kedd, január 19, 2016

A gyógyulás útja....

Tegnap reggel voltunk a kórházban Mayával, ahol is levették a gipszet a lábáról és kapott egy összetépőzárazható csizmát, hogy lassacskán kezdjen hozzászokni ahhoz, hogy megint használhatja a lábát. Akkor, amikor az orvos kérte, hogy álljon rá, akkor sírvafakadt, hogy nem meri megtenni és egyébként is fáj. Hát, majd innen vezet az út felfelé, de most már muszáj lesz használni is. Holnap, azaz szerdán még vissza kell mennünk, hogy a gyógytornász megmutassa neki, hogyan kellene tornáztatni a lábát és gondolom felhívja a figyelmet a fokozatosságra. Aztán már csak 2-3 hét, és lehet iskolába menni. 
Volt néhány perc, amíg az orvos elment konzultálni egy másik orvossal, hogy mi legyen a csavarokkal, kivegyék őket, vagy maradjanak, addig lefotóztuk a röntgent. Hát ilyen lett. 


Az orvos végül azzal jött vissza, hogy maradnak a csavarok és jól megbíztatta Mayát, hogy ezek a csavarok néha eltörnek, de addig amíg nem fáj, nem kell vele törődni. Lehet, hogy rövidebb lett volna a gyógyulás útjára lépés, ha ezt a mondatot nem mondja az orvos. 

Aztán délután átmentünk Csücskömmel a Tescoba, mert nekem volt egy időpontom az optikusoknál. Valami változott a szememmel, azt nem tudnám megmondani, hogy romlott vagy javult vagy mi, csak az a lényeg, hogy nem mindig látok jól a szemüvegemmel. Egy mindenesetre biztos, cserélni kellene, ez kiderült. Viszont az is kiderült, hogy nem most azonnal lesz kicserélve, mert 200 font alatt aligha megúszható, ha ugyanilyen multifokális lencsét szeretnék és még a fényre sötétedést is megtartanám. Úgyhogy ez a dolog egyenlőre elnapolva kicsit. 

Domikám tegnap az iskola "igazgatóját", itt headteacher-nek nevezik, ejtette kétségbe. Könyvtár órán el kellett neki olvasni valami könyvecskét az Artúr király legendájáról és utána megcsinálni róla egy tesztet. Azt nem tudom, hogy a történetet mennyire olvasta el, mert amúgy ismeri a legendát, de a tesztet nagyon gyorsan és tökéletesen megoldotta. Talán pár dolognak nézett utána. Aztán kapott egy másik könyvet, amit már szintén olvasott, és arról is megírta a tesztet tökéletesen. Azt lehet, hogy csak sejti a tanár, hogy nem voltak a sztorik teljesen ismeretlenek Dominak, de akárhogy is van, szerintem mindenképp ügyes, hogy a teszteket jól megcsinálta. Gyanítom, hogy ő lesz az, aki majd nagyon rövid időn belül úgy fog beszélni, írni angolul, mint aki az anyatejjel szívta magába. 

Nincsenek megjegyzések: