csütörtök, november 12, 2009

Szemészet

Tegnap, míg Lili kosár edzésen volt, a többieket elvittem egy szemészeti kontrollra a Fehérvári úti nagy rendelőbe. Itt van a XXII. kerületi gyerekek ellátása is. Nemrégiben nyugdíjba ment az előző doktor néni, aki már túl volt a hetvenen. Utódja egy szimpatikus "fiatal" doktornéni lett és vele egyeztettem még mikor Lilivel voltunk kontrollon, hogy vinném a többieket is. Főképp Dominik miatt fogtam hozzá ehhez a dologhoz, mert tudni akartam, nem lesz-e baj a szemével. Az előzmény az annyi, hogy Dominik vérszerinti anyja 19 éves korára szinte teljesen vak volt és nem is tudta megmondani, hogy konkrétan mi a baja, azon kívül, hogy nem lát jóformán semmit. Szerencsére senkinek semmi baja nincs. Dominik esetében pedig azt mondta a doktor néni, hogy ha bármi öröklődött volna, akkor annak már nyoma lenne, látszódna valami kezdeti sejtpusztulás, deformitás. Így jövőre találkozunk legközelebb.

Az odautunk nagyon vacak volt, esett az eső, fújt nagyon a szél és óriási dugó volt. Az alatt az idő alatt, míg zajlottak a vizsgálatok, aki éppen nem volt benn, szépen ücsörgött kinn a váróban, uzsonnázott és Hófehérkét nézett. Hazafelé még mindig tartott a dugó, de azért egész jól elértünk Liliig, aholt Zsóka is csatlakozott. Egy pár méterrel az elindulás után vettem észre, hogy Lilin nincs rajta a szemüveg, még visszaszaladtam a suliba, de már elment Gézabá, és mint később kiderült, vitte magával a szemüveget is. Pénteken kapjuk vissza.

Nincsenek megjegyzések: