Tegnapelőtt aztán annyira szép volt az idő, hogy Mayával kimentünk az utcára, hogy megsétáltasson bennünket egy kicsit. Azt kell mondjam, hogy az elmúlt 2 napban többet jött-ment, mint az elmúlt hónapban összesen. Mindkét nap kinn voltunk kétszer is. Szép volt az idő, viszont az eddigiekhez képest nagyon hideg volt.
Ja, és az hagyján, hogy kinn voltunk, de mindezt cipőben, nem azzal a csizmával.
A héten itt nincs iskola, így mindenki itthon van, mert a college-ban sincs ilyenkor óra sőt az esélyegyenlőségi központban sem.
Szóval, amit reggel írtam, azok a fentebbiek. Azóta megjártuk oda-vissza a kórházat. Bár tegnap még az volt az elképzelés, hogy busszal megyünk, azt már este lehetett tudni, hogy nagy eséllyel mégsem. Ma esőnap van. Nem aprózós, hanem nagyon is esős. Így megint taxi lett belőle. Egy biztos, így nagyobb siránkozások nélkül odaértünk. Az lehet, hogy még sok lett volna. Viszont cserében nem vettünk kerekes széket, hanem szépen bebandukoltunk a gyógytornászokhoz. Idejében ott voltunk. Owen meg is dicsérte Mayát, hogy mennyire ügyes lett, de azért bíztatta is, hogy csak így tovább.
Ezek szerint a múlt heti "ereszd el a hajamat" ami talán kedden volt itthon és az utána való riogatás csak megtette a hatását, bár azért nagyon durva, hogy ilyesminek kellett lennie ahhoz, hogy valami előrelépést érjünk el ezzel a lábdologgal. Konkrétan egy nagy, hisztérikus kiabálás lett a dolog vége, pedig csak szépen kértük, hogy kellene tornáztatni a lábát. De annyira ingerülten és agresszíven válaszolt Maya, hogy voltunk ott mi mindennek elmondva, csak szépek nem voltunk és okosak nem. Valahol, valamikor mégiscsak leesett neki a tantusz és stikában csak tornáztatta a lábát, hiszen mostanra már mégiscsak lazult valamelyest. A csizmát vittük ma magunkkal és ott is hagytuk. Azzal a tanáccsal engedett útnak bennünket Owain, hogy minél többet sétáltassuk kinn az utcán, egyre növelve a kinn töltött időt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése