csütörtök, augusztus 27, 2015

Ma sem unatkoztunk

Ma reggel a Gower College-ban kezdtünk. Szerencsénk volt, mert reggel 8-kor még szakadt az eső, de mire 3/4 9 körül elindultunk, már elállt. Ma nem is áztunk el. Bementünk a Collegeba és a tanárnéni, akivel találkoztunk az kénytelen volt belátni, hogy tényleg nem tanultak egy szót se a gyerekek, bár Lili igyekezett volna válaszolni, de a kérdéseket sem nagyon értette. Így az lett a végeredmény, hogy egy nulladik osztályba kerülnek, egy idősebb tanárnénivel, alig néhány diákkal. Eddig tán öten vannak a csoportban. 8-án kezdenek, kétszer 2 órában. Kedden és csütörtökön 2-4-ig lesznek itt. Most már csak abban bízom, hogy a másik két helyen nem fog ütközni az időpont és minden lehetőséget ki tudnak majd használni.  

Onnan átmentünk a piacra és üttettünk néhány lukat a Domi nadrágszíjára, amit kaptunk a szövetnadrágjához. Innen átmentünk egy olyan boltot keresni, ahol a google szerint nagyobb méreteket is adnak. Mint kiderült, az a Marks and Spencer volt. De legalább tényleg volt rám nadrág. Aztán a Three-be mentünk, hogy a gyerekeknek is legyen telefonkártyája. Szinte futva értük el a hazafelé tartó buszt és már fél 2-re itthon is voltunk. 

Ebédkészítés közben még bedobtam egy adag mosást, ami mint később kiderült, meg is száradt. Aztán sikerült valahogy elfogyasztani a tejet, úgyhogy ebéd utáni séta keretében hoztunk. Meg találtam Dominak egy mérettel kisebb nadrágot az iskolábajáráshoz, hoztunk egy XS méretű melegítő alsót, de azt majd ki kell cserélni S-re, mert most épp jó, de talán csak egy hétig, kettőig.

Aztán mikor kimentem a ruhákat forgatni, nézegettem az utcafronti tetőt is, és akkor vettem észre, hogy a zöld kis kuka és a lépcső között valami oda nem illő van. Egy csomag volt, amit a postás bácsi valamikor odatett. Nyilván a gyerekek nem nyitottak ajtót. Megjött a vasaló, néhány fontért az e-bayről. 

Aztán még este igyekeztem legjobb tudásom szerint kitöltögetni a különböző nyomtatványokat az orvoshoz, a Council Tax csökkentéshez. Lesz még kérdés, mikor beadjuk mindkettőt, de tovább nem jutok velük. Ja és a nap fénypontja, hogy a napi postával megjött Csücsköm NI száma is. 

Nincsenek megjegyzések: