Tegnap kellett volna visszamennünk a gyógytornászhoz, amit, talán szerencse is, de lemondtak még korán reggel telefonon, mert Owain megbetegedett. Szerencsének pedig azért szerencse, mert Maya nagyon nem tornáztatja annyit a lábát amennyit kellene, az pedig, hogy ráálljon, mondjuk mezitláb és úgy menjen, hát, az még szinte elképzelhetetlen. És az észérvek semmit sem érnek. Márminthogy nyugodtan használja, még ha eleinte óvatoskodva is. Szóval tegnap odamenni, az kész égés lett volna. Próbálom mindenféle trükkel mozgásra bírni, de nagyon ellenáll. Annyira sajnos nem tetszik neki a suli, hogy az vonzaná és emiatt egy kicsit jobban erőltetné magát, de egyébként is most éljük vele az egyik legnehezebb időszakot, amikor semmi sem fontos, ami nem az ő saját ötlete. Valahogy majd csak túvergődünk rajta, de most nem akarnék a saját bőrömben sem lenni, annyira nyűgös dolog ez így.
Majd ma kell kérjek új időpontot a jövő hétre, és szerencsére az iskolában a jövő hét szünet, de nem tudom, hogy meddig tolerálják, hogy nem jár.
A hétvégén pedig olyan szeles, esős időnk volt, amilyen még sose, mióta itt vagyunk. Inkább a szél volt nagyon nagy, láttam madarad visszafelé repülni, de a gyerekek is mondták, hogy résen kellett nagyon lenni, nehogy lelökje őket a szél a járdáról. Ez volt néha megtoldva olyan esővel, mintha hirtelen egy egész medence vizet öntött volna le valaki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése