kedd, június 14, 2011

akáció!

Mint látszik, mindjárt vége a tanévnek.
Ma már csak bolond ballagás volt az iskolában. Lilikém már a 3. óra után hazajött, a kisebbek 1 óra felé, mikor mentem Beniért is.
Csücsköm nyűglődik egy fogával, szinte 2 naponta fogorvosnál van, de talán csütörtökön vége lesz ennek is.
Szombaton korán reggel elmentünk epret szedni és mondhatom, nagyon hatékonyak voltunk. Kiseszterrel együtt mentünk és jött minden gyerek. Csücsköm a foga miatt csak mérsékelt lelkesedéssel vette magát az eperföldre. Úgy 8 óra 20 körül indultunk, át kellett mennünk az M0-on és be kellett zötyögnünk egy nagyon vacak földúton,  ez a zötyögés oda-vissza tovább tartott, mint a több kilométeres út a M0-án oda-vissza. 9 óra 46-kor már itthon    voltunk 16 kg eperrel nehezebben. Ami az epret illeti, úgy elfogyott, hogy nyoma sem maradt.  Szombat délután készítettem egy epertortát is, mert Benikém mindig azon panaszkodik, hogy  ő nem kap epertortát a szülinapjára.   Most bepótoltuk, de ennek is hamar vége lett, bár nem lett olyan nagyon gyönyörű. Viszont a tejszínes keverék szépen megállt a zselatintól, amit Marikától kértem, mert abban a hitben éltem, hogy van itthon habfixáló, de nem volt.

Nincsenek megjegyzések: