csütörtök, március 17, 2016

Kis lépés vagy ki tudja? Frissített változat

Délelőtt felhívtak, hogy szombaton kellene mennem dolgozni a Liberty Stadium-ba, tudnék-e. Csak az volt a kérdés, hogy este haza tudok-e jönni valahogy, de úgy néz ki, igen. Szóval lett egy agency szerződésem és az ügynökségen a hölgy, akivel beszéltem, azt  mondta, hogy leszek én még nagyon elfoglalt is. A részleteket majd később, ez most csak amolyan gyorshír.

Szóval a részletek. Küldött a hölgy egy levelet, hogy hova is kellene mennem a regisztráció miatt vagy ma, vagy holnap, de nem csak a hozzávetőleges címet küldte, hanem küldött mellé egy térképet is, amit bár ne tett volna. A kettő ugyanis nagyjából 30 perc buszozásra és negyed óra-20 perc sétára van egymástól. Én mentem a térkép alapján és amikor már sehogy sem akart stimmelni a dolog, akkor bementem egy céghez érdeklődni, hogy mondanák már meg, hogy  hol van az amit keresek. Azt pontosan nem tudták megmondani, hogy hol van, de hogy ott nincs az biztos. Az a rész, ahol jártam, máskülönben nagyon szép helyen van, ha jól láttam, tán medvehagyma is terem arrafelé, bár nem álltam neki megvizslatni. Miután kiderült, hogy biztosan nem jó helyen járok, nekifogtam újra átolvasni a levelet, amire otthon nem nagyon volt időm, hiszen sietnem kellett, hogy még dél előtt odaérjek. Akkor még reménykedtem, hogy tudok menni angolra. Mikor ott voltam már kukutyinban, már nem nagyon bíztam ilyesmiben. Végül kiszöszöltem, hogy nagyjából hova is kellene mennem. Vissza a városba, le a kikötő környékére, aminek ezen a részén még nem jártunk soha. Azért ahhoz képest, hogy ide az ügynökség irodájába gondolom jó sokan járnak, nem nagyon van kitáblázva, vagy háromszor elmentem mellette, és többeket kellett megkérdezzek, hogy merre is van és még akkor sem találtam. Aztán véletlenül felpillantva mégis csak megláttam egy feliratot, de a feljáratot csak telefonos segítség után leltem meg. 
A regisztráció mindenféle papírok kitöltése, aláírása, lefénymásolása volt. És  szombaton megyek dolgozni a stadionba. Ott nyilván lesznek kis kioszkok, ahol eladnak enni-innivalót, esetleg egy részét ott készítik, majd meglátjuk, mit kell pontosan csinálnom. Szombaton okosabb leszek. 

Nincsenek megjegyzések: