szerda, május 13, 2015

Szállítás 1.0

Reggel 5-kor keltem, hogy még tudjak végezni a frissen megtalált könyvekkel. 1/2 8-kor elengedtem a gyerekeket és aztán még előkészítettünk mindent, ami eszünkbe jutott, hogy szükséges lenne a felpakoláshoz. 2 teherautónyi holmi ment el, amit aztán összelegóztak a raktárban 8 négyzetméterre, úgy 3 m magasra. Utána itt maradt egy meglehetősen koszos lakás, amit még úgy -ahogy rendbehoztunk, mire a gyerekek hazajöttek a suliból. Még vannak azért elmaradások, de azok már lenn a pincében vannak, kibírja pár napig, ha nem azonnal szedem le a pókhálókat.

Furcsa lett a lakás, hogy eltűnt néhány bútor, sokkal szellősebb, ugyanakkor a könyvek látványa "hiányzik". Sikerült úgy átrendezni a lakást, hogy annyira nem érintett érzékenyen  a szekrények eltűnte. Fenn az emeleten a nagy virágos szekrényből átpakoltam abba a szobába, ahol Zsókaék laktak eddig. Ott maradt több üres szekrény, így azoknak a kiürítésével még lesz időm foglalkozni. Nyilván kell majd még selejtezni is. A másik maradó szekrény került a TV alá, az is egész végig itt lesz velünk. A nappaliban a könyvespolcok hiányzanak és még a TV alól a szekrény. Ezt is sikerült pótolnunk, ezt majd Zsókáék viszik el, ha már végleg kiköltözünk. Az előszobából pedig egy olyan szekrény ment el, amelyik sose volt igazán használatban, csak a helyet foglalta.

A cicák dolga még mindig nincs elrendezve, viszont hogy ne legyen minden kerek, a vevők bankjának vannak remek ötletei. Azzal jöttek, hogy az a meghatalmazás, amit anyáék 2 éve aláírtak, már nem elég friss. Mivel anya még mindig Dániában van, így ha nem tágítana a bank, akkor, három lehetőség adódna. Az egyik, hogy hazajön és aláír, de akkor ugye minek is a meghatalmazàs? A másik, hogy kiküldünk egy meghatalmazást és a követségen hitelesítik. A harmadik, hogy a vevők kerítenek egy másik bankot, iziben.
Kicsit morbid dolog jutott eszembe ezzel a "nem elég friss a meghatalmazás" dologgal kapcsolatban: ezen az alapon lehetne a halottat is visszacitálni, hogy nem elég friss a végrendelete.

Nincsenek megjegyzések: