Szóval a hét végén még azt hittük naívan, hogy ennyi, megússzuk egy újabb, szebb, könnyebb, színesebb gipsszel. Arról senki nem beszélt, hogy esetleg műteni kell. Pedig de. Ez pedig valamikor, úgy másfél órai várakozás után feltett új gipsz és egy újabb röntgen után derült ki. Mondjuk innen nézve talán jobb volt, hogy átgipszelték Maya lábát, mert legalább csak akkor kerekedett szegénykém szeme, mikor ketten próbálták irányba állítani a lábát. A múltkor a röntgennél is nyuzgatták, meg a gipszeléskor is, bár ott kapott gázt.
És aztán megint vártunk egy keveset, hogy jöjjön egy doktornő és kikérdezzen, hogy mi és hogyan van Mayával, műtétek, egészségi állapot, stb. Aztán elküldött bennünket vérvételre azzal, hogy csak az a biztos, hogy holnap, azaz ma műtik. Akkor még úgy állt, hogy ágyat keresnek neki, de az nem biztos, hogy lesz, bár ők jobban örülnének, ha nem reggel esnénk be az ajtón, hogy jöttünk műtétre. Kérdeztem, hogy esetleg ehetnénk-e valamit, mert egyáltalán nem azzal indultunk el otthonról, hogy még fél kettőkor is itt leszünk. Mondták ó, persze, és kérték sűrűn az elnézésünket a várakoztatásért. Így aztán 2 vérvétel között ettünk valamit a Subwayben, még ez tűnt a legolcsóbbnak.
Közben próbáltuk tájékoztatni a család itthon maradt tagjait a fejleményekről, de azt sem mindig tudtam, hogy az elküdött üzenetek vajon célba érnek-e egyáltalán. Ugye ez egy relatíve új épülettömb tele betonnal, így a jel se ki, se be. Viszont a vérvétel és az ebédelés miatt kikerültünk ismét a főbejárathoz, ahol egész jól működött minden. Ekkor hívtam fel Csücskömet, hogy mi van velünk és mi várható. Lehet, hogy akkor kellett volna már riasszam Lilit is, hogy kezdjen összepakolni Mayának, de annyira bizonytalan volt, hogy lesz-e ágy, hogy még nem kértem senkit semmi ilyesmire. Úgy két óra után derült ki, hogy lett ágy. Tényleg szerencse a szerencsétlenségben, hogy Maya pont most töltötte a 16-ot, mert így a kórház gyerek égési és plasztikai sebészeti részlegére került.
A nővérke, aki meg volt bízva a mi dolgunk kézben tartásával, szerencsénkre elkísért bennünket, mert ha rám lett volna bízva a dolog, akkor lehet, hogy évek múlva találnak ránk valahol éhenhalva. Az MTV épülete ehhez képest kismiska, pedig a kezdőknek ott sem ártott 3 napi hidegélelemmel felvértezve elindulni megkeresni valamit. Teszek ide egy linket, itt látszik a kóház, de hogy ez mekkora alapterületen van, azt megmondani sem tudom. Iszonyú nagynak tűnik.
És ekkor szóltam Csücskömnek, hogy bocsánat, hogy eltoljuk az egyetlen szabadnapját is, de muszáj lenne jönnnie, mert se ruha, se fogkefe, se semmi nincs nálunk, de már telefonálni is alig-alig tudunk, mert töltő sincs nálunk. Azt is hozzon. Lilikém egész ügyesen összepakolt, csak néhány dolog maradt le, de azt most reggel viszem be.
Maya azt hiszem örült az ellátmánynak, bár így is muszáj volt otthagynunk. Még ott a kórházban hívott a leendő főnököm, hogy ugyan tudja, hogy a feleségével szerdában állapodtunk meg, de az neki nem annyira jó, hogy lehetne-e csütörtök inkább, amikor megyek először. Szinte megkönnyebbülve mondtam neki, hogy persze és röviden vázoltam a helyzetet, amire csak azt mondta, hogy ne aggódjak, csak intézzem a gyerek dolgát és akkor értesít, hogy melyik nap menjek.
Csücsköm pedig ezen a héten 60 órát fog dolgozni, csak szemben az eddigi nyújtott műszakokkal, a keddet is belevették a munkanapok sorába. Ez így azért kicsit kényelmesebb, mert 3,40 helyett elég csak 5-kor kelni. Nagyon sokat számít. És a közlekedés is egy hajszállal egyszerűbb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése