg, hogy beakadt a lába a küllők közé és végigdarálta a bokájával a járdát. Emiatt dőlt a vér a bokacsontjánál és lábraállni sem tudott. Nekem meg mennem kellett volna vizsgázni. Szerencsére míg beszéltünk telefonon, megállt egy fiatal srác és megkérdezte, tud-e segíteni, hová vigye őket. Az jutott eszembe, hogy a kerületi szakrendelőnkben van sebészet, menjenek oda. Míg felszaladtam az irodaházunk emeletére, addig felhívtam a szomszéd srácot, Gergőt, hogy kérné el apukájától a kocsit és hívja fel a páromat, hol lökte árokba a biciklit. Szedje össze, aztán menjen értük a sebészetre. Közben persze szaladjon be még a gyerekekhez, kérje el Beni eü. kiskönyvét a TAJ kártyájával együtt. Lili ugyanis itthon volt az utolsó héten kötőhártya gyulladással, Dominiknak már nem volt ovi, Maya pedig közben hazaért.
Gergő és Csücsköm menetközben megbeszélték a dolgokat én meg kicsit zizi fejjel elmentem vizsgázni. Nagyon gyorsan ment, kedves volt a vizsgáztató, aztán a unit menedzserem megkérdezte, hogy hová is vigyen, ha már így akakultak a dolgok. Így hamarabb ott voltam a rendelőben, mint Gergő. A sebészeten viszont azt mondták, hogy ők ehhez bizony hozzá sem nyúlnak (épp csak bekötötték, hogy ne dőljön a vér), ezzel a János Kórházba kell menni. Így szétváltunk. Csücsköm jött haza a kicsikhez és meg Gergővel, Benivel a Jánosba. Túl sokat nem is kellett várnunk a vizsgálatra, hamar kiderült, hogy műteni kell a bokáját Beninek. Egyrészről vissza kellett öltögetni a bőrt, másrészről, mint később kiderült, elrepedt a belbokája , így kapott egy gipszsint. Ezt persze este 7 körül tudták csak megtenni, mert itattam Benivel néhány korty vizet, amit nem kellett volna.
Pirót doktor műtötte először, azt hiszem. Jó lila lett a szentem lába, fel is dagadt és ugyan azt gondoltuk, hogy 2-3 nap múlva hazajöhet, 4 hét lett belőle. 2 hétig kinlódtunk azzal, hogy hátha mégiscsak megtapad az a bőr, amit legyalult, de nem. Így a kezelőorvosa dr. Veress Andrea csinált egy plasztikai műtétet. Most már nem csak egy helyen fájt a gyerek lába. A jobb combjából vett egy kis téglalapnyi bőrt a doktornő és azt ültette a bokájára. Ez szerencsére szépen megtapadt. Közben persze küzdöttünk a nehézségekkel: a pisilés, fürdés, öltözködés problémájával. Jól kiizmosodtam ezalatt a 4 hét alatt, bár az utolsó 2 hétben Beni egész önálló lett a járókerettel. Naponta 1-2-szer mentem be hozzá és mivel válogatott mint kiskakas a kendermagban, próbáltam neki tetsző ételeket vinni. Az eredmény 2-3 kilóval nehezebb Benjamin lett a 4 hét végére. Azóta már nem emelgetem olyan vidáman. Azután, hogy kijöhetett a kórházból még vagy 3 hét eltelt, mire egyáltalán rá mert állni valamennyire. Volt pedig itt már minden. A teljes skálát végigcsináltuk a bíztatástól a szóbeli életveszélyes fenygetésekig.
Aztán a tanítónénije tudta megbíztatni egy szülinapi partin. Azóta jár rendesen.
