vasárnap, december 23, 2018

Két nap múlva karácsony

Vagy egy nap, attól függ, hogy honnan nézem. 
Innen nézve két nap, mert csak 25-én fogunk karácsonyozni, ugyanúgy, ahogy tavaly. Annál is inkább, mert holnap nekem még délután dolgoznom kell menni, mert így jött ki, kedden szabadnapos leszek, mert így jött ki és szerdán délelőttös leszek, szintén az előbbiek miatt. 
Az előző hetek több-kevesebb munkával teltek, nekem össze-vissza volt munkám. Volt olyan hét, amikor épp hogy át nem léptem a maximális 48 órát, volt hogy csak a saját műszakjaimat dolgoztam le, esetleg egy kis túlórával kiegészítve, de mindenképp 30 óra alatt maradva. Gyurinak volt egy hete, amikor egy órával kellett korábban bemennie, hát az volt a leghúzósabb, bár ne panaszkodjak, mert nem kellett felgyalogolnia a buszhoz, mert ment a kocsi. Azért nem élveztük oly nagyon. 

Többé-kevésbé összeállt a kép karácsonyra, az egy kicsit belerondított a dologba, hogy két napja beállt a derekam és eléggé kriplinek éreztem magam miatta. Úgy néz ki, hogy tegnap estére már egész jól voltam, nem vettem be semmi fájdalomcsillapítót, de reggelre már tudtam, hogy ez hiba volt. Reggeltől mostanra, 2-3 óránként felváltva adagolt Paracetamol és Ibuprofen egész jól rendbehozta a fájást, tudtam mozogni, sütni, főzni, bár a java még holnapra és holnaputánra marad. Még úgy is, hogy igyekszem minél kisebb feneket keríteni a dolognak. 
Boldog karácsonyt nektek!

Nincsenek megjegyzések: