kedd, március 31, 2020

A korlátozások

nagyon is érezhetők a mindennapokban, még akkor is, ha csak kinézek az ablakon. Máskor ebben az időben már ugye jönnek-mennek a szomszédok, dolgozni, iskolába, stb.... Most nagy a csönd. Valahogy még a szomszédunk is bír egész csendesen lenni. Szokatlan. Hideg van, de nagyon szép, száraz az idő, annyira, hogy a madarak itató vizét folyamatosan pótolni kell, pedig ezzel nem kellett egész télen foglalkozni. 

Tegnap voltam kinn a Tescoban, megint változtatták a "beléptetési" rendszert. Ott az áruház előtt, mellett van egy szabad tér, ahonnan békeidőben be lehet menni egy kávézóba, ami egyébként az áruházból is megközelíthető. Most ezt a külső bejáratot lezárták, és ezen a placcon kígyóvonalban elhelyezett bevásárlókocsik tartják távol a népeket egymástól, és hát túlkígyózik a sor tovább a többi üzlet felé is. Ugyanis itt, ahol a Tesco van, még található több másik bolt is, mint Magyarországon nevezték azt hiszem bevásárló udvarnak. Hát ez is valami ilyesmi csak nagyobb boltokkal, egész nagy területen, körbefogva egy hatalmas parkolót. 
Jó néhány biztonsági őr  segíti az embereket, és ami még változás lett az előző héthez képest, az az, hogy egy háztartásból egy ember mehet be, legfeljebb akkor kettő, ha az egyik segítségre szorul. 
Amúgy tegnapra már majdnem mindenből volt elég és volt választék is, liszt még mindig nincs. Azt innen-onnan csipegettem össze, hogy azért legyen itthon valami tartalék. 
Ami nagyon furcsa és nem csak furcsa, hanem eléggé bántó is, az a csönd az áruházban. Normál időkben ugye tele a bolt emberrel, beszélgetnek, ott a sok gyerek, van a dolgozóknak és a munkának is egy alapzaja, ami most ebben a helyzetben szinte nullára csökkent. Úgyhogy az az érzésed, mikor mész a Tescoba, vagy bárhova máshova, mintha valami temetésre mennél. Még csak azt sem mondom, hogy mintha a temetőbe, mert ott csicseregnek a madarak. Valami csendes, légüres tér. Ahogy hallom, többen kampányolunk valami halk zenéért, ami általában csak karácsonykor szokott lenni, bár akkor egyáltalán nem halk. 

A buszforgalmat jelentősen lecsökkentették, úgyhogy még nagyobb a csönd az utcában. 

Nincsenek megjegyzések: