kedd, március 08, 2016

Sétálunk, sétálunk

Annyi minden volt a mai posztban, ezt majd talán holnap felteszem, csak most, hogy eszembe jutott, inkább leírom, mert aztán holnap kotorhatok az emlékezetem bugyraiban, hogy mit is akartam. 

Szóval, Maya az elmúlt egy-másfél hét alatt már visszaállt az önálló fürdésre is nagy könnyebbségemre. Igaz, most meg, szemben a baleset előtti szokásokkal, majd egy órát áztatja magát a víz alatt, illetve a vízben. Még szerencse, hogy általányt fizetünk, igaz, abból jó sokat, vagy ki tudja. Azért általában az a hozzáállás a dologhoz, hogy ne pazaroljunk, meg remélhetően azért előbb-utóbb visszaszokik a zuhanyzásra. 

Ma is voltunk kinn kétszer is sétálni, kettesben, mert Csücsköm ugyan itthon van, de a múlt szerdán valahogy sikerült jól megfázzon este. Késett neki a busz az Amazonnál jó 15 percet, az X13-as és a 111-es mit tesz Isten, a szokásostól eltérően,  idejében elindultak és a 27/a, ami 18,50-kor indult, szó nélkül otthagyta, pedig nyilvánvaló volt, hogy fel akar szállni rá. A 10 perccel későbbi pedig csak azért nem hagyta ott, mert átvágott a leszálló utasokon át, szinte minden udvariaskodást nélkülözve, hogy nehogy megint lemaradjon. Viszont a 27/a olyan messze van tőlünk, hogy még 20 perc gyalog lefelé a hegyről, ami köztudottan lendületet ad az embernek. És mindehhez volt mínusz 1-2 és a 80-100 km/órás szél. szóval most göthöl, orrot fúj, de már javulgat. 

Ma pedig megjártuk a Tescot Mayával együtt. Választottunk Csücskömnek egy szemüveget, talán a hét végére már kész is lesz. Odafelé, a lépcsősort Maya szinte szabályosan lépegetve mászta meg. A kezemet fogta, mert a fém korláthoz akár oda is fagyott volna. Na jó, nem, de nagyon hideg volt. Viszont váltott lábakkal, ahogy én is mentem, ugyanúgy jött ő is. Azért majd jó lesz, ha valamelyest tud a tempón javítani, mert az út odafelé a suliba nagyjából háromszor annyi, mint a Tescoba és ahogy ma mentünk, azzal a tempóval, nagyjából egy óra lesz neki az út. Arra pedig most leteszem a nagyesküt, hogy Dominik, akárhogy sem szeret egyedül menni a suliba, nem fog 40 perccel korábban elindulni miatta. Valahol meg is értem, nekem sem kényelmes ez a ritmus. 

Nincsenek megjegyzések: