Jól le vagyok maradva és nem csak magamhoz képest, hanem az események is elhúztak mellettem. Valahol még a múlt héten maradtam le vagy talán még azelőtt.
27-én voltunk 20 éves házasok. Azt nem mondom, hogy észre sem vettem, hogy telik az idő, de egyáltalán nem tűnt 20 évnek.
Kedden vagy szerdán megjött a levél az otthonból, hogy ez alkalommal nem engem választottak, de nagyon köszönik az érdeklődést. Hát, nem esett jól, mit tagadjam.
Viszont szerdán megint elkezdődött az angol, új vezető tanárokkal, új fiatal tanárjelöltekkel, lehet megint tanulni legalább addig, amíg nem lesz munkám.
Csücsköm a múlt héten 2 alkalommal is túlórázott, kedden és vasárnap a Valentin nap miatt. Itt nagyon rá vannak indulva a kérdésre és a boltok is tele vannak mindenféle szivecskés cuccal.
Aztán mivel megint volt jegyem a városba, nekifogtam felderíteni, hogy hogyan lesz nekem normális méretű nyújtófám. Addig járattam az agyamat, míg arra jutottam, hogy jó lesz nekem egy sima lapátnyél is, amiből majd jól levágok egy 70 cm-es darabot vagy levágatom valahol.
Az a helyzet, hogy itt egy lapátnyél is kerül vagy 15 fontba, pedig aranyból sincs, sőt, processzor sincs benne, úgyhogy nagyon megörültem, mikor lenn a piacon a szerszámosnál találtam egy sérült lapátnyelet, ami pont megfelelt. Csak az egyik vége volt sérült, arról könnyen lemondtam és egy kis lombfűrésszel meg egy darabka smirglipapírral együtt került az egész 4 fontba. Aztán valamelyik nap, mikor pont nem esett az eső, kinn levágtam és egy másik napon pedig lesmirgliztem. Gábor és Gergő biztos megszólnának, hogy hogyan lett az a rúd elvágva, de egyenlőre jó az így, aztán majd ha látok egy ráspolyt, amivel tudok rajta igazítani, akkor rendbehozom, de azom most nincs. Szóval lett sodrófám.
Aztán hogy mi is folytatódik? Hát a kórházjárás. Tegnap mentünk volna Mayával a gyógytornászhoz és már szinte teljesen kinn volt Maya a házból én azt is hittem, hogy ez így is van. Hát, nem teljesen. Az történt, hogy ő már kinn állt a ház előtt én pedig próbáltam volna megállni a lábamon, hogy ne essek rá és közben behúzni az ajtót, hogy utána be tudjam vágni ahhoz, hogy be is csukódjon. De a keze, az ottmaradt az ajtónyílásban és én meg anélkül, hogy láttam volna, szépen ráhúztam az ajtót. Nem teljes erőből, de azért volt benne lendület. Persze rögtön éreztem, hogy valami nincs rendben, de addigra már késő volt. Két ujja volt ott, ami megsérült, a bal középső és a gyűrűs. Rögtön látszott, hogy nagyon fáj neki, sírt is végig az úton, míg mentünk a kórházba. Aztán ott nem volt időnk a gyógytornász előtt, úgyhogy mentünk oda egyenesen. Ott megint megtornáztatta a lábát és végül abban maradtunk, hogy a jövő héten megyünk vissza, de mindenek előtt menjünk most azonnal a sürgősségire, hogy megnézzék a kezét. A felvétel alapján úgy látszik, hogy a középső ujjának a tenyérfelé levő perc vagy megrepedt vagy készül leválni egy darabka. Ezt nem nagyon tudta megmondani az orvos vagy én nem értettem pontosan, de ma megyünk vissza megint a klinikára, a sebészekhez.
Bánt a dolog eléggé és valószínűleg elkerülhető lett volna. Kisgyerekkoruk óta azt mantrázom, hogy nem tesszük a kezünket ajtónyílásba, még kis időre sem. És akkor ez lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése