kedd, szeptember 25, 2007

Kisleány 2.0 - Maya

Ha emlékeim nem csalnak, akkor azt már írtam, hogy igyekeztünk abba az irányba, hogy a gyerekek ne túl sokára jöjjenek egymás után. Így amikor a második babánk 7-8 hónapos volt, el kezdtem a már szokásosnak tűnő telefonálást a különböző helyekre.
Többek közt valamikor felhívtam a Gyivit is, ahol azzal bíztattak, hogy ó most már olyan régen van bent már az igényünk, hogy lassanként akár gyerekhez is juthatunk. „Vérszemet” kaptam és onnantól kezdve kicsit gyakrabban hívtam őket, hogy mi van. Mindig azt mondták, hogy várjunk türelemmel, nincs egyáltalán gyerek.
Talán emlékeztek, hogy az volt az egyetlen kívánságunk hogy egészséges csecsemőt szeretnénk, mindegy milyen színű, nemű. Ekkor már 2. éve nem szólt a Gyivi egy szót se hozzánk. Azt nem tudom, hogy azzal mi van, aki válogat, mint tót a vadkörtében, hogy szőkét, és kék szeműt szeretne. Szóval addig addig hívogattam őket, mígnem kiderült, hogy van ugyan egy kislány, aki most született, de nem az ő hatáskörük, mert nem Bp-i a mama és így nem is tudják intézni az ügyét, habár a mama nem akarja, hogy a lakóhelyén intézzék, mert az olyan ciki. Szóval úgymond elvész a gyerek. Eszembe jutott, mi lenne, ha átmenetileg be lenne jelentve Bp-re és akkor mehetne minden a maga útján, ha vállalja a nyílt örökbeadást. 1-2 nap múlva kiderült, hogy vállalja, csak akkor bele kell húzni az ügyintézésbe, mert már engedték ki a mamát és ment volna haza vidékre. Így aztán bejelentettük egy ismerős családhoz, azzal, hogy ha az eljárás lezajlott, kijelentkezik. Ezt akkor, mikor a jegyzőkönyvet felvették, be is írták a gyámhivatalnál, hogy nem ott lakik, nem az a levelezési címe, hanem felírták a tényleges lakóhelyét is. Hozzáteszem, nem volt egyszerű eset a bejelentkezés, mert mindenféle papírokat kértek, pl hatósági igazolványt, ami persze nem volt, tehát meg kellett szerezni, stb. De túl lettünk rajta és aztán mentünk az illetékes önkormányzathoz együtt, hogy ő lemondjon a gyerekről, mi meg nyilatkozzunk, hogy örökbe fogadnánk. Itt jött a következő gond, az illetékes néni nem volt bent, szabin volt (karácsony előtt másfél héttel). Aki felvette a jegyzőkönyvet, azt mondta, hogy a mamának 2 héten belül meg kell küldenie a válási anyakönyvi kivonatát, hiszen elvált és már volt 2 nagy gyereke, akiket az apjuk nevelt. (Ez a harmadik egy 11 évig tartó együttélés végén sikerült össze, úgy, hogy a mamának se lakása, csak albérlet, az állását otthagyta azzal, hogy szülés után visszamegy, hogy a pasi ne tudjon a gyerekről.) Szóval itt lett elszúrva a dolog ezzel a 2 héten belül infóval, mert gyakorlatilag azonnal kellett volna az anyakönyvi kivonat ahhoz, hogy a gyereket kiadják a kórházból. Ugyanis az önkormányzat fogta magát és a 2000 évváltásra való tekintettel felálltak és hazamentek szabadságra mindannyian. „Letojva” azt, hogy adott esetben már 2 héttel meg lehetett volna rövidíteni a gyerek kórházi tartózkodását, és otthon lehetett volna karácsonyra. Hihetetlen volt az a közöny, amivel ezt a dolgot kezelték. És akkor még ráadásul napokig nem kezdtek munkához akkor, mikor már az újév volt. Január 6-án kegyeskedett végül a gyámhivatal kiadni a határozatot, hogy gondozásba adják a gyereket és akkor jött a kórház. Szerencsére azt már tudtuk, hogy csak úgy engednek be a csecsemőosztályra, hogy viszünk 1 hétnél nem régebbi székletvizsgálati eredményt és talán 3 hónapnál nem régebbi tüdőszűrő eredményt. Vittük mindkettőt. Odaadtuk az osztályvezető orvosnak a papírjainkat, azt is amit a gyámhivatal küldött és aztán mehettünk megnézni először a babát. Még kb 2x voltunk bent nála, másodszorra már úgy, hogy hoztuk el. Ez nagy engedmény volt, arra tekintettel, hogy 2 gyerek már van otthon, nem egy hétig, kettőig kellett bejárkálnunk a kórházba hazahozatal előtt (mert náluk ez volt a szokás). Ahhoz képest, hogy tőlünk mindenféle leleteket kértek, a gyereknek volt szájpenésze, bőrgombája, köldöksérve. És azóta nem bírjuk leszoktatni a cumiról (időközben ez azért sikerült, de sokáig 7-8 cumija volt egyidőben).Különben fantasztikus kiscsaj lett belőle. 7 hónaposan kezdett beszélni, 9 hónaposan felállt és járt, 2 évesen kerek mondatokat mondott, énekelt.
14 hónapos korában jött ki az első foga, de 7-8 hónaposan márnagyon csúnyán nézett ránk, ha valamit nem adtunk oda neki, amire szemet vetett (ennivalóra gondolok).
Maya lett a neve.

Nincsenek megjegyzések: