szombat, augusztus 08, 2015

Gyönyörű idő

Ma igazán nem lehetett okunk a panaszra. Reggel, már mikor mentem a boltba, ugyan 9 fokot írt a telefonomon az időjárásjelző, de egyáltalán nem fáztam egy újjatlan pólóban és egy vékony farmeringben.

Ma volt a napja, hogy utoljára mentem el a kiskocsi nélkül vásárolni. Nem is vettem meg mindent, de annyira tele lett a hátizsákom  és még 2 szatyor is. Viszont ma lett jó ebéd. Sikerült eltalálnom, hogy kellene a gázt állítani, hogy ne legyen semminek semmi baja.

Azt elfelejtettem tegnapról, hogy megérkezett egy, a leírások szerint kempingezéshez szánt szekrényke, amit mi most nem kempingezéshez fogunk használni, hanem rendes bútorként. Lehet, hogy túl egyszerűnek tűnik, de a charity shopban sem találtunk olyasmi szekrényt, amiben polcok lennének, vagy fiókok. Legfeljebb 3-4 fiókos kisméretű komód volt, de azok abban a formában túl sok helyet foglalnak, ahhoz képest, hogy mekkora a hasznosságuk. Ezt beállítottuk a kisszobába, és egyenlőre a lányok rakhatják bele a ruhájukat, és én fogom ide tenni még az ágyneműfélét. Olyasmi, amit igazán szeretnék, úgy 800-1000 font darabja, úgyhogy ráér még bőven.

Tegnap megkaptuk a council taxról (ez valmi olyasmi, mint a kommunális adó, csak hozzácsapják még a rendőrség fenntartását is)  a számlát, hát, eléggé vastagon fogott a ceruzájuk, de már tegnap írtam nekik, hogy vajon a 4 gyerek nem adócsökkentő tényező-e. Ezt csak olvastuk, most, mikor már megjött a levél, mert akkor, mikor benn voltunk, senki nem kérdezte, hogy van-e gyerekünk, mi meg nem tudtuk, hogy ezt kellene hangoztatni, mert különben vagyonokat kell kifizetnünk. Ez így, ha nem változtatnak rajta, akkor 137 font havonta.

A másik, ami meglepetésként ért bennünket, hogy jött egy dörgedelmes levél, hogy szinte azonnal fizessünk TV licence díjat.
Amikor benn voltunk a Virginnél megrendelni az internetet, akkor rendeltünk vele együtt TV-t is. Ott rögtön kérdeztük, hogy hol, mikor és kinek kell fizetni a TV licence díjat, de a leányka, akivel szerződtünk, nem tudta megmondani, ami azért is izgalmas, mert egyrészt eléggé gumiszabályok vonatkoznak erre a TV díjra, másrészt főben járó bűnnek számít, ha az ember nem fizeti, ám mégis, akár véletlenül is olyan tartalmat néz akár mobilon is, ami beleesik ebbe a gumiszabályokból álló felsorolásba.
Szóval, majd ezt is fizetni kell, inkább, mintsem olyan nézésén kapjanak, ami miatt aztán úgy megbüntetnek, hogy a fülünk is ketté áll. Ez mondjuk nem lesz akkora tétel, de azért csak foglalkozni kell ezzel is.

Nincsenek megjegyzések: