hétfő, február 25, 2019

Smart meter

Február elejére kaptam időpontot, hogy jöjjenek és kicseréljék a gáz és áram mérőnket Smart meterre. A Smart metert arra ajánlgatják, hogy jobban tudod kontrollálni a fogyasztásokat. Ez azonban csak részben igaz, mert ugye aminek menni kell, annak menni kell, akármennyit is fogyaszt. Arra viszont jó volt első olvasatban, hogy azt amit eddig is tudtunk, hogy a zuhany vízmelegítője irgalmatlanul sokat fogyaszt, azt most már nyilvánvalóan látjuk is. 
A Smart meter 2 részből áll, az egyik a hagyományosnak mondható mérő a gázhoz és az áramhoz, a másik pedig egy kijelző, ami rádiójelekkel kommunikál a mérőkkel és nem kell mindig bebujkálni Harry Potterhez, hogy mennyi maradt még az előző feltöltésből. Ez a kijelző az első éjszaka után száműzve lett a hálószobából a konyhába, mert annyira világos, hogy még így is be kell hajtani a konyhaajtót, hogy ne zavarjon. Tehát a kijelző több más adatot is megad, ha kérjük, napi, heti, havi, esetleg később éves felhasználásról is. Ami előnye még lehet a dolognak, bár egyenlőre még ez sem teljesen egyértelmű, hogy a feltöltés miatt nem kell postára szaladgálni, hanem egy appon keresztül lehet feltölteni. Ezt ma sikerült először megcsinálnom, de még nem látni az eredményt pontosan, mert ki tudja mennyi idő kell ahhoz, hogy átfusson a rendszeren. 
Amikor jött a pasas megcsinálni a cseréket, előtte volt némi kavarás. Ugyanis előzőleg, mikor megállapodtunk az időpontban, délutánra kértem, hogy hátha lesz valami munkám, és akkor legalább el tudjak menni. 
De nem lett és akkor, mikor a cserét megelőző nap felhívtak, hogy ugye rendben van minden, jöhetnek-e, akkor említettem, hogy ha volna lemondás délelőttről, akkor szívesen átcserélném a magamét reggelre. Azt mondták, hogy reggel nyolcra itt lesz az ember. A szerelő és a szolgáltató két külön társaság, és valahogy nem volt összhang a kettő között, úgyhogy én megállapodtam az új időpontról a szerelőkkel, de a szolgáltató még másnap reggel az utolsó pillanatban is azt írta, hogy délután lesznek itt. 
Aztán a pasi feltöltött mindkét mérőre 20-20 fontot, azzal, hogy néhány nap múlva, ha átmennek az adatok, akkor majd visszakerül minden összeg az eredeti mérőkről, és már másnap fel tudunk tölteni is a mérőkre. Hát mindez nem nagyon volt így, feltölteni úgy egy hét után tudtunk volna, de addig nem bírta ki a 20-20 font, úgyhogy telefonon keresztül töltöttem fel emberrel beszélgetve és az eredeti összegek még mindig nincsenek fenn a mérőkön. Szóval az információk sem teljesen fedték a valóságot. Amúgy pedig az app, amit a szolgáltatóhoz használni kell, lassú mint a csiga, úgyhogy ma, mikor először próbáltam feltölteni azon keresztül, hááát, még igazán nem tudom, hogy mi is történt, mert nagyon nehezen ment, úgy tűnt, hogy a gázra nem is ment át a pénz, de a bank meg azt írja, hogy elment minkét tétel. Szóval majd meglátjuk. Aztán ha még a héten sem kerülnek vissza az eredeti összegek a mérőkre, akkor azért fel fogom őket hívni, ami vicces dolog, alig értem néha a skót akcentusukat. 

Nincsenek megjegyzések: