szombat, március 19, 2016

Ha egy üzlet beindul....

Tegnap reggel Maya, hajnalok hajnalán, felhívott, hogy mennék fel kicsit átmozgatni a lábát, mert nem tud ráállni. Próbált üzenetet küldeni a messengeren, de akkor még éjszakai  üzemben volt a telefon, így nem jött át az üzenet. Sirdogált, hogy fáj neki, de azért azzal már nem kisérletezett, hogy vajon itthon maradhatna-e. És milyen jó is, hogy elment! Angol órán mindent értett és ez nagyon tetszett neki. Mindattól függetlenül, elég későre ért haza. Valahonnan útközbenről felhívott, hogy nem akarnék-e elé menni, de mondtam, hogy nem,mert éppen a függönyükkel küzdöttem. 

Az a függöny, amit még a kezdetekkor vettem, az olyan, hogy van egy vékonyabb világos színű anyag ami az utcára néz, és van egy másik vékony anyag, ami barnás árnyalatú, kissé csillogós. Na mármost, egyik sem annyira sűrű, hogy tényleg jelentősen sötétítsen a szobán, Lili pedig valahogy nem bír világosban aludni. Napok óta 6-1/2 7 körül kel, pedig nem kellene neki, csak épp felébred a világostól. Ezt próbáltam meg orvosolni egy hatalmas, szerdán vásárolt fekete anyaggal, amit belevarrtam végül a két függönyrész közé. Mert annak van értelme, hogy a világos legyen kifelé és hogy a szép barna legyen befelé, így a kettő közé került a fekete, csak egészen birkózás jellege volt a dolognak. A függöny alapból 180*220 cm, az anyag, amit vettem pedig 240*360 cm. számomra szinte kezelhetetlen nagy volt az egész. De estére csak kész lettem vele, kíváncsian várom, hogy legalább volt-e értelme. A másik dolog, amit megvarrtam, az Csücskömnek az egyik farmer inge, ami lassan azért ki fog múlni. A gallérját próbáltam megreparálni valahogy, mert már tűrhetetlenül foszladozott. Ahogy Magyarországon a second hand boltokban szinte bárhol lehet kapni farmeringet, itt egyáltalán nem találtam, venni pedig még nem akartunk, főleg, hogy drága és dolgozni kellene, nem virítani vele. 


Aztán valamikor 3-4 körül még tegnap felhívtak abból az otthonból, ahol voltam a múlt héten, hogy ha tudok referenciát adni, akkor mégis csak rám esett a választás. Az egyik, akit tudok esetleg, az Haley az lakásügynökségen, a másik, akit még meg kell kérdezzek, esetleg az egyik tanárunk az angolon, hátha beérik velük. De ez még ugye nem lefutott ügy, úgyhogy nem is nagyon emlegettem, hogy agency worker lettem, hiszen még van néhány kör. 

Nincsenek megjegyzések: