Reggel egész korán átmentünk a Tátra utcába. Nem is volt baj, mert még ottértük a szemeteket és a szemetesek akkor jöttek, mikor már ott voltunk bőven. Eredetileg azért mentünk, hogy a cicákat felvigyük az állatorvoshoz és utána fel a menhelyre megőrzésre. Viszont így, hogy ottfogtuk a szemeteseket, némi készpénz fejében elvittek vagy 8 zsák szemetet. Ez így egész jó üzlet volt nekünk.
Aztán lassanként előkerültek a cicák, Bözsi, Anyahajó és Piros. Petyi se égen, se földön. Bedobozoltuk Pirost és Anyahajót és felmentünk velük az állatorvoshoz, ahol megkapták az ismétlő oltásokat és megkapták a veszettség elleni oltást. Utána felmentünk a menhelyre, hogy a megbeszéltek szerint ottmaradhassanak panzióban. Ehhez képest, nem volt ott az az ember, akivel beszéltünk, aki ott volt, nézett ránk, mintha a Holdról jöttünk volna, hogy miről beszélünk. Aztán telefonon utólérte a főnökét, aki elsőre azt mondta, hogy nem is tud semmiről. Arról főleg nem , hogy 4 cicát fel akarunk vinni hozzájuk. Mikor mondtam, hogy beírta anno valami nagy könyvbe, akkor ott megnézték, persze, hogy kiderült, hogy én mondom az igazat. De ez persze nem segített rajtunk, mert egy cicára való helyük sem volt, nem hogy négyre. Valami sötét, lepukkant helyre tudnák betenni őket, ahova egy szerencsétlen csúszómászót se zárnék be, nem hogy cicákat.
Végül abba maradtunk, hogy inkább nem hagyjuk ott őket. Megpróbáltam még ott a környéken egy cica panziót felhívni, de ott sem volt hely.
Kínunkban visszamentünk a házhoz és átadtuk a Péterékhez a maradék almot, kaját. Petyike is előkerült. Még mindig tanácstalanok voltunk, hogy mi legyen velük, de jobb híján bedobozoltuk Bözsit és Petyit és felvittük őket is oltásra, hogy ha nincs jobb és szélnek kell őket engedni, akkor legalább be legyenek oltva. Aztán az állatorvost is kérdeztük, hogy nincs-e valami tippje. Láthatta rajtunk a kétségbeesést, és megkérdezte, hogy kérdezzen-e rá a tulajdonos állatorvosra, hogy nem maradhatnának-e ott náluk is panzióban. Mivel nem volt semmi jobb ötletünk, kértük, hogy kérdezzen rá. Végülis ugyanannyiért, mint a menhelyen lett volna, ottmaradhattak.
Aztán vissza fordultunk Pirosért és Anyahajóért. És ekkor tört el a mécses, már mindkettőnknél, Mayánál is és nálam is. Maya akkor sírt nagyon, mikor Pirost vitték be együtt a helyükre.
De legalább kaptak esélyt arra, hogy legyen nekik új gazdijuk.
Este pedig nekifogtunk összepakolni, hogy másnap már szinte csak menni kelljen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése