csütörtök, október 21, 2010

Lesz-e műtét?

Maya vasárnap odaát volt a szomszédban és úgy jött haza, hogy röcögött a szája széle, hogy ő fázik. Estére persze belázasodott, és nyögött erősen, mint aki halni készül. Pedig nem is, csak éppen elővette az épp menetrend szerinti mandulagyulladás. Úgy bedagadtak a mandulái, hogy alig maradt hely a kettő között. Hétfő estére kaptunk időpontot a háziorvosnál, miután a fülésszel megállapodtunk, hogy ő is megnézheti nyugodtan. Lemondtam a keddi műtét előtti vizsgálatot és áttettük jövő keddre azzal, hogy ennek az eredményétől tesszük függővé a csütörtöki műtétet. Gyakorlatilag ma volt az első nap, amikor nem kiterült békaként feküdt Maya, hanem le tudtam ültetni leckét írni. Hétfőn megy majd először suliba, aztán kedd reggel megint nem lesz ott, szerdán igen, és aztán lehet, hogy csütörtökön akkor megyünk a kórházba.

A csalamádérecepten módosítottam egy kicsit, ha valaki esetleg használta, remélem nem szidott nagyon.

Nincsenek megjegyzések: