csütörtök, október 29, 2009

Őszi szünet

Október 23. volt az őszi szünet első napja. Nem mentünk sehová, eléggé vacak idő volt amúgyis, de nem is terveztünk semmi ilyesmit. Én, magam részéről örültem neki, hogy nem kellett sehova se menni, mert az elmúlt hetek azzal teltek, hogy szaladgáltam a gyerekekért. Fel az iskolába, vissza az iskolába gyógytesire, logopédiára, focira, onnan megint haza, Lilivel szolfézsra egy másik iskolába vagy énekórára, kosárra be Budafokra. Szinte felüdülés volt, hogy nem kellett semerre se menni.

Beni kapott az iskolaorvostól egy beutalót az ortopédiára, csütörtökön be akartam vinni, mivel csak azon az egy napon van rendelés. Annyi eszem szerencsére volt, hogy megkérdezzem, van-e rendelés, még mielőtt elindultam volna. Nem volt. Így nem is mentünk el. Majd jövő héten muszáj lesz menni, mert talán sikerül az Ildikó nénivel megbeszélni, hogy Beni járhasson gyógyúszásra Mayával. A másik amit még el akarok intézni, hogy Domi logopédiája valahogy más időpontra kerüljön, hogy ő is tudjon jönni úszni. Most pont ütközik a logopédiával.
Még szünet előtt jóval egyeztettem időpontot Veress doktornővel a János kórházban, így 25-én reggel felmentünk Benivel kontrollra. Szerencsés volt, hogy viszonylag korán, 1/2 9 és 3/4 9 között odaértünk, így az ottani átlagos várakozási időt megúsztuk mindössze 15-20 perccel. 9 után nem sokkal már jöttünk is vissza.
26-án hétfőn pedig Lilivel voltam szemészeti kontrollon, aminek az eredménye, hogy egész nap kell hordja a szemüvegét, kivéve a sportolási alkalmakat. Ha nincs rajta szemüveg, akkor gyakorlatilag nem használja a bal szemét egyáltalán.
Nov. 11-én pedig, amíg Lili kosarazik, viszem a többieket egy kontrollra, ugyanoda.

Még szeptember legvégén meghalt az összes itthon fellelhető TV, így aztán néhány napi keresgélés után a Vateráról vettünk egy 70 cm-es Oriont, ami 13 hónapos és 22 ezerért már el is tudtuk hozni. Egyenlőre jó vásárnak tűnik.

Nincsenek megjegyzések: