Lili otthon

Szombaton mentünk Liliért, de szerencsére csak ide a "szomszédba" Pestre, az egyik kórházba. A hó még akkor is tartotta magát. A gyerekorvosnő azt mondta, hogy azért piros a baba popsija, mert sokat evett és hasmenése volt ettől. Én pedig, mikor hazavittük, egész egyszerűen meg tudtam állapítani, hogy szájpenésze van és ebből adódóan az egész feneke tiszta gomba. Ennek megfelelően el is kezdtük kezelni, és ezt a doktorbácsink hétfőn teljesen egyetértően jóváhagyta. Nem értem , hogy miért kellett füllentenie a doktornőnek.
Érdekes volt, amikor Lilit hazahoztuk, akkor Beni teljesen kiborult. Szerencsére nem tartott sokáig nála ez az állapot, de aznap hirtelen belázasodott. Az egyik ok ugye az volt, hogy már nincs egyedül, a másik pedig az volt, hogy órákig tartott, mire azt a régebbi tipusú kombi gyerekágyat összeszereltük. Valahonnan kaptuk és nem is láttuk azelőtt, hogy hogy néz ki, így eléggé nehezen ment az összeszerelés.

Az volt a nagy meglepetés, hogy Lili annyira kicsi volt, hogy a kilós vekni nagyobbnak tűnt nála. A lábacskája bezzeg akkora volt, hogy az 56-os ruhácska lábrészét teljesen kitöltötte, de a többi csak úgy lobogott rajta. 

Benivel hazafelé

Amikor Beniért mentünk, nagy szerencsénk volt, mert az akkori főnökömtől kaptunk kölcsönbe kocsit. Az egy régebbi tipusú Astra volt, de az akkori kocsinkhoz képest, maga a kánaán volt. Ha a kispolskival kellett volna megcsinálnunk azt a közel 600 km-es utat, akkor lehet, 2 nap se lett volna elég hozzá, nemhogy 4-5 óra oda és ugyan annyi vissza. Odafele útban , vasárnap, megálltunk Debrecenben a nagynénéméknél éjszakára, mert korán reggelre kellett a határ menti kisváros kórházában lennünk. Délelőtt mindent elintéztünk az intézeti védőnő segítségével a gyámhivatalokban, aztán mentünk vissza a kórházba a babáért. 2 óra előtt annak ellenére nem adták ki, hogy tudták az orvosok, hogy nem a szomszéd faluba megyünk haza. Útközben még hazavittük Beni életadó anyját néhány faluval még messzebb.
Volt legalább alkalom egy kis beszélgetésre. Az már a hivatalokban kiderült, hogy nagyon képzetlen lányka. Azt hiszem ezt a jelenséget hívják úgy, hogy funkcionális analfabéta. Nem tudta elolvasni azokat a jegyzőkönyveket, amiket alá kellett volna írnia, így felolvasták neki. Az aláírás is nagyon nehezen ment neki, pedig állítólag elvégezte a 8 általánost. 19 évesen úgy tűnt, hogy gőze sincs arról, mitől is lett neki kisbabája. Arról megint csak nem tudott semmit sem mondani, hogy vajon ki a gyerek apja, de ez nyilván az előbbi dolognak a következménye. Mikor megláttuk a házat, ahol laktak, igazából hálát rebegtünk a gyerek nevében is, hogy végül hozzánk került. Olyan szegénységben éltek, hogy az ablakokon nem volt üveg, hanem be volt deszkázva szinte mindegyik. Érdekes volt, hogy mi szinte meghatódottan búcsúztunk tőle el, ő pedig ugyan megmutatta a testvéreinek a babáját, de mintha egy játékbabát mutatott volna meg, hogy nézzétek, milyen szép babám van, akkor ezt most elajándékozom. Az is kiderült, hogy mik a kedvenc elfoglaltságai: sepregetés, tv nézés, mosogatás.
Beni, mikor el tudtunk végre indulni a keleti határról Pest felé, úgy délután 3 körül szépen aludt és szinte végigaludta az utat egészen Csücsköm édesanyjának a házáig, ami úgy 2/3 úton volt hazafelé. Ott megálltunk egy pihenőre, gyereketetésre, pelenkázásra. Este 10 körül értünk végül Pestre, nagyon fáradtan, de nagyon boldogan. Mindenki otthon várt bennünket. Anya, a főnököm a kispolskival-ami arra a 2 napra nála volt cserébe az Astráért, Nénje-anya huga.