Miának. Szerencsére most már nem esett eső, nem fújt az átlagosnál nagyobb szél, sőt, még hó sem esett.
Szépen felgyógyult a ki tudja milyen fertőzésből a Doxycycline áldásos hatására.
Péntek reggel 5-kor keltünk, hogy menet közben Miát össze tudjuk szedni és aztán mehessünk tovább a kórházba.
Csücsköm vezetett az Amazonig, ami azért volt különleges, mert ezen az úton, amerre Miáékhoz kell menni, még nem járt egyáltalán úgy, hogy ő vezetett volna. Ez pedig eléggé szövevényes út, ki kell menni az autópályára, aztán onnan lemenni és ott azon a környéken bolyongani. Onnan pedig nem visszamentünk az autópályára, hanem a városon át az Amazonba. Ugyanis annyi időnk volt, hogy az esetleges hosszabb menetidőt megengedhessük magunknak, szemben a sokkal nagyobb távolsággal. De most, hogy így ezen méláztam, ránéztem a térképre, és az a megdöbbentő adat fogadott, hogy rövidebb lett volna az autópálya vagy másfél mérfölddel. Most már persze teljesen mindegy, csak legalább már tudom. Vezetési gyakorlatnak mindenesetre jó volt.
Kb 7,20-ra ott voltunk a kórházban, de ahogy visszafelé néztem a forgalmat, 1 óra előtt, hát, ha olyan majdnem dugóba bekerülünk, akkor aligha érünk oda időben.
Két nagyon kedves, tapasztaltnak tűnő idősebb doktorbácsival beszéltünk, az altató és a sebész orvossal.
Az altató orvosnak jól felhívtuk a figyelmét arra, hogy Mia nem nagyon bírja az altatást, ő pedig jól megnyugtatott bennünket, hogy a péntek kivételes nap, korábban hazamehet mindenki, úgyhogy mindent megtesznek azért, hogy tényleg így is legyen. Kapott egy jó nagy dózist olyan gyógyszerekből összeállítva, amik a hányingert-hányást hivatottak megakadályozni. A sebész doktor is elmondta, hogy mi mindent fognak csinálni a fogán.
Ez nagyjából a következő: kihúzzák a 2 babafogat, azt amelyik még nincs kinn a szájpadlásból, azt kiszabadítják és tesznek rá egy láncocskát, hogy a későbbiekben elkészülő fogszabályozóhoz hozzá lehessen rögzíteni és annak segítségével a helyére lehessen húzni a fogat.
Nagyjából így fog kinézni. A fogszabályozóknak valamikor 4 héten belül kellene jelentkeznie, de valószínű Lili miatt beszélek velük amúgy is, talán lesz időpont hamarosan.
A műtét maga, úgy 35-40 perc volt. Utána Mia fázott, ahogyan azt rendesen tenni szokta, de már fel voltam készülve, vittünk takarót, de még kértünk egyet. Amilyen gyorsan elaludt, annyira relative hamar fel is ébredt. Dél előtt kicsivel mondták, hogy ha gondoljuk, lassan mehetünk is. Összecihálkodtunk és 1 óra körül már itthon is voltunk. Most egyenlőre azon töröm a fejem, hogy kedden mi a csudával etessem, mikor az egész napot szinte buszon töltjük, hogy bejussunk Londonba, megcsináltassuk az útleveleinket és hazajöjjünk. Mert normális ételt persze nem tud enni. Hát majd még töröm a fejem rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése