szombat, augusztus 27, 2011

Hőség

Ugyan éppen most ér véget, de azért 18. óta nagyon meleg volt. Már azt fontolgattuk, hogy mikor is kellene lebontani a medencét, mikor kitört a nyár, de nem is kicsit.  Volt most olyan másfél hetünk, hogy mindenki csak dőlt jobbra-balra a hőségtől. Tegnap éjjel kimentem a medencébe, mert nem bírtam aludni a melegtől. Most cserébe szélvihar van, és lehet, megint nem lesz esőnk, pedig már nagy a szárazság, Tegnap 38 fok is volt. Amit lehet, még nyitva tartok, hogy hűljön a ház, de nagyon csapkodja a szél az ablakokat.

péntek, augusztus 19, 2011

Utómunkálatok

Maya virágai
A tükrös asztalka, még leesett tükörrel
Az ágya mögötti falon is virágok
Lili függönyei

 Gitárok Lilinél












Lili könyvespolca









És még gitárok

Még gitárok




A múlt hétvégén még jött Gergő, felfúrta a karnist a nappaliban és egy másik fajta ragasztóval újra feltette a tükröt, ami szerencsére már ottmaradt és a tükör is megúszta törés nélkül. A héten megint volt egy nap, amikor nem volt áram, viszont cserébe nagyon jó idő volt, így kinn a napon bekötöttem szinte minden füzetet és kissé odakozmáltam. Estére elkészültem a nappali függönyével, így este feltettük. Mutatós lett.

A fiúk függönye
Beni takarója



Beni ágya feletti kép
Domi ágya feletti kép
Domi takarója

szombat, augusztus 13, 2011

Festés, takarítás, öröm, ragyogás...

Na, igen. Az egész még az előző tanév első félévének zárásakor kezdődött, mikor Kiseszter, talán anyáink közreműködésével bedobta a gyerekeknek, hogy aki javít  a bizijén nyárra, az egy később kidolgozandó szempont rendszer szerint pontokat kap és 20 összegyűjtött pont után kérhet 1 valamit a szobájába. Pl.: tükröt, polcot, matricát, fotót, függönyt, stb. És ezen felül kiválaszthatja, hogy milyen színű legyen a szobája. (Kiseszter felé egy festőnek volt valami tartozása, amit nem is nagyon tudott másképp kifizetni, csak így, hogy ledolgozta.) Így a gyerekek szobái le lettek glettelve rendesen és utána fehérre lefestve, majd színre kenve. Maya szobája valami ilyesmi lett, a fiúké ilyesmi, Lilié pedig  halvány kék.
Azokat a dolgokat amiket pedig kérhettek pluszba, igyekeztünk optimalizálni, hogy csak kisebb vagyont tegyenek ki.
Maya nagyon szeretett volna egy fésülködő asztalkát, amit végül is maradék bútorlapokból Gergő állított össze neki és Kiseszterrel vettek hozzá egy fiókot és egy rendszerezőt az Ikeában. Lett egy tükör is odaragasztva, de az pont az előbb engedett el nagy dörrenéssel, így majd holnap újra kell ragasztani.. Kiseszter kitalálta, hogy két faléc segedelmével hogyan lehet az ágy főlé nagyon egyszerű, ám nagyon mutatós díszítést feltenni papírvirágok és műanyag gyöngyök és más apróságok felhasználásával. Ugyanezekből a virágokból jutott még az ágya mögé is. Olyan lett Maya szobája, mint ha mindig sütne a nap.
A fiúk szobájában is sok minden történt: a függönykarnisuk teljesen tropa volt, vettek egyet szintén az Ikeában, de vettek még kettőt külön kérésre, mert a fürdőszobai karnisunk is tönkrement már jó régen és idelent a nappaliban is volt egy ablak, amire csak úgy horgokkal volt felakasztva egy függönynek látszó tárgy. Függönyt talán még találok itthon hozzá és majd rávarrom a hozzávaló akasztókat. Kaptak egy nagyon szép kék függönyt, ami olyan sötétet csinál a szobában, hogy lámpát kell kapcsolni még nappal is. Nagyon nagy segítség lesz, főleg Beninek, mert az ő kékes színű szeme érzékenyebb a fényre, eddig mindig panaszkodott, hogy bántja reggel a szemét a fény. Kiseszter egyik ismerőse az egyik szárnyra egy tigrisfejet, a másikra egy farkast festett ami a Holdra vonít. Dominik kapott még 2 polcot is, de azt úgy osztotta el a szobában, hogy az egyiket Beninek szánta, már a kezdetekkor is. Kapott mindkét fiú egy-egy takarót, innen jöttek az állatok a függönyre is és Domi ágy fölé még kerültek fluoreszkáló csillagok és egy Hold forma. Került még az ágyuk mögé néhány fluoreszkáló delfin is.
Lilikém kapott a szobájába egy új könyvespolcot, függönyt az ablakára és a szekrény elejére ajtó helyett, egy rakás fluoreszkáló delfint és csillagokat mint a fiúk. Kapott egy képkeretet egy képmontázzsal, amiben majd ha kiszeret ezekből a sztárokból, majd ki lehet cserélni a képet. Ezenkívül összeválogatott egy rakás gitárképet, amikből Eszter barátnője nyomtatott nagyon jó minőségű képeket és ezek is felkerültek a falra.
Eszter nagyon kedves volt, mert még a rendrakásban is segített, így gyakorlatilag 3 hétvége alatt készen volt minden. A lányok 2 hétig Zsóka szobájában aludtak, a fiúk pedig csak néhány éjszakát töltöttek a pincében, bár az ellen is erősen berzenkedtek.