Az elmúlt héten többé-kevésbé sikerült túljárni a First Cymru eszén, de nagyon rajta vannak, hogy ne tudjanak az emberek normálisan közlekedni. Az ember azt gondolná, hogy ha csinálnak valahol egy új megállót, akkor azt közzéteszik mint legegyszerűbb helyen, az online menetrendben. De nem. Ott az amazon főbejárata mellett csináltak egy megállót, ami ha néhány percet késik az esti busz, még elérhető is. Csak annak köszönhetően tudunk róla, hogy mások felfedezték, és így már lehet használni, de a menetrendi változások közt nincs még most sem, pedig már ki tudja mióta jár arra az X1.
A héten azért voltak izgalmak is. Vasárnap ugye már csak az egyetemtől megy a busz, de éppen sikerült neki jó 10 percet késnie, így a csatlakozó busz is elment, ami már az utolsó volt. Nem maradt más, mint a taxi. Kezdem azt hinni, hogy valamelyik First-ös embernek van valami taxis érdekeltsége :) .
Azért volt szerencse is, Csücsköm összeakadt egy cseh fiúval, akivel végül részben együtt jöttek haza a buszvégállomásról.
Végül hét végére az derült ki, hogy nem, sajnos nem kedd lesz a kötelező túlmunkanapjuk, hanem vasárnap, de aztán az is kialakult, hogy ezen a héten biztosan egy órával korábban kell menjenek, 1/2 7-re. Így már tegnap is 3,50-kor keltünk. Majd a hét vége lesz izgalmasabb megint.A taxi tarifa magasabb reggel 6-ig, viszont busz se lesz. Tegnap is megvárták a 6 órát, mire összerendeződtek a buszpályaudvarnál egy csapatba és öten mentek egy taxival. Így egész olcsón megúszta mindenki.
csütörtök, november 26, 2015
kedd, november 17, 2015
Közlekedés=küzdés
Péntek reggel végül nem ázott el Csücsköm, este pedig mivel megint nem állt meg a 100-as, a 8-as buszhoz mentek át az egyetemi megállóhoz. Így este annyira ritkák már a buszok, hogy örül az ember, ha talál valamit. Leghamarabb a 16-os jött, de mint kiderült, nem volt a legjobb választás, inkább várni kellett volna egy X13-at, vagy bármit. Annyit kanyorog, annyi a megállója, és olyan messzi kell leszállni róla, hogy nem éri meg. Végül a gyerekek sulijától nem messze tette le a 16-os busz, úgyhogy még volt megint 25 perc gyaloglás.
Szombaton aztán reggel fent a Lidlnél találtunk neki buszt, amivel lejutott a buszpályaudvarra. Ott pedig más választás nem lévén, indult volna a taxihoz. Volt a héten egy alkalom, hogy "lebukott", mikor velem beszélt, rátalált egy magyar asszony, aki szintén ott dolgozik. Ez a hölgy, Gitta szaladt utána, hogy esetleg mennének együtt, úgy mégiscsak olcsóbb, mert a többiek már összeszokottan mentek együtt egy-egy taxival. A taxis meg persze ajánlotta, hogy bármikor máskor szívesen fuvarozza őket.
A hazafelé út megint csak kalandosra sikerült. Miután 15 perc késés után sem látszott a 100-as busz, elindultak az Egyetemi megállóhoz, ami úgy 20 percnyire van gyalog. Ott viszont legalább jött a 8-as busz. És megint a hegyre vezető úton volt gond, hogy mivel is kellene jönnie. 15 perc múlva jött az X13, ami nagyon gyorsan itthon volt, de ennek ellenére lett vagy 3/4 8 mire hazaért.
Vasárnap szerencsére nem kellett mennie és aki ott a területi főnök, azt mondta, hogy ha lesz is kötelező túlóra, az majd keddenként lesz, mert nekik úgy jobb, de nekünk is. Hétköznap még úgy-ahogy le lehet jutni a városba, vasárnap nem maradna más, csak a taxi, amire elmenne a napi bérének a 40%-a, vagy 2 óra gyaloglás a 10 óra munka előtt.
Tegnap Maya lábára kerestünk megfelelő kötszert, amit nem is olyan egyszerű keríteni. Van az a hálós kis csőszerű dolog, amit rá lehetne húzni az újjaira, na, olyan egyáltalán nem volt egyik általunk ismert gyógyszertárban sem. Valamit azért találtunk a Boots-ban, de nem pont a legideálisabb ez a megoldás. Az eszembe se jutott, hogy ott a klinika mellett kellene vennem mindjárt, mert másutt nem lesz.
Este még átsétáltunk Mayával Adélékhoz, hogy a két lány összeismerkedjen. Mikor jött Maya vissza, jól elázott.
Szombaton aztán reggel fent a Lidlnél találtunk neki buszt, amivel lejutott a buszpályaudvarra. Ott pedig más választás nem lévén, indult volna a taxihoz. Volt a héten egy alkalom, hogy "lebukott", mikor velem beszélt, rátalált egy magyar asszony, aki szintén ott dolgozik. Ez a hölgy, Gitta szaladt utána, hogy esetleg mennének együtt, úgy mégiscsak olcsóbb, mert a többiek már összeszokottan mentek együtt egy-egy taxival. A taxis meg persze ajánlotta, hogy bármikor máskor szívesen fuvarozza őket.
A hazafelé út megint csak kalandosra sikerült. Miután 15 perc késés után sem látszott a 100-as busz, elindultak az Egyetemi megállóhoz, ami úgy 20 percnyire van gyalog. Ott viszont legalább jött a 8-as busz. És megint a hegyre vezető úton volt gond, hogy mivel is kellene jönnie. 15 perc múlva jött az X13, ami nagyon gyorsan itthon volt, de ennek ellenére lett vagy 3/4 8 mire hazaért.
Vasárnap szerencsére nem kellett mennie és aki ott a területi főnök, azt mondta, hogy ha lesz is kötelező túlóra, az majd keddenként lesz, mert nekik úgy jobb, de nekünk is. Hétköznap még úgy-ahogy le lehet jutni a városba, vasárnap nem maradna más, csak a taxi, amire elmenne a napi bérének a 40%-a, vagy 2 óra gyaloglás a 10 óra munka előtt.
Tegnap Maya lábára kerestünk megfelelő kötszert, amit nem is olyan egyszerű keríteni. Van az a hálós kis csőszerű dolog, amit rá lehetne húzni az újjaira, na, olyan egyáltalán nem volt egyik általunk ismert gyógyszertárban sem. Valamit azért találtunk a Boots-ban, de nem pont a legideálisabb ez a megoldás. Az eszembe se jutott, hogy ott a klinika mellett kellene vennem mindjárt, mert másutt nem lesz.
Este még átsétáltunk Mayával Adélékhoz, hogy a két lány összeismerkedjen. Mikor jött Maya vissza, jól elázott.
péntek, november 13, 2015
Buszoznánk, ha volna mivel
Kedden elkísértük Domit a suliba, hogy bemutassuk Maya orvosi papírjait az iskolában. Itt az elvárt iskolábajárási ráta 92 % körül van, Maya eddig úgy 56%-nyit teljesített ebből. Szóval minden egyes napot szinte már majd orvossal kell igazoltatnunk, de ezt mindenképp, hogy megint ezen a héten nem ment.
Csücsköm első teljes munkanapja egész jól telt, ami nagyon fárasztóvá tette, az a hazajutás nehézsége volt. Este 6-kor végeznek ugye, és 18,35-kor kellett volna felszednie a busznak őket a megállóból, ám a busz meg sem állt, hiába integettek neki. Ugyanígy jártak fél órával később is, ugyanennek a 100-as busznak az utolsó járatával is. Ezután már csak egy X1-es jött fél 8-kor, ezzel tudtak végül eljönni. Az a busz, amivel haza tudott volna jönni viszonylag jól a városból, az pont az orra előtt ment el, amit elkapott végül, onnan még 20 perc gyalog hazaérni. Így végülis 3/4 5-kor keltünk, 5,40-kor indult és este fél 9 körül ért haza.
A tegnap reggele annyiban módosult, hogy nem tudni miért, de késett vagy 10 percet a busz, pedig csak két megállója van előtte, és totál kihalt a város. Mondjuk így, hogy egy busszal le tud jutni egyenlőre az Amazonhoz, még van annyi rátartás, hogy ne késsen el. Hazafelé pedig ahelyett, hogy felhozta volna őket a busz, közölte, hogy végállomás, de tette mindezt a buszpályaudvaron. Így megint kavarni kellett, hogy mivel is tud jönni, de úgy 1/4 8 után már itthon volt, igaz, bőrig ázva. Pont elkapta egy zivatar. Így a ruhái azonnal a mosógépbe, onnan a szárítógépbe kerültek, a cipő pedig ami eddig megúszta ezeket az esőket, fel a radiátorra, mert önteni lehetett belőle a vizet.
Kedden 3 tesztet is írtak, szerencsére ezek mind jól, 100 %-ra sikerültek neki. Azt mondja, hogy nagyon összetett a feladat amit csinálnak, tehát nem elég csak a dobozokat pakolászni, hanem résen kell lenni, hogy mit, hová. De nem átlagos feliratok vannak, hanem kódok, amiket meg kell tudni jegyezni, azonnal szinte. Felírni semmit nem lehet.
Azt, hogy ma reggel hogy ért be, mennyire ázott el, nem tudom, mert pont akkor, mikor indulnia kellett, elég jól esett az eső, viszont a mobilok itt korántsem működnek annyira megbízhatóan, mint anno Magyarországon tették. Természetesen nem a telefon készülék hibája, hanem a hálózaté.
Tegnap megjártuk Mayával Port Talbotot ismét, a kedves idős buszvezető bácsit a helyi 9-es buszon már ismerősként üdvözöltük. Azt néztem, hogy szerintem ő Magyarországon talán kocsit még vezethetne, de hogy autóbuszt, azt biztosan nem. Pedig nagyon rutinosan és jól közlekedett. A doktornéni, akihez tegnap kerültünk, elégedett volt Maya lábával, átkötötte és már jöhettünk is visszafelé. Még hazahoztam Mayát, aztán egy kávé után már indultam is vissza az egyetemre. Délután pedig még mentem bevásárolni és aztán haza.
Még este írtam egy viszonylag hosszú levelet az egyi tanárunknak, akivel beszéltem arról, hogy Gyuri majd csak keddenként tud jönni angolra és említettem a közlekedési nehézségeinket. Az derült ki, hogy valamelyi felsőbb, ha nem a legfelsőbb szinten van egy barátja a helyi Bkv-nál és írjam le a bajunkat, mert nem biztos, hogy más úton is eljut hozzájuk, hogy nem minden kerek.
Ja, és azt még nem is említettem, hogy dec. 6.-ától változtatják a busz elnevezését, ami nem lenne baj, de ezzel egyidőben az útvonalát is, ami már sokkal nagyobb baj lesz. Nem fog ide feljönni a busz reggel, de még nem tudni, hogy mi lesz helyette, hogy tudunk majd lejárni a városba korán.
kedd, november 10, 2015
Kimaradt részek ....
Azért a hétvége és a tegnapi nap krónikájából kimaradt pár apróság.
Ugye azt már említettem, hogy etetem a madarakat. Csak az nem jutott eszembe, még véletlenül sem, hogy ezzel az eledellel esetleg más állatok is jól fognak lakni. Mókusra mondjuk számítottam, de azt még egyáltalán nem láttam nyár óta. Ételmaradékot, krumplit, rizst, tésztát ki szoktam tenni egy kis műanyag tálcában, amiben előzőleg valami felvágott volt. Vasárnap reggel ért a meglepetés, nem mókus jár rá a szarkáknak kitett ennivalóra, hanem patkány. Abban a szúrásban bevettem az ennivalót és dobtam az egészet a kukába. Szegény szarkák meg pórul jártak.
Hát így eszik a szarka, ha a cinkék ennivalóját dézsmálja.
Hétfőn pedig Domikám alakított. A viszontagságos reggeli utunk után ücsörögtünk, hogy várjuk a doktort, hogy átverekedje magát a baleset okozta tumultuson, mikor egyszercsak jön Domitól egy üzenet, hogy de máris induljak az iskolába 2 fonttal, mert sütnek és az alapanyag árát oda kell adnia, meg vigyek egy "container"-t is. Persze visszaírtam, hogy ez így sehogy sem fog menni, mert nem hinném, hogy hazaérek egyáltalán addigra, mire neki mindez kellene, és az sem volt nagyon világos, hogy mégis milyen container kellene neki. Erre persze nem tudott válaszolni, mi meg mentünk Maya lábát a kés alá vinni. De aztán mikor hazaértünk, akkor már telefonon keresett, hogy komolyan gondolta, nem viccelt. Aztán végül abban maradtunk, hogy mondja meg a tanárnak, hogy ma istibizi beviszi a pénzt. Aztán mikor hazajött, akkor már fény derült a konténer miben létére is. Valami olyan tároló doboz kellett volna, amiben egyébként uzsonnát szoktam adni nekik, hogy beletehesse a hazafelé útra a kész piskóta tekercs felét, amit hazahozhattak. Valahogy végül megoldották doboz nélkül is. Épségben ért haza a piskótatekercs, már csak meg kellett tölteni.
Ugye azt már említettem, hogy etetem a madarakat. Csak az nem jutott eszembe, még véletlenül sem, hogy ezzel az eledellel esetleg más állatok is jól fognak lakni. Mókusra mondjuk számítottam, de azt még egyáltalán nem láttam nyár óta. Ételmaradékot, krumplit, rizst, tésztát ki szoktam tenni egy kis műanyag tálcában, amiben előzőleg valami felvágott volt. Vasárnap reggel ért a meglepetés, nem mókus jár rá a szarkáknak kitett ennivalóra, hanem patkány. Abban a szúrásban bevettem az ennivalót és dobtam az egészet a kukába. Szegény szarkák meg pórul jártak.
Hát így eszik a szarka, ha a cinkék ennivalóját dézsmálja.
Hétfőn pedig Domikám alakított. A viszontagságos reggeli utunk után ücsörögtünk, hogy várjuk a doktort, hogy átverekedje magát a baleset okozta tumultuson, mikor egyszercsak jön Domitól egy üzenet, hogy de máris induljak az iskolába 2 fonttal, mert sütnek és az alapanyag árát oda kell adnia, meg vigyek egy "container"-t is. Persze visszaírtam, hogy ez így sehogy sem fog menni, mert nem hinném, hogy hazaérek egyáltalán addigra, mire neki mindez kellene, és az sem volt nagyon világos, hogy mégis milyen container kellene neki. Erre persze nem tudott válaszolni, mi meg mentünk Maya lábát a kés alá vinni. De aztán mikor hazaértünk, akkor már telefonon keresett, hogy komolyan gondolta, nem viccelt. Aztán végül abban maradtunk, hogy mondja meg a tanárnak, hogy ma istibizi beviszi a pénzt. Aztán mikor hazajött, akkor már fény derült a konténer miben létére is. Valami olyan tároló doboz kellett volna, amiben egyébként uzsonnát szoktam adni nekik, hogy beletehesse a hazafelé útra a kész piskóta tekercs felét, amit hazahozhattak. Valahogy végül megoldották doboz nélkül is. Épségben ért haza a piskótatekercs, már csak meg kellett tölteni.
hétfő, november 09, 2015
Zűrös hétfő
Az előző bejegyzés hirtelen abbamaradt, mert már nagyon késő lett. Szóval a gondjaink ott vannak a közlekedéssel, hogy itt hétköznap reggel 6,27-kor jön az első busz, szombaton egy órával később, vasárnap pedig fél 10-kor. Este 6 után pedig nagyon résen kell lenni, hogy vajon jön-e még busz.
Csücsköm egyébként még pénteken majdnem hazajött az ügynökségről úgy 20 másodperc után, mert egyrészt nem találták a nevét, és mikor a bevett szokás szerint el kezdte betűzni a nevét, azt szürte le a hölgy, hogy ő nem is tud eléggé angolul. Haza akarta küldeni, de ő mondta, hogy mindent ért. Erre felküldte a többiekhez. Utána már csak kedvesebb emberekkel volt dolga, de ez az egy mondat eléggé tönkrevágta a napját. Végül felvették és ma a munkavédelmi vizsgát is megcsinálta, úgymond ma volt az első munkanapja. A következő szerdán lesz és vasárnap pedig kötelező túlóra egész nap. A szombat és vasárnapi munkábamenetelt még valahogy meg kell oldani, mert akkor csak a taxi marad, ha nem talál valaki erről járó kollégát, akihez ugyan szintén pénzért, de betársulhat. Ez azért vélhetően olcsóbb, mint a taxi.
Vasárnap reggelre lerendelték valami papírmunkára 1/2 9-re. Felkeltünk jó korán, hogy 7-kor el tudjon indulni gyalog, de aztán akkora eső volt, hogy végül taxit hívtunk 8-ra. Azért azt ne gondoljátok, hogy kimaradt volna a gyaloglás, 15 perc alatt végeztek és jöhetett volna haza, ha lett volna mivel, de nem volt még busz.
Aztán ma reggel keltünk 3/4 5-kor, hogy fel tudjon menni időre a Greyhundos buszhoz, amire, mint hétvégén kiderítettük, nem jó a buszbérlete, amit pénteken vettünk. Így azért külön kellett fizessen ma reggel, holnap pedig megvesszük a jót lenn a városban, mert az úgy tűnik csak papíralapon kapható. Az m-ticket árát pedig visszautalták, néhány nap múlva megkapjuk.
Mayával ma reggel mentünk Port Talbotba a sebészetre. Azt nem állítanám egyértelműen, hogy minden pillanatát élveztem volna.
De voltak azért jó pillanatok is. Induláskor például a buszmegállóban találkoztunk egy cuki kalikó cicussal, aki nagyon kedves és barátságos is volt. Jól jött a cica, hogy Mayámat kizökkentse afeletti morciságából, hogy valamiért nem nagyon sikerült elsőre a sminkje úgy, ahogy ő szerette volna. Mivel első busszal még sosem mentünk, meglepve tapasztaltam, hogy más irányban megy, mint napközben szokott. Bennünket ez a változtatás szerencsére nem érintett. Miután leszálltunk a buszról, épp azon beszélgettünk, hogy hova és mikor is kellene mennünk automatázni, odalépett hozzánk egy 40 körüli asszony, hogy hallotta a magyar beszédet és ott lakik nem túl messze tőlünk, ők 8 éve jöttek el. Felajánlotta, ha szükségünk van segítségre, kérdezzük, telefonszámot cseréltünk.
Utána nem sokkal bejött egy busz abba az állásba, ahonnan a mienknek indulnia kellett volna. És itt meg kellett ismét erősítenem azt az elképzelésemet, hogy a swansea-i buszvállalatnál minden megtörténhet és annak az ellenkezője is. Történt ugyanis, hogy a 224-es jelzéssel beállt buszra a rutinos versenyzők rögtön felszálltak, de mivel mi X1-est vártunk, nem is mentünk oda, hanem vártunk türelemmel, mivel a késések nincsenek jelezve. Egy busz ha késik, akkor az nincs is. Rontaná a statisztikát, vagy mi. Erre már fel vagyunk készülve, sőt arra is, hogy nem a jelzett állásba áll be. Na de arra, hogy mikor mindenki beült, bezárta az ajtót, egyszercsak hirtelen X1-re váltja a kijelzőjét, és mikor integetek, hogy jajjajajajaj, mi errre fel akartunk volna szállni, akkor még ő néz ránk furcsállva, hogy de hát itt voltatok, minek nem szálltatok fel, és ahelyett, hogy azt a 2 métert, amit már kitolatott, visszagurulta volna értünk, ott hagyott bennünket. Lehet, hogy a kocsisok irigykedve hallgattak volna.
Na és akkor kezdődött az újratervezés. Barátom a googlemaps, segített, hogy mikor mi jön legközelebb, így volt időnk át menni a Tescoba pénzért, amiről innentől kezdve már majdnem biztosra vettem, hogy kelleni is fog.
Amit talált nekem a googlemaps, az az volt, hogy jön a National Express luxusbusza és 15 perc alatt eldob bennünket Port Talbotba a buszvégállomásra. Onnan pedig a 226 számú helyi járattal, amire megint csak nem érvényes a jegyünk, kell tovább menni a klinikára. A nehézségek csak nem akartak tágítani tőlünk, a sofőrnek nem tudtam apró híján fizetni, de miután többeket megkérdeztem, a kollégáit is, azt mondta, mindegy, menjünk, elvisz ingyen. Itt 6 fontot spóroltunk, de mikor beértünk Port Talbotba, hiába vártuk a 226-ost, mert nem jött, a 9 óra viszont vészesen közeledett. Gyalog viszont már nem volt annyi időnk, hogy fél órácskát sétálgassunk. Szóval taxiba ültünk és a mielébb megmentett 6 fontnak búcsút is intettünk. Cserébe egy irgalmatlan cigiszagú, büdös taxiban utazhattunk, ahol is Mayám nadrágja a combján, hátul megadta magát. Szerencsére hosszú kabát volt rajta Abigélnek köszönhetően, aki is 100-110 km/órás széllel jött.Nagyjából félúton találkoztunk a 226-ossal, ami még a buszpálya felé ment éppen. Mikor felmentünk becsekkolni a rendelőbe, akkor derült ki, hogy reggel volt valami nagy baleset és amiatt csak üljünk le és várjunk türelemmel az orvosra, aki remélhetően előbb-utóbb ideér. Vélhetően emiatt csúszott a busz érkezése is.
Aztán végül mindenki befutott. Elkedélyeskedtünk, miközben Mayám lábát abrichtolták. Érdekes volt, hogy maga a helység olyannyira volt puritán, hogy még egy fűtőtest sem volt benne, a klíma pedig vagy nem működött vagy csak nem akarták elindítani. Én mindenesetre fáztam. A másik ami figyelemreméltó volt, hogy minden, ami egy ilyen műtéthez kell, eszközök, pólyák, szorító, stb. ott volt egy bebugyolált, jól lezárt, azonosítókkal ellátott steril tálcán, névreszólóan.
Eleinte kicsit aggódtak, hogy műtét után Maya hogy veszi vissza majd a bakancsát. Mikor megláttam, hogy mekkora bucikat csináltak, már én is aktívan aggódtam, de végül belefért.
Visszafelé volt egy busz nem túl messze, oda elsántikáltunk, és aztán jött a visszafelé jövő X3-as. Még láttuk Csücskömet az ablakból, de a telefon vonalak remek minősége miatt Facebookon kezdtünk beszélgetni, hogy akkor Swanseaban megvárjuk.
Itt még volt annyi időnk, hogy a Wilkoba bemenjünk venni Csücskömnek jólláthatósági mellényt hajnalokra, estékre.
Mikor hazaértünk, a szemüveges előtt még volt némi idő, így tudtam beszélni az iskolával, hogy pénteken megy Maya először majd, a bérlet ügyet sikerült részben rendezni, és lemondtam a szerdára tervezett fodrászát is Mayának. Mayám ebéd után aludt is egy rövidet, szerencsére magától ébredt, nem kellett kelteni.
4-kor átmentünk a szemüvegéért és vittük Liliéit is. Mindkettő oly mértékben volt csálé, hogy nem lehetett így hordani őket. Mayáét szépen beállították, Lili szemüvegeivel is próbálkoztak, de aztán abban maradtak, hogy lehet, mégis csak ki kellene őket cserélni, mert vackok. Viszont a manager kinn telefonozott valahol a Tescoban, találkoztunk is vele. Kérték, hogy kicsit később menjünk vissza és majd akkor ő megmondja, hogy mi is legyen. Na, és akkor jött el a mágikus pillanat, mikor ripityomra szétszedte előbb az egyik, majd a másik szemüveget és addig melegítette, hajlítgatta, míg végül jó lett mágiscsak.
Csücsköm egyébként még pénteken majdnem hazajött az ügynökségről úgy 20 másodperc után, mert egyrészt nem találták a nevét, és mikor a bevett szokás szerint el kezdte betűzni a nevét, azt szürte le a hölgy, hogy ő nem is tud eléggé angolul. Haza akarta küldeni, de ő mondta, hogy mindent ért. Erre felküldte a többiekhez. Utána már csak kedvesebb emberekkel volt dolga, de ez az egy mondat eléggé tönkrevágta a napját. Végül felvették és ma a munkavédelmi vizsgát is megcsinálta, úgymond ma volt az első munkanapja. A következő szerdán lesz és vasárnap pedig kötelező túlóra egész nap. A szombat és vasárnapi munkábamenetelt még valahogy meg kell oldani, mert akkor csak a taxi marad, ha nem talál valaki erről járó kollégát, akihez ugyan szintén pénzért, de betársulhat. Ez azért vélhetően olcsóbb, mint a taxi.
Vasárnap reggelre lerendelték valami papírmunkára 1/2 9-re. Felkeltünk jó korán, hogy 7-kor el tudjon indulni gyalog, de aztán akkora eső volt, hogy végül taxit hívtunk 8-ra. Azért azt ne gondoljátok, hogy kimaradt volna a gyaloglás, 15 perc alatt végeztek és jöhetett volna haza, ha lett volna mivel, de nem volt még busz.
Aztán ma reggel keltünk 3/4 5-kor, hogy fel tudjon menni időre a Greyhundos buszhoz, amire, mint hétvégén kiderítettük, nem jó a buszbérlete, amit pénteken vettünk. Így azért külön kellett fizessen ma reggel, holnap pedig megvesszük a jót lenn a városban, mert az úgy tűnik csak papíralapon kapható. Az m-ticket árát pedig visszautalták, néhány nap múlva megkapjuk.
Mayával ma reggel mentünk Port Talbotba a sebészetre. Azt nem állítanám egyértelműen, hogy minden pillanatát élveztem volna.
De voltak azért jó pillanatok is. Induláskor például a buszmegállóban találkoztunk egy cuki kalikó cicussal, aki nagyon kedves és barátságos is volt. Jól jött a cica, hogy Mayámat kizökkentse afeletti morciságából, hogy valamiért nem nagyon sikerült elsőre a sminkje úgy, ahogy ő szerette volna. Mivel első busszal még sosem mentünk, meglepve tapasztaltam, hogy más irányban megy, mint napközben szokott. Bennünket ez a változtatás szerencsére nem érintett. Miután leszálltunk a buszról, épp azon beszélgettünk, hogy hova és mikor is kellene mennünk automatázni, odalépett hozzánk egy 40 körüli asszony, hogy hallotta a magyar beszédet és ott lakik nem túl messze tőlünk, ők 8 éve jöttek el. Felajánlotta, ha szükségünk van segítségre, kérdezzük, telefonszámot cseréltünk.
Utána nem sokkal bejött egy busz abba az állásba, ahonnan a mienknek indulnia kellett volna. És itt meg kellett ismét erősítenem azt az elképzelésemet, hogy a swansea-i buszvállalatnál minden megtörténhet és annak az ellenkezője is. Történt ugyanis, hogy a 224-es jelzéssel beállt buszra a rutinos versenyzők rögtön felszálltak, de mivel mi X1-est vártunk, nem is mentünk oda, hanem vártunk türelemmel, mivel a késések nincsenek jelezve. Egy busz ha késik, akkor az nincs is. Rontaná a statisztikát, vagy mi. Erre már fel vagyunk készülve, sőt arra is, hogy nem a jelzett állásba áll be. Na de arra, hogy mikor mindenki beült, bezárta az ajtót, egyszercsak hirtelen X1-re váltja a kijelzőjét, és mikor integetek, hogy jajjajajajaj, mi errre fel akartunk volna szállni, akkor még ő néz ránk furcsállva, hogy de hát itt voltatok, minek nem szálltatok fel, és ahelyett, hogy azt a 2 métert, amit már kitolatott, visszagurulta volna értünk, ott hagyott bennünket. Lehet, hogy a kocsisok irigykedve hallgattak volna.
Na és akkor kezdődött az újratervezés. Barátom a googlemaps, segített, hogy mikor mi jön legközelebb, így volt időnk át menni a Tescoba pénzért, amiről innentől kezdve már majdnem biztosra vettem, hogy kelleni is fog.
Amit talált nekem a googlemaps, az az volt, hogy jön a National Express luxusbusza és 15 perc alatt eldob bennünket Port Talbotba a buszvégállomásra. Onnan pedig a 226 számú helyi járattal, amire megint csak nem érvényes a jegyünk, kell tovább menni a klinikára. A nehézségek csak nem akartak tágítani tőlünk, a sofőrnek nem tudtam apró híján fizetni, de miután többeket megkérdeztem, a kollégáit is, azt mondta, mindegy, menjünk, elvisz ingyen. Itt 6 fontot spóroltunk, de mikor beértünk Port Talbotba, hiába vártuk a 226-ost, mert nem jött, a 9 óra viszont vészesen közeledett. Gyalog viszont már nem volt annyi időnk, hogy fél órácskát sétálgassunk. Szóval taxiba ültünk és a mielébb megmentett 6 fontnak búcsút is intettünk. Cserébe egy irgalmatlan cigiszagú, büdös taxiban utazhattunk, ahol is Mayám nadrágja a combján, hátul megadta magát. Szerencsére hosszú kabát volt rajta Abigélnek köszönhetően, aki is 100-110 km/órás széllel jött.Nagyjából félúton találkoztunk a 226-ossal, ami még a buszpálya felé ment éppen. Mikor felmentünk becsekkolni a rendelőbe, akkor derült ki, hogy reggel volt valami nagy baleset és amiatt csak üljünk le és várjunk türelemmel az orvosra, aki remélhetően előbb-utóbb ideér. Vélhetően emiatt csúszott a busz érkezése is.
Aztán végül mindenki befutott. Elkedélyeskedtünk, miközben Mayám lábát abrichtolták. Érdekes volt, hogy maga a helység olyannyira volt puritán, hogy még egy fűtőtest sem volt benne, a klíma pedig vagy nem működött vagy csak nem akarták elindítani. Én mindenesetre fáztam. A másik ami figyelemreméltó volt, hogy minden, ami egy ilyen műtéthez kell, eszközök, pólyák, szorító, stb. ott volt egy bebugyolált, jól lezárt, azonosítókkal ellátott steril tálcán, névreszólóan.
Eleinte kicsit aggódtak, hogy műtét után Maya hogy veszi vissza majd a bakancsát. Mikor megláttam, hogy mekkora bucikat csináltak, már én is aktívan aggódtam, de végül belefért.
Visszafelé volt egy busz nem túl messze, oda elsántikáltunk, és aztán jött a visszafelé jövő X3-as. Még láttuk Csücskömet az ablakból, de a telefon vonalak remek minősége miatt Facebookon kezdtünk beszélgetni, hogy akkor Swanseaban megvárjuk.
Itt még volt annyi időnk, hogy a Wilkoba bemenjünk venni Csücskömnek jólláthatósági mellényt hajnalokra, estékre.
Mikor hazaértünk, a szemüveges előtt még volt némi idő, így tudtam beszélni az iskolával, hogy pénteken megy Maya először majd, a bérlet ügyet sikerült részben rendezni, és lemondtam a szerdára tervezett fodrászát is Mayának. Mayám ebéd után aludt is egy rövidet, szerencsére magától ébredt, nem kellett kelteni.
4-kor átmentünk a szemüvegéért és vittük Liliéit is. Mindkettő oly mértékben volt csálé, hogy nem lehetett így hordani őket. Mayáét szépen beállították, Lili szemüvegeivel is próbálkoztak, de aztán abban maradtak, hogy lehet, mégis csak ki kellene őket cserélni, mert vackok. Viszont a manager kinn telefonozott valahol a Tescoban, találkoztunk is vele. Kérték, hogy kicsit később menjünk vissza és majd akkor ő megmondja, hogy mi is legyen. Na, és akkor jött el a mágikus pillanat, mikor ripityomra szétszedte előbb az egyik, majd a másik szemüveget és addig melegítette, hajlítgatta, míg végül jó lett mágiscsak.
szombat, november 07, 2015
Egyenlőre Amazon
Nagyon mozgalmas hetünk volt.
Hét elején, ahogy az lenni szokott, angolon voltunk, előtte lementünk a központ közelében levő munkaügyi központba, hogy mondanának valami okosat. Nem mondtak. Ott csak azokkal foglalkoznak, akik már valamilyen munkakeresési támogatást kapnak.
Délután az volt az újabb jó hír, hogy a kisebbek, annak ellenére, hogy jól megbeszéltük még hétfőn, hogy senki nem lesz itthon kedden, nem vittek kulcsot és délután kissé zaklatottan hívtak bennünket, hogy nem tudnak bemenni. Persze az eső esett, mi pedig a ha nem is az ellenkező irányba, de a Lidl felé indultunk hazafelé. Akartunk hazahozni egy ruhaszárítót, meg talán egy kenyeret. Aztán erre a hírre, hogy nem tudnak bemenni, kettéváltunk, Csücsköm elindult haza a gyerekekhez én meg a Lidlbe a szárítóért. Ő hazaért, és elindult visszafelé értem én meg a buszon voltam és jól elkerültük egymást, de ez már csak akkor derült ki, mikor hazaértem és kerestem. Na, akkor fordult vissza. Kicsit küzdöttünk a szárítóval, hogy hogyan is kellene összeállítani, de mint kiderült nem voltunk eléggé erélyesek vele, azért nem akart úgy maradni, ahogy kellett volna neki.
Aztán Csücsköm szerda reggel megelégelte, hogy senki nem reagál semmilyen CV-re ami a szakmájába vágna, a hirdető portálok meg mindenféle hülyeséget is elküldenek. Hiába van bejelölve Swansea és nem túl nagy körzete, boldogan küldik a leedsi, aberdeeni ajánlatokat is. Akik meg itt hirdetnek, szinte csak valamilyen vezetői pozícióra keresnek embert. Ő pedig nem gondolná, hogy ott kellene kezdenie, de nem is talált a profiljába vágó főnöki állást.
Tehát elővette a B tervet, ami nem túl rózsás, ám időleges megoldás lehet. A B terv az az volt, hogy ha minden kötél szakad, akkor megy az Amazon webáruház összekészítő raktárába dolgozni. Nem túlságosan vonzó az ajánlat. 4 nap 10 óra 3 rövidke szünettel. Talán van kétszer 15 perc és egyszer fél óra ebédszünet. Persze semmit nem lehet bevinni, alkoholt, drogot fogyasztani, stb.
Ez utóbbi kettő nem fenyeget egyébként sem bennünket, mert annyira drága minden alkoholféle, hogy rá se nézünk még egy üveg borra sem.
Pénteken kellett lemennie 10 órára az ügynökséghez, ahol aztán végülis felvették. Drog és alkohol tesztet csináltak és most törjük a fejünket, hogy hogy fog munkába járni.
Hét elején, ahogy az lenni szokott, angolon voltunk, előtte lementünk a központ közelében levő munkaügyi központba, hogy mondanának valami okosat. Nem mondtak. Ott csak azokkal foglalkoznak, akik már valamilyen munkakeresési támogatást kapnak.
Délután az volt az újabb jó hír, hogy a kisebbek, annak ellenére, hogy jól megbeszéltük még hétfőn, hogy senki nem lesz itthon kedden, nem vittek kulcsot és délután kissé zaklatottan hívtak bennünket, hogy nem tudnak bemenni. Persze az eső esett, mi pedig a ha nem is az ellenkező irányba, de a Lidl felé indultunk hazafelé. Akartunk hazahozni egy ruhaszárítót, meg talán egy kenyeret. Aztán erre a hírre, hogy nem tudnak bemenni, kettéváltunk, Csücsköm elindult haza a gyerekekhez én meg a Lidlbe a szárítóért. Ő hazaért, és elindult visszafelé értem én meg a buszon voltam és jól elkerültük egymást, de ez már csak akkor derült ki, mikor hazaértem és kerestem. Na, akkor fordult vissza. Kicsit küzdöttünk a szárítóval, hogy hogyan is kellene összeállítani, de mint kiderült nem voltunk eléggé erélyesek vele, azért nem akart úgy maradni, ahogy kellett volna neki.
Aztán Csücsköm szerda reggel megelégelte, hogy senki nem reagál semmilyen CV-re ami a szakmájába vágna, a hirdető portálok meg mindenféle hülyeséget is elküldenek. Hiába van bejelölve Swansea és nem túl nagy körzete, boldogan küldik a leedsi, aberdeeni ajánlatokat is. Akik meg itt hirdetnek, szinte csak valamilyen vezetői pozícióra keresnek embert. Ő pedig nem gondolná, hogy ott kellene kezdenie, de nem is talált a profiljába vágó főnöki állást.
Tehát elővette a B tervet, ami nem túl rózsás, ám időleges megoldás lehet. A B terv az az volt, hogy ha minden kötél szakad, akkor megy az Amazon webáruház összekészítő raktárába dolgozni. Nem túlságosan vonzó az ajánlat. 4 nap 10 óra 3 rövidke szünettel. Talán van kétszer 15 perc és egyszer fél óra ebédszünet. Persze semmit nem lehet bevinni, alkoholt, drogot fogyasztani, stb.
Ez utóbbi kettő nem fenyeget egyébként sem bennünket, mert annyira drága minden alkoholféle, hogy rá se nézünk még egy üveg borra sem.
Pénteken kellett lemennie 10 órára az ügynökséghez, ahol aztán végülis felvették. Drog és alkohol tesztet csináltak és most törjük a fejünket, hogy hogy fog munkába járni.
vasárnap, november 01, 2015
Halloween
A tegnapi nap több szempontból is érdekes volt. Domi és Maya délelőtt elmentek Domi osztálytársaival találkozni, jó nagyot gyalogoltak. Oda is és visszafelé is. Itthon nem nagyon ettek, csak inkább egy kicsit regenerálódtak és Maya némi, általunk még péntek délután vásárolt kencével kimaszkolta magukat estére. Négy óra körül indultak, de akkorra már kezdett is sötétedni, és megint körbejárták a fél várost a délelőtti társasággal, de már kifejezetten csokigyűjtési céllal. Valamikor 1/2 nyolc körül szóltak, hogy esetleg kérnének hazafelé díszkíséretet az iskolától.
Eredetileg úgy volt, hogy megyünk mindketten, de nekem reggel óta rettentően fájt a derekam és estére már lépni is alig bírtam, így csak apjuk ment értük. Én itthon biztosítottam az érkező gyermekek ellátását csokival. Nagyjából úgy 4-5 csoport jött 6-8 gyerekkel. Helyesek voltak, mert összeálltak a kisebbekkel a nagyobbak és általában valaki felnőtt is ment velük úgy háttérből megfigyelőként. Szépen rá voltak ők is készülve, felöltözve, kimaszkolva, kifestve.
Az este csúcspontja azonban az volt, hogy miután felküzdöttem magam az emeletre, kiderült, hogy valami miatt nem működik hirtelen a zuhanyunk vízmelegítője. Fel van minden kapcsolva, a kismegszakítója is jó, de valahogy mégsem kap áramot, talán a kapcsoló tárcsája pukkant meg.
Meglehetősen nagy bénázás volt részemről a fürdés ezek után a fürdőkádban, de ahogy elhallgatom a gyerekeket, ők is küszködnek. Majd holnap reggel azzal kezdek, hogy hívom Selmát az ügynökségnél, hogy sürgős segítség kellene.
Reggel megfigyeltem, ahogy a szarka mitsem törődve a madarászok véleményével, miszerint ő nem csinál ilyesmit, mert az billegős, állt a cinkegolyón és az előtte levő mogyorós zacsit fosztogatta nagy erőkkel. Azt gondoljuk, hogy az első néhány cinkegolyó eltüntetése is a szarka számlájára írható.
Nem akarok senkit sem keseríteni, de itt ma gyönyörű idő volt, egy szál pólóban lehetett kinn lenni a 17 fokban.
Eredetileg úgy volt, hogy megyünk mindketten, de nekem reggel óta rettentően fájt a derekam és estére már lépni is alig bírtam, így csak apjuk ment értük. Én itthon biztosítottam az érkező gyermekek ellátását csokival. Nagyjából úgy 4-5 csoport jött 6-8 gyerekkel. Helyesek voltak, mert összeálltak a kisebbekkel a nagyobbak és általában valaki felnőtt is ment velük úgy háttérből megfigyelőként. Szépen rá voltak ők is készülve, felöltözve, kimaszkolva, kifestve.
Az este csúcspontja azonban az volt, hogy miután felküzdöttem magam az emeletre, kiderült, hogy valami miatt nem működik hirtelen a zuhanyunk vízmelegítője. Fel van minden kapcsolva, a kismegszakítója is jó, de valahogy mégsem kap áramot, talán a kapcsoló tárcsája pukkant meg.
Meglehetősen nagy bénázás volt részemről a fürdés ezek után a fürdőkádban, de ahogy elhallgatom a gyerekeket, ők is küszködnek. Majd holnap reggel azzal kezdek, hogy hívom Selmát az ügynökségnél, hogy sürgős segítség kellene.
Reggel megfigyeltem, ahogy a szarka mitsem törődve a madarászok véleményével, miszerint ő nem csinál ilyesmit, mert az billegős, állt a cinkegolyón és az előtte levő mogyorós zacsit fosztogatta nagy erőkkel. Azt gondoljuk, hogy az első néhány cinkegolyó eltüntetése is a szarka számlájára írható.
Nem akarok senkit sem keseríteni, de itt ma gyönyörű idő volt, egy szál pólóban lehetett kinn lenni a 17 fokban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)