péntek, november 27, 2009

Díszítés

Kicsit lemaradtam, de most pótolom.
Pénteken visszakaptuk a szemüveget. A múlt hétvégén Domi panaszkodott, hogy nincs annyira jól, aztán vasárnap éjjel belázasodott, hasmenése volt és hányt. Értelem szerint nem ment iskolába. Beszéltem a gyerekorvosi rendelővel, hogy időpont kellene, nagy volt a tömeg hétfőn, így keddre kaptunk. Az is igaz, hogy látszott, nem túlságosan veszélyes a helyzet, így nem is erőltettem a hétfői időpontot. Kedden is nagyon sokan voltak. Domi még akkor sem volt sokkal jobban. Szinte egész délelőtt feküdt. Szerda tájban lett jobban, de aztán annyira köhögött, hogy nem küldtem suliba. Annyi leckéje volt , hogy így is gebedtünk az elkészítésétől.
Liliéknél érdekes volt a pénteki edzés. Az egyik kislány kicsit lusta volt és mivel előzőleg kicsit megütötte a száját, leült, hogy ő akkor most nem edz. Aztán az edzés közepe táján megjött a papája, aki nem is értette, hogy mi történt, illetve jól átlátta, hogy lusztaság esete forog fenn. Úgy nézett ki, nem is jön többet, de szerdán jött újra. Úgy néz ki, jót tett a csapatnak, hogy látták, Gézabá simán elküldi azt aki kelletlenül áll az edzéshez, szerdán egész fegyelmezettek voltak már a lányok.
Beniék szerdán egy sorversenyre mentek Petsimrére, jó korán kellett elindulniuk, hogy időben odaérjenek. Nagyon ügyesek voltak, harmadikok lettek. Tegnap Domi kapott lehetőséget, hogy jövő szerdán mehessen a kerületi Mikuláskupára. Így ma reggel 1/2 8-ra vittem az iskolába, mert reggel volt egy rövid edzésük.
A hétvégéken, meg hét közben egész jól feldíszítettük a házat. Sok ablakmatricát festettünk, kivágtunk, színeztünk hóembereket, pingvineket, hajtogattunk színes csillagokat.

Nincsenek megjegyzések: