vasárnap, április 15, 2018

A londoni út

sajnos nem lett rövidebb egyáltalán. 
Már ami az utazási időt illeti. Olyasféle elvárásaim nem voltak, hogy London jöjjön közelebb Swanseahoz, vagy fordítva. Csak valahogy jó lett volna, ha rövidebb idő alatt meg tudtuk volna tenni. 
Amit lehetett is volna, csak két és félszeres árat kellett volna majdnem fizetni érte, hogy vonattal menjünk. Úgyhogy maradt a busz. A többség egész jól bírta, bár mindannyian nagyon fáradtak voltunk. Lili viszont kifejezetten szenvedett. Hiába adtam neki még bőven  indulás előtt valami tablettát, amit kifejezetten utazási betegségre fejlesztettek ki, igazán nem sokat használt neki. 
Több helyen lementünk az autópályáról, hogy felvegyünk még utasokat, és hát a helyzet az, hogy ezek a kisebb városok, de még Cardiff sem arra lettek tervezve, hogy ezek a nagy buszok ott lavírozzanak. Egyébként le a kalappal a sofőrök előtt, mindenki jól vezetett, de ettől még néha tényleg annyira szűk utcákon kellett menjenek, amik még a tetejében nagyon lejtősek is voltak, hogy elképesztő. 
A másik dolog, hogy nagyon korán indultunk ( 5,05-kor ment a busz). Nem mertem  úgy tervezni, hogy takkra érjünk oda a követségre, mert ugye ha nem vagyunk ott, akkor nem foglalkoznak velünk. És ugyanez volt a visszafelé úttal is, ott is volt vagy 2 óra várakozási időnk, mire felülhettünk a buszra. Mint kiderült, odafelé egész jól tudta tartani a menetidőt a busz, de visszafelé mindenféle terelések, lezárások, útjavítások voltak, így negyed 11 helyett éjfél lett mire beértünk a városba és vagy fél egy, mire hazaértünk, úgy hogy Miát is hazafuvaroztuk a barátjához. 

Reggel ért bennünket egy kis meglepetés, ugyanis kerestük már korábban is a lehetőségét az egész napos parkolásnak. Taxival nem akartunk menni, mert nem nagyon megbízhatók az időpontok tekintetében, ráadásul rettentő drágák. Reggel 6-ig és este 10 után dupla díjat számítanak fel, tehát egy utunk lett volna úgy 25 font.
A napi parkolási díj az 7 font lett volna, ha be tudok állni az egyébként szabadtéri parkolóhelyre, de nem tudtam, mert le volt zárva valami érthetetlen okból a bejárata. Mivel felesleges  idő, annak ellenére, hogy korán elmentünk itthonról, arra azért nem volt, hogy hosszasan kerengjünk parkolási lehetőséget keresve, végső kétségbeesésünkben beálltam a Tesco parkolójába. Most gyakorlatilag várjuk a büntetésről szóló értesítést a DVLA-tól. 
Ott ugyanis nem lehet 2 óránál tovább parkolni. Kérdés, hogy mennyire veszik komolyan.  

A követségen egész hamar el tudtuk intézni az útlevél ügyünket, de azt azért nem mondanám, hogy nagyon ügyfélbarát lett volna a környezet. Bennem mondjuk lett volna elvárás legalább egy, az ügyfelek számára használható wc-re és kevésbé fapados váróhelységre, bár ez volt a kisebbik probléma. 
Mikor rákérdeztem a toiletre, biztonsági okokkal hárítottak, hogy azt nem lehet bekamerázni. 
Hát ebben igazuk is van, de pl. Budafokon az okmányirodában is van wc, amit szintén nem kameráztak be, aztán mégsem okoz biztonsági problémákat. 
Na, mindegy, túléltük, 5 év múlva pedig meglátjuk, hogy megyünk. 

hétfő, április 09, 2018

Nárciszok mindenhol

Ha jött a tavasz, anno a kertünkben is kibújtak a nárciszok, ott is szerettem őket. Itt most már lassan másfél hónapja bárhova megyünk, bármerre járunk a városban, mindenütt látni nárciszt. 
Több szempontból is fontos növényke itt a nárcisz. 
Egyik nemzeti jelképe Walesnek a sárkány, a póréhagyma, a vörös kánya és még néhány más dolog mellett. Ha valakit jobban érdekel, itt talál róla többet. (Ugyanitt olvastam, hogy Wales középső részén gyógyszer alapanyagnak termesztik, az Alzheimer-kór kezeléséhez.)
Próbáltam többfelé fotózni, több-kevesebb sikerrel és némelykor Mia vagy Csücsköm fotózott nekem nárciszokat. 














Ez a cinkegolyó csak gyenge kezdő ahhoz képest, amit kb. 1 hónapja leszedtem.




Ezt pedig valamelyik este fotóztam az egyik munkahelyemről, úgy 8 óra magasságában.

A sárkány amúgy nagyon menő. 


Image result for welsh dragon

vasárnap, április 08, 2018

És akkor 2 foggal kevesebbje van

Miának. Szerencsére most már nem esett eső, nem fújt az átlagosnál nagyobb szél, sőt, még hó sem esett. 

Szépen felgyógyult a ki tudja milyen fertőzésből a Doxycycline áldásos hatására. 
Péntek reggel 5-kor keltünk, hogy menet közben Miát össze tudjuk szedni és aztán mehessünk tovább a kórházba. 
Csücsköm vezetett az Amazonig, ami azért volt különleges, mert ezen az úton, amerre Miáékhoz kell menni, még nem járt egyáltalán úgy, hogy ő vezetett volna. Ez pedig eléggé szövevényes út, ki kell menni az autópályára, aztán onnan lemenni és ott azon a környéken bolyongani. Onnan pedig nem visszamentünk az autópályára, hanem a városon át az Amazonba. Ugyanis annyi időnk volt, hogy az esetleges hosszabb menetidőt megengedhessük magunknak, szemben a sokkal nagyobb távolsággal. De most, hogy így ezen méláztam, ránéztem a térképre, és az a megdöbbentő adat fogadott, hogy rövidebb lett volna az autópálya vagy másfél mérfölddel. Most már persze teljesen mindegy, csak legalább már tudom. Vezetési gyakorlatnak mindenesetre jó volt. 
Kb 7,20-ra ott voltunk a kórházban, de ahogy visszafelé néztem a forgalmat, 1 óra előtt, hát, ha olyan majdnem dugóba bekerülünk, akkor aligha érünk oda időben. 
Két nagyon kedves, tapasztaltnak tűnő idősebb doktorbácsival beszéltünk, az altató és a sebész orvossal. 
Az altató orvosnak jól felhívtuk a figyelmét arra, hogy Mia nem nagyon bírja az altatást, ő pedig jól megnyugtatott bennünket, hogy a péntek kivételes nap, korábban hazamehet mindenki, úgyhogy mindent megtesznek azért, hogy tényleg így is legyen. Kapott egy jó nagy dózist olyan gyógyszerekből összeállítva, amik a hányingert-hányást hivatottak megakadályozni. A sebész doktor is elmondta, hogy mi mindent fognak csinálni a fogán. 
Ez nagyjából a következő: kihúzzák a 2 babafogat, azt amelyik még nincs kinn a szájpadlásból, azt kiszabadítják és tesznek rá egy láncocskát, hogy a későbbiekben elkészülő fogszabályozóhoz hozzá lehessen rögzíteni és annak segítségével a helyére lehessen húzni a fogat. 

Nagyjából így fog kinézni. A fogszabályozóknak valamikor 4 héten belül kellene jelentkeznie, de valószínű Lili miatt beszélek velük amúgy is, talán lesz időpont hamarosan. 

A műtét maga, úgy 35-40 perc volt. Utána Mia fázott, ahogyan azt rendesen tenni szokta, de már fel voltam készülve, vittünk takarót, de még kértünk egyet. Amilyen gyorsan elaludt, annyira relative hamar fel is ébredt. Dél előtt kicsivel mondták, hogy ha gondoljuk, lassan mehetünk is. Összecihálkodtunk és 1 óra körül már itthon is voltunk. Most egyenlőre azon töröm a fejem, hogy kedden mi a csudával etessem, mikor az egész napot szinte buszon töltjük, hogy bejussunk Londonba, megcsináltassuk az útleveleinket és hazajöjjünk. Mert normális ételt persze nem tud enni. Hát majd még töröm a fejem rajta. 

péntek, március 09, 2018

Azért csak voltunk kórházban,

csak néhány nappal később, kedden reggel vittem be Miát a kórházba, hogy nézzék meg, miért nem kap rendesen levegőt, van magas láza, fáj minden tagja, stb. 
Már a hétvégén nyavajgott, hogy nem nagyon érzi magát jól, de aztán kedd reggelre ez már nagyon rossz lett, úgyhogy végül a kórház mellett döntöttem, mert ha ide megyünk fel az orvoshoz, akkor nem biztos, hogy rövidesen orvos is fogja látni. Próbálják itt is csökkenteni az orvos-beteg  találkozókat, de ez most megitélésem szerint nem volt elkerülhető. 
Első lépésként egy ránézésre sokat látott nővér vizsgálta meg, aki azt mondta, hogy majd várni kell, sokat, hogy orvos is megvizsgálja, és nem akarnánk-e mégis a házi orvost meglátogatni. De akkor már nem akartam menni sehova. Aztán néhány óra elteltével úgy 10-fél 11 körül jött egy fiatal orvos, hogy menjünk a röntgenre és utána jelentkezzünk. Szerencsénkre, visszafele útban összefutottunk vele ismét és akkor berántott bennünket egy kis szobácskába, amilyenekkel a sürgősségi tele van. Ott meghallgatta Miát, csináltak EKG-t. Kisvártatva elkészült a röntgen lelete is, nem tüdőgyulladás,  de valami mellkasi fertőzés, ők legalábbis így nevezik. Doxycyclin lett a dolog vége, amiből gyanúm szerint az első 2 iziben ki is jött Miából. Csak később jutott eszembe, hogy általában úgy szoktuk ezzel csinálni, hogy reggel egyet, és este a másodikat, ugyanaznap. Úgy kevésbé megterhelő a gyomornak, kisebbíti a lórugás hatást. 

Aztán szerdán vagy csütörtökön hívtak a fogműtét miatt, hogy esetleg nem tudnánk-e pénteken, azaz ma, menni, mert lett egy hely. Mikor vázoltam a hölgynek, hogy éppen előző napokban volt benn kórházban és antibiotikumot kap, akkor abban maradtunk, hogy jó ötlet lenne, de nem most. 

szombat, március 03, 2018

Spenót főzelék Walesben

Ugye azt tudtuk, hogy a főzelék mint étel szinte csak Magyarországon ismert formája a zöldféléknek, és a létrejöttében is a szegénység állt főképp. De ettől még néhány főzelékfélét szeretnek a lányok és szeretne Dominik is, ha olyat tudnék csinálni, mint anno a menzán az iskolában. De sajnos azt a minőséget én képtelen vagyok előállítani. 
A lényeg, hogy majd' három év telt el úgy, hogy nem ettünk spenót főzeléket, legfőképp azért, mert a spenót püré aranyárban van, frissen csomagolva, nem fagyasztva, a spenót másik formája pedig a friss, leveles spenót. 
Mivel nemrégiben vettem a Lidlben egy kisebb botmixert, így elhárult minden  akadály a spenót főzelék készítése elől. Még sosem készítettem friss spenótból, nem nagyon voltam rákényszerítve, magamtól pedig nem biztos, hogy nekifogtam volna. 
Gyerekkoromban anya készített egyszer friss spenótból főzeléket, és biztos nem is volt vele semmi baj, de nekem nagyon udorítónak tűnt akkor az a fonnyadt, szinte fekete, levél sokaság. Arra már nem is emlékszem, hogy anya mi a csudával tudta krémessé varázsolni, csak sejtem, hogy valami szitán küzdötte át vagy ő, vagy én. Mert hogy akkor még a botmixer kis hazánkban ismeretlen fogalom volt, az biztos. Néhány nappal ezelőtt vettünk a Lidlben spenótot, 2 zacskóval, az olyan fél kiló lehetett, eddig kinn vártak az előtérben a sorukra, aztán ma megcsináltuk. Kicsit sok fokhagyma esett bele, de azért jó lett. Mostani szemmel már nem tűnik undorítónak. 

Tegnap még egy kicsit kutakodtam a First Bus oldalán, miután kipanaszkodtam magam az előző este miatt az ügyfélszolgálaton. 
Az derült ki, hogy nem, nem tudtunk volna eljutni Bridgendbe, sehogy sem. A First Bus járatai egy Pyle nevű helységig mentek abban az irányban és onnan fordultak vissza. Gondolom, hogy ha buszokat nem engedték tovább, akkor legfeljebb engem is megdícsértek volna, hogy mennyire ügyes vagyok hogy odáig eljutottam, de  most itt az idő, hogy visszaforduljak és hazamenjek, amíg még tudok. 
Eközben a kutakokodás közben még azt is kiderítettem, hogy a buszközlekedés, ami ezek szerint egyáltalán nem volt zökkenőmentes, este 19,30-kor végleg le fog állni aznapra. Tehát, ha az X1 méltóztatik bemenni az Amazonhoz időben, akkor van esélye Gyurinak hazaérni, de ha nem, akkor nem csak kockára fagy, de hazamenni sem tud, mert nem éri el a csatlakozó buszát, egyiket sem. 
Tegnap annak ellenére, hogy elvileg szabin lettem volna, bementem, mert nem tudták megoldani a helyettesítésemet, viszont el is jöttem megint 6-kor, úgyhogy egy fél nap szabit felhasználtam a 2 nap alatt. Azt már csak este tudtam meg, mikor hazafelé jöttünk, hogy az Amazon próbált segíteni azoknak, akik busszal járnak, mert azt az infót kapták, hogy a környéken járó buszok egyáltalán nem közlekednek. Innen nézve jó döntés volt, hogy összekaptam magam, hogy időben végezzek és együtt menjünk haza. Talán a jövő hétre már rendben lesz minden. 

Mára kissé alábbhagyott a szél, a hőmérséklet is lassan emelkedik a házban,  délelőtt elértük a mágikus 20 fokot. Tulajdonképpen örülhetünk, mert nagyon sok helyen a kazánok egyszerűen elromlottak. De olyat is hallottam, hogy van a házakból kidugva olyan kerti csap féle és az fagyott le. Csücsköm egyik kollégájának az olajkazánja volt a házon kívülre telepítve, az adta a melegvizet is, ott a cső fagyott ki. Szóval volt baj sok felé, mi megúsztuk, ment a kazán végig, még ha nem is nagyon éreztük elegendőnek a teljesítményét. 

Na és akkor jöjjön a tescós kenyeres sor, ezt ma reggel lőttem. 



Szemmel láthatóan nem nagyon állt helyre még a szállítás, de nem csak itt, a Lidlben is panaszkodtak, hogy még a tegnapelőtti kamion érkezett meg csak ma. 

péntek, március 02, 2018

Két napja hívtak a kórházból,

hogy mit gondolok, el tudunk-e jutni a műtétre. Ők úgy gondolják, hogy mindenki, akire szükség lenne, az ott lesz, de mivel ennyire rémisztő az előrejelzés, inkább megkérdezik. Nagy megkönnyebbülés volt lemondani a mai műtétet. Most, hogy itthon ülök még egy darabig, azt mondom, hogy nagy eséllyel meg tudtuk volna járni az utat oda is és vissza is, de arra sehol semmi garancia, hogy az orvosi team is ott tudott lenni, azt már nem is fogom megtudni. Április 6. az új időpont, akkor már csak nem lesz havazás. 
Azt azért nem állítanám, hogy egyáltalán semmi hatással nem volt ránk Emma, de úgy néz ki, megúsztuk. 
A közlekedés viszonylag rendben ment itt nálunk, este például teljesen kiürült a város. Olyan volt a forgalom, mintha vasárnap reggel lenne. Itt-ott esett a hó, és bár nagy hóra számítottunk, itt nem esett tán 2 cm sem. Hideg az van, annál is inkább, hogy nagyon nagy a szél. Annyira, hogy két napja folyamatosan megy a fűtés, 21,5 fokra beállítva és a 18 fokért küzd a kazán. A fürdőszobában és a mi szobánkban hallani, ahogy besüvít a szél. 

Tegnap Domit délben hazaküldték a suliból, mindenki, aki tudott, hazament. Ma nincs iskola egyáltalán, sem college. Az egyetemet nem tudom, de mivel a bíróság is bezárt, gondolom,  hogy ott is inkább tartottak egy szabad napot, mintsem bárki életét veszélyeztessék. 
Este én is inkább eljöttem korábban, még ha ez lehet, hogy két óra szabadságomba is kerül,  mert akkor még nem lehetett tudni, hogy mekkora  hó is lesz valójában, és írtam Gyurinak, hogy várjon meg inkább. 
Mint később kiderült, az az X1-es busz, amit láttam szembejönni, mikor mentem az Amazonba, az nem ment be a többiekért, hanem nemes egyszerűséggel ott hagyta őket. Egy kolléganőjét még össze tudtuk szedni az egyetem fele jártában és akkor már haza is vittük. Rettenetes hideg volt a szél miatt. 

Ma  reggel voltam benn a Tescoban, hát én még olyan üres kenyeres polcokat sosem láttam, mint ott. Azt mondták, hogy az éjjeli szállítmány kenyér nem jött meg. Persze azért nem maradnak kenyér nélkül a népek, mert ott a saját pékség, de azért megdöbbentő volt kicsit. 

A másik, ami mindig lenyűgöz, hogy a szomszédasszonyunk minden évben kint hagy valami olyasmi kerti bútort, amit a szél gyönyörűen elvihet. Az idei áldozat egy nyári parti sátor féle volt, ami néhány nappal Emma érkezése előtt került ki az udvarra. Tegnap a fiával együtt próbáltuk menteni a menthetőt, de a rudazatot simán ki lehet hajítani a kukába, az annyira összetört. 

hétfő, február 26, 2018

Lehetnek még meglepetések, de hátha mégsem...

Múlt kedden készen is lett a kocsi, egyik kolléganőm levitt a szerelőig, én meg az új kuplunggal először bakkecskéztem egy kicsit, de aztán sikerült összeszoknunk hamar. Sokkal könnyebb lett a váltó is, nem csak a kuplung. Lendületesebben megy az autó, úgyhogy hurrá!

Csütörtökön elmentünk Bridgendbe, ahol többé-kevésbé elégedettek voltak Miával, de csak többé-kevésbé. Valószínűleg attól, hogy nem nagyon tud sportolni semmit és még cigizik is, nem tud akkora nagyot fújni, mint amekkorát szerettek volna tőle látni. Így aztán nem elsején kell menjünk, hanem 2.-án reggel 8-ra, ő lesz az első. Ez némi szervezést igényelt és odalett egy szabadság napom, abból a kevésből, ami van. De legalább túl leszünk rajta. Egy pipa. 

Remélhetően az időjárás nem viccel meg bennünket, mert nagyon azt emlegetik, hogy havazás lesz, ami azért nem vicces, mert csak esőgumink van, de másnak is, úgyhogy ilyenkor megáll az élet. Elég jól le van hűlve, úgyhogy ha esik, mégy meg is maradhat. Na, majd meglátjuk, ebből még bármi lehet.