vasárnap, június 19, 2011

Lili és az integrált oktatás 2.0

Most az év végén 3 alkalommal voltunk a nevelési tanácsadóban. Először a pszichológus csinált mindenféle felméréseket, aztán magyar és  a matek következett. Még az utolsó héten felhívtam őket, hogy elkészültek-e a szakértői véleménnyel. Ééééés igen! Kész lett még az év vége előtt. Mindjárt másnap be is mentem, hogy elhozzam a mienket is és az iskoláét is.
Mikor sikerült megszereznem a papírt, rögtön be is vittem az iskolába, ahol szerencsésen sikerült összefutnom az igazgatónővel is, aki mindjárt le is ültetett és viszonylag hosszan beszéltünk a gyerekek dolgáról.
Valószínűleg nem kapnak Liliék másik magyar tanárt, mert a többiek nagyon le vannak terhelve, de Liliékét megkérte az igazgató, hogy menjen szakmai tanácsért az alsós tanítónénikhez és most már aztán tényleg fogjon hozzá a differenciált oktatáshoz. Azon kívül csak az osztály életkorának megfelelő minimumot adhatja le, ami a tananyagban van. Semmi pluszt.
A nevtan pedig felmentette Lilit az osztályzás alól nyelvtanból és angolból. Majd meglátjuk, mi sül ki ebből.

Nincsenek megjegyzések: