Tegnap, miután Domit útnak engedtem, Lilivel felmentünk a kórházba. Hát ez légvonalban sincs túl közel, de majdnem a városközpontig be kellett menjünk, hogy át tudjunk szállni a 4-es buszra, ami egy viszonylag egyszerű, ám 30 perces út után letett bennünket a kórház előtt. Lilikém szegény nehezen bírta, mint ahogy szinte minden utazást. Ő nagyjából egy órát volt ott velem, aztán hazajött, hogy kicsit legyen még ideje itthon az angol előtt.
Én ott maradtam. Lili még ott volt, mikor többen jöttek egy szerkezettel, ami olyan mint egy porszívóba oltott sarokcsiszoló, csak a korongja kisebb és fogazott kissé. Ezzel a szerkezettel a néni, aki kezelte, szépen kivágott egy sávot a gipsz elejéből, hogy lássák, milyen a bokája Mayának, lehúzódott-e a duzzanat valamelyest és milyen a bőre színe, ruganyossága. Arra jutottak, hogy minden rendben van, lehet műteni. Aztán viszonylag sokáig nem történt semmi különös. Később, úgy 12 félé jött az egyik tanuló nővérke és hozott Maya mindkét kezefejére egy-egy picike tubus krémet, amit ők Magic cream-nek neveztek. Ezzel bekente a kézfejét, aztán valami fólia szerű ragasztólapot tett rá. Tette mindezt azért, hogy ne fájjon, mikor a branült majd az altatóorvos beköti. Nem is fájt neki. Emlékszem, a mandulaműtétkor Mariann nővér a Jánosban ,szegény, csak sűrű elnézéseket kért, hogy nem akarja bántani, de ez most bizony fájni fog. Aztán megint csak ültünk és vártunk. Úgy 2 körül szóltak, hogy most már át kellene venni a műtős ingecskét, mert elindultak a fiúk a kocsival. Aztán így tesületileg, kiegészülve egy tanuló nővérrel, felmentünk egy ilyen előkészítő helyiségbe, ahonnan néhány kérdés után folytattuk az utunkat az altató orvos előkészítőjébe. Itt mindenféle szokásos műszereket tettek Mayára, megkapta a branüljeit, majd nagyjából egy csapásra el is aludt. Ezt az időt, amíg nem volt lenn az osztályon, kávézással, beszélgetéssel töltöttem. Aztán egyszer csak, úgy 5 előtt szóltak, hogy fel kellene mennem a műtét utáni őrzőbe, hogy fordítsak ha szükséges. Mayám elég nehezen ébredt, de aztán közben még fájdalomcsillapítót is kapott több részletben. Nagyjából úgy fél 6-ra találta szállíthatónak a nővérke és akkor megint nagy csapattal visszamentünk az osztályra. Maradtam még egy kis ideig, de már nagyon kellett mennem, mert este lévén a buszok nagyon megritkultak. Meg is orrolt rám Maya, hogy miért megyek el, de az a gyanúm, hogy sokat nem tudtam volna segíteni rajta, mert így is, úgyis hányt, már akkor, mire beértem a vasútállomáshoz. Gondolom annak a sok kemikáliának, amit beletuszkoltak, ki kellett valahogy ürülnie, és a szervezete számára ez volt a legrövidebb út.
Még a vissza fele úton beszéltem Csücskömmel, hogy találkozzunk a 111-es buszon, mert még vásárolni is kellene, mielőtt hazajövünk. 3/4 8 után érünk végül haza. Mayával még többször beszéltünk élőszóban is és cseten is, hát sokat hányt és nagyon gyengének érezte magát. Valamikor áttolták egy másik szobába, de majd reggel meglátom, ott lesz-e még, vagy visszavitték a helyére. Most mindenesetre lassan indulok hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése