szombat, augusztus 15, 2015

Szombatolás

Isteni idő volt, a tegnap kiterített ruhák szépen már délelőtt szárazak voltak, aztán akkor utána a másik 4-5 adag is kikerült a kötélre. Bár fontolóra vettem, hogy kellene venni egy 4 karos szárítót, mert a lik az itt van neki az udvar közepén, csak bele kell állítani és akkor talán könnyebb dolgom lenne, mint így, hogy állandóan lesegetni kell, mi száradt meg és mi nem, és megvárni, hogy ki tudjak teregetni, mert lett hely. Majd még körül nézek, hogy hol van legolcsóbban,

Itt szombaton is jár a postás, így meghozta a bankkártyákat, pinkódokat, és hozott az itteni Tescotól visszatérítést.

Az ebéd ma is kicsit össze-vissza volt. volt maradék husi tegnapról, és sütöttem Stefániát, mert Maya az utóbbi időben nyavalyog, hogy ő nem szereti a csirkét. Nagyon finom krumplit találtunk, ami ugyan nem kifejezetten sült krumplinak való, ám annak nagyon finom. Amit kifejezetten sült krumplinak árulnak, az nem tetszett Dominiknak, és minthogy ő a legfőbb sültkrumpli fogyasztó, fontos a véleménye.

Csücsköm délután elment Mayával és Benivel egy közeli ám de jó nagy parkba sétálni, aztán csak akkor jöttek haza, mikor már cseperegni kezdett és hideg lett. Eső aztán persze nem esett egyáltalán.

Azt írtam, hogy a ház fafödémes, de a szomszéd is kiválóan hallatszik, annál is inkább, mert egyrészről az anyukának van egy jó erős hangja, és nem is törekszik rá, hogy csendes legyen, a másik, hogy ehhez társul egy ténsasszony stílus is. Időnként visítozás, ordítozás hangját hozza a szél, a fal, minden felület. Viszont ha énekel, az is szép, csak néha ötletszerűen átcsap üvöltözésbe. Mivel nem nagyon érteni, hogy mi történik, így szoktak érni bennünket meglepetések,

Ja, és Zsóka este írt egy SMS-t, hogy Bözsi megkerült, mert tegnap este, mikor hazaértek, a két cicát ki kellett engedni, mert Petyi összepisilt mindent, és úsztak benne. Aztán evés után szétszaladtak, és most este csak Bözsi került elő. Talán Petyi is meglesz hamar-hamar.

Még most hadakozok a volt magyarországi szolgáltatóinkkal, mert ugyan én mindent kifizettem, úgy tudom, mégis jött számla a vízről, csatornáről, szemétről. Úgyhogy most levelezünk.

Nincsenek megjegyzések: