csütörtök, március 19, 2015

És megtaláltam!

Nagyjából 2013 karácsonya előtt volt a kezemben Maya TAJ és lakcímkártyája, aztán úgy eltűnt, mintha sosem lett volna. Többször, több mindent átforgattam, de sehogy sem találtam. Egy dolgot tudtam majdnem biztosan, hogy itt kell lennie a házban. De ez ugye kevés volt, azért csak zavart, hogy nincs meg és relatíve elég sokszor voltunk orvosnál. Mindahányszor el kellett mondanom, hogy most pont nem találom.
Ma pakolásztam, és az egyik fiók mögött volt lecsúszva hátra. Csak azért láttam meg, mert a fiók alatti polcot is kipakoltam. Így kicsit könnyebb lesz a következő alkalommal orvoshoz menni.

Egyébként egyenlőre csak olyan "lájtosan" pakolászok, a java majd áprilisban kezdődik. Arra mindenesetre jó ez a kis idő, hogy kezd összeállni a fejemben, hogy mit hova kell vinni, rakni, Reményeim szerint előkerülnek még más dolgok is, amiket az évek során sikerült biztonságosan eltennünk, hogy biztosan meglegyenek.

Közben nagy erőkkel keresünk gazdát a cicáknak. Ez kicsit sem tűnik egyszerű dolognak. Az színtiszta szerencse, hogy legalább Füstinek lett helye karácsony előtt.

Az elmúlt hónapban a szomszéd Motor- nálunk ez lett a neve - cicájának kellett és kell még most is drukkolni, mert valami baj érte a bal mellső lábát. És még mindig nem vitték el orvoshoz, pedig egy darabig meg volt neki nagyon duzzadva, most ez lelohadt, de csak azért, mert dől belőle a genny. Többször szóltunk, eleinte azt mondták, hogy nincs is baja, aztán azt, hogy majd meggyógyul, de legutóbb az volt a válasz, hogy nem is találják, hogy el tudják vinni. Pedig most már nyilvánvaló, hogy nem fog magától. A télen egész sokat állomásozott itt nálunk, mivel ott nem akarják beengedni a lakásba, most is jönne be, de szegényt most nem engedjük be, hogy hátha csak elviszik orvoshoz. Szólni már nem akarok, már csak az lenne, hogy én elviszem, de abból meg sértődés lenne. Így meg  a cica van egyre kevésbé jól. Csak remélni tudom, hogy kibírja addíg, amíg egyszer csak eljutnak vele az orvoshoz.

Nincsenek megjegyzések: