péntek, május 08, 2009

A kazán

Az történt, hogy 2003. 12. 17-én vett a fűtésszerelőnk egy SD30 KLOM tipusú álló kazánt, amit aztán 2004. elején be is szerelt és üzembe is helyezett, mondván, van erre jogosultsága. Többször kellett ezek után még jönnie hozzánk, mert a nagy víznyomás miatt különböző víznyomást csökkentő készülékeket kellett beszereljen és egy alkalommal azért kellett jöjjön, mert valahol csöpögött a kazán. Akkor kiderült, hogy az a baj, hogy a hőtároló rész eleje nem volt rendesen felfogatva a csavarokkal, mikor ezek rögzítésre kerültek, rendbejött minden. Egy későbbi alkalommal, mikor ismét csöpögni kezdett a kazán, már nem akart kijönni és akkor derült fény arra is, hogy egyáltalán semmi jogosultsága nem volt a kazán beüzemeléséhez, sőt mint később kiderült, a jótállási jegyet sem adta át, de nála sincs. A kazán viszont csepegett. 2008 novemberében hívtunk szerződött partner szerelőt, aki megállapította, hogy a hőtároló rész hegesztése engedett el, ott csöpög és a tartály gyakorlatilag szétrohadt, hámozni lehet. Ki kellene cserélni, mert bármikor még rosszabbra fordulhat a helyzet és ezzel elöntené a házunkat a víz. Kérdeztük, hogy mégis mennyibe kerül egy ilyen csere, hát, akkor is hanyatt estünk, meg most is, mikor valóságosan ki is kellett fizetni. 130.000,- Ft volt szereléssel, alkatrésszel. Persze se garancia, se szavatosság, se semmi, amivel csökkenteni lehetett volna az árát. Valószínűleg gyári hibás volt a tartály. Még ráadásul szerencsénk volt, mert ha nem jutott volna a hetekben eszembe, hogy anya számlájára lehetne nyitni A hitelt, akkor nem is tudom, hogy miből fizetem ki.
Előtte egy hétig minden nap úgy fürödtünk, mint régente szokásban volt, hogy vizet forraltam, felhigítottam hideggel és úgy csutakoltam le a gyerekeket, már aki hagyta magát. Lilikém persze már nem enged a fürdőszobába, mikor fürdik. Volt is nagy visongás, mikor végre lehetett rendesen zuhanyozni. Ami a szerelés folyamatét illeti, a szerelők megerősítettek abban, amit már eddig is mondtunk egymásnak, hogy örüljünk, hogy működik a ház gépészete, mert olyan érdekességeket csinált a szerelő, hogy csoda, hogy eddig nem volt gondunk több.
Most persze már szárad a pince, az elmúlt években sose volt olyan száraz mint most.

Nincsenek megjegyzések: