hétfő, február 26, 2018

Lehetnek még meglepetések, de hátha mégsem...

Múlt kedden készen is lett a kocsi, egyik kolléganőm levitt a szerelőig, én meg az új kuplunggal először bakkecskéztem egy kicsit, de aztán sikerült összeszoknunk hamar. Sokkal könnyebb lett a váltó is, nem csak a kuplung. Lendületesebben megy az autó, úgyhogy hurrá!

Csütörtökön elmentünk Bridgendbe, ahol többé-kevésbé elégedettek voltak Miával, de csak többé-kevésbé. Valószínűleg attól, hogy nem nagyon tud sportolni semmit és még cigizik is, nem tud akkora nagyot fújni, mint amekkorát szerettek volna tőle látni. Így aztán nem elsején kell menjünk, hanem 2.-án reggel 8-ra, ő lesz az első. Ez némi szervezést igényelt és odalett egy szabadság napom, abból a kevésből, ami van. De legalább túl leszünk rajta. Egy pipa. 

Remélhetően az időjárás nem viccel meg bennünket, mert nagyon azt emlegetik, hogy havazás lesz, ami azért nem vicces, mert csak esőgumink van, de másnak is, úgyhogy ilyenkor megáll az élet. Elég jól le van hűlve, úgyhogy ha esik, mégy meg is maradhat. Na, majd meglátjuk, ebből még bármi lehet. 

Nincsenek megjegyzések: