vasárnap, június 19, 2011

Nyár szünet

Szerdán végül kitört a vakáció.
Délelőtt volt  a kicsik iskolájában a ballagás, Beniék pedig Újpesten voltak a közlekedési parkban. 1-re mindenki itthon volt. A rákövetkező 3 nap nagyon meleg volt, úgy mentünk el Benivel pénteken az évzáróra, hogy szakadt rólunk a víz. Csütörtökön reggel felvittem a kocsit a szerelőhöz, aztán elmentem vásárolni, amit egy kicsit túlméreteztem. Alig fért be minden a hátizsákba. Csücsköm ugyanabban az időben ment a fogorvoshoz és kapott egy gyógyszeres tömést, amit majd 5-én cserél ki a doktornéni. Szerencsém volt, mert csak reggel kellett hazajönnöm biciklivel, délután Gergő fel tudott vinni a kocsiért, amit nagyon barátságos áron javított meg a szerelőbácsi.
A héten megjavították a kaput is, ami még valamikor a tél folyamán szinte kidőlt. Az egyik szárnyat csak az egyik pánt tartotta épphogy. Mindig kínlódás volt kinyitni, de ha nagy szél volt, akkor is baj volt vele, mert akkor meg szétnyílt ki az utcára. Na de most, szebb is lett, jobb pedig feltétlenül.
Az elmúlt egy-két hónapban elkezdtem az orosz tudásomat egy kicsit előszedni, bár esélyem sincs rá, hogy értelmesen használjam, hacsak nem a gyerekek valamelyike esetleg rákap, de ha más haszna nincs is, már tegnap például ketten is mellém ültek tanulni matekot. A másik, aminek nekifogtam, az a gépírás tanulás. Anno a gimiben volt szakkör, de az annyira fárasztó volt még akkor a régi írógépeken, hogy mindig az volt az érzésem, hogy letörik a kezem. Nem is jutottam vele  egyről kettőre. Most azonban már olyan sokat írok, hogy mindenképp érdemes lenne rendesen megtanulni. Talán ösztönzés lesz a gyerekeknek is. Ezt az oldalt találtam a leghasznosabbnak.
Lili tegnap szülinapozni volt az egyik osztálytársánál, 4 fiúval volt együtt, de azt mondta, nagyon jól érezte magát. Mára nagyon lehűlt a levegő, fújt egész éjjel a szél, de eső nem volt egy fikarc sem. Mindenütt a környéken esett, de itt nálunk nem. Kellet volna, mert egyáltalán nem locsoltunk arra való tekintettel, hogy majd locsol az Időjárás Felelős, de nem tette. Úgy néz ki nekünk kell majd locsolnunk délután, mert más nem fog helyettünk.
Holnap mennek először a gyerekek a napközis táborba. Úgy veszem észre, várják már.

Nincsenek megjegyzések: