péntek, november 20, 2020

A tegnapi nap

bővelkedett mindenféle váratlansággal. 

Az egész azzal kezdődött, hogy reggel a hazafelé jövetben elrepült valami a kocsi szévédőjéről, amiről akkor és ott azt hittem, hogy félbetört az ablaktörlő lapát. De nem, nem tört, hanem az egész egyben repült el, otthagyva engem a nem túlságosan nagy esőben, de mindenképpen ablaktörlő lapát nélkül az autópályán. Valahogy azért persze hazaóvatoskodtam, de nem sok mindent láttam. 

Aztán felmentem a Lidlbe vásárolni, ahol nem tudtam fizetni, mert nem fogadta el a kártyámat. Egyiket sem. Nagyon le voltam döbbenve, nem értettem, hogy mi van. Aztán még sokáig nem értettem. Ott a boltban mondták mindenesetre, hogy hívjam a bankot majd ők segítenek. Hát, addig ott abban a pillanatban nem jutottam el, mert jött egy kedves ember, aki látta már előzőleg is a kínlódásomat, és az mondta, hogy menjünk vissza a boltba, majd ő kifizeti. Én persze úgy gondoltam, hogy kedves tőle, hogy megment  és akkor én meg később átutalom neki. Hát ebből nem lett semmi, mert kifizette, köszönt és elment. Én meg ott álltam a bevásárló kocsival, ami tele volt és csak hápogtam, mert nem 5-10 fontot fizetett ki, hanem 60-at. 

Még ott a Lidl előtt megpróbáltam kicserélni az ablaktörlő lapátot, de nem ment, mert nem rávaló, sehogysem. A szerelő nem nagyon van onnan messze, úgyhogy átmentem oda, ahol ugyan nem volt megfelelő, viszont egy óra múlva hívtak, hogy megérkezett, mehetek. Ez volt a kontroll hely, hogy az a kártya, amivel fizetni akartam, továbbra sem működött. 

Így mikor hazaértem, hívtam a bankot, hogy mi a baj és mikor a kártyaszámot kérdezték, akkor esett csak le, hogy egész délelőtt a régi kártyámmal akartam fizetni, ami már rég lejárt, de megtartottam. Viszont akkor hol van az, ami jó??? Sehol. Valószínűleg elvesztettem tegnapelőtt, mikor három kisebbel voltam odaát a Tescoban, de sajnálatos módon ők nem tudták előadni, ezért aztán kénytelen voltam újra hívni a bankot, hogy küldenének egy új kártyát. Most várom, hogy megjöjjön az új kártya. 


Amúgy én is elkezdtem lassacskán feldíszíteni a házat, de a karácsonyfával még várok egy kicsit, mert időközben láttunk egy házat, ami akár jó is lehetne. Akkor pedig költözünk, még ha karácsony itt is kopog az ajtón. 

Nincsenek megjegyzések: