Kávédaráló

Azzal egy kicsit elmaradtam, hogy az előzőekben elhalálozott turmix gép részlegesen pótolva lett. Azért csak részlegesen, mert csak a daráló részét pótoltam most hirtelen, mert itt áll a rengeteg mák a mélyhűtőben, aztán még csak megdarálni sincs mivel. Így aztán az Amazonról lett egy Tefal kávé, fűszer és olajos magvak darálására alkalmas kis szerkezet, ami kísértetiesen emlékeztet Ilosvay nagyanyám kávédarálójára. Remélem kitart olyan sokáig, mint az kitartott. 
Annak ellenére, hogy azt ígérték, csak most fog megjönni a héten, már múlt hét pénteken megérkezett és mivel a hét vége felé már egész jól voltam, sütöttem is mákos bejglit.  Kicsit négergyerekek lettek, de nem tragikus, finom lett viszont. 
Csináltam még gyümölcskenyeret és egy másikat gyümölcs nélkül, csak csokival. A citromhéj, amit elfelejtettem, na, az nagyon hiányzik belőlük, de már annyi nem volt bennem, hogy elmentem volna érte boltba. 

Vaníliás cukor és társai

Már biztos írtam, hogy a boltokban nem láttam sehol sem vaníliás cukrot és nem is ismerik, vanília kivonatot használnak helyette. Bizonyos dolgokhoz jó is, de nem mindenhez. Így tovább keresgéltem, többek közt az Amazonon és az ebay-en is. Az amazonon csak úgy lehet venni, jó borsos áron, 5font / 5 csomag, hogy előbb veszel valamit, ami majdnem 20 font, és akkor, hogy elérd a 20 fontos ingyenes kiszállítást, lehet mellé rendelni ilyen apróságokat. De csak úgy magában nem. 
Aztán ahogy így nézegettem a képeket, szembejött vaníliás cukor is és habfixáló is lengyel felirattal. Mivel mindkettőt kerestem, megörültem, hogy talán a lengyel boltban lesz, és talán nem aranyárban. Ma, mikor mentünk le a városba, leszálltunk és bementünk az utca egyik végén levő lengyel boltba, aztán némi vaníliacukorral megpakolva, továbbmentünk a másikba, ahol már kaptunk habfixálót is. Szóval ennek is meglett a forrása. 

Ne kiabáljuk el,

de két napja mintha jobban lennék. Már nem, vagy csak nagyon ritkán megy fel a hőmérsékletem és meg sem közelíti a 39 fokot. Úgy 37,5-37,7 körül megáll. A közérzetem is sokkal jobb. 

Azért a szomszédok itt is tudnak alakítani, pontosabban a közvetlen házszomszédunk. Itt nem a motoros permetezővel vagy fűnyíróval támadnak szombat reggel 1/2 8-kor, hanem gyerekkel. Van két fiú, egy ötéveske és egy 15-16 év körüli srác. Kapták ugye azt a trambulint és 1-2 barát is néha átjön ugrálni. Most pénteken és szombaton ez volt a program. Esőben kinn ugráltak és ordítottak hozzá, ahogy a torkukon kifért. Közben a mama, hogy nehogy mások megelőzzék az idei medenceállításban, kihozta és beüzemelte a jacuzzinak látszó tárgyat, ami gondolom tán a vizet is melegíti, és hogy kimaxolják az élvezeteket, még grilleztek is egyet az esőben. Mindezt akkora hangzavarral, mintha egy egész focistadiont kellett volna betölteni hanggal. Mire végre csend lett, éppen elegem lett az egészből. 

A húsvét persze megint eltért a megszokottól. Még szerencse, hogy idejében bevásároltam a nyuszitojásokat és egyebeket, de mindez mit sem ért volna, majdnem elfelejtettem, hogy mikor jön a nyuszi, és hogy nekem kell összekészítenem mindent. De szombat késő este azért kiugrottam az ágyból és még minden csomagot összeállítottam. Itt ilyen kis kosárkákat lehetett volna venni tojásvadászathoz, de végül jól meggyőztük egymást Csücskömmel, hogy majd beletesszük valami másba. Aztán tényleg. Volt itthon 4 egyforma kilós dobozom, amiben krumplisalátát szoktam venni a Lidlben és abba tettem bele mindenkinek a csokiját. Itt nem lehetett volna kimenni a kertbe keresgélni, nincs hova.

Szerencsére nem sikerült rossz minőségű csokit vennem, minden finom lett. 

Sonkát nem főztem, mert itt ugye olyan nincs, amit Magyarországon szoktunk venni, de senki nem sírt érte. Vagy ha lehet is kapni, akkor aranyárban. 

Vírus vagy ki tudja mi?

Hát az a valami, amiről szombaton derült ki, hogy rámugrott, az nem tágít. Egyenlőre minden napra jut 2-3 nagy belázasodás, aztán utána jobb. Ha sikerül elkapnom még az elején, akkor megúszom a hidegrázást, akkor "csak" lázas leszek, ami 38-39 fokot jelent. Ilyenkor azért már jellemzően lapítok, amíg le nem megy úgy 37.5 környékére. Szerencsére Lili segít, bár néha ennek ellenére van, hogy úgy néz ki a konyha, mintha bombatámadás érte volna. 

Tegnap ért véget az angolnak ez a kéthónapos ciklusa, április 20-án indul újra. 

Szombaton dolgoztam!

Annyira idejében odaértem, hogy még korán is volt, de azért mikor láttam a többieket bemenni, mentem utánuk. Beosztottak egy földszinti kioszkba, ahol úgy tizen dolgoztunk összesen. Többen voltak, akik már visszajárók voltak, de kezdőkkel is találkoztam. Nekem is feltették a kérdést, hogy a pultban akarok-e dolgozni, vagy inkább mennék a konyhába. Hát az utóbbit választottam inkább. Kicsit sem voltam biztos abban, hogy a hangzavarban képes lennék megérteni egy-egy rendelést. Hátul a konyhában viszont megmutatták, hogy mit kell csinálni és lehetett vele haladni. A magam részéről azért arra jutottam, hogy ha véletlenül focimeccsre támadna kedvem menni, akkor egyáltalán nem ilyen helyen akarnék jól lakni. 

Az étellel biztos nem volt baj, csak annyira le volt minden egyszerűsítve, hogy nagyon. A hamburger az egy darab, igaz méretes hús, egy szelet sajt és egy hamburger zsömle volt. Se zöldféle, se mustár, se ketchup, semmi. 

A másik, ami a minimalizmus jegyében készült, az a hot dog volt. Volt egy bagett és egy hosszú hot dog virsli forrón, aztán jó napot. Kinn az előtérben, ahol a népek álldogálltak, ott azért volt kitéve mindenféle szósz, de hogy azt hogy oldották meg a vevők, hogy rátegyék, azt nem tudom. Ilyen kis etető polcok nem nagyon voltak. 

Munka előtt át kellett öltözni részben, adtak fekete polót és egy thermo pulóvert, a ruháinkat és a táskánkat pedig be kellett csomagolni egy nagy zsákba és azzal a nagyon erős kábelkötözővel összezárni. 

Addig, amíg nem lett nekünk egy kis szünet, egész rendben volt minden, de akkor valahogy hirtelen el kezdett rázni a hideg, de annyira, hogy alig tudtam bármit is csinálni, vagy ha mégis, akkor nagyon remegő kezekkel. Valószínű, hogy valami már akkor bújkált bennem, mert aztán itthon is volt még ilyen tegnap délután és éjjel. A délutánit jobban átvészeltem, mert rögtön bevettem lázcsillapítót, de éjjel, az maga volt a katasztrófa. Már csak arra ébredtem, hogy annyira ráz a hideg, hogy levegőt alig kapok miatta olyan izmaim is mozognak, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek.

Aztán nagy nehezen felöltöztem pulcsi, mellény, zokni, nadrág plusz egy takaró és szégyen szemre így másztam  vissza az ágyba, de sok alvás nem nagyon lett belőle, gyógyszer ide vagy oda. 

Ha egy üzlet beindul....

Tegnap reggel Maya, hajnalok hajnalán, felhívott, hogy mennék fel kicsit átmozgatni a lábát, mert nem tud ráállni. Próbált üzenetet küldeni a messengeren, de akkor még éjszakai  üzemben volt a telefon, így nem jött át az üzenet. Sirdogált, hogy fáj neki, de azért azzal már nem kisérletezett, hogy vajon itthon maradhatna-e. És milyen jó is, hogy elment! Angol órán mindent értett és ez nagyon tetszett neki. Mindattól függetlenül, elég későre ért haza. Valahonnan útközbenről felhívott, hogy nem akarnék-e elé menni, de mondtam, hogy nem,mert éppen a függönyükkel küzdöttem. 

Az a függöny, amit még a kezdetekkor vettem, az olyan, hogy van egy vékonyabb világos színű anyag ami az utcára néz, és van egy másik vékony anyag, ami barnás árnyalatú, kissé csillogós. Na mármost, egyik sem annyira sűrű, hogy tényleg jelentősen sötétítsen a szobán, Lili pedig valahogy nem bír világosban aludni. Napok óta 6-1/2 7 körül kel, pedig nem kellene neki, csak épp felébred a világostól. Ezt próbáltam meg orvosolni egy hatalmas, szerdán vásárolt fekete anyaggal, amit belevarrtam végül a két függönyrész közé. Mert annak van értelme, hogy a világos legyen kifelé és hogy a szép barna legyen befelé, így a kettő közé került a fekete, csak egészen birkózás jellege volt a dolognak. A függöny alapból 180*220 cm, az anyag, amit vettem pedig 240*360 cm. számomra szinte kezelhetetlen nagy volt az egész. De estére csak kész lettem vele, kíváncsian várom, hogy legalább volt-e értelme. A másik dolog, amit megvarrtam, az Csücskömnek az egyik farmer inge, ami lassan azért ki fog múlni. A gallérját próbáltam megreparálni valahogy, mert már tűrhetetlenül foszladozott. Ahogy Magyarországon a second hand boltokban szinte bárhol lehet kapni farmeringet, itt egyáltalán nem találtam, venni pedig még nem akartunk, főleg, hogy drága és dolgozni kellene, nem virítani vele. 


Aztán valamikor 3-4 körül még tegnap felhívtak abból az otthonból, ahol voltam a múlt héten, hogy ha tudok referenciát adni, akkor mégis csak rám esett a választás. Az egyik, akit tudok esetleg, az Haley az lakásügynökségen, a másik, akit még meg kell kérdezzek, esetleg az egyik tanárunk az angolon, hátha beérik velük. De ez még ugye nem lefutott ügy, úgyhogy nem is nagyon emlegettem, hogy agency worker lettem, hiszen még van néhány kör. 

Kis lépés vagy ki tudja? Frissített változat

Délelőtt felhívtak, hogy szombaton kellene mennem dolgozni a Liberty Stadium-ba, tudnék-e. Csak az volt a kérdés, hogy este haza tudok-e jönni valahogy, de úgy néz ki, igen. Szóval lett egy agency szerződésem és az ügynökségen a hölgy, akivel beszéltem, azt  mondta, hogy leszek én még nagyon elfoglalt is. A részleteket majd később, ez most csak amolyan gyorshír.

Szóval a részletek. Küldött a hölgy egy levelet, hogy hova is kellene mennem a regisztráció miatt vagy ma, vagy holnap, de nem csak a hozzávetőleges címet küldte, hanem küldött mellé egy térképet is, amit bár ne tett volna. A kettő ugyanis nagyjából 30 perc buszozásra és negyed óra-20 perc sétára van egymástól. Én mentem a térkép alapján és amikor már sehogy sem akart stimmelni a dolog, akkor bementem egy céghez érdeklődni, hogy mondanák már meg, hogy  hol van az amit keresek. Azt pontosan nem tudták megmondani, hogy hol van, de hogy ott nincs az biztos. Az a rész, ahol jártam, máskülönben nagyon szép helyen van, ha jól láttam, tán medvehagyma is terem arrafelé, bár nem álltam neki megvizslatni. Miután kiderült, hogy biztosan nem jó helyen járok, nekifogtam újra átolvasni a levelet, amire otthon nem nagyon volt időm, hiszen sietnem kellett, hogy még dél előtt odaérjek. Akkor még reménykedtem, hogy tudok menni angolra. Mikor ott voltam már kukutyinban, már nem nagyon bíztam ilyesmiben. Végül kiszöszöltem, hogy nagyjából hova is kellene mennem. Vissza a városba, le a kikötő környékére, aminek ezen a részén még nem jártunk soha. Azért ahhoz képest, hogy ide az ügynökség irodájába gondolom jó sokan járnak, nem nagyon van kitáblázva, vagy háromszor elmentem mellette, és többeket kellett megkérdezzek, hogy merre is van és még akkor sem találtam. Aztán véletlenül felpillantva mégis csak megláttam egy feliratot, de a feljáratot csak telefonos segítség után leltem meg. 
A regisztráció mindenféle papírok kitöltése, aláírása, lefénymásolása volt. És  szombaton megyek dolgozni a stadionba. Ott nyilván lesznek kis kioszkok, ahol eladnak enni-innivalót, esetleg egy részét ott készítik, majd meglátjuk, mit kell pontosan csinálnom. Szombaton okosabb leszek. 

Maya újra iskolában

Reggel jó korán felkeltette magát Maya, hogy elkészüljön a sminkjével és idejében elinduljon. Fél 8 körül indult és már negyed 9 körül ott is volt. Ahhoz képest nem is annyira rossz idő. Írta, hogy elfáradt. Azt próbálom neki letolni a torkán, hogy igyekezzen jobban a lábát normálisan tartani, nem kifordítani balra, mert úgy vélhetően sokkal fárasztóbb a gyalogolás, mintha rendesen tartja a lábát. Mondani sem kell talán, hogy a leggyakrabb válasz erre, hogy hagyjál. :(

Nagyot akar a szarka...

Az valahogy lemaradt a hét krónikájából, hogy Dominik kedden beteget jelentett és egész héten itthon volt végül. Lázas nem volt, viszont annál jobban taknyos és köhögött, meg  fájt a torka. Ma ment megint suliba és már vitte a hírt, hogy szerdán Maya is megy. Most már akárhogy is, ha négykézláb, akkor úgy, de muszáj mennie a suliba, pedig azt látom rajta, hogy nagyon nem akar. Nem tudom, hogy mi a csuda baja van a sulival, osztálytársakkal, azon kívül, hogy még mindig nem volt ott eleget ahhoz, hogy legyen ott valaki barátja. 
Ő pedig valahogy úgy áll ehhez a dologhoz is, hogy mindenki hülye, csak ő a helikopter, ez pedig nem nagyon mozdítja előre a beilleszkedését, bár ebből a kiindulásból ő nem is akar beilleszkedni, magasról fütyül az egészre. Pedig könnyebb dolga lenne. És megint csak ott tartunk, hogy szépek lehetünk, de okosak nem. Mármint mi, felnőttek. 

Vasárnap délelőtt elhoztuk Csücsköm szemüvegét, ami tényleg csak a közvetlen olvasásra jó neki. Már a fél méterre levő monitort nem látja jobban vele, sőt. 
Úgy néz ki, Lili egyik szemüvegét vissza kell vinni, mert a fényre sötétedést, amit kértünk, nem tudja egyáltalán. Valami réteg van rajta, de nem csinál semmit. 

Délután pedig Mayával felmentünk a Ravenhill parkba, ami nem túl messze van innen. A télen, azt megcsodáltuk, hogy a fák hogy bírják a kiképzést ebben a rengeteg esőben, de azért most, hogy mentünk a parkba, több fát láttunk megrongálódva a viharoktól és egy nagyon nagyot pedig kidőlve találtunk. 

Ma pedig összekötöttük a "kellemest" a hasznossal. Ebéd után Mayával egyetemben felmentünk a Lidlbe, hogy holnapra legyen valami ebédnek való is és ne holnap kelljen kapkodjak az ebéd miatt. Ugyanis hetek óta először Csücsköm is tud jönni angolra, mert a pénteki órát ezen a héten és a jövő héten áttették keddre. Úgyhogy holnap korán kell menni, de addigra már kellene legyen ebéd is. 

Most már tudom, hogy miről beszél a közmondás, amikor azt mondja, hogy nagyot akar a szarka, nem bírja a farka. 
Van itt egy szarkapár a Tesco területen, de pont úgy rakják a "fészküket", hogy lehet látni amit csinálnak. Fészeknek nem nagyon nevezném, vagy ha mégis, akkor a szövőmadarak Afrikában biztos sírnának, hogy ezt fészeknek nevezi valaki. Inkább tákolmány. Akkora ágakat cipelnek, hogy tényleg megkérdőjelezendő az a rengeteg ész, amit az eleség begyűjtésekor látunk. Van, hogy fog egy amúgyis nagy gallyat, elindul vele a fészekhez, de aztán út közben meglát valamit, ami megtetszik neki és megpróbálja azt is felvenni a csőrébe. Néha sikerül, néha nem. Ha sikerül, akkor a fészeknél szerencsétlenkedik, hogy hogyan is tegye le, hiszen az ágak között mindúntalan beleakad a csőrébenlevő a már ott levő ágakba. Szóval fáradságos munka nekik az építkezés. 

Hortenzia

Csütörtökön hazafelé bementünk Mayával a Lidlbe és az egyik fő oka ennek a bemenetelnek a hortenzia volt. Egész idáig tudtam a létezéséről, de avalahogy eszembe sem jutott volna, hogy nekem ilyesmire szükségem lenne. Aztán mégis. Ősszel itt az utcában is, meg mindenfelé rengeteg hortenziát láttam és nagyon megtetszett viszont, mindenhol a csillagos égben volt az ára. A Lidlben pedig úgy harmadáron megkaptam, így meg is vettem egyet, rózsaszínt. Szegényt ma reggelre majdnem meg is öltem. Azt olvastam róla, hogy szereti a vizet, de azt elfelejtették odaírni, hogy konkrétan úszni szeret benne, vagy mi. Úgyhogy ma reggel, mikor a nagy lekonyulást észleltem, aláöntöttem 2 részletben vagy fél liter vizet és nagyjából 2 óra múlva olyan volt mint tegnap, kicsattanóan egészséges. 

Fél kudarc, fél siker

Nahát a tegnapi interjú után csodálkoznék, ha visszahívnának. Először is azon akadtak el, hogy miért is nem tudok semmilyen ajánlót felmutatni. Nem nagyon sikerült megértsék, hogy még nem dolgoztam UK-ben egyáltalán. De akkor Magyarországról. Mondom az egyik ok, ami miatt eljöttünk, hogy 12 éve nem kapok munkát magamnak. Akkor a college-ból. De mondom már majdnem 30 éve végeztem. Már az intézmény sem ugyanaz, nemhogy a tanárok ott lennének. 
Aztán feltettek néhány kérdést, aminek őszintén értelmét sem láttam, de azért csak feleltem rájuk. Hogy pl. milyen sűrűn kell kezet mosni egy konyhában. Azt válaszoltam, hogy szinte állandóan. De mégis mikor? Legkésőbb a munkafolyamat végén. Miért jó a teammunka a konyhában? Meg hasonlók. Mindegy, most már ajánlást sem tudok szerezni, legfeljebb az itteni tanáraimtól, ha hajlandók rá. Jövő héten kiderül, hogy visszahívnak-e második fordulóra. 
Addig is keresek tovább és pályázok tovább más helyekre. 

A másik, hogy ma voltunk Mayával utoljára a gyógytornásznál. Megnézte a sebet a lábán, megmozgatta a lábfejét is, látta, hogy gyalog jöttünk és én csak úgy a kezemben viszem a botot. Mayát gyógyulttá nyilvánította, csak hát még attól, hogy gyógyult, nem hagyhatja abba a tornáztatását a lábának és azért biztos, hogy fog az még fájni, de muszáj erőltesse, tréningezze, mert a suli nem fog közelebb jönni a kedvéért. 

Sétálunk, sétálunk

Annyi minden volt a mai posztban, ezt majd talán holnap felteszem, csak most, hogy eszembe jutott, inkább leírom, mert aztán holnap kotorhatok az emlékezetem bugyraiban, hogy mit is akartam. 

Szóval, Maya az elmúlt egy-másfél hét alatt már visszaállt az önálló fürdésre is nagy könnyebbségemre. Igaz, most meg, szemben a baleset előtti szokásokkal, majd egy órát áztatja magát a víz alatt, illetve a vízben. Még szerencse, hogy általányt fizetünk, igaz, abból jó sokat, vagy ki tudja. Azért általában az a hozzáállás a dologhoz, hogy ne pazaroljunk, meg remélhetően azért előbb-utóbb visszaszokik a zuhanyzásra. 

Ma is voltunk kinn kétszer is sétálni, kettesben, mert Csücsköm ugyan itthon van, de a múlt szerdán valahogy sikerült jól megfázzon este. Késett neki a busz az Amazonnál jó 15 percet, az X13-as és a 111-es mit tesz Isten, a szokásostól eltérően,  idejében elindultak és a 27/a, ami 18,50-kor indult, szó nélkül otthagyta, pedig nyilvánvaló volt, hogy fel akar szállni rá. A 10 perccel későbbi pedig csak azért nem hagyta ott, mert átvágott a leszálló utasokon át, szinte minden udvariaskodást nélkülözve, hogy nehogy megint lemaradjon. Viszont a 27/a olyan messze van tőlünk, hogy még 20 perc gyalog lefelé a hegyről, ami köztudottan lendületet ad az embernek. És mindehhez volt mínusz 1-2 és a 80-100 km/órás szél. szóval most göthöl, orrot fúj, de már javulgat. 

Ma pedig megjártuk a Tescot Mayával együtt. Választottunk Csücskömnek egy szemüveget, talán a hét végére már kész is lesz. Odafelé, a lépcsősort Maya szinte szabályosan lépegetve mászta meg. A kezemet fogta, mert a fém korláthoz akár oda is fagyott volna. Na jó, nem, de nagyon hideg volt. Viszont váltott lábakkal, ahogy én is mentem, ugyanúgy jött ő is. Azért majd jó lesz, ha valamelyest tud a tempón javítani, mert az út odafelé a suliba nagyjából háromszor annyi, mint a Tescoba és ahogy ma mentünk, azzal a tempóval, nagyjából egy óra lesz neki az út. Arra pedig most leteszem a nagyesküt, hogy Dominik, akárhogy sem szeret egyedül menni a suliba, nem fog 40 perccel korábban elindulni miatta. Valahol meg is értem, nekem sem kényelmes ez a ritmus. 

Ez is, az is

Kicsit visszamennék a múltkori poszthoz. 
Néhány hete jár egy magyar kislány az angolra időnként és persze előfordul, hogy beszélgetünk. Ő is, nagyon ügyesen, csináltatott magának Travelpasst és erről eszmét cserélvén döbbentem rá, hogy az, amit én úgymond készpénznek vettem, hogy biztos Beni 18. szülinapja után keresztet vethetek a kedvezményes utazására, az szerencsére megcáfolódott. Tehát itt nem addig 18 éves a gyerek, amíg be nem tölti, hanem a 19. szülinapjáig. 
Ugyanis a tájékoztató táblán is az van írva, hogy 16-18 éves korig. Az meg valahogy lemaradt, hogy rendesen megnézzem a kártya érvényességét. Ez Magyarországon, az eddigi tapasztalataim szerint, a 18. szülinapon le is járna, mint kedvezmény. Itt nem, egész jövő március 30-ig tudja majd használni a kártyát. 

Valamikor az elmúlt hetekben, mikor már a sokadik zacskó krumplin láttam nagyon hamar a zöldülés jeleit, bevillant, hogy van énnekem pincém, csak nem annak hívjuk és nem úgy néz ki. De hideg és sötét. Ez a Harry Potter szekrényke, a lépcső alatt. Már eddig is használtam mindenféle szárazáru tárolására, de most már ott tanyázik a krumpli, a tojás, meg aminek még hűvös kell. 

Szombaton, a tervek szerint, mákos gubát akartam készíteni, ami el is készült, csak a mák darálásnak áldozatul esett a szerencsétlen turmixgép, aminek volt ilyen kávédaráló feltétje. Éppen sikerült annyi mákot megdarálnom, hogy elég legyen, de aztán a harmadik adag után a gép belsejéből valami vörös fény kezdett kijönni, én meg nagyon gyorsan elengedtem a kapcsolót és kénytelen voltam beletörődni, hogy itt ma már több mák nem lesz darálva, de ezzel a kütyüvel legközelebb sem, sőt, valahogy utána kell járjak, hogy vajon a kereskedő megjavíttatja-e vagy visszafizeti az árát, vagy mi lesz. 

Aztán ami nagy előrelépés volt, tegnap Maya azt mondja, hogy menne vissza a saját ágyába, fel az emeletre, az emeletes ágyra. Hát, akkor nosza, összecuccolt nagyjából, mi felvittük utána az ágyneműket és a maradékot és tényleg fenn aludt. Ki tudtam a kanapé alatt, benne takarítani és mindjárt kicsit jobban néz ki az a szoba. Néhány hónap alatt óriási rendetlenség lett és nem is nagyon lehetett vele mit tenni, hiszen ott volt a kanapé kinyitva, rajta Maya, körülötte pedig mindaz, ami a napjaihoz "elengedhetetlenül" fontos volt. Végre lehet megint tévét nézni, amit ha nem is túl sűrűn, de azért gyakorlásnak csak jó lenne, csak megtennénk, megtettük volna eddig is. 

Beni szokott néha feladatok elé állítani bennünket, leginkább olyanok elé, amikhez zéró, vagy minimális a tehetségünk. A legutóbbi ilyen, az ablakának a húzója volt. Ez egy roló, aminek van egy görgője és valami bogyós húzókája. Először a bogyós húzókát valahogy kiugrasztotta a csigaházból és ott lógott használhatatlanul. Na, azt akkor Csücsköm némileg méltatlankodva, de vissza tudta szuszakolni egy csavarhúzó segítségével. Néhány napra, talán egy-két hétre rá, elszakadt a zsinór. Na, akkor nekifogtam keresni zsinórt, gondoltam talán kapok csak úgy magában. Nem, magában sehogy sincs, de szetben is az ötödik helyen kaptam. Mondjuk nem egy észvesztő tétel, 3 font volt, de mászkáltam érte vagy egy hétig. Na, akkor azt átcseréltük, és mivel eddig az ágyára kellett ráállni, hogy az ablakot le lehessen sötétíteni, cserekor  megragadtuk az alkalmat, hogy átfordítsuk a túloldalra. Néhány nap után ezt is sikerült kiugrasztania a csigaházból, mert elégedetlen volt azzal, hogy mennyire lehet leengedni. Van ugyanis rajta egy akadály, ami állítja, hogy mennyire lehet leengedni. Mi úgy véltük, hogy az úgy jó lesz, mert be se látnak, már világos se nagyon jön be, de még volt vagy 2 cm a párkánytól. Hát azt még jó lett volna, ha inkább szól, hogy szeretné azt is betakarva látni, de nem, inkább erőből megoldotta. Csücsköm meg szegény, próbálta megcsinálni, sikerült is neki, csak szenvedett vele eleget. A keze az amazonbeli pakolástól kissé le van merevedve, fáj is néha, pont nem ezt írta fel neki az orvos. Mostanra már igen határozott kérés lett részünkről, hogy ha valami nem pont olyan, mint ahogy szeretné, akkor még azelőtt szóljon, mielőtt elrontódik. 
Hátha.....

A múltkorában, mikor voltak az ablaktisztítók, megkértem Johnt, hogy a kinti szárító magas rúdján levő csigaházból szabadítsa ki nekem a zsinórt, hogy másikat fűzhessek bele. Sikerült neki az egyik legénye segítségével kiszabadítani, én meg szombaton hoztam új zsinórt és megcsináltam. Hát, lehet, hogy nem ez az előírásos kinézete a dolognak, de legalább működik valahogy. Most legutóbb hagytam rajta néhány csipeszt, hogy a súlytalanságtól a madzag nehogy megint kiugorjon. 

Ez van a ház falánál, 

ez az oszlop aljában, 

ez pedig a görgő vagy 4 méter magasan. 

A hatékonyság jegyében

Hétfőn reggel volt esedékes a gyógytornásznál egy látogatás. Már a múltkor is mentünk volna busszal, ha nem ömlik az eső, de ömlött. Mostanra viszont már volt egy kis gyakorlata Mayának a sétálgatásban, nekem a fegyverhordozásban, így abban maradtunk, hogy menjünk gyalog, busszal. Mivel a buszok hol előbb, hol később jönnek, elindultunk a 8.19-es buszhoz azzal, hogy inkább várjunk ott egy kicsit a megállóban. Hát erre pont nem került sor, mert az előző busz kicsit késett és megvárt bennünket. Mint később kiderült, nagyon kellett nekünk az a néhány perc, mert csak így lehetett elérni a buszpályaudvaron a kórházba tartó 4-es buszt. Ha azzal megyünk, amivel terveztem eredetileg, esélyünk nem lett volna. Biztosan elkésünk. Owain látszólag elégedett volt Maya állapotával és mutatott neki újabb feladatokat, amiket kellene csinálni. Hazafelé már csak egy mankót hoztunk és jövő csütörtökön megyünk megint. 
Mikor hazaértünk odaadtuk Liliéknek a jegyeinket és ők mentek vele tovább angolra. 
Mi ebéd után Csücskömmel átmentünk a Tescoba, hogy megnézessük a szemét, kell-e vajon szemüveg. Kell. Nem túl erős egyenlőre, de hamarosan szükséges lesz megrendelni, hogy ne erőltesse a szemét olvasáshoz. 
Aztán mikor ott végeztünk, kifizettük a vásárlást, amit én időközben összegyűjtöttem és jöttünk haza, hogy visszavegyük a jegyek közül a felnőtt jegyet,  hogy le tudjunk menni a councilba mindenféle papírokat odaadni nekik. Szóval egyszeri 7 font megfizetésével mi is elintéztünk mindent, a gyerekek is voltak angolon, nem kellett taxizni, ami vagyonokba kerül. Még valamikor januárban megcsináltattam Mayának a Travelpassát, ami nélkül 16 év felett felnőtt jegyet kell venni. Most jól jött, hogy már készen van.