Zűrös hétfő

Az előző bejegyzés hirtelen abbamaradt, mert már nagyon késő lett. Szóval a gondjaink ott vannak a közlekedéssel, hogy itt hétköznap reggel 6,27-kor jön az első busz, szombaton egy órával később, vasárnap pedig fél 10-kor. Este 6 után pedig nagyon résen kell lenni, hogy vajon jön-e még busz. 

Csücsköm egyébként még pénteken majdnem hazajött az ügynökségről úgy 20 másodperc után, mert egyrészt nem találták a nevét, és mikor a bevett szokás szerint el kezdte betűzni  a nevét, azt szürte le a hölgy, hogy ő nem is tud eléggé angolul. Haza akarta küldeni, de ő mondta, hogy mindent ért. Erre felküldte a többiekhez. Utána már csak kedvesebb emberekkel volt dolga, de ez az egy mondat eléggé tönkrevágta a napját. Végül felvették és ma a munkavédelmi vizsgát is megcsinálta, úgymond ma volt az első munkanapja. A következő szerdán lesz és vasárnap pedig kötelező túlóra egész nap. A szombat és vasárnapi munkábamenetelt még valahogy meg kell oldani, mert akkor csak a taxi marad, ha nem talál valaki erről járó kollégát, akihez ugyan szintén pénzért, de betársulhat. Ez azért vélhetően olcsóbb, mint a taxi. 
Vasárnap reggelre lerendelték valami papírmunkára 1/2 9-re. Felkeltünk jó korán, hogy 7-kor el tudjon indulni gyalog, de aztán akkora eső volt, hogy végül taxit hívtunk 8-ra. Azért azt ne gondoljátok, hogy kimaradt volna a gyaloglás, 15 perc  alatt végeztek és jöhetett volna haza, ha lett volna mivel, de nem volt még busz. 
Aztán ma reggel keltünk 3/4 5-kor, hogy fel tudjon menni időre a Greyhundos buszhoz, amire, mint hétvégén kiderítettük, nem jó a buszbérlete, amit pénteken vettünk. Így azért külön kellett fizessen ma reggel, holnap pedig megvesszük a jót lenn a városban, mert az úgy tűnik csak papíralapon kapható. Az m-ticket árát pedig visszautalták, néhány nap múlva megkapjuk. 

Mayával ma reggel mentünk Port Talbotba a sebészetre. Azt nem állítanám egyértelműen, hogy minden pillanatát élveztem volna. 
De voltak azért jó pillanatok is. Induláskor például a buszmegállóban találkoztunk egy cuki kalikó cicussal, aki nagyon kedves és barátságos is volt. Jól jött a cica, hogy Mayámat kizökkentse afeletti morciságából, hogy valamiért nem nagyon sikerült elsőre a sminkje úgy, ahogy ő szerette volna. Mivel első busszal még sosem mentünk, meglepve tapasztaltam, hogy más irányban megy, mint napközben szokott. Bennünket ez a változtatás szerencsére nem érintett. Miután leszálltunk a buszról, épp azon beszélgettünk, hogy hova és mikor is kellene mennünk automatázni, odalépett hozzánk egy 40 körüli asszony, hogy hallotta a magyar beszédet és ott lakik nem túl messze tőlünk, ők 8 éve jöttek el. Felajánlotta, ha szükségünk van segítségre, kérdezzük, telefonszámot cseréltünk. 

Utána nem sokkal bejött egy busz abba az állásba, ahonnan a mienknek indulnia kellett volna. És itt meg kellett ismét erősítenem azt az elképzelésemet, hogy a swansea-i buszvállalatnál minden megtörténhet és annak az ellenkezője is. Történt ugyanis, hogy a 224-es jelzéssel beállt buszra a rutinos versenyzők rögtön felszálltak, de mivel mi X1-est vártunk, nem is mentünk oda, hanem vártunk türelemmel, mivel a késések nincsenek jelezve. Egy busz ha késik, akkor az nincs is. Rontaná a statisztikát,  vagy mi. Erre már fel vagyunk készülve, sőt arra is, hogy nem a jelzett állásba áll be. Na de arra, hogy mikor mindenki beült, bezárta az ajtót, egyszercsak hirtelen X1-re váltja a kijelzőjét, és mikor integetek, hogy jajjajajajaj, mi errre fel akartunk volna szállni, akkor még ő néz ránk furcsállva, hogy de hát itt voltatok, minek nem szálltatok fel, és ahelyett, hogy azt a 2 métert, amit már kitolatott, visszagurulta  volna értünk, ott hagyott bennünket. Lehet, hogy a kocsisok irigykedve hallgattak volna. 
Na és akkor kezdődött az újratervezés. Barátom a googlemaps, segített, hogy mikor mi jön legközelebb, így volt időnk át menni a Tescoba pénzért, amiről innentől kezdve már majdnem biztosra vettem, hogy kelleni is fog. 
Amit talált nekem a googlemaps, az az volt, hogy jön a National Express luxusbusza és 15 perc alatt eldob bennünket Port Talbotba a buszvégállomásra. Onnan pedig a 226 számú helyi járattal, amire megint csak nem érvényes a jegyünk, kell tovább menni a klinikára. A nehézségek csak nem akartak tágítani tőlünk, a sofőrnek nem tudtam apró híján fizetni, de miután többeket megkérdeztem, a kollégáit is, azt mondta, mindegy, menjünk, elvisz ingyen. Itt 6 fontot spóroltunk, de mikor beértünk Port Talbotba, hiába vártuk a 226-ost, mert nem jött, a 9 óra viszont vészesen közeledett. Gyalog viszont már nem volt annyi időnk, hogy fél órácskát sétálgassunk. Szóval taxiba ültünk és a mielébb megmentett  6 fontnak búcsút is intettünk. Cserébe egy irgalmatlan cigiszagú, büdös taxiban utazhattunk, ahol is Mayám nadrágja a combján, hátul megadta magát. Szerencsére hosszú kabát volt rajta Abigélnek köszönhetően, aki is 100-110 km/órás széllel jött.Nagyjából félúton találkoztunk a 226-ossal, ami még a buszpálya felé ment éppen. Mikor felmentünk becsekkolni a rendelőbe, akkor derült ki, hogy reggel volt valami nagy baleset és amiatt csak üljünk le és várjunk türelemmel az orvosra, aki remélhetően előbb-utóbb ideér. Vélhetően emiatt csúszott a busz érkezése is. 
Aztán végül mindenki befutott. Elkedélyeskedtünk, miközben Mayám lábát abrichtolták. Érdekes volt, hogy maga a helység olyannyira volt puritán, hogy még egy fűtőtest sem volt benne, a klíma pedig vagy nem működött vagy csak nem akarták elindítani. Én mindenesetre fáztam. A másik ami figyelemreméltó volt, hogy minden, ami egy ilyen műtéthez kell, eszközök, pólyák, szorító, stb. ott volt egy bebugyolált, jól lezárt, azonosítókkal ellátott steril tálcán, névreszólóan. 
Eleinte kicsit aggódtak, hogy műtét után Maya hogy veszi vissza majd a bakancsát. Mikor megláttam, hogy mekkora bucikat csináltak, már én is aktívan aggódtam, de végül belefért.
Visszafelé volt egy busz nem túl messze, oda elsántikáltunk, és aztán jött a visszafelé jövő X3-as. Még láttuk Csücskömet az ablakból, de a telefon vonalak remek minősége miatt Facebookon kezdtünk beszélgetni, hogy akkor Swanseaban megvárjuk. 
Itt még volt annyi időnk, hogy a Wilkoba bemenjünk venni Csücskömnek jólláthatósági mellényt hajnalokra, estékre. 

Mikor hazaértünk, a szemüveges előtt még volt némi idő, így tudtam beszélni az iskolával, hogy pénteken megy Maya először majd, a bérlet ügyet sikerült részben rendezni, és lemondtam a szerdára tervezett fodrászát is Mayának. Mayám ebéd után aludt is egy rövidet, szerencsére magától ébredt, nem kellett kelteni. 
4-kor átmentünk a szemüvegéért és vittük Liliéit is. Mindkettő oly mértékben volt csálé, hogy nem lehetett így hordani őket. Mayáét szépen beállították, Lili szemüvegeivel is próbálkoztak, de aztán abban maradtak, hogy lehet, mégis csak ki kellene őket cserélni, mert vackok. Viszont a manager kinn telefonozott valahol a Tescoban, találkoztunk is vele. Kérték, hogy kicsit később menjünk vissza és majd akkor ő megmondja, hogy mi is legyen. Na, és akkor jött el a mágikus pillanat, mikor ripityomra szétszedte előbb az egyik,  majd a másik szemüveget és addig melegítette, hajlítgatta, míg végül jó lett mágiscsak.