Szóval kedden hajnali kelés után összeszedtem Miát és mentünk tovább a kórházba, ahová egész korán, már 7 előtt odaértünk. Fél nyolcra vártak minket, de mivel nem a következő sarkon volt, így inkább idejében ott akartunk lenni.
Azt nem mondom, hogy kár volt annyira igyekezni, de lekésni éppen semmit sem késtünk le, mert egész 1/2 3-ig csak kint ültünk a váróteremben. Szerencsére nem volt olyan sok páciens, mert be volt az is lengetve, hogy esetlegesen a hozzátartozókat (azt az egyet is, akit kvázi muszáj vinni) megkérhetik, hogy ha nincs elég hely, hogy a földszinti váróban foglalják el magukat. Erre nem került sor szerencsére. 3-kor jött érte a nővérke, hogy akkor most már ő következik, azzal az egy valakivel, akivel reggel óta időztek, mostanra végeztek. Nekem mondták, hogy mehetek Isten hírével, 1-másfél órám van, egyek, stb. Kimentem a szomszédos boltba, hogy a bevásárlással már később ne legyen gondom, lent ettem valamit a hűtőtáskából, aztán visszamentem a váróterembe, ahol már egészen egyedül voltam.
Egyszer csak megjelent az altató orvos, hogy hát nincs már semmi baj, csak hát a gyerek lábát nem műtötték meg, mert valamitől elkezdett még az altatás részénél köhécselni, kiköhögött valami nem egészen tiszta dolgot és aztán valahogy feszes lett a tüdeje, úgyhogy nem folytatták az altatást, hanem inkább azzal foglalkoztak, hogy levegőt vegyen, oxigénhez jusson, életben maradjon. Nem nagyon értették, hogy miért történt, de azt mondta az alatató orvos, hogy jobb hogy még így esett, mint ha műtét közben történik valami baj. Egyébként allergiás vagy asztmás reakciónak tűnt. Hogy legközelebb majd valami másik altatót fognak használni. És persze, hogy a gyerek csak maradjon benn éjszakára, hogy a szemüket rajta tarthassák. Ez annyira nem tetszett az éppen észhez térő Miának, de azért sikerült mégis maradásra bírni a barátjával közösen.
Még beszéltünk az ortopéd doktorral is aki jött megnézni, hogy hogy van. Abban maradtunk, hogy igyekszik minél hamarabb időpontot találni neki. (Az időpontot még nem tudom pontosan, csak azt, hogy július 19-én kell menjünk be megint a Morriston Hospitalba az ortopéd orvoshoz).
Evett valamit, átköltöztették egy másik részlegre, aztán én hazajöttem, otthagytam őket kettesben a kórházban, mivel időközben Ieuan is befutott.
Másnap reggel 9-re mentem érte, azóta otthon van, teljesen rendben, csak a kis lelkét viselte meg egy kicsit, hogy mi történt.
Lehet, hogy talán egy kicsit lök rajta affelé, hogy leszokjon a cigiről végre, vagy legalábbis drasztikusan csökkentse a mennyiségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése