szombat, március 12, 2016

Hortenzia

Csütörtökön hazafelé bementünk Mayával a Lidlbe és az egyik fő oka ennek a bemenetelnek a hortenzia volt. Egész idáig tudtam a létezéséről, de avalahogy eszembe sem jutott volna, hogy nekem ilyesmire szükségem lenne. Aztán mégis. Ősszel itt az utcában is, meg mindenfelé rengeteg hortenziát láttam és nagyon megtetszett viszont, mindenhol a csillagos égben volt az ára. A Lidlben pedig úgy harmadáron megkaptam, így meg is vettem egyet, rózsaszínt. Szegényt ma reggelre majdnem meg is öltem. Azt olvastam róla, hogy szereti a vizet, de azt elfelejtették odaírni, hogy konkrétan úszni szeret benne, vagy mi. Úgyhogy ma reggel, mikor a nagy lekonyulást észleltem, aláöntöttem 2 részletben vagy fél liter vizet és nagyjából 2 óra múlva olyan volt mint tegnap, kicsattanóan egészséges. 




Nincsenek megjegyzések: